Dudu!
Nárcisz még nem látott hájas kismamát, ezért írja, hogy ő az

Igazából kifejezetten vékonyka és csinos, úgyhogy egy szavát se hidd el, amit a "kövérségéről" ír.
Nekem szülés előtt nem volt segítségem, mert nem volt rá szükségem, de utána nagyon jól jött. Anyu volt velünk az első héten, a másodikon anyósom, a harmadikon hármasban voltunk apával. És nekem nagyon jól jött anyu segítsége, nem azért, amit ténylegesen csinált, hanem lelkileg. Egyáltalán, hogy ott volt. Mert én nagyon bizonytalan voltam mindenben, állandóan rettegtem, hogy éhenhal a gyerek (pedig evett), elalszik és többet nem ébred fel, kihűl, túlmelegszik, leejtem, szóval csupa ilyen "racionális" dologtól. És nagyon jót tett, hogy csak akkor maradtunk egyedül a babával, mire már kicsit belejöttem mindenbe. Nem adott anyu kéretlen tanácsokat, csak biztatott. Nélküle nem ment volna! Tudomásul vette, hogy már más a módi, mint amikor még mi voltunk kicsik és ennyi.
Évi!
Szerintem az teljesen babafüggő, hogy milyen popótörlő válik be. Nekünk előszor Johnson's volt, az jó, de mostanában Gabit veszek,mert az legalább olyan jó, viszont olcsóbb, és még "szól" is, hogy már csak 20 db van a zacskóban, Ilyen okos!
Pelenkából mi a 2-5-össel kezdtünk, mert a 3-6-os Dorci cicijéig felért. Olyan kis elveszett volt benne! 2 csommaggal használtunk el belőle, de két hét múlva már jó volt a 3-6-os.
Cumisüvegből Aventet vettünk, cumiból 1 db chicco-t (lehet, hogy ezt nem így írják, de kimondani még ennyire se tudnám) Inkább legyen, és ne használjátok, minthogy kellene, és nincs otthon. Ja, és cumisüvegből mindenképp kettő legyen, ha véletlenül tápis lenne a baba, akkor legyen egy külön üvege a teának! De inkább tényleg ne legyen rá szükség
A fürdetéshez írt fel a gyerekorvos gyogyótáras fürdetőt, de legszívesebben fejbeverném azt, aki ezt a förtelmet kitalálta. Úgy csúszik tőle a gyerek, mint az olajos hal egy vödör takonyban (bocs...) Meg büdi is...

Úgyhogy szégyen ide, vagy oda, én Johnsons fürdetőt használok, de szerencsére nincs baja tőle a kis bőrének. Sampont egyelőre nem használunk, az ő hajkoronájára simán elég a fürdővíz
Zsúka!
Remélem célbaért, akinek célba kellett érni! Azért még dolgozzatok rá!!!
Remélem ma eljutunk baba-mama tornára,annyira benne van a lábamban a mehetnék!