A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Sziasztok Csajok!


Köszi a bíztatást mindenkinek, aki hozzászólt.Igyekeztelek visszaolvasni titeket, háát nehéz meló volt, vagy 3-4 napomba telt,
mert nem is mindig sikerült magánügyből kifolyólag neteznem :) De elolvastam mindent, amit írtatok.
Annyi minden történt, te igyekeztem mindenre reagálni. Szóval én most annyit, de annyit írtam. Bepótoltam mindent.


Narco
Az elmúlt hónapban semmi nem történt. Az az elotti hónapban nekem megcsinálták az összes hormonvizsgálatot, a ciklus különbözo
napjain vérvétel+ a terheléses vizsgálat. Igazából nem tudom az eredményét, mert a doki nem kötötte az orrormra túlzottan.
Annyit mondott, hogy jók az eredményeim csak a terhelésnél kicsit túlreagált a prolaktinom, de nem vészes és nem úgy tunik,
hogy ez bármit befolyásolna.
A férjemnél volt egy andrológia a János kórházban háziorvos tanácsára, aztán volt egy kontroll vizsgálat a SOTE I.ben és most
még egy kontrollt csinálnak, pont ma. Szerintem ez csak azért, mert az elso nem náluk készült.
Eddig mindegyik leletnél az az eredmény, hogy kevés a spermaszám, ami 3 orvos szájából 3 féle képpen hangzott.
Nekem úgy tunt, hogy nem igazán tetszett az orvosnak, hogy magunktól mentünk hozzájuk, és enyhe iróniával kérdezett vissza igen? és
1 éve próbálkoznak......ami persze lassan inkább másfél de mind1.
Meglátjuk mi lesz.
Szóval egyenlore csak a spermaszám problámáról tudunk.
Orület a macskád így vizesen..olyan kis béna..:) jó értelemben véve. Na de ezt tapasztalatból tudom, otthon nekem is van macs:)


Mátra
Sajnálom, hogy a nagymama nem örült a hírnek..de mi volt a reakciója. Lehet, hogy csak féltésbol végül is elég viharos
volt az utóbbi pár hónapod...ahogy megszületik a baba, majd megenyhül..
Sajnos mivel le voltam maradva, egyszerre olvastam a jó és rossz hírt is..nem tudok mit mondani, borzasztó lehetett. Nagyon sajnálom.
Kitartás és sok erot neked. Sok sok puszit küldök, bár tudom ez nem sokat segít rajtad.. Kép

Jó volt a kisfiús kép, jó kis reggeli :lol:

Utólag is boldog névnapot
Kép


Ebba
Tudod mi az oka annak a görcsölésnek, amit írtál? Nem lehet, hogy pszichológiai eredetu?

Ankio
SOTE I. és nem tudom, hogy miért nem fogadták el a férjem eredményét...ha minden igaz, bár már semmi sem biztos, az inszem lenne
a következo lépés.

Micsoda szomorú történeteket írtatok így május 17.-e tájékán...:(

Monyóka
Spermaviszgálat ügyileg egyet értek Narcoval. Ha szuper lesz, dagadhat a melle a büszkeségtol, ha meg esetleg nem, de veled
minden oké, elvileg azon a legkönnyebb segíteni. Az meg szerintem nagyon ritka, hogy egy pasinak annyira rossz legyen a lelete
Neked is kitartást.
Utólag is boldog évfordulót.

Zsuka
Remélem a karambola a szerencsekabala lesz. Már ha lehet ilyen hülyeséget írni..jajj na igen a reggeli szeretkezés nálunk is
megesik, mivel estére az ember hulla és még arra sincsen ereje, hogy egyen...

Évi
De jó, hogy Dóri ennyire tünemény:)csupa öröm lehet az élet vele. És tényleg tünemény.

Norwell
Most már lassan óriásbébit növesztesz???:)))

Puppy
Tök jó, hogy babát vársz, gratulálok!

Timika
De édes a kis fütyis
Jajj miért teszitek ezt velem???:) ez a sok babakép..most megint bőgni fogok...

Duddu
Örülök, hogy te is jól vagy. Azért nem gondolkodunk egyenlore másik dokin, mert nem szeretnénk mindent elorol kezdeni.
Nehéz ám a dokibácsikkal. Azon is gondolkoztam, hogy lehet csak én vagyok türelmetlen...

Adriana
Nagyon szép baba:)Jó volt olvasni, hogy könnyu volt a szülésed.

Jucának
Gratuláció:)

Pupy
Remélem azóta már meggyógyultál

Inoram
De jó olvasni rólad:) meg, hogy jól vagytok! Hát igen,nem lehet könnyu, gondolom az elsoszülött féltékeny:)
Azért jó, hogy Marci baba nyugodt. És milyen így 3 pasival???:)
Naaaagyon édesek így együtt:)


Szia krumplis pogácsa:))))
Megnéztem a képeket. Gyönyöru helyen laktok...most én is kedvet kaptam, hogy kivándoroljak..:) Az esküvoi képek is nagyon tetszettek.

Anikó
Milyen rákja volt a papádnak. Sajnos nekem apósom rákos, nemrégiben mutötték, akkor derült ki, hogy rosszindulú volt
a daganat. Nagyon aggódom érte..1 évig húzta mire elment orvoshoz.

Hogy mekkora haja van Kingának:)))

Jajj na csajok ne keltsétek a feszültséget..!!!!Úgyis most a munkahelyi barátnokkel is pont ugyanez van. Én azt hittem, hogy o azt
hitte, amit o hitt.
Ha valakinek valami baja van, ne kombináljon és ne találgasson és foleg ne általánosítson. Beszélje meg azzal, akivel
problémája van és tisztázzák a dolgokat.
Bocs, ha eros voltam...de én sem bírom a feszkót.

Imádom Dóri babár, nekeeeem is keeeeelll!!!! Évi nem adod kölcsön??

Duddu
Jól olvasom:))jó nyaralást:))

Sajnos, mint korábban jeleztem, nem tudok megint veletek lenni a talin, mert 10 -én van a nyári céges bulink és az olyan
jó szokott lenni, hogy télleg kár lenne kihagyni. Na remélem a kövi összejön.

Anikó
Milyen kutyu?? Borzasztóan édes pofa:)))

Narco
Én szívesen átvállalok egy kis hánbyást toled, ha ez annak a jele, hogy én is csatlakoztam a felso sorhoz:)

Mátra
Én is boldog szülinapot kívánok!!
Kép

Angie
Nálunk is ugyanez a helyzet a katonákkal. Mi a héten megyünk megint eredménymegbeszélésre, majd elmondom mi volt.

Nomi
Nagyon sajnálom, tudom mit érzel...:(bárcsak ne így lenne...A doki dolgot is nagyon megértem, nekem sem sok kedvem volt
elkezdeni..de ha már egyszer benne vagy nem fogod abbahagyni a vizsgálódást..

Syry
Nagyon gartulálok!!Ez szuper!!!Nagyon sok boldogságot és örökre!! Ez nagy szó ám!!

Norwell
Szorítok neked!!

Junko
2 hét Olaszország nagyon jól hangzik...na meg egy pár forró szerelmes éjszaka és már nem is kell többet várni a mensit...

Narco
Estleg elmondhatnád az uncsitesódnak, hogy min mentél keresztül, hogy tudja nincsen egyedül. Te is megszenvedtél érte.

Monyo
Nagyon szorítok neked, de próbáld ne túlzottan elragadtatni magadat, hogyha esetleg mégsem sikerült megvéd magad a csalódástól.
Ne érts félre a fentieket jó szándékból írtam, remélem nem haraxol érte.

Zsúka
Nagyon szorítok neked!

Na néhány szó rólam. Én azóta jó sokat dolgoztam, mint mindig. De azért volt egy kis céges utam is Londoba, ahol volt némi időm azért kikapcsolódni is. Jó volt egy picit egyedül lenni, sétálgatni, elmélkedni. Gyönyörű parkok vannak Londonban, teljesen le voltam nyűűgözve.

És ezen kívül még csak annyit kérek, hogy nagyon szorítsatok nekem.

Puszi
Fleur
[/color]
fleur
 
 


Zsúka!

Nagyon biztató ez a hőmérséklet!

Ági!
Gratula a tüszőcskékhez. :) Nem soká téged is teszlej a zebrások közé :)

Pupy!
Te mikor mész Uh-ra? Lehet, hogy már írtad, de kiment a fejemből.
mátra
 
 


Nárcisz!

Van egy ismerős orvos, akivel megbeszéltük, hogy ha most nem jön össze, akkor a menzi utáni 10. napon megyek UH-ra, és megmondja, hogy mikor kell akciózni és megbeszéljük a továbbiakat. Mivel anyósom abban a kórházban dolgozik, így egy kicsit protekciós vagyok. :oops:
Nem bírom már ezt az egészet. A kolléganőm 2 hónap után adta fel, elment a dokihoz, kapot bogyit, terhes lett és hármas ikrei lettek. :D Mindenki a környezetemből szinte azonnal terhes lett csak én NEM. :(

Zsúka
zsúka
 
 

 
 

Na csináltam magamnak vonalzót:)
Kripóbálom működik e:)

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Zsúka!
Megértelek, és nagyon ismerős is a helyzet, nagyon drukkolok, hogy ne kelljen csalódnod :!: :!: :!:

Virág!
Most aztán tényleg jól bepótoltad :D
Neked is mennek a drukkok :D :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!:

dido
dido
 
 


Fleur!

Örülök, hogy itt vagy szomszéd. :D Látom a táblában Te is a vége felé jársz. Érzel valamit? Hőt mérsz? Nagyon de nagyon drukkolok. :D

Zsúka
zsúka
 
 


Zsúka!
Sajnálom, hogy így érzel. :( De nem szabad ezt versenynek tekinteni.
Most mit mondjak, amikor mi még kollégiumban laktunk, és megpusztultam már egy babáért, és még államvizsga, meg lakás, meg miegyéb, és bele sem kezdhettünk, mert nem volt semmink. Persze mindenki, aki egyidős volt velünk, és feérjén volt, már rég kikerült a 4-5 éves főiskolájáról, és vígan élte családos életét. Anyukám meg noszogatott minket.
Tudom, én is átéltem már ezerszer, de azt mondtam, hogy nekem kell 180 nap a GYED-hez, és kell egy lakás, és kell egy rakás pénz, hogy mindent meg tudjak neki venni. És most visszanézve, hogy Isten megáéldott engem dupla babákkal, jobb is, hzogy várnom kellett 4-5 hónapot, mert ha októberben kellett volna elmennem így táppénzre, akkor csak 60 %-ot kaptam volna, és csak GYES-em lett volna.
Tegnap volt egy srác az Áll az alkuban, és ő mondta, hogy a sors játékait az adott pillanatban nem lehet értékelni, hoyg jó, vagy rossz-e. És velem ez már nem az első este, hogy utána jutott eszembe, hogy miért is jó, hogy így alakult.

pl volt egy barátnőm, akivel egyszerre kezdtünk, végeztünk, illetve neki nyelvvizsga miatt nem lett meg a diplomája. 6. éven babásodott, ahogy én szerette volna. Egyből sikerült neki, most 1 éves a babája. Egyszer mosogattam, és azon gondolkodtam, hogy miért is fáj ez nekem annyira, hiszen 30 éves (én 25). 5 évig nézhette, ahogy mindeni babásodik, neki meg nem lehetett. Most igazából nagyon szegényn élnek, mert nem tudott elkezdeni dolgozni, mindketten orvosok.
És most boldog vagyok, hogy vártam, mert nem tunám megvenni a 240 ezres babakocsit, amivel reményem nyílik arra, hogy önállóan közlekedjek 2 babával, és élhetnék 1-2 évig bezárva, ahogy a legtöbb 2 babás. És ne gondold, hogy 2 év korkülönbséggel jobb velük közlekedni.

Bocsi, hogy sok lettem, de mindent máshogy kel értékelni, különben a várakozással megy el az életünk. Mert gondold el, hoyg nekem nemhogy kertes házam, de még saját lakásom sincs. De hát te ebben már előréb tartasz, és milyen jó lesz, amikor levegőztetni tudod őket. Én baromira irigyelhetnélek ezért, hsiezn neked ven, nekem nincs...

Remélem semmi bántót nem írtam, és sikerül felvidulnod egy kicsit.
Nagyon szurkolok, és lassan csinálhatsz majd egy tesztet is.

N

Kép
narco
 
 


Nárcisz!

Nagyon kíváncsivá tettél a babakocsival kapcsolatban. Nem tudnál felrakni róla egy képet :?:

dido
dido
 
 


Fleur!
Először is bunkó leszek, és önző: Légyszi ne írj narancssárgával, mert alig tudtam elolvasni, amit írtál. Bocsika.

De végülis kihámoztam.
Van nekem egy címem, ahol nagyon rendes a doki. Nekünk mindenben segítettek, bár szó sem volt beültetésről, meg inszemről. Mindent elárultak.

nagyon szurkolok neked, hoyg minden rendben legyen, és gyere gyakrabban, mert engem lassan megútálnak a csajok, annyit írok mindig :wink:

N

Kép
narco
 
 


Hello Lányok!

Itt vagyok, és most nem önszántamból nem jöttem pár napig, hanem azért, mert vidéken voltam, ahol nem fértem géphez. De már nagyon vártam, hogy jöhessek.
Remélem, megbocsájtotok, hogy nem tudok visszaolvasni. Rengeteg munka várt ma reggel rám, és amit is mostanában termeltek/termelünk, azt két-három napi kieséssel csak több órás olvasgatással lehet behozni, és arra most sajnos nincs időm.

Ezt az oldalt átfutottam, és köszönöm Anikónak, Pupynak, Zsúkának (és a többieknek is, akik nem írták, de tudom), hogy hiányoltak.

A férjem eredményeit tegnap hoztam el, és bár valóban nem annyira jók az eredményei, az orvos öcsém azt mondja, hogy a férfiak 50% ilyen értékekkel bír. Az orvos sajnos operált, és nem tudta elmondani, hogy mit jelent konkrétan ez az eredmény. Azért leírom nektek is az értékeket, mert közöttetek vannak "szakértők", és hátha tudnak segíteni:
Volumen: 5ml
spermiumszám: 20 millió/ml, összesen 100 millió
30% intenzív (6 millió)
30% közepesen intenzív (6 millió)
20% renyhe
20% mozdulatlan

Ha valaki ért hozzá, vagy volt a férjének már hasonló vizsgálata, akkor kérem szépen segítsen nekem megérteni. Egyébként egyáltalán nem törtem össze, mert már olyat is hallottam, hogy valakinek alíg volt mozgó spermája, mégis spontán lett gyereke.

Húú lányok, most rohannom kell, tornyosul a munka előttem. De majd még beugrom, és valamikor vissza is fogok olvasni (ez most nagyon bátor ígéret volt).

Puszi mindenkinek, és a borús ég ellenére szép napot kívonok!!
Vendég
 


Virág!
A párodnak vannak már számszerűsített eredményei?
Vendég
 


Dido!

Jane Twin Two-nak hívják.

Újszülöttkortól kaponk hozzá 2 mózeskosarat, ami döntehető, és autósülésnek használható:
Kép
Egy mozdulattal csukható, és leszedhető a vázról:
Kép
És 1-3 éves korig pedig sprtkocsit lehet belőle így építeni, azt is adják hozzá.
Mindenzt kékben, vagy halványszürkében.

Puszi: N

Kép
narco
 
 


Nárcisz!

Köszönöm, hogy megosztottad velem, hogy Te mit éreztél és érzel. :) Nem érzem, hogy versenyeznék bárkivel, csak látom, hogy a környezetemben mindenkinek nagyon hamar sikerül, aminek nagyon örülök, mint ahogy itt is mindenkinek. Egyetlen dolgot csinálok, saját magamat túráztatom és teszem fel kérdéseket, hogy mi a baj velem? Most éppen ebben a stádiumban vagyok, február óta nem voltam ilyen állapotban. Úgy látszik most besokaltam, majd túl leszek rajta, de jó, hogy meg tudom Veletek beszélni. Mégegyszer köszönöm. :)

Zsúka
zsúka
 
 


Nárcisz, nem hülyéskedj, már azt hittem, a fél vesémet kéred, azééé' vagy ilyen titokzatos... Már miért ne kérdezhetnél, nem szégyen az inszem :D :D :D A kaális dokibácsi és az én nőgyógyász-szülész dokinénim is azt mondta, hogy ettől függetlenül lehetek spontán terhes. Főleg, hogy istenigazából nem tudjuk, mi okozta a bajt. Ha lelki gátló tényezők voltak a ludasak, akkor ez megoldódott, mert mióta Dóri egészségesen és csodaszépen megszületett én iszonyú lelki teher alól szabadultam... De ha újra inszem kell a tesókért, akkor állok elébe! Ide nekem az oroszlánt is :D :D És nem próbálkozunk újra egy évig, kb. fél év után sipirc vissza a gyerekcsináldába :D

Junkó!

Sajnálom... De szerintem ketten mentek nyaralni, és hárman jöttök haza. És úgy kb. három év múlva majd jó nevettek, mikor a gyerkőc megkérdezi: "Anya, én voltam már Ittmegitt nyaralni?" Te meg ere ezt mondhatod: "Igen kicsim, odafelé még apával mentél, de visszafelé már én hoztalak" :D :D :D

Zsúka!

Szerintem a 37 nagyon jól hangzik!!! Akárhol is mérted! Akkora drukkot küldök, mint egy ház! Persze 100 emeletes ház :D


Ági!

Neked legalább ugyanekkora drukkokat küldök! Sokat fogok holnap gondolni Rád!!!

Dido!

Pokoli szomszéd a neve a játéknak azt hiszem. Én is szeretem, és a második része is megvan, de az szerintem nem olyan jó, mint az első.

Virág!

De jó sokat írtál! Természetesen Te is megadrukkokra számíthatsz!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


sziasztok.

Junko:(de ugyis tudod.

Zsuka.Mar a kivizsgalasoknal tartotok?Nem tartod ezt egy kicsit korainak?

fleur:udv :) Drukkolok nektek nagyon.tudom hogy joszandekbol irod,eszem agaban sincs megharagudni.Probalom azt sulykolni magamnak hogy teves a teszt es megjon.aztan ha nem akkor orulni fogok:)

agi.gartula a tuszoidhez: :P nagyon nagyon szoritok hogy sikeruljon az inszem.++++++

Narco.itt is van cseresznye ha gondolod... :P Szep erett :)gumicsiznije is van a tatamnak kolcsonkerhetem..igaz nem 42 es :)

dido.Milyen jatek az amivel jatszotok?en neha Honfoglalozni szoktam.


kanci?????????

Mtra draga hogy vagy?

pupy.mikorra is lett a te teszted pozitiv?hm????azert ovatosan azzal a meloval :P

Kép
monyoka
 
 


Angie!

Én si hiányoltalak, de én mindenkinek nagyn örülök, aki jön, így neked is nagyon.

Akkor leírogatom.
Írok normálértéket is:
Menniység < 2ml
Ph < 7,2
száma < 20 millió/ ml
intenziv mozgású < 25 %
mozdulatlan ( ez nálad a renyhe+ mozdulatlan) > 50 %

Nem tudom néztek-e morfológiát, mert az is fontos.

Ha jó a morfológia, akkor szerintem ezek az értékeke határon vannak, de nem elkeserítőek.

Vitaminok+ nem szűk gatyák, nadrágok csodát tudnak tenni.

Puszi: N

Kép
narco
 
 


Pupy!
Milyen lett a palacsinat? Azaz ezt csak akartam kérdezni, közben látom, hogy elmaradt. Én sütit sütöttem a páromnek, anyós szerencsére átaludta és nem szólt bele 

Korek!
Van szép ésjó pletyka?! :)

Norwell!
Család engem sem érdekel annyira, pont emiatt is találtuk ki, hogy nem mondjuk el a nemet, mert így legalább visszaidegesíthetünk. :) Ti pedig nagyon szép nevet választottatok és kész.
Vonalzó jó, de (nem is olyan) lassan majd új kell :)
Jól pakolj össze, pasira nem szabad semmit bízni :)

Nomi!
Én azért nagyon szurkolok neked.

Mátra!
Örülök, hogy újra jókedvű vagy. Győr felé nem jársz? Szívesen megismernélek nagyon fel tudod dobni az ember napját, még ilyne borongós időben is.

Rolly!
Hogy vagy? Gyerekek biztos örülnek ha megfertőzöd őket, legális otthonmaradás miatt. Megírattad végül azt a dolgozatot?

Syry!
Gratulálok az eljegyzéshez! Nagyon sopk boldogságot kívánok és szép esküvőt, örömteli készülődést!

Dido!
Jó pihizést mára.

Ági!
Nagy drukk az inszemhez!

Monyó!
Nagyon drukkolok, az azért jó, hogy a párodat nem hagytad ki és megbeszéltétek, de ez lehet a legrosszabb a várakozás, kitartás, szerintem meghozza a gyümölcsét!

Zsúka!
Neked is mennek a drukko, de nyugi!

Juca!
Jaj hát drága nagyon szép volt a születés történeted és Kinga nagyon csodaszép! Nagyon kis divatos frizurája van neki. Imádni való! Olyan kis tündéri mimikája van! Gyere gyakran újabb és újabb képekkel és beszámolóval a napjaitokról :)

Következő üziben írok kicsit magamról, ez most csak mindenki másé volt, üd és szép napot annak is akit kifelejtettem, de négy oldalt olvastam vissza.

kancellárka
 
 


Nos tegnap voltunk uh-n, jól megszivattak, három órát vártunk mert nem voltak képesek kiszólni, hogy 10-nél előbb nem lesz lenn doki. Ezek után kifogtam a nőgyűlölő dokit, mert tőlem elfordította a monitort (mint később kiderült minden kismamával ezt csinálja) a páromnak viszont mindent aranyosan mutogatott, bár Buborék még mindig nem szereti az uh-t, mert 5 percig kergették :) De legalább mikor kértem, hogy nézzék meg rendesen a szívét akkor még az aszisztens is külön odaült és megnézte, minden rendben, de két hét múlvára visszahívtak „c” kontrollra biztos ami biztos (de fogalmam sincs mi az a „c”).
Délután a dokinál meg kiderült, hogy ő amúgy is javasolná a két heti uh kontrollt, mert sajnos a méhlepényem még mindig túl lent tapad és rálóg a méhszájra, ami nem jó, viszont mivel még van idő és növekszik még eleget a méhem, feljebb csúszhat. De azt hiszem, most már egyre inkább készülhetünk a császárra, de a lényeg, hogy Buborék jól van és eleven és a korának megfelelő méretű! No ennyit rólunk, még így is hosszúra sikeredett :)

kancellárka
 
 


Nárcisz!
Köszi a képet, tényleg nagyon "kis" ügyes babakocsinak látszik, mégha dupla is.

Angie!
Örülök, hogy újra itt vagy :D , ehhez én nem tudok hozzászólni, mert nálunk ilyet nem csináltak

Junkó, Évi!
Jól hangzik a játék :D

Monyóka!
A honfoglalót sem ismerem :D Igazság szerint nagyon kevés ilyen játékot ismerek, szinte csak a Heroes-t, de azt már a Heroes II-től ismerjük, már az is nagyon tetszett, ez a IV-es verzió meg kifejezetten jó már :D

Niki!
Köszi, de a pihi már megvolt a hétvégén :D , most igazság szerint dolgoznom kéne, csak olyan nehéz rávennem magam, pedig 3 munka is itt van már az asztalomon.

dido
dido
 
 


Kanci!
Örülök nektek nagyon.
Gondolom a C nem jelent semmit, csak kontrollt.
Azt nem hittem volna, hogy minden kórházban van egy ilyen bunkó doki, de jó lenne őket eltanácsolni :wink:

Akkor együtt készülünk a császárra 8)

N

Kép
narco
 
 


Niki!

Így van, az a lényeg, hogy Buborék jól van, a doki meg pukkadjon meg... A kötelező kórházi UH-k nálunk is elég futószalag-szerűek voltak, de a saját doki mindig hagyott mozizni, és ez a lényeg.

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Niki!

Az a lényeg, hogy Buborék ilyen kis virgonc, és jól érzi magát Anya pocijában :D

dido
dido
 
 


Nocsak, haladó felhasználó lettem :) :) :)

Nárcisz, neked akartam még írni, hogy nagyon tetszik a babakocsitok! Jól ki tudjátok majd használni, sok funkciója van. Meg jól is néz ki! Ti egyébként hogy álltok névválasztással? Vagy majd ha már tudjátok a nemüket, akkor gondolkoztok el rajta?

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Már megint velem kezdődik az új oldal..., azt hiszem itt az ideje, hogy visszafogjam magam, mert ebből is látszik, hogy mostanában túl sokat írok, na és ez azt is jelenti, hogy nem dolgozom. Úgyhogy most neki is állok rajzolni, de azért jövök még ma :D :twisted: :D

dido
dido
 
 


Most kaptam e-mailen, gondoltam megosztom Veletek. :D

Alább egy az üzleti életben is hasznosítható tanulsággal
szolgáló történet:

Villám Lajosnak nagyon megtetszik Gizike az irodájukból, és
le akar feküdni
vele, de Gizikének már van barátja. Villám Lajos már nagyon
kivánja a
lányt,
egy nap bemegy az irodájába és azt mondja neki:
-Adok neked tízezer forintot, ha lefekszel velem!
-Hogy képzeled Villám Lajos, nem fekszek le veled. Különben
is van
barátom -
válaszolja Gizike
-De villámgyors leszek, csak ledobom a pénzt a földre, te
lehajolsz érte és
mire felveszed addigra kész is vagyok!
-Meggondolnám. Felhívom a barátomat - válaszolja a lány, és
eloveszi a
telefonját, és elmondja a barátjának Villám Lajos ajánlatát.
-Kérjél húszezer forintot Gizike, a lényeg hogy nagyon
gyorsan kell
felvenned azt a földrol, és Villám Lajos addig még a
sliccét se tudja majd
lehúzni! Azonnal hívjál fel ahogy megvan a pénz!-
válaszolja a barátja, és
Gizike elfogadja Villám Lajos ajánlatát.
Eltelik egy félóra, Gizike nem telefonál.
Eltelik egy óra, Gizike még mindig nem telefonál.
Két óra múlva Gizike a telefonban:
-Szörnyu volt, csak egy forintosai voltak...

Tanulság:
Mindig vedd figyelembe és körültekintoen mérlegeld az
üzleti ajánlat összes
részletét, mert különben átvernek!
zsúka
 
 


zsuka ez tok joooo :lol:

Kép
monyoka
 
 


Hú csajok rengeteget írtatok.

Dórimamája Évi!

:) :) :)

Majd még jövök és reagálok.

j.
Vendég
 


Egy oldalt sikerült elolvasnom, pont azt, amiben a babások táblából való kivételét feszegetitek.
Véleményem: én nagyon szomorú lennék, ha nem lennének a táblában. Hiányérzetem lenne, mert részei a babák is a topiknak. Én például nagyon rosszul állok a nevek memorizálásával, és ha van, hogy összekeveredek a babák neveivel. Sokszor visszanézm a báblából. Én a táblából élek, sokat bámulom, és nehezen viselném el, ha a babások már nem lennének benne.

Futok vissza a munkámhoz,
Kép
Vendég
 


Narco!
Akkor végülis maradsz a császáros kórháznál? Ha találsz valami érdemleges és bíztató infót a hogyan készüljünk fel a császárra címmel akkor szavesen veszem :)

Évi79!
Én is fázom, le bírnám törni az ujjaimat, alig mozognak. Amúgy én is a képes babaruhabeszámolót javasoltam és kértem volna :)

Évi77!
Saját dokim asszem nem nagyon fordul elő uh közelében sajna.

Dido!
Munka?! Ugyan már! Ilyen időben?! Inkább bújtam volna vissza én is a párom mellé a jó meleg ágyikóba :)

Zsúka! Ez jó! :)

kancellárka
 
 


Évi77!
Köszi, ennyi pénzért önmagától kelene mennie :wink:

Dido!
Én örülök, ha sokat írtok, merte egyedül vagyok itthon, és néha le kell ülnöm. Viszont, ha nem írtok semmit, akkor kikészülök. Szóval az egészségem védelmében muszáj sokat írnotok :wink:

Angie!
A probléma az volt, hogy nehezen kezelhető a tábla.


Szerintem csak azoknak kellene minden nap feltűnniük,akik rendszeresen írnak. Amikor én tudtam, hogy sokáig nem jövök, akor szóltam, hogy vegyenek ki. Szerintem ez így korrekt a többiekkel szemben, különben méteres lenne a táblánk.

Volt itt egy javaslat, hogy a nem rendszeresen író babásokat külön táblában hetente egyszer rakjuk fel, mondjuk hétfőnként, mert az hét kezdés. Így tudjuk ki hol tart, és Mátrának is könnyebb lenne.

Ez az én véleményem, de szavazhatunk is. 8)

N

Kép
narco
 
 


Sziasztok lányok! Kép

Jucmuc!
Ez a reggeli kelés nem hangzik valami jol!
Nagyon kiváncsi vagyok,hogy mit fog a doktornő javasolni!
Köszönöm a kisfiam dicséretét nagyon jol esik!

Dido!
Köszönöm,már én is nagyon várom hogy megismerjük egymást!
Jo pihenést nektek mára!

Junko!
Sajnálom az 1cn. Kép De maximálisan megértem az érzéseidet!Már én is eljutottam erre a pontra hogy már nem igazán tudok reménykedni!Irigykedve olvasom Zsuka intenziv és optimista de kétségekkel megfűszerezett baba várását!Belőlem ez már kiszáradt!
Ez a tűz már rég nincs!De nem adjuk fel,mert a remény hal meg utoljára!

Pupy!
Szoritani lehet persze!Ari vagy köszi!
Ma megcsinálom drága Dido mákostésztáját de vettem darált diot is mert fő a változatosság!Igy ma a tegnapi husleves és a Mákos tészta lesz az ebéd!Lányok aki szeretne az nyissa az ablakot!
Küldöm!
Kép

Évi!
Ez annyira aranyos volt amit Junkonak irtál!
Tőlem a kisfiam mindig kérdezte,hogy hol született?És egyszer megmutattam neki és aranyosan megjegyezte amikor megint arra jártunk,hogy anya ugye én akkor voltam itt a pocakodban amikor lenyeltél!Majdnem megzabáltam!A nászutas képeken is mindig kérdezi,hogy most akkor ő hol is volt?!

Ági!
Ezerrel küldöm a drukkokat az inszemre!

Narco!
Neked csak a tésztábol küldök ha gondolod!De ha nem akkor vettem cseresznyét és azt küldök!
Ez nagyon komoly ez a babakocsi! Kép

Angie!
Szerintem sem olyan rossz ez az eredmény!
Mit irnak fel a párodnak?
Nekem lenne egy javaslatom,persze csak ha elfogadod.
Megkérdeztem mi az az immunrendszererősitő amit az ismerősöm férje szedett és javitott a spermaképén!
Dr.Lenkei,egészség centrum!
A cim ahol ezeket melehet venni:Bp.Jozsef krt.14
Ezt nem árulják sehol csak ott!
És ez az orvos ott is rendel!Ha bővebben megakarod ismerni a Cenzurázott egészséget ő irta!
Ja és ennek a neve?:Immun-erősitő

Fleur!
Hu de régen voltál!
Végül akkor hol fogják az iszemet csinálni?A Sote I.-en?
És mikor derül ki hogy lehet e kezdeni?

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Kanci!
Nem maradok ennéla Kh-nál, viszont a dokim nagyon jó.
Tőle fogom megkérdezni, hogy mit javasol.
Nagyon felkészülni a császárra nem lehet. Stella még anniyt írt, hogy így könnyebb, mert nem fája gátseb. Viszont a tejcsárda megindulása nehezebb, erre kell infót begyűjteni, vagy jótanácsokat.
Majd írok, ha van valami használhatóm.

N

Kép
narco
 
 


Évi77!
Választottunk 2 nevet:
Levente és Kornél
Angelika és Gabriella,
ha vegyesen lesznek, akkor kékeket választjuk.

N

Kép
narco
 
 


Mátra!

Angie véleményével egyet értek, maradjanak a babások! :D

Kanci!

Köszi, igyszekszem megnyugodni és nem pánikolni, mert lehet, hogy így fogom saját magam elrontani ezt a hónapot.

Monyóka!

Annyira szeretnék már babát, hogy azt nem tudom leírni, de nem csak én vagyok ezzel az érzéssel egyedül, :) ezért szeretném tudni, hogy minden rendben van-e. Ráadásul a párom ajánlotta fel, hogy kezdjük vele, mert nem mutatja, de tudom, hogy legalább annyira szeretné, mint én. :D Veled mi van, ma hogy érzed magad? Meddig vársz a következő teszttel? Biztos vagyok, hogy sikerülni fog. :D

Dido!

Tessék ide a babanetre rajzolgatni! :D

Nárcisz!

Szupi, ez a babakocsi. :) Merrefelé laktok?

Angie!

Ne dolgozzál, gyere ide, légyszi!

Zsúka
zsúka
 
 


Narco!
Értem, ok, majd kiderül. Amúgy én sem magától a császártól tartok, hanem egyrészt valóban a tejci meginduéása kérdéskörtől, másrészt úgy szerettem volna ha a pocakomrafektetik mikor kibújik. Meg a férjem lesz elkeseredve, mert úgy szeretett volna segíteni.

Évi és aki még kíváncsiskodik!
Semmilyen nemet illető kérdésre nem válaszolok, bármiből lehet következtetni ;)
Anyámnak is az volt az első, hogy hívta a páromat, hátha be tudja húzni a csőbe és némi infót tud kicsikarni belőle :)

kancellárka
 
 


Kanci!
nekem is ezek a nagy szívfájdalmaim. Ezért szeretnék mindenképpen szülni. De a páromat ismerve jó lesz ez így is.
Hát mit tudom én, néha azt mondom, hogy hagyom a fenébe, azta pár napot csak kibírom, más is kibírta.
De ahogy Juca leírta a dolgokat.... Hát majdnem bőgtem, hogy én is ilyet akarok.

Szóval örlpdtem, most eljutottam abba az állapotba, ahol elért a tehetetlenség, és csak nézek....

N

Kép
narco
 
 


Narco!
Az azért tarja bennem a lelket, hogy nem hogyan a lényeg, hanem az eredmény, hogy végül a kezemben tarthatom majd Buborékot és nevelgethetem, terelgethetem az élet rögös útján :)

kancellárka
 
 


Elkezdek írni, utána abba kell hagynom, mert mindig megzavarnak. :(
Küldöm a következő viccet. :D

Egy asszony elpanaszolja az orvosának, hogy nem elégedett a
házaséletével. A
férje teljesen érdektelen. Az orvos azt ajánlja, legközelebb hozza el magával a férjét. Amikor mindketten megjelennek az orvosnál, az orvosmegkéri az asszonyt, hogy vetk"ozzön pucérra. Ekkor egy szigorú pillantással
ezt mondja a férjnek:
- Figyeljen nagyon, megmutatom, mi hiányzik a feleségének.
Ezek után jól megdugja az asszonyt.
A végén így szól:
- Most jól láthatta, a feleségének erre van szüksége, éspedig hetente 3x.
Mire a férj:
- De ugye nem kell minden alkalommal nekem is eljönnöm?
zsúka
 
 


Betojok ezeken a vicceken... Mééééééééééééééééééééég!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok!

Jucmuc!
Ötórai kelés… fúúúúúúúúúj, az marha rossz lehet… én is utálok korán kelni!

Junko!
Sajnálom a mensit… :cry:
Hogy alszik egy kismama a finisben? Hát, leginkább sehogy, de ha sikerül aludni, akkor is csak szakaszosan… :D Már eleve fél óra, mire feltápászkodok, hogy kimenjek wc-re, és akkor ez négyszer-ötször egy éjjel… Tudod, edzek egy hónap múlvára… :lol:

Zsúka!
Ööööööö, izé…. Mondtam már, hogy Kende babánál hőmérőztem (csak kíváncsiságból), és már egy hete 37,0 és 37,3 között volt a hőm, erre a védőnéni azt mondta, hogy nnna, akkor most lehet tesztet venni?!?!? Csak halkan, de azt nagyon!!! Ja, és hüvelyben a legmegbízhatóbb.

Ági!
Nagyon drukkolok a holnapi inszemhez!!!!!!!

Virág!
Hát, azért remélem, nagyon nem lesz óriás… Valahogy meg is kell szülni! :D És legjobb lenne természetes úton.

Narco!
Úristen, ennyibe kerül egy ikres babakocsi????? Jééézus… De eszméletlen jól néz ki!!! Nagyon szép neveket választottatok!!!

Kanci!
Igyekszem összepakolni, tudom, apa nálunk is olyan, hogy jó, jó, megveszi, ha nagyon muszáj, de most menjen be a gyogyitárba betétért??? :D
Az orvos, aki uh-zott, nem P.G. volt véletlenül??? (Direkt nem írok teljes nevet, nem lenne szép, bár velem is ISZONYATOSAN BUNKÓ VOLT)!!! No, akkor Te is kifogtad… De a lényeg, hogy Buborék jól van, és a méhlepény is mehet még feljebb!

Évi79!
Köszönöm, jól vagyunk, néha eszméletlenül feszít odalent, és akkor várom, hogy na, most folyik el a magzatvíz… :D Bizony, már alig van hátra pár nap…

Dido!
Nehogy visszafogd Magad!!! Nagyon frusztrált leszel… :lol:

Mátra!
Hogy vagy, drága??? Ja, és a tábli nekem is jó úgy, ahogy van, szerintem se vegyük ki a babásokat… Akkor nemsokára már én sem lennék benne… :(

Fúúúúúúúú, de hosszú lettem…. No, nem baj, legyen mit olvasni! :D Este talán még jövök, most megyek, mert nemsokára jön barátnőm a féléves kisfiával, úgyhogy GYAKORLAT INDUL!

Pusszantás mindenkinek!!!

Kép
Kép
norwell
 
 


Zsuka!
Látom azért a humorod nem hagyott el!
Nagyon jo ez a vicc!!!! Kép

Kanci!
De jo neked hogy már,hogy már tudod Burborék nemét! Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Norwell!
De igen ő volt az. A győri topicban is elszidták már párszor, meg délután a nődoki rendelésén összefutottam pár kismamival aki délelőtt ott volt, velük is jót röhögtünk rajta:)

kancellárka
 
 


Norwell!
Nem ennyibe kerülnek az ikres babakocsik, csak ez.
Van az egymás melletti, de az 80 cm széles, és nem férek be vele a liftbe, a kapun, a boltba, és a bankba, postára. Szóval teljesen felesleges, ez 30-70 ezer körül van.
Van egy egymás előtti Pegperego, de az túl hosszú, és nem használható újszülött kortól, és nagyon nehéz. nem férek be vele a liftba, nem szedhető le az ülés, így nagyon nehéz, nem tudok egy egyszerű boltban a két sor végén megfordulni. 150 ezer
Van egy, ami váz+ két hordozó rárakva. Nem téliesíthető, lecsatolható, de nagyon hosszú. 130 ezer, használtan 90. 1 éves korig használható.

Szóval szupi a kínálat. :wink:

N

Kép
narco
 
 


Norwell!

4-szer 5-ször egy éjszaka, szegényem ez nagyon rossz lehet, de már nincs sok vissza és kibújik a kis Kende. :D

Anikó!

Próbálok nem a padlón lenni. :D
Na akkor egy következő kép.

Kép
zsúka
 
 


Zsúka, kedves képkirálynő!
Hiányolom a képeket. Mekkorára nőtt az aloe verá(m) :lol: :lol: :lol: ? Már alig várom, hogy átvehessem, azaz hogy személyesen is találkozzunk.
Jaj, de szeretnék most nem dolgozni, és inkább csak olvasgatni Benneteket, de egyszerűen nem győzöm, annyi van. Próbálok frissiteni minden fél órában, de írni már nem tudok. Nagyon kiestem a ritmusból, es ez szörnyű, mert nem tudok senkinek reagálni az írására, olvasni is csak felületesen, vagy amit olvastam, azt elfelejtem. Sz** érzés.

Szisz!
Gratulálok a megkérésedhez. Ajándékba babát kívánok Nektek. Esküvő idén lesz?
Kép

Anikó!
Nagyon éhes vagyok! Nincs időm ebédelni sem. Nem akarsz postázni valami finit? Mi készült ma ebédre?

Puszi mindenkinek. Jövök...............................
Vendég
 


Kismamik! :)

Azt hittem csak én nem tudok aludni. :x

Pedig annyira szeretek... 2-szer pisi, na meg minden megfordulásnál. Ami persze folyamatos. Mármint a forgolódás! :evil: Egyszóval nagyon rosszul alszok. :roll:
Vendég
 


Kati76!
Mi újság?
Én is sokat járok pisilni, szinte óránként, pedig az elején vagyok.

N

Kép
narco
 
 


Angie!

Gyönyörú az aloe vera, szépen nevelgetem. Este dobok képet ha lesz netem. :D

Zsúka
zsúka
 
 


Rolly!
Beteg vagy még? Kép
Remélem már mindannyian jobban vagytok!

Monyoka!
Mi van a fafaragással? Mikor láthatjuk a munkáidat?
Kép

Olyan macskám van!
Kint ül a 6. emeleten az ablakban, és galambokra vadászik. Félelmetes.
Kép


N

Kép
narco
 
 


:?: :?: :?:
Lányok, most csak egy KÉRDÉS, sajnos a visszaolvasással sem haladok, 2 témazárót kell összeállítanom.
Ma van a 25. cn. a hőm reggel 36,2 aztán 36,8 de ez csak kb. meg nem is mindig ugyanabban az időben mérem...stb. Szóval valószínű, hogy nem sikerült.
DE! A suliban a kollégáim már nagyon megsajnáltak a kínzó köhögésem miatt (ma is az óráimat végigköhögtem, meg a szüneteket is), és az egyikük szerzett nekem holnap reggelre időpontot a tüdőgondózóba, mondván ez nem tréfa, hogy éjjel-nappal köhögök, és délutánonként 37,1-37,5 közötti a hőm.
Ha csak 0,00000001 százalék esélye is van annak, hogy esetleg mégis sikerült a babuci, elmehetek azért röntgenre, vagy csak azt kérjem a dokitól hogy hallgasson meg :?: :?: :?:
MIT TEGYEK? Holnap mindenképpen elmegyek a tüdőgondozóba. (most 37,3)

A kisfiam jobban van, de ő is nagyon köhög, álmában sokat izzad, most anyukám vigyáz rá, 4-kor megyek érte.

Nagyon várom válaszotok :!: :!:
Puszi: Rolly
rolly
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: