A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Kuha!Kép

A lányok ajánlották a borostyánkő láncot, egy folyadékot, amit a doki írhat fel és gy.tárban keverik: anaestheticum, valamint a viburcol kúpot és a chamomilla vulgarist, amit 15ch-s higításban vízzel feloldva kell adni.
Bevallom őszintén, nem teljesen tiszta, ez mit jelent, de remélem Barbi felvilágosít majd!
Azt hiszem, ezek közül talán csak a chamomilla a homeós.

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Sziasztok!

Csak néha írok, de olvasni azért szoktam ezt a toikot is.
De ahogy látom, elég feszült a légkörKép.

Talán csak annyit tennék hozzá, hogy azért is esik rosszul annak, aki nem vagy csak részben szoptat,ha lustának, stb. nevezik, mert a többség igen megszenved ezzel.

Legalábbis én kegyetlenül megszenvedtem.Kép

Az első 6 hétben Emi totál szétrága a melleimet, gennyesek voltak, a bal bimbó oldalán kilátszott a hús, véreztek, én meg zokogtam minden szoptatáskor.Rettegtem attól, hogy ébred a gyerekem, és enni kell majd neki adni.

Két mellgyulladásom volt 2 héten belül, azóta fejek naponta 2-3-szo+ Emi 4-5-ször szopik.

Fejni sajnos csak kézi mellszívóval tudok, méghozzá úgy, ha letérdelek, a fejem betámasztom a heverőre, magyarul majdnem négykézláb, és nyomkodom közben a mellemet, néha az öklömet is belenyomom, mert csak így jön ki a tej.

És akkor így fél óra kemény munkával a kettőből kijön 50-80 gramm.

Literszám fogyott a Laktoherb, ettem rendesen, mégis a fejés és a napi 4-5 szopi ellenére sincs több tejem.
Naponta kb. 2,5, néha 3 deci jön össze.

Igégny szerint szoptattam elejétől fogva (bár már kialakult a napirendje, nagyjából 3-4 óránként kér enni).

Sajnos 2,5 hetesen tápszert kellett adni, mert nem gyarapodott semmit, 20-30 grammokat szopott és üvöltött álladóan az éhségtől.

Csak azért írtam ezt le, mert nem mindig azon múlik, hogy valaki akar-e szoptatni, vagy "lusta".

Én úgy készültem, hogy elolvastam minden LLL füzetet, nem is vettem cumisüveget, se cumit, hogy majd csak szoptatom, amíg lehet, tápszert meg aztán sosem adok neki.
Az élet máshogy hozta.

De pont ezért, hogy ennyre azt sugallják, hogy csak az a jó anya, aki szoptat, meg mindenki tud szoptani, aki akar, én teljesen kikészítettem magam az első 3 hétben.Totál depis voltam, naphosszat ezen bőgtem, akkora kudarc volt.
Akartam, talán túlságosan is, mégsem sikerült, csak részben.

Volt itt szoptatós tanácsadó is, aki 5000 Ft-ért jött ki, de nem bántam, hátha segít. Õ legalább megmutatta, hogy kell mellre tenni a babát, de egy pár naposnak nem mondhatom, hogy ne úgy szopjon, ne harapjon (látszott az ínye nyoma).

Azt mondta, cumizavaros lett, mert a kórházban adtak neki cumisüveget.

Hát, nem tudom, most már mit gondoljak erről. Két hónapos, kénytelen vagyok cumisüvegből is etetni, de kb 3 hete már egész megjavult a szopitechnikája. Már alig harap, 50 körül ki is tud termelni 2 mellből, aztán kapja a pótlást.

Lehet, hogy mégsem a cumi zavarta össze.

Inkább úgy gondolom ma, hogy sikeresek vagyunkKép, mert fentmaradt a tejem, ha nem is elég neki.
De ezért keményen meg kellett és kell dolgozni, jobban szeretném én is, és sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is lenne, ha csak szoptatnék, és nem kéne annyit fejni.
Főleg az este 10 órás fejés fárasztó, mikor az ember alig áll már a lábán.
És mindemeleltt én még pepecselek is a táppal és mosogatom a cumisüveget.

De nekem sem gyarapodott a fejés és az igény szerinti szopi ellnére sem, pedig mindent megtettemKép.

Uxi
Emi 10+0

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Benianyu!

Danika természetesen jöhet udvarolniKép
(meg különben is a nászasszonyságot már neked ígértemKépKépKép)

Egyébként szerintem Danibaba sem lesz mindig vasgyúró, Te sem vagy az, Beni sem az, úgyhogy majd adja ődoktorsága még lejjebb is ezt a súlytKépKépKépKépKép

Azért ha ma van időm küldök teszek fel egy csábító képet Danibaba és Thomasanne Tomija számára...

Megann

Kép

Kép
megann
 
 

 
 

BenianyuKép

Ez a főorvosúr tök jó! KépKépKép

Megann!
Ha kipróbáltad azt a Loreálos ampullát, légyszi írd meg, jó-e!!!

Nagyon szépek a babók!!!

Ayse!

Én sajnos tudom, miről beszélsz. Remélem kihúzod valahogy tavaszig, és lesz addig napsütés.
Mindenesetre próbálok sokat gondolni Rád, hátha vmit segít.KépKép
Vendég
 


Dóri, Kriszta,
köszi!Kép A lányom majdnem pont két évvel idősebb Csabinál, 5 nap van a szülinapjuk között.Kép Szóval ő most 2 éves 4,5 hónapos.

Na, most már visszatérek szokásos, nettelen hétköznapjaimhoz, muszáj pakolni, főzni, mosogatni.

Legyetek jók, és jó talizást!
Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Uxi!

Olyan nagyon ügyes vagyKép
Le a kalappal...Kép
Tudod nálam is kísértetiesen ez volt a szitu(gennyes cicit leszámítvaKép), még éjjel is fejtem minden szopi után..., zabáltam, dobozszámra tea stb...
Mára már csak 200-300 millit tudok fejni(szopi nálunk már régen nincs, csak cumisüveg), és így is írtó büszke vagyok magamra, hogy eddig kitartottunk..
Legyél te is nagyon büszke magadraKép

Én sem hiszem az LLL néhány kijelentését...pl ugye hogy aki akar az tud szoptatni, de már nem foglalkoztat a téma....túl kell lépni rajta...

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Megann!
Akkor rendben van. Kép Várjuk a képeket Lénáról! Kép
Addig itt van egy a dokiról. Kép

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Ugye, milyen szépek, amikor alszanak?
KépKép
Vendég
 


Lááááááááááányok!

Most már mindenki kidühöngte magát! Legyen vége!

A tali engem is érdekel, de a végfejleményről lemaradtam...hol és mikor lesz?

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Havtunde...

Ha kipróbálom megírom, de ahhoz először el kellene jutnom megvenni az ampullákat...KépKépKép

Reggel Léna apával kelt(én elmentem gyógymasszőrhöz-derekam teljesen kész van, hát apának kényelmesebb volt a tegnapi (összenyálazott, lebukott) rugit ráadni Lénára, mert lusta volt pelenkázás közben lehajolni a középső fiókig tiszta ruháért...

Na tehát ha eljutok vásárolni(számolva fenti következményekkelKépKépKép, amikor apára bízom Lénát, akkor ki tudom próbálni...és meg tudom írni hogy milyen volt

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Tünde,
Nagyon szép Kép

Prüntyi,
A tali Barbiéknál lesz, ők a Móricz Zsigmond körtérnél laknak. Most úgy néz ki, hogy január 27-én pénteken.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu, köszi! Kép

Tényleg akik babával már voltak termálvízben, úgyértem megyünk a 20.-i hétvégén Hajdúszoboszlóra és fogalmam sincs miket vigyek, adjatok tanácsot léccccíí!
Remélem valóban pihenés is lesz benne! Kép

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Duda!

Köszi szépen Kép !

Lányok!
Nem tudja véletlenül valaki, hogy hol tudnék olyan előkét (partedlit) venni, ami olyan bebújós, a kis kezeit is bele tudja dugni, és az egész testét eltakarja előlről?
Láttam már ilyet, csak nem tudom, hol vehetnék.


Ja, és engedjetek meg nekem is néhány képet:
Kép
Kép

kuha

Kép
kuha
 
 


Kuha!Kép

Mi a corában vettünk anno ilyet.
Nézd meg Auchanban, Tescoban vagy bababoltban.bizti vanKép
Nekünk is kell mert Lívi pacnizik azértKép

Mea
mea
 
 


Zsófy!

Kérlek ezentúl ne írj rólam, ne is szóljunk egymáshoz.
erre már múltkor is kértelek.
Õszintén mi értelme ennek?????
Csak mindketten folytatjuk és felhúzzuk magunkat ráadásul mindenkit idegesítünk és csak mindketten lejáratjuk folyamatosan egymást.

Vagy ne írjunk egy helyre egy topicba, vagy tudjunk viselkedni, mert ez tényleg szemétség volt tőled de nagyon.
Nem írsz sokáig, utána meg belém kötsz.
Nem vagyok hülye tudom h nekem szólt.

Légyszi hagyjuk abba, mert már elég!!!!

Ok????

Nem kell jóban lenni, nem kell igazat adni egymásnak csak ne írjunk egymásnak meg egymásról!!!

Okszi???

El akrtam szóban is mondani de ki vagy nyomva.

Egyébként ezért akartam ismeretlenül írni de nem ment, nem tudom hogy lehet bejelentkezni újra, mert azt akartam hátha észhez térzs te is ha már múltkori óta nem sikerült neked.

Na ennyit akartam, remélem folytatás nem lesz már soha többé, okszi???

Én is hagytalak te is hagyjál békén!!!Kép

Mea
mea
 
 


Prüntyi,
Mi is fogunk menni Zalakarosra, jövő hétvégén, kicsit kényeztetni magunkat. Kép Kép Kép
Szerintem, Dani szinte összes ruháját, anyagpelusát el fogjuk vinni. Mosni nem fogok tudni. Pelust + popsikendőt + D vitamint. Babaágyat szerencsére kapunk, de azt hiszem a játszószőnyeg jön majd velünk. Kép
Remélem, lesz hó, akkor szánkót is viszünk, hogy Benivel tudjunk szánkózni és persze a babakocsit. Szépen tele lesz az autó. Kép

Kuha,
Nagyon jók a képek! Édes a kisfiad! Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ Csajok!

Most olvastam vissza! Hát nem kíméltétek egymást!

Jucc!!!

Azért írok Neked külön, mert egy szobában voltunk és a szívembe zártalak!
Teljesen egyetértek Veled szopiügyben. Én is 25 hónapig szoptattam Lilit akkkor és úgy, ahogy láttam, hogy neki jó.

Mielőtt anyuka lettem volna semmiféle elképzelésem nem volt a szoptatásról, inkább idegenkedtem tőle. De aztán a természet szerencsére tette a dolgát, lett tejem és Lili nagyon is igényelte az éjszakai szopikat, és bizony szoptattam nem csak itthon, mert szerettem volna részt venni én is más programokon is, amik a házon kívül esnek.
Többen is leírták már ezeket, nem ragozom. De tök egyetértünk.
Ja és Lili ennek ellenére allergiás lett (az egész család az), de lehet, hogy enélkül még súlyosabb lenne a helyzet.

És én is imádom anyukámat, pedig csak három hónapig szoptatott és még cigizett is. Tényleg nem ezen múlik.

Szerintem senki se menjen el a topikból, ez nem erről szól.

Ayse

ayse
 
 


Mea!

Köszi, mindenképpen megnézem, mert nekünk is nagy szükségünk van rá. Igaz, hogy Gergő már elég szépen megeszi a kanálból, meg tátja a száját is, de sajnos két kanál között mindig a szájába dugja a kezét, és persze az a kicsi partedli nem nagyon védi a ruháját.
Azt meg mondanom sem kell, hogy egyszerűen nem bírom kivakarni sem a partedliből, sem pedig a textílpelusból sem az almát, sem pedig a sárgarépát. Hiába áztatom, meg rakom fehérítőbe, nem jön ki belőle. És persze a ruháján is ott marad a folt. (Kép ez úgy hangzott, mint valami mosópor-reklámban)
Tegnap is akkor jött rá a hapci, amikor teli volt a kis szája sárgarépával. Gondolhatod, ezer felé repült a répa... Kép Kép Kép Ja, és hapci után még elengedett egy "jheeee"-t is.
Azt hittem, megzabálom.

Akartam már kérdezni, hogy Lívikének mi ízlik a legjobban?
Nálunk az alma banánnal a sláger, imádja. A sárgarépapüré szerintem csak lecsúszik, a krumplira meg fintorog.
Ma összekevertem a répát a krumplival, hát az meg ízlett neki.
Sütőtököt még nem adtam, mert nem tudom, hogyan kell csinálni.
Rendesen megsütöd, és úgy pépesíted, vagy simán megpárolod az is, mint a répát meg a krumplit?

Kép
kuha
 
 


Lányok!KépKépKépKépKépKép

El vagyok keseredve. Ez az acsarkodás fölháborító. Kép

Mea és Zsófy ti pedig a magánnyomorotokat inkább személyesen intézzétek, ha lehet kérni.

Mélységesen egyetértek Rokicával és Juccal.

Jucc!Kép

Nem vagy űrlény, hogy 3 éves koráig szoptattad Balázst. Igaz, Gergő csak 19 hónapos koráig szopott, valószínűleg a terhesség miatt szokott le róla, már csak előtejem volt.

SZERINTEM IGENIS TERMÉSZETES, NEM SZÉGYELLNIVALÓ DOLOG A SZOPTATÁS, AKÁR NYILVÁNOSAN, JÁTSZÓTÉREN, PARKBAN, HA ÚGY ADÓDIK. A SZOPTATÁS AZ EGYIK LEGCSODÁLATOSABB DOLOG, AZ ANYA A TESTÉBÕL TÁPLÁLJA A GYERMEKET HÓNAPOKIG. SZOMORÚ, HOGY VALAKI EZT "FURCSÁNAK, TERMÉSZETELLENESNEK ÉS EGYÉSZSÉGTELENNEK" TARTJA. ÉN BÜSZKE VAGYOK RÁ, HOGY SZOPTATOK, ÉS AZT SEM VETEM MEG AKI NEM. ÉS HOGY MI KÖZE A SZEXNEK A SZOPTATÁSHOZ, AZ MÁR EGYENESEN NEVETSÉGES. AZ ÉN FÉRJEM SEM GONDOLJA AZT, HOGY MOST "OSZTOZIK". Bubust is sokáig, még tovább szeretném szoptatni.

Na, most én is kiakadtam.

Zsóf+ Bubus, holnap 3 hónapos, Gergő, 24-én két éves

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Dóri, Havtünde!

Köszönöm az együttérzést, máris jobb egy kicsit!

Ayse,
aki már szedett dilibogyókat (most akkor bolond????????????!!!!!!)

U.I.: egyébként a dilibogyók is jók voltak, de ezerszer többet ért a pszichoterápia (ugye Roki?)
Sajnos most esélyem sincs a pici baba mellől eljárni

ayse
 
 


Göndörzsóf!

Ki írt olyat, és hol, mikor, hogy a szoptatásnak köze van a szexhez????
Légyszi tedd már be a linket!!!!

Ayse!

dehogy bolond! Én úgy gondolom, mertél segítséget kérni, és ez nyilván Neked is, a környezetednek is jót tett!
Én egyébként voltam pszichológusnál is, nem jött be. Róki nehogy magadra vedd!!!
Aztán elmentem kineziológushoz, és 3 éve ok vagyok. Azért szülés után volt egy kis depi.
Vendég
 


Kuha!Kép

Egyelőre Lívinek ízlik minden, de én még csak krumplit, répát, sutőtököt adtam neki.

A sütőtököt ugyanúgy párolom mint a többit, és olyan szépen szétmegy, hogy nem is kell összenyomni szinte, viszont elég folyékony ezért én krumplival sűritem.

Ügyik vagytok, hogy Gergő is így eszik márKép

Ez a kéz bedugdosás ismerős nekem isKépKépKép
Lívi ugyanezt műveliKép

Mea
mea
 
 


Na most ezt nektek......(Kép)

Benianyu!
Danibaba figyelmébe ajánljuk:


Kép
Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Mea

csak úgy simán kapja Lívi a krumplit, répát, vagy teszel bele sót?
Vendég
 


Thomasanne Tomijának is megy:

Kép
Kép
Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Van ám ilyen is:

Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Kép

És anyával karácsonykor:
Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Ne veszekedjünk tényleg tovább!!!!!
Mindenki jó és azt teszi amit jónak lát, elvileg senkinek nincs köze hozzá, csakhát különbözőek vagyunk és mindig vita lesz belőle.


Szerintem itt senki sem lehet rossz anyuka mert ha már itt vagyunk, azt jelenti érdekelnek a babáink baja, infokat cserélünk stbKép

ez tök jó, ne rontsul el és ez főleg rám és Zsófyra vonatkozik.

De nem értem az előtte lévőeken miért megy a vita???

Mert ok, hogy rólam konkrétan írt Zsófy és kurva szarul estt így szó szerint, mert úgy érzem megtettem mindent és látom miylen kis teli szájjal mosolygós Lívi minden nap, tehát jó lehetek csak hozzáKépKépKép

De itt más nem írt senkiről konkrétan, vagy igen???

Csak a véleményüket írták le mindannyian.

Hogy valakinek fura, ha túl sokáig szoptat valaki valakinek nem.
De ezen nem kell felhúznia senkinek magát.

Senki ne érezze, hogy ROSSZ ANYUKA!!!

De sokkal többet hallani a szoptatásról, hogy ó az kellm, meg nyomják, hogy nem szabad mást adni.

Csakhogy itt vannaka tápisok, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak és nekünk ez kurva szar, állandóan erről olvasni.

Legalább annyira lehetnénk mi is felháborodva, de felesleges, mindenki jót tesz a gyerekével itt és nem a hami a lényeg!!!!!
Nem????????????????????????????

Mea
mea
 
 


Közben meglestem a babákat, annyira édes mind, mi meg itt veszekszünk.....
Hát tényleg elég barmok vagyunk....
Pedig akkora csodáink vannak és mégis ilyeneken húzzuk fel magunkat....

Lenne mit tanulnunk a bébieinktőlKépKépKép


Megann!Kép

Mekkora Léna, nagyon sokat változottKép
cuki babaKépKépKép

Mea
mea
 
 


Mea!

Tudom, hogy nem nekem szántad, mégis úgy érzem válaszolnom kell.

A depresszió ugyanúgy betegség, mint a vakbélgyulladás vagy a rák. Csak nem látszik. Bizonyos ingerületátvivő anyagok hányoznak a szervezetből. Mint másnak a vitamin vagy a vas. Ez okozza. Örökletes is. Nekem minden női felmenőm (férfiágon is) szenvedett tőle. És ez tényleg szenvedés.

Kérlek változtasd meg az előítéleteidet! (Tudom, hogy nem akartál vele bántani, csak hát a mai magyar társadalomban ez erről a betegségről a vélemény).

Ráadásul sohasem lehet tudni, mit hoz az élet, bárki megkaphatja.

Ayse

ayse
 
 


Megann!Kép

Hogy nevet már Léna isKép Nem is morci már, látod???Kép

Te meg jól nézel kiKép

Lányok!!!!

Hagy kiabáljak egy utolsót ha már hangosan nem tehetem ok???
Utána teljesen jól leszek márKépKépKép

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a fenébe a vitákkalÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁKépKépKépKép

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Mea, rám nézve Te nem voltál sértő, és sajnálnám, ha nem jönnél többet! Nekem eszembe sem jutott, hogy konkrétan itt célzott volna valakire Zsófy, sajnálom, hogy ez lett belőle!

Tünde, a napirendhez csak hozzászóltam, azon nem húztam fel magam Kép

Zita Kép Kép Kép

Fogzás: homeos szer a Viburcol is, ez kúp. A Chamomillát valóban vízben oldva a legjobb beadni a babáknak, de a CH15-ös higítást nem mi csináljuk, így kell kérni.

Kuha, DM-ben is láttam hasonló ruhavédőt, asszem eldobható, dobozban van, és talán Babylove márkájú.

Ayse Kép Én is a szívembe zártalak ám, sajnálom is, hogy keveset tudsz jönni! Azt meg méginkább, hogy ilyen nehézségeid vannak! Örülök, hogy most jöttél, és hogy egyetértünk Kép Kép Kép

A kórházról jut eszembe, hogy milyen hülye vagyok:az ünnepek alatt SMS-eztem Pennával, és elfelejtettem megírni azóta, hogy puszilja a topiclakókat!

Zsóf Kép Neked is örülök, ne húzd föl magad! Jó, hogy vagyunk páran, akik egyetértenek Kép

Megvolt az első oltása Gergőnek. Valakinek van tapasztalata az új oltással kapcsolatban? Annyira kellett sietni, hogy elfelejtettem megkérdezni, mire számítsak, kell-e tennem valamit, de gondolom, nem. Gergő épp hogy nyafogott egy kicsit, alig fájhatott neki ezek szerint Kép Amikor levetkőztettem a gyereket, és ránézett a dokinő, egyből kérdezte,mennyivel született, mennyi most, nézzük meg a percentiles izét, mondom, mi van? Kérdeztem is, hogy sovány a gyerek? Azt mondták, az eddigi gyerkőcökhöz képest igen, viszont nagyon hosszú, úgyhogy semmi baj. Megmérték: 65,5 centi, 9,5 centit nőtt születése ótaKép És egy hónap alatt 4 és felet! Pedig olyan hurkás, és rendesen hízik megint, ők meg lesoványozzákKép
Balázs vizeleteredménye is megjött, abban nincs semmi baj.
Ja, oltás: Fölírták a következőt, és ugyanazt, mint amit most kapott. Rá is kérdeztem, és mondták, hogy háromszor ugyanazt kapja. Pedig nekem úgy rémlik, hogy itt valaki azt írta, másodszorra mást kapnak. Tudja valaki? De szar ez, hogy még a dokik sem tudják, hogy is van ez, és nem lehet ellenőrzés nélkül megbízni bennük...

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Megann,
LÉNA NAGYON ÉDES!!!!!!!! Kép Kép fityisz Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Megann!

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉDI!!!

ÉS NEVET!!!!!

Ayse

ayse
 
 


Jucc!Kép

KösziKép

Igyekeztem nem megbántani senkit előtte a véleményemmel.

Sajnos ez a baj, hogy csak Róki vette észre, hogy már megint rólam ír Zsófy.
És ez bánt a legjobban, hogy ti észre sem veszitek, mert ki emlékszik már rám, hogy miket írtam itt régen, pedig ő pontosan nekem célozza ezeket a mondatait.
És nagyon rosszul esik, ha valaki a kevés tejcsi miatt bánt, tudom állat módján kikelek magamból utána, de ha engem ennyire megsértenek iylen vagyok.

Lehet Rókihoz kéne járnom, ahogy írta KépKépKép de ő neki a gonoszságával kellene valamit kezdeni.

Nagyon rossz érzés, ha valakit cseszegetnek tejcsi hiány miatt pedig mindig írtam, hogy úgy irigyellek Titeket mert megtehetitek.

Élvezzétek minden percétKépKépKép

Mea
mea
 
 


Most látom, hogy van olyan topic is, hogy 2006 őszi babák!

De izgi!

Ayse

ayse
 
 


Göndörzsóf! Kép

Egyetértek meg nem is. Én magam is (csak) szoptatom a lányomat, mintahogyan a fiammal is tettem. Én is "hónapokig a testemből táplálom (és remélem fogom is még) a gyerekemet", de nekem ennek vannak határai, egyrészt a gyerek sem igényelte, és SZERINTEM (és szerencsére én sem vagyok űrlény ezzel a meglátással, jópáran egyetértünk) nem feltétlenül az az ELSÕ SZÁMÚ ÉTEL kell hogy legyen egy MÁSFÉL ÉVES gyereknek az anyatej. Azt hiszem az összetétele is más, és egy ennyi idős gyereknek szüksége van zöldségre, gyümire, és sovány csirkehusira is alkalmanként!


Na, én úgy érzem kiveséztük a témát, mindneki elmondta a maga bölcseletét, linkjeit közkinccsé tette. Kép Szoptassunk, tápizzunk, etessünk bármit, ki mit jónak lát és persze a babája elfogadja! Kép

Megsértődni meg szerintem továbbra is kár, nem egymást bántani vagyunk itt, legalábbis nem tudok róla! Kép

Ha ennyire bántóak voltak a hozzászólásaim, akkor eltűnök. Kép

Azt hiszem van teendőm elég, (és sajnos aggódnivaló is), és nem kívánok vitába bonyolódni, már ez is sok volt. Nem vagyok egy vitatkozós típus.

sziasztok.
Vendég
 


SziasztokKép!
Most csak Juccnak szeretnék írni, de azt akarom, hogy a többiek is lássák, ezért nem priviben!

JuccKép,
amikor ezt a SZÁMOMRA furi ügyet leírtam, fogalmam sem volt, hogy ki meddig szoptatott, esetleg szoptat tandemben. Egyátalán nem akartalak bántani, sem Téged, sem mást!!!!
Ez egy privát vélemény volt részemről, ennyi...

Én is kétgyerekes vagyok, és van némi tapasztalat a hátam mögött, csak ezért merek véleményt alkotni, ha ez megbántott, öszintén sajnálomKép! Eszem ágában sem volt célba venni, Téged pláne nem!
Nem ismerjük egymást, és egy kicsit megdöbbentem azon amit írtál... most nem idézek, és nem is emlékszem pontosan, ezért nem kell a sorok közé nézni!
Fura számomra, hogy olyasmit írsz, nem vagy biztos magadban... MIÉRT????
Én csak az itteni írásaid alapján (illetve a cikket olvastam az újságbanKép) ismerlek, de mindig az volt a benyomásom, Te vagy az az anyuka, akinek mindenre van válasza, aki mindent tudKép!!! És azt írod, hogy elbizonytalanodsz, egy ilyen hülyeségen???
Meglep, hogy mennyire másképp látod saját Magad!
Lehet, én tévedek, de szerintem NEM!

Persze, tudom, hogy vagyunk itt még egy páran, akik már nem első gyerekesek, és nem akarom Õket bántani ezzel, hogy kihagyom, de tényleg mindig azt gondoltam Juccról, hogy ő "ősanya" típus. Ha értitek mire gondolok!!! CSAK JÓÉRTELEMBEN!!!

Öszintén remélem, hogy már nem haragszol és szent a béke, mert nagyon szép fiaid vannak! MÁS NEM SZÁMÍT!
Kati
Vendég
 


Dóri, Tündi, és akik érintve érzik magukat:
bocsánat, nem akartalak bepofátlankodóként elítélni. Mint ahogy Ti sem akartatátok elítélni topiktársaitokat, akik estleg az általatok "kifogásolt" módon viselkednek. Csak nem gondolatatok arra, hogy amit írtok, az bántó lehet.
Még egyszer bocs.
judittka
 
 


Mea!

Hogy megnyugtassalak, én is észrevettem, amit Róki Kép Ahogy elolvastam az írást, rögtön levettem, hogy kinek szól. DE NEM AKARTAM TOVÁBB FOKOZNI A FESZÜLTSÉGET.
Mert ahogy elnézem, ma két fronton is megy a harc.
De ne csináljátok már! Napokig nem volt netem, tiszta idegbeteg vagyok már, ha nem jöhetek olvasni titeket. Lassan én is dilibogyókat szedhetek, mert egész nap egyedül vagyok, alig várom, hogy a férjem hazajöjjön. És utálok itt lakni, mert nem ismerek senkit, és esélyt sem látok arra, hogy korombelieket, ráadásul pici babával, megismerjek. Az idő szar, idejét sem tudom, mikor moccantunk ki babakocsival. Szóval itt gubbasztok a négy fal között, és az egyetlen jó dolog, ami napközben történik velem, az a babanet.
Erre jövök ma reggel, mert végre van netünk (ki tudja meddig, mert még mindig úgy szar, ahogy van), és mit látok? Ölitek egymást Kép
Ne máááááár! Kép
Nnnnna!! A rohadt életbe!! Most jól megmondtam! Kép

Egyébként meg minden baba gyönyörű, végre Megannról is látunk képet (ezer éve nem láttunk), Léna fantasztikusan szép, gyönyörű szép nagy szemei vannak! Még most is azt mondom, hogy tiszta anyja!
Ja, és látom a csacsi nálatok is nagyon menő.
Nálunk is, mindegy, csak csacsi legyen! KépKépKép

Kép
kuha
 
 


És MeaKép,
ne lépj leKépKépKép!

Én, és gondolom mások is pontosan láttuk, hogy kire megy a célzás, de nem akartam állást foglalni. Szeretek pártatlan maradni olyan vitában, ahol nem érzem magam kompetensnek!
Kati
Vendég
 


Még csak annyit, aztán eldugulok egy időre, hogy talán én vagyok túl szigorú!
Páromnak vázoltam a kialakult vitát, és ő (teljesen pártatlanul) azt mondta, szerinte nem én vagyok a mérvadó, mert túl nagy nálunk a szigor, és túl sokat követelek Trisztántól!
Szerinte mindig is "előreneveltem", azaz a korához képest többet, nagyobb önállóságot vártam el tőle... lehet, most megyek és önbírálatot tartokKépKépKép!
Vagy inkább Safarizunk egyetKépKépKép!
Kati
Vendég
 


Ja, és Havtunde!

Nem tőlem kérdezted, hanem Meától, de én pl. nem teszek sót egyikbe sem, hanem úgy adom , ahogy van, megpárolva, ízesítve.

Erről jut eszembe, képzeljétek, teljesen kiakadtam a minap.

Van egy nagyon baráti párunk, a kislányuk 3 hónappal idősebb Gergőnél, 7 hónapos.
Valamelyik nap náluk voltunk, látom teázik a kislány. Kérdezem az anyjától, hogy milyen teát iszik. Válasz (azt hittem, az agyam ledobja az ékszíjat): sima Earl Grey tea, azt , amit ők isznak, cukorral, citromlével. Ezen egy kicsit megdöbbentem, pláne azért, mert amíg ott voltunk fél délelőttöt , két cumisüvegnyit!!! (megnéztem az üveget, 250 ml-es volt) ivott meg a kislány. Akárhogy veszem, ez fél liter, jól megcukrozva, citromozva. És a nap fele telt csak el. Eljött a kajaidő valami gyári főzelék-félét evett (volna) a kislány. De az anyja elkezd panaszkodni, hogy nem akar enni a gyerek. Nem is csodálom, ennyi cukros lötty után.
Mondom nekik, hogy nem a teáztatás ellen vagyok, mert igyon a gyerek, de ne azt, amit ők, és pláne ne úgy ízesítve. (Én mellesleg már nem adok teát Gergőnek, csak vizet, addig kapott teát, míg a Mecsek teát itta, de akkor is egy nap max. 20-30 ml-t ivott meg). És vízből sem iszik többet.
Erre a válaszuk: dehát ez ízlik a gyereknek. KÉrdem én, honnan tudjátok, mondta? Én nem azért adok inni a gyereknek, mert ízlik neki, hanem mert esetleg szomjas. De láttam, hogy nem nagyon tetszik nekik, nem is akartam akadékoskodni. Azt már hozzá sem tettem, csak gondoltam, hogy ha ilyen tempóban haladnak, másfél éves korára megnézhetik a gyerek fogait.

Két napra rá, mondják, hogy voltak a védőnőnél, akinek szálanként hullott a haja, mikor meghallotta, hogyan teáztatják a gyereket. Ráadásul az utolsó mérlegelés óta nem hízott semmit a kislány, 7 hónapos létére most 30 dekával kevesebb, mint Gergő 4 hónaposan.
Letiltotta őket a teáról, legalábbis ilyen formában és mennyiségben És szóról szóra azt mondta neki, amit én gondoltam a kislány fogairól.

Na, ehhez mit szóltok?
Ja, és ugyanazt a paradicsomlevest, karfiollevest adják neki (persze pürésítve), mint amit ők esznek. Kérdem, hogy ugyanúgy füszerezve? Azt mondja az anyja, igen.
Na bazd meg, gondoltam Kép Fasza. Szegény gyerek.

Kép
kuha
 
 


Kuha!Nemesek!!!!Kép

KöszönömKép
annyira édesek vagytok, meg sem érdemlem a sok sok kiabálás meg csúnya beszéd utánKépKépKép

Kuha!Kép

Én is só nélkül csinálom, jó ha nem szokik rá rögtönKép

Huha Kuha te is csúnyán beszélsz már???Kép

Jaj ne inkább minden ronda szót visszaszívok!!!!Kép

Csak nem kapjunk rá a csúnya beszédreKépKépKép

Egyébként Kuha igyekszem hozzátok, csak most meg beteg vagyokKép
Egyszer eljutok az tuti és akkor egy jó nagyot dumálunkKépKépKép
a gyerkőcöket meg össze tesszük, hagy játszanakKépKépKép

Mi is újak vagyunk Verőcén úgy hogy jó lenne egy pár ismerős gyerkőccelKép
Már puhítom páromat is h ismerkedjen férjuraddal összeKép

Mea
mea
 
 


Viszont én nem teáztatom Lívit, kellene???
Nekem dokinéni azt mondta ha délre csak rendes hamikát eszik, és nem tápszerezik délben akkor adjak neki teát.
De ő nem is szomja és nem is sír soha?!

Akkor adja vagy ne????

Azért nem erőltettem mert bukós és félek attól még jobban bukna?!?

Szerintetek kell teáztatnom???

Mea
mea
 
 


Mea!

Szerintem nem kell teáztatnod. Én is csak vizet adok neki, mint írtam, és csak akkor, mikor már nagyon nyűgös, és lövésem sincs, hogy mi baja lehet. Akkor kap egy kis vizet, de pár kortynál többet soha nem iszik belőle.

Kép
kuha
 
 


Teszek fel én is mosolygós képeket.

Kép

Kép

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Duda!
A camomilla vulgaris a homeos bogyó neve. Több féle higítás létezik, ami azt jelenti, mennyire erős(legalábbis a homeós doki ezt mondta). Mi Noellal 15-sel kezdtük, de van pl. 5-ös is. Elvileg el kell szopogatni a bogyókat, de mivel ők még olyan kicsik, hogy nem tudják, azért írtam, hogy vízben oldd fel és úgy add neki kiskanállal.
Remélem így érthető, de ha nem, csak kérdezz nyugodtan!

Ayse!
Nagyon sajnállak a depi miatt, ez az idő tényleg nem segít, az bizos. Én is utálom, hogy alig lehet kimenni, alig várom már az áprilist!
Kitartást és próbálj meg többet jönni.
Nekem is tök szar volt a kedvem ma reggel, de egy kicsit jövök irogatni és már is jobb (a viták ellenére).

Kriszta!
Hát persze, hogy számítunk rátok is! A pogi jól hangzik!

Uxi!
Le a kalappal előtted, nagyon kitartó vagy. Nekem erre nem lenne energiám, az biztos! Nagyon ügyi vagy, hogy ezt a tejet is tudod tartani a tápi ellenére.

Benianyu!
Doktor Úr irtó helyes!

Kuha, Tünde!

Gyerkőcök nagyon arik!

Prüntyi!
Nálunk lesz jan. 27-én péntek délelőtt.
Majd jövő héten mindenkitől kérek emil címet és leírom a pontos útvonalat.

Folyt. köv.

Barbi

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


KatiKép Nagyon hízelgő, amiket írsz, naná, hogy nincs harag Kép
Jó lenne, ha mindent tudnék, mindenre lenne válaszom, de távolról sincs így. Ez annyira nem is baj szerintem, bár jó lenne tökéletesnek lenni Kép Hogy miért vagyok bizonytalan? Balázs sokszor másképp működik, mint azt az ember elvárná, mint ahogy számítanék rá. Nem a hasonlítgatás áldozata vagyok, nem szoktam összehasonlítani a gyerekeket, legföljebb tájékozódás szintjén. Soha nem stresszeltem magam olyasmi miatt, hogy valakinek a gyereke már csinál valamit, amit az enyém még nem. Viszont azon szoktam aggódni és agyalni, ha olyasmit csinál a kölköm, amit még senkitől nem hallottam. És Balázs elég sok ilyesmit produkál mostanában. Kezdődött nagyjából egy évvel ezelőtt azzal, hogy teljesen magába forduló lett, nem akart emberek közé menni,még a nagyszüleivel sem állt szóba. Csak itthon, velünk érezte jól magát. Aztán jött idén nyáron, hogy nem volt hajlandó rövidbe öltözni, még negyven fokban sem. Aztán ezek elmúlnak, és jönnek újabb hülyeségek. De mindig akad egy-két "jóindulatú", "segítőkész" ismerős, aki biztosan tudja, hogy mindezt annak köszönhetem, hogy túl sokáig szoptatom / szoptattam a gyereket, magamhoz láncoltam ezzel, és mindenfére zavarokat okoztam neki ezekkel. Ilyenkor hiába érzem, hogy nincs igazuk, nagyon elbizonytalanodok, hogy talán mégsem csinálok jól valamit? És amikor egy évvel ezelőtt megtudtam, hogy terhes vagyok újra, belegondoltam, hogy hiába nem minden tökéletes, fogalmam sincs, mit kéne máshogy csinálnom, és nem is csinálok máshogy semmit, talán csak rutinosabban Kép

Remélem, nem voltam nagyon kusza!

A babák gyönyörűek, Dani is csúcs, Léna szemétől elolvadtam, és sorolhatnám Kép Tényleg ez a lényeg!!!

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Jucc!
KépKépKép
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: