Élménybeszámoló:
Elfáradtunk, csütörtök estétől vasárnap éjszakáig együtt voltunk, hihetetlenül jól éreztük magunkat (na és persze egymást

) Órákat beszélgettünk, rácsodálkoztunk, megbotránkoztunk, sajnáltunk, fogatkoztunk, megértettünk, vitatkoztunk, érveltünk, megvédtünk, kivívtunk, megismertünk, kiismertünk, gyönyörködtünk és szerelemskedtünk. Röviden.
Hosszabban.
Pesttől végig aludtunk a hegyeshalmi határig. Hátsó ülésen, egymás karjaiban. Kb 7 körül léptük át a határt. Onnan Bécs, megnéztük a Burgot, Schönbrunn-t, pisiltünk én 50 centért, ő ingyen. Micsoda szerencse, hogy a fiúk tudnak állva pisilni!!

Iszonyatos drágaság. A parlament előtt kézműves vásár volt. Húúú de sok pénzt tudttam volna elkölteni. Megnéztem Új Bécset, a Hudertwasserházat, a szemétégetőt, aztán irány Prága. Itt este hatalmas vacsi és egy nagy korsó csapolt barna sör. Igazi Cseh. Szegény csak nézte, hogy én iszom.

Alvás (is volt

) Reggel megbeszélés, aztán Berlin. Drezda már akkor víz alatt volt. A Zwinger is veszélyben, hát nem sokat adok, hogy nem önti el, mint két éve... Berlinben kicsi morgás a többiekkel, mert szerettünk volna már a szállodába menni, mert kb 1 órára volt a városközponttól így is 30 Euró volt/fő

Vacsi, remek volt, de próbltam erősen arra koncentrálni, hogy nem spenót benne a zöldség

(De az volt)Viszont az előző esti prágai vacsi úgy megártott, hogy Prágától Belinig majd' minden benzinkúton szaladtam.

Így egész nap nem mertem enni semmit. Õ meg gonoszkodott, hogy vesz nekem finom jégkrémet

Végül is visszamntünk a szállodába és aki akart visszament a városba. Háááááááááááát mi nem akartunk

Akkor írtam, hogy megvagyunk. Másnap, erőltett menetben haza. Brno, Pozsony, Rajka, Pest, Itthon, búcsúzás, könnyek, elválás, ma délelőtt megint együtt, Pest,munka, délután értem haza. És most nem látom szombatig. Szerdától még nem is hallom, mert megy vissza Bécsbe.
NAGYON JÓ VOLT. Elhatároztuk, hogy visszamegyünk Prágába csak ketten, és ott töltünk egy hosszú hétvégét. Álmaim városában.
Na jó hosszú voltam

A lényeg meg még hátra van
