Lányok, lehet én vagyok ufo itt köztetek, de én egyszerűen még nem bírom otthagyni senkire a babát. Mármint nagyszülők...stb. Vhogy túl kicsinek érzem hozzá, meg nem is tudom. Annyira féltékeny vagyok, hogy kezdek gondolkodni rajta, nem-e abnormális már! Míg vizsgázok, apával vannak, de alig várom,hogy kilépjek a suli kapuján. Engem meg ezzel nyaggatnak folyton, hogy hagyjam ott nyugodtan bármikor a kicsit, ők vigyáznak rá...mondjuk, ehhez azt is tudni kell,hogy nálunk teljesen bekattantak a nagyszülők az unokától (mindkét oldalon első), néha úgy érzem, szeretnék megkaparintani a karjaim közül, nevelgetnék helyettem...anyósék részéről meg az érzem,hogy mindig azon agyalnak mit rontok el, v vmi baja lesz a gyereknek nálam (após azt álmodta a minap,hogy beütöttem a gyerek fejét a babakocsiba...jó, mi?...)
De azért jó olvasni ezeket az anyós storykat! Babetta: a tiéd egyenesen frenetikus
Én már ettem epret, de akkor vhogy kiment a fejemből,hogy bajt is okozhat (szégyen):oops:, de szerencsére nyoma sem volt.
Lányok, megint csütörtök óta nincs kaki. Illetve tegnap mutatóban vmi kevéske akadt. Mit csináljak? Erőlködni nem erőlködik. Szóljak orvosnak, vagy még várjak?
Ildi: még azt akartam írni,hogy használjátok egészséggel a gépet! Remélem, te is szeretni fogod!
Altatás: sztem én ebben is ufo vagyok itt a topicon a nézetemmel, de szerintem, ha valaki szeretné, ha a babája megtanulna önállóan elaludni, még most kellene nekiállni ennek a folyamatnak, hiszen később sem akar majd önállóan elaludni. Teljesen jogosan hozzászokik a jóhoz, és követelni fogja, hiszen ez eddig is járt neki. Nekünk mondjuk szerencsénk van az esti altatással, mert Botusban úgy alakult ki ez a rituálé,hogy fürcsi, vacsi után ágyban mese, forgó felhúz és alvás. Van, hogy annyira fáradt,hogy én mondom,hogy bealtatom cicin, de már ő megszokta,hogy mi a menete az esti alvásnak. De tényleg ebben (legalább) szerencsések vagyunk!
Nem akartam okoskodni, csak gondoltam, lehet van még vki aki így gondolkodik, és hátha tudtam segíteni. (Eleinte félig bealtatva, kómásan, de nem aludva kell berakni a helyére a babát. Fokozatosan kell előrejutni, lassan, következetesen.)
Tapasztaltabbak lehet, megcáfolnak, de azért tartom a véleményem
Nancsi, Lyly, Annácska: Jó,hogy írtatok!
Még tanulok kicsit
Jó éjt!
































