2006.03.08 13:38
De nagyon látványosan nem fog megmaradni sok, csak a nagyon nagyok. Voltak kb 1 Ft-osnyi és fél centi magas hólyagok is, főleg az oldalamon. Viszont a többi is csak szülés után fog elmúlni a dokim szerint. Õ még mindig jót mosolyog rajtuk


2006.03.08 14:45
Pedig már két cm-re nyitva vagyok
)2006.03.08 14:47
2006.03.08 16:31
2006.03.08 18:02
Reggel olyan 7 óra felé elkezdtem érezni, hogy fájdogálok olyan 15 percenként. El sem akartam hinni. Elmentem a wc-re, ahol végre megtapasztaltam, hogy milyen is az a nyákdugó (eddig ezzel sem találkoztam még) Aztán 8 óra felé már 10 percenként jöttek a fájások, amik elég rövidek voltak és hát nem mondom, hogy nem fájt, de én jóval fájdalmasabbnak éltem meg az oxitocinos fájásokat, Elmentem zuhanyozni, de mire kijöttem a fürdőből már 5 perceseknél tartottam. Mondtam Apának, hogy turbózza magát mert még a végén nem érünk be, ha ez így megy tovább. 9 óra felé végre elindultunk. Újpestről mire az Árpád hídra értünk már 3 perces fájások voltak. Felhívtuk a dokit, hogy kb fél óra múlva érkezünk. Közben azon idegeskedtem, hogy a reggeli csúcsban nehogy valahol beduguljunk de végül beértünk a kórházba. A dokim megvizsgált és közölte, hogy burkot repeszt és szülünk. Beöntésre már nem volt idő, ekkor háromnegyed 10 volt. Próbálták bekötni az infúziót, de nem találták a vénámat, így egy kicsit össze lettem szurkálva. Infúzióra már nem volt idő így kaptam egy oxitocinos szurit, aztán már jöttek is a tolófájások és a 3. -ra Kata baba már ki is csusszant. Felsírt, a hasamra rakták ahol pillanatokon belül elhallgatott. Megvárták míg már nem lüktet a köldökzsinór, amit aztán Apa elvágott. Sajna lett egy kis vágásom is, de Kata nagy méretei miatt nem kockáztatták, hogy repedjek. Hát így született meg a mi Katánk a maga 4450 g-jával és 59 centijével. A fej átmérője 35 cm volt. A dokim végig nagyon rendes volt. Miután ilyen gyorsan érkezett Kata elfelejtették megnézni még azt is hogy mikor bújt ki, Apa viszont megnézte az órát mint rutinos szülő így a születése hivatalos időpontja 10 óra 17 lett. 2006.03.08 19:34
2006.03.08 19:36
2006.03.08 23:01
2006.03.09 07:00
2006.03.09 07:33
Bár szokták mondani, hogy szülés előtti éjjel hagy a gyerek még 1x aludni egy jót.
2006.03.09 08:48
6-8 pelust napjában, sikerült visszaverni a pánikrohamokat - ki csak az tud jönni, ami bement.



2006.03.09 08:55

De gyanús, hogy ha tényleg tavaszi időben szülnél, akkor kis kosod lesz 







2006.03.09 09:41
2006.03.09 09:50
2006.03.09 10:38
2006.03.09 10:48

2006.03.09 11:19
Mert akkor max.1 órán belül újra éhes lesz. Meg a szobájába tettem kamillát párologtatóba, mert szerintem kicsit száraz volt a levegő, és többször megszomjazott...Tehát a következmény: így alakultunk éjszak- 4 óránként kelt: 3/4 12, 3/4 4, 3/4 8! Éjszaka visszaaludt, 8 után ugyan kért 10-kor is enni, de azóta szunya.O
2006.03.09 11:32
Sok boldogságot és sok-sok tejcsit
Milyen aranyosak így együtt
Jól bebugyoláltad
Legalább könnyű lesz megszülni
Nekem is rengeteg volt, de most sokkaln jobb a helyzet
Nekem is egész elképesztő gondolataim vannak, pedig már másodszorra futok neki
Próbálj meg kézzel fejni, nekem az annó nagyon bevállt, igaz közben a könnyeim potyogtak.
A végefelé már tényleg vannak kellemetlen dolgok, de attól ne félj, hogy nem fogod észrevenni a szülés megindulásást
A két háló barackszínű lett, a nappali meg halvány mogyoró, majd teszek fel képet
Megdicsért, hogy milyen jól viseltem a pocakosodást és hogy nem is híztam sokat
2006.03.09 11:35
Most meg sír, mert küzd az álmossággal. Ki érti ezt... A levegőn tud tök jókat aludni, de most rossz az idő...
2006.03.09 14:14
2006.03.09 14:22
2006.03.09 15:02



2006.03.09 15:40
2006.03.09 15:50
2006.03.09 15:57
2006.03.09 16:18
2006.03.09 16:21
2006.03.09 17:01
2006.03.09 17:39
Ha igen majd megírom az adatokat.
2006.03.09 17:42
2006.03.09 17:57
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

