A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Sziasztok!

Mi is 3 óránként eszünk.Igaz nem percre pontosan, ha előbb kér kap előbb,de félóránként nem teszem cicire,és nem is igényli.Most lehet növekedési ugrása, mert mostanában sűrün eszik 2 óránként.Kép

Falina
nálunk mosoly sok van már, hangos kacagás nem igen.Kezét még csak arra használja, hogy betömje vele a száját, semmi után nem nyúl.A forgóját nagyon szereti, ha látja , hgoy nyúlok érte már előre mosolyog, mert tudja, hogy felhúzom.(persze órákig ez sem köti még leKép)

Jucc
lehet, hogy hülyeséget írok, de úgy emlékszem 6 hós koráig kell kifakdnia.

Mea
én láttam Apa öccséről fényképet, kb 3 hós lehetett.Na, Márk rá hasonlít és nem ránkKépMost lebuktam.KépBár néha az is elhangzik, hogy rám vagy éppen Apájára.Hát nem tudom.

Kuha
tündéri Gergő ahogy elterül a kádbanKép.Sztem nem kell semmit az oltással csinálni, legalábbis nekem nem mondott semmit a doki.

Kriszta
legközelebb kicsit közelebbi képet tegyél fel Kincsőről.KépHad lássuk a pofikáját is.

Benianyu
nem is tudom a többgyerekes családanyák , hogy oldják meg egy-egy napjukatKépSokszor még az egy gyerek mellett is fut a lakás.Minden tiszteletem a többgyerekes anyukáké.Kép
Benivel majd este kivesézitek a falevelek titkait.Persze akkor ha még érdekli a manót.Beni szereti a tornaórákat, ha hiperaktív néha akkor bizti igen.Hogy áll a szigorú óvó nénivel?Kép

Nálunk Márk este 8 és 1/2 9 között eszik, aztán legközelebb 1/2 1 és 1/2 2 között valamikor és ezután általában betartja a 3 óránkénti evészetet.Ma nem így volt.KépÍgy aztán a hajnali 1/2 5-ös szopi után hagyott aludni 1/2 9-ig.KépDe jó volt.Igaz Apának be kellett hozzá reggel valamikor menni mert felsírt, de csak megsimizte a hátát és horpasztott tovább.És mit gondoltok most mit csinál a lelkem? HorpasztKépTöbbet alszik mint újszülöttként.Kép
Most pedig panaszkodom: már megint tiszta pisisen keltünk 1/2 9-kor, pedig volt éjszaka pelenka csere.Én ezt már igazán nem értem.Mire adok ki több mint 3000 ft-ot ha minden reggel pisiből kell kihalásznom a gyerket?KépKépKép

Sziasztok!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Szasztok!

Ma vittem először Lilit egyedül az oviba. Tegnap volt a főpróba, a férjem még itthon volt szabadságon és együtt vittük le a gyerekeket (reggeli, öltözés stb.)- Mire hazaértünk, mindketten hullafáradtak voltunk. Ma meg ugyanez a feladat egyedül. Egész jól ment, csak Andris ordított a mózeskosárban én meg egy csomót bénáztam, mire bekötöttem. Persze pár hét múlva ez az egész napi rutin lesz, de most még lefárasztott. Viszont cserébe most van egy nyugis délelőttöm (Andris alszik). Igaz a férjemnek csinálom a szociometráját, de ez lagalább valami változatosság a napi rutinhoz képest.

Mostmár kezdem megérteni a többgyerekes barátnőimet, miért fogadnak bébiszittert az oviba menés idejére.


Benianyu!

Ti hogy boldogultok az ovibajárással?


Szép napot mindenkinek (olyan jó az idő!!!!!).


Ayse

ayse
 
 


Benianyu!

Most olvastam vissza, látom Nálatok is elég pörgős volt a reggel! Hiába egy 4 éves még nem érti, hogy sietni kell és legfontosabb neki a csokigolyó. (Nálunk az ovis barátnők közül ki játszik kivel volt a téma)

Ayse

ayse
 
 

 
 

Sziasztok!

Kuha!

Azta.....de jó "karosszéke" van a babádnak fürdéshez.., tiszta irigylésreméltó ahogy ott kényelmeskedik a vízben..KépKépKépKép
Nekünk is van egy kék maciforma, de sokkal keményebb és kényelmetlenebb, de lehet hogy ki kellene próbálni, mert igy még mindig csak kevés vizben fürdünk...Kép

Mea!
Vasalás!Hát tényleg adj hálát, hogy nem kell ingeket vasalnodKép, A régi lakásban a takaritónénink vasalt is, de a mostani egyenlőre csak takarit ezért az egyetlen "kötelező" házimunkám vasalás...KépKép Férj mindennap ingben vanKépKép...Hát el birod képzelni mennyire imádomKépKépKép...

Képzeld, férj lementette a képeket, fel is tenném, de elvitte a notebookját amin van Photo Editor igy most nem tudom lekicsinyiteni őketKépKépúgyhogy talán majd este...

MOSOGATÓGÉP
MI MOST VETTÜNK INOX SZINÛ FAGOR MÁRKÁJÚ MOSOGATÓGÉPET, DE NAGYON NEM!!!!!!!!AJÁNLOM..KépKép TÖK SZAR......POCSÉKUL MOSOGAT...( Visszasirom a 10 éves Bosh mosogatógépünket...DE MÉG NINCS KIZÁRVA HOGY KICSAPOM A BALHÉT A FAGORNÁL, HOGY EZ NEM MOSOGATÓGÉP HANEM MOCSKOLÓGÉP ÉS HA NEM CSINÁLNAK VALAMIT, AKKOR BEBORÍTOM AZ ELADÓT MIT MOSZKVÁT A HÓ...KépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Képzeljétek!
Dokinénit megjártuk! 4800 -at mértKép, nem kaptunk letolást. 10.24-én volt 4500, úgyhogy még az aligevés mellett is hízott 30 dekácskátKép

Viszont panaszkodtam neki hogy nem tudunk délután 4-5től mit kezdeni a gyerekkel, nem érdekli se játék se zene, se éneklés, már kézben sem marad el...és tudjátok mire lettünk itélve?????
Babaúszásra és babamasszázsra...KépKépKépKép
Úgy néz ki hogy a mi kis babánk olyan lesz mint az apukája, hogy egy percet nem birt nyugton maradni, tök nagy mozgásigénye volt gyereknek és csupa felnőttes dolog foglalkoztatta(telefonszerelés a fészertől a házig, villanyszerelés stb...).
Hát úgy néz ki hogy a mi Lénácskánk se sokat fog Barby-zni, inkább focizni fogKépKép, meg rohangálniKépKépKép, meg fáramászniKépKép

Na nem bánom....mondtam is az apjának, izzitsa magát, majd mehet egyik sportszakkörről a másikigKépKépKép. -ilyenkor persze- az Õ LÁNYÁVALKépKépKépKép

Úgyhogy most terepszemlét tartok a csömöri usziban, hogy mi kell oda Lánának és mi kell nekem(na ez marha jó...szerintem nem is gyártanak úszódresszt bálnáknakKép), és masszázsra meg a következő csoportba férünk be és majd szólnak hogy mikor indul...

Úgyhogy megvan a program...nem mintha eddig unatkoztam volna...nem is tudom még hogy hogy lesz....de hát hátha jobban ellesz Lénácska, ha kimozogja magát...

Egyébként gyanus is volt már, mert ha kézben volt, akkor is folyton "ugrált", dülöngélt, mint akinek be van sózva az a bizonyos hátsó fertálya...

És a változatosság kedvéért ismét mehetünk csípőszűrésre immár az Ortopédiai Intézetbe..KépKép
Aztán jövő héten kontroll a kistarcsai kóterban, aztán a heimpálba...
Hát elegem van ebből a csípőmizériából...

Tejcsi!
Én már lesz...rom......elegem van...szopik amennyit szopik, aztán ha még éhes kap lefejt tejet vagy tápit.....tényleg belefáradok....

Ráadásul éjjel 12-3-6 kor keltünk, tekintettel hogy teganp délután a szokásossal ellentétben nem üvöltött hanem fél7-től 8 ig aludt...igy éjjel volt nagy KARATÉZÁS-SZUSZOGÁS....KépKépKép
De olyan drága, kis okos, nem sirt egy cseppet sem, csak elszuszott ott a sötétbenKépKépKép
Persze apjuk aludt én meg éberen mulattam a KARATÉN...KépKépKépKép

Benanyu!
Te aztán tűzrölpattant ügyes mami vagy!
Én már előre félek, hogy hogy fokok majd boldogulni ha jön a kistesó....én hozzád képest egy béna tehén vagyokKépKépKépKép

Angelani!

Tesó???Nem segit semmit???

BCG!
Az az oltás amit még a kóterban kapnak???
Az ki fog fakadni???
Hűűűűűűűű de sötét vagyokKépKép
Mikorra várható?????

Na bafogtam...megyek összerakom a gyerkőc szivasszőnyegét, bár nem hiszem hogy a földön jobban ellenne mint bárhol máshol...Kép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Jucc!

a 6 héthez azt is add hozzá, hogy Gergő csak 10.03.-án hétfőn kapta a BCG-t!

Ayse

ayse
 
 


Dudukly!

Most olvasomKépKépKép Drága vagyKépKépKép
Néha én is úgy érzem hogy kifordultam magamból..tok sokszor inkább "sárkánynak" érzem magam, mert a sok kinlódástól, a számolgatástól stb..-től már csak gorombán és otrombán tudok reagálni mindenre...szegény férj...hogy bir elviselni?????

Viszont nagyot léptem előreKépKépKépKép
MÁR NEM MÉRLEGELEK EGYÁLTATLÁN.....KépKép
Csak a fürdás előtti súlyát mérem LénánakKépKép

Most megpróbálom azt hogy nem mérem csak minden másnap....csak sikerül előbb utóbb kiüldözni magamból azt a hülye stresszelős pi..át...aki belém költözöttKépKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Ayse,
Azért a többi reggel nyugis, nem rohanunk sehova. Az sem izgat, ha 9-1/2 10 körül érünk be. Néha Apa is elviszi, ha nem kell nagyon korán indulnia.
A szigorú óvó nénit szereti, de a másikat is, aki egy tündér, egy igazi óvó néni, olyan, amilyet az anyukák képzelnek a gyerekeknek. A másikat én nem csípem annyira, de az a lényeg, hogy Beninek nincs vele baja.

Nálunk is nyugi van, Dani alszik, bár már hallom, hogy kicsit nyöszörög, mocorog. Idő van, 9-kor evett és most mindjárt harangoznak.
Elvileg most én is dolgozom, de néha muszáj ide kukkantanom. Kép

Szilvi,
Én azokat az anyukákat tisztelem, de nagyon, akiknél a nagyobb kicsi sem ovis még. Hanem, mondjuk épp a dackorszak közepén kapta a kistesót. Az nem lehet egyszerű dolog nap mint nap. És megértem, elfogadom a kajarendelést, a takarító és vasalónénit (ilyen nekünk is van, de már nagyon rég óta) és minden egyéb segítséget.

Alvás - hihetetlen, de Dani tudja, hogy ha a saját ágyába kerül este, akkor alvás következik és ha nem is alszik el rögtön, egy hang nélkül fekszik és várja az álommanót. Napközben többnyire a babakocsiban van, már biztos tud különbséget tenni.
Mi is 8-1/2 9 körül rakjuk le, Benivel együtt. Előtte jó hosszú szopizás, mesével egybe kötve Beninek. Dani először 1/2 1-1 körül ébred, utána 4 körül, aztán 6-7 között. De hamar visszaalszik (kopp kopp kopp, nehogy elkiabáljam) éjjel a szopi után.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Megann, ne becsméreld magad!
Az írás kezdetén a mosogatógépnél már kezdtem azt hinni, hogy visszatértél régi Önmagadhoz.
Nálunk 6 hetesen fakadt ki a BCG.
Miért kell ennyiszer menni orthopédushoz?

Mi hétfőn voltunk a Karolina úton. Egy fiatal lelkiismeretes doki volt. A jobb csípőt hangyánit kötöttebbnek találta erre odahívta a fődokit. Az mondta,hogy minden ok. /Azért volt az óvatosság, mert Ivinek volt terpeszpelenkája/
No a fiatalka azért elküldött UH-ra, de ot is rendben volt minden.
A Heimben dec 6-ra kaptunk időpontot Farkas főorvoshoz ő jó szakember, a gyereksebészünk ajánlotta. De ide már nem fogok pluszban elmenni.
Azért akartam, hogy meglegyen, mert jövő szerdán kapja Kincs a 2 hós oltást és nem akartam, hogy a doktornő szétrúgja a hátsómat.
Beugrott, mint ha régen írtad volna, hogy terpeszpelust kapott Léna.

Vasalás, hát én se vasalgatom már a ruháít.Ivinél 6 hetes koráig vasaltam, most kb 4-5 hetes korig. Talán a 2.-nál már lazább az ember. Férjem szintén ingezik így azt viszont kell vasalni.

Benianyu Te is pörögsz ám 1000-rel. Nyugodj meg, hogy a főnököd nem fog mértéket ismerni, vagy úgy csinál, mint a farkas és a kismalac. Mindig többet és többetKép

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Megann,

KösziKép
Kicsit több önbizalmat te is visszaszedhetnél magadra!
Látod, hogy hízik Léna baba. Kép Kép Kép Nincs okod aggódni sem. Kép Éljen a nem méregetés!! Kép
Az úszás tényleg jó ötlet, talán a lábának is jót fog tenni és nem kell majd kontrollra járnotok és enni is jobban fog úszás után.

Nekünk is Bosch mosogatógépünk van, még csk 4 éves, de nagyon jó!!!! A balhé kiverés pedig már olyan régi Megannos. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Jöttem kicsitKép De már ébredezik megint. Annyira görcsöl a pocakja, hogy alig alszik, inkább csak be-bealszik, aztán felébred. Most küldtem el a páromat Espumisan-ért, hátha az jobban hat. Ez az infacol nem vált be szerintem. A BCG-je nem csinál semmit, bár még csak pénteken lesz 1 hónapos. De a dokinéni szerint még egyszer be kell neki majd adni?!
A szájpenészét ma is leápolták, de nekem ez nem megy. Ráadásul az uram most jött haza, hogy nem volt a gyógyszertárban Espumisan. Ez már a 2. ahol nem voltKép De azt mondta még megy majd tovább keresni.

Aranyosak vagytok, hogy felajánljátok a segítségeteket, de az a baj, hogy telefonon nem igazán tud senki segíteni. Az lenne jó, ha valakivel napközben össze tudnék futni, együtt babakocsizni, megbeszélni a "bajokat". Csak hát mi nem vagyunk túl mobilisak, sőt mondhatni egyáltalán nem. Egyenlőre örülök, ha pár sarokra eljutunkKép Ha legalább jó idő lenne.

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Kép
10.29

Kép
11.04

Sikerült!
Találtam egy progit, amivel tudok kicsinyiteniKép:KépKép
De k....va ügyi vagyokKépKépKép
Jól van Megann csak igy tovább.....

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Elég zaklatott reggelünk/délelőttünk van, amióta reggel 8 körül kipattant Gergő szeme, csak nyűglődik, nem alszik. Ilyen sokáig még nem csinálta ezt délelőtt. Estefelé igen, azt már megszoktam, de iylenkor durmolni szokott. Semmi nem jó neki Kép

Kóbor Kép Ok., fiygeljük egymást Kép Honnét jöttök? Nem emlékszem, bocs.
A csaj, akinek nem hízik a babája, csak egy távoli ismerős, nem a barátnőm, egyáltalán nem biztos, hogy találkozunk mostanában, de hasonló dolgokat mondtam neki én is.

BCG-ügyben köszönöm a válaszokat! Ezek szerint megint a védőnőm volt a hülye, azt mondta, 4-6 hetesen! kellene látszania. Ezt Gergő négy hetes korában mondta, és nézegette is, hogy semmi nem látszik még.
Amúgy Balázsnál csak a gyerekdoki ellenőrizte, és fölírta, amikor látszott, hogy OK. Nem kellett tüdőgondozóba menni.

Kuha Kép Nálunk pont fordítva van: rám hasonlítanak inkább a srácok, de mindkettő apának a vércsoportját örökölte Kép

BKriszta Kép Pöttyökre nem kaptunk semmit, dokinéni szerint magától elmúlik, és nem csúnya...
Engem érdekelnének a karácsonyi cuccok, elsősorban a képeslapok! jkoltai@externet.hu

Dudukly Kép Akkor most én voltam félreérthető, mert nem volt semmi gond, értettem, hogy mit akartál, inkább csak túlmagyaráztam a dolgot. Szóval semmi gond! Kép Kép Kép

Benianyu Kép Nem semmi vagy, hogy máris munkát vállalsz! Én a két gyerekkel és a háztartással sem mindig bírok!

Kismama- Szilvi, én is épp ma szomorkodtam, hogy Gergő kinőtte az újszülöttpelust, pedig azt nagyon szerettem. És itt nem sok jót hallok Tőletek a nagyobb méretekről, nem is tudom, milyet vegyek. Még van ráadásul egy bontatlan csomag Pampers 1-es, de a combját már szorítja, nincs szivem ráadni többet.

Annamami????

Ja, a nagy nyűglődés közben megkaptam az első két mosolyt is Gergőtől Kép Énekeltem neki altatót, hátha az használ, hát el nem aludt, de vigyorgott!!!
Na, azóta meg csak óbégat. Megyek is.

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Csajok!

Most kaptam egy perce sms-ben!

Cséffalvay Márton Áron ma 10.59 kor megszületett 330 gr. 56 cm egészséges és gyönyörű- teljesen az apukájára hasonlit.
Puszi:annamamai

HALLELUJAKépKépKépGARULÁLOK NEKI....KépKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Én is kaptam! Megann, te voltál a gyorsabb!

NAGY NAGY GRATULA ANNAMAMINAK A KIS MARCIHOZ! Kép Kép Kép
SOK BOLDOGSÁGOT AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!
Kép Kép Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Én is gratulálok Annamaminak, sok sok tejet és boldogságot nekik!!

Lányok, hogy kell adagolni ezt az Espumisant?

Kép
Kép
hari
 
 


Alig akarnak elmenni az üzeneteim, azért írok ilyen rövideket. Már vagy három eltűnt. Jellemző, végre tudok jönni, erre sz@rakodik a gépemKép

Olyan jó lenne, ha megszabadulnánk ettől a szájpenésztől, meg a hasfájástól. Azt gondolom, hogy akkor talán aludna éjszaka kicsit jobban, és talán én is nyugodtabb lennék. Aztán lehet hogy akkor lenne más amin aggódnék.

Kép
Kép
hari
 
 


Gratulálok Annamami!!! Legyen minden nagyon szép és jó, gyertek haza hamar!

HARI!!!!!!!!!!!! olvass vissza kérlek tegnap estére /19:03/, én felajánlottam, hogy talizzunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hívj fel!

Ayse Kép Nem semmi, mikre emlékszel! / hogy Gergő mikor kapta a BCG-t/. Igazad van, erre nem is gondoltam Kép Örülök, hogy benéztél! Képek nincsenek Andrisról? Meg persze Liliről!

Megann Kép Ügyes vagy, és jók a képek!

Lányok! Akartam itt a babaneten fotóalbumot csinálni, de azt mondja, nincs ilyen nick! Itt meg elfogadja. Ötlet?

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Jucc, de ari vagy, nem láttam, pedig olvasgattam, de látod kicsit szétszórt vagyok. Tök jó lenne találkozni, neked a délelőttök, vagy a délutánok a jobbak? Mert akkor úgy beszélem meg a párommal. Most azt kértem tőle, hogy ne nagyon menjen dolgozni, ha nem muszáj, de ha tudnám, hogy neked melyik időszak a jobb, akkor meg tudnám vele beszélni, hogy mehet dolgozni és akkor már telefonon fixálni tudnánk valami időpontot. De jó lenne!!!Kép Amúgy Kispesten az Ady Endre úton lakunk, 2 sarokra az SZTK-tól. Ha jól emlékszem te Csepeli vagy (?), akkor elvileg az 51-es busszal vagy 48-as? jönnétek. Oda meg már elmennénk elétek. Vagy kitaláljuk. Szóval egyenlőre csak azt mondd meg délelőtt, vagy délután.

Kép
Kép
hari
 
 


Most megint alszik Lilikém, olyan kis édes. Mindjárt megpróbálok feltenni képet. Alig van róla, mert sose jut eszembe csinálni, pedig mindig tervezem, de nem jutok el addig. Csodálom a többgyerekes anyukákat, sőt az egy gyerekeseket isKép Annyira bénának érzem magam, hogy semmire sem jut időm. Rosszul osztom be, kapkodok össze-vissza, egyszerre akarok mindent és közben azon jár az eszem, hogy most kéne aludni, mert éjszaka nem fogok tudniKép Szerintem a sok agyalásban fáradok el.

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

HATALMAS GRATULA ANNAMAMINAK ÉS A KISLEGÉNYNEKKép
JÓ EGÉSZSÉGET ÉS BOLDOGSÁGOT ÉS ÉS ÉS SOK-SOK TEJCSIT NEKIKKép

Most mennem kell, mert kaja van.
Délután 2 hós oltás, de még visszajövökKép
Sziasztok!
Angelani&Erhard

Kép
angelani
 
 


Kép

Kép

Kép
Ezen látszik, hogy kicsit álmoska vagyok márKép

Kép
Kép
hari
 
 


Gratulálok Annamaminak, jó egészséget és sok tejecskét!

Hari Lili az első képen olyan, mintha egy nagy titkot súgnak valakinek. Tisztára úgy tünik a mozdultból. Aranyos manócska.

Jucc nem tudod, hogy itt Csepelen a Kaisersben az 1. emeleten működik e a zipp-zár javító még. Ivett 2 kabátját kellene elvinnem, de lukra nem sok kedvem van elindulni.

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


<pre>
Anyuka Tesó (ha van) Baba (várható) szülinapja Baba neve Kórház Kor / Lakóhely Súly, hossz Baba/ pocak kora
Aniko47 5 éves bátyó van Született 2005.07.27 Balázs 3300 gr, 49 cm 15 hét + 0 nap
Helga Első baba Született 2005.08.01 Botond 30 év / Bp. 3500 gr, 55 cm 14 hét + 2 nap
Szmercsa Első baba Született 2005.08.06 Bátor Szt. János 25 év / Budakalász 2800 gr, 49 cm 13 hét + 4 nap
Falina Első baba Született 2005.08.07 Jázmin Tímea Schöpf-Mérei 27 év / Bp III. 2850 gr, 52 cm 13 hét + 3 nap
Zsófy Első baba Született 2005.08.10 Lilla Katalin Pándy Kálmán 22 év / Bcsaba 3100 gr, 53 cm 13 hét + 0 nap
Vrucsincá Első baba Született 2005.08.16 Olivér Pécsi Szül.Klinika 27 év / Baja 3080 gr, 49 cm 12 hét + 1 nap
Malvinka Első baba Született 2005.08.19 Zsanett Viktória Szt. István 28 év / Bp XVII 3600 gr, 54 cm 11 hét + 5 nap
Baby20 Első baba Született 2005.08.22 Petra Sárvári Önk. Kórház 21 év / Bő 3740 gr, 53 m 11 hét + 2 nap
Kóbor Gabriella 2003.08.28 Született 2005.08.23 Csaba Szt. István 30 év 3080 gr, 52 cm 11 hét + 1 nap
Nemesek Trisztán 2000.06.15 Született 2005.08.23 Kornél Bajcsy-Zs 27év / Budaörs 3100 gr, 53 cm 11 hét + 1 nap
Csillám Első baba Született 2005.08.29 Dávid Jahn Ferenc 27 év / Táborfalva 4100 gr, 51 cm 10 hét + 2 nap
Pocakpacni Daniella 1998.11.20 és Marcell 2004.04.21. Született 2005.08.29 Bálint Ádám Szent Imre 25év / Bp.XIII 3400 gr, 56 cm 10 hét + 2 nap
Csillahbabe Első baba Született 2005.09.01 Bulcsú Soproni Erzsébet Kórház 26 év / Sarród 3600 gr, 53 cm 9 hét + 6 nap
Csikken Első baba Született 2005.09.01 Roland HIETE Dunaharaszti 3055 gr, 55 cm 9 hét + 6 nap
Barbapapa Noel 2004.04.17 Született 2005.09.01 Leon Péterffy 29/ Bp. XI. 4070 gr, 54 cm 9 hét + 6 nap
Kuha Első baba Született 2005.09.03 Gergő Kútvölgyi 26 év / Mogyoród 3700 gr, 57 cm 9 hét + 4 nap
Kismama2004 Első baba Született 2005.09.04 Márk Veszprémi 30év / Veszprém 3300 gr, 54 cm 9 hét + 3 nap
Mea Első baba Született 2005.09.06 Lívia II. Női Klinika 26 év / Verőce 3950 gr, 56 cm 9 hét + 1 nap
Angelani Első baba Született 2005.09.06 Erhard HIETE 28 év / Újpest 2720 gr, 51 cm 9 hét + 1 nap
Nedinabp Bálint 2004.03.08 Született 2005.09.06 Márk SOTE II. 28év / Bp XVII. 3780 gr, 57 cm 9 hét + 1 nap
Rokica Első baba Született 2005.09.07 Zsuzsanna Szt. István 30év / Újpest 3950 gr, 58 cm 9 hét + 0 nap
Cirmike Roland 2003.05.28 Született 2005.09.08 Réka Tatabányai 27 év/Vértesszőlős 2400 gr, 46 cm 8 hét + 6 nap
Minimi Első baba Született 2005.09.08 Natalia Basingstoke/ Anglia 27 év 3200 gr, 8 hét + 6 nap
Lucretia Első baba Született 2005.09.09 Bence SOTE I. 25 év 3850 gr, 56 cm 8 hét + 5 nap
Tzsuzsa Első baba Született 2005.09.09 Júlia Sára Szent István 35 év 3290 gr, 53 cm 8 hét + 5 nap
Picur 4 Noémi 1992.09.11, Emma 1996.10.22 és Eliza 1998.07.02 Született 2005.09.12 Péter Szegedi Női Klinika 37 év 3800 gr, 51 cm 8 hét + 2 nap
Bodza Első baba Született 2005.09.13 Sarolta Szent István 25év / Bp XIII. 2940 gr, 54 cm 8 hét + 1 nap
Bkriszta Ivett 1994.02.02 Született 2005.09.13 Kincső Emese Schöpf-Mérei 35 év / Csepel 3740 gr, 55 cm 8 hét + 1 nap
Prüntyi Első baba Született 2005.09.13 Tünde Enikő Szent István 26 év / Veresegyháza 3990 gr, 60 cm 8 hét + 1 nap
Megann Első baba Született 2005.09.14 Léna Szent István 26év / Budapest 3050 gr, 53 cm 8 hét + 0 nap
Viki27 Első baba Született 2005.09.16 Péter László Pécsi Szül.Klinika 27 év / Pécs 3850 gr, 53 cm 7 hét + 5 nap
Humi Lacus 1987.02.28. és Kristóf 2004.04.30 Született 2005.09.16 Márton Ábel Szent István 40 év / XX.ker 3260 gr, 54 cm 7 hét + 5 nap
Dudukly Első baba Született 2005.09.22 Pálma MÁV 34 év / Isaszeg 4050 gr, 60 cm 6 hét + 6 nap
Tmarie Első baba Született 2005.09.23 Mirabella Péterffy 25év / Bp XIII. 2740 gr, 49 cm 6 hét + 5 nap
Anina Első baba Született 2005.09.23 Ádám Szent Imre 31 év / Dunakeszi 3500 gr, 57 cm 6 hét + 5 nap
Nyúlné Első baba Született 2005.09.28 Márton Péterffy 3360 gr, 50 cm 6 hét + 0 nap
Jucc Balázs 2002.07.05 Született 2005.09.29 Gergely MÁV 32év / Bp XX. 3500 gr, 56 cm 5 hét + 6 nap
Penna Kevin 2003.06.13 Született 2005.10.02 Tamara MÁV 31év / Újpest 4350 gr, 54 cm 5 hét + 3 nap
Ayse Lili 2001.04.28 Született 2005.10.02 Andris MÁV 35 év 3800 gr, 56 cm 5 hét + 3 nap
Davallia Első baba Született 2005.10.04 Panni Miskolc Megyei 26 év / Miskolc 3050 gr, 50 cm 5 hét + 1 nap
And Első baba Született 2005.10.04 Eszter I. Női Klinika 30 év / Bp 2400 gr, 49 cm 5 hét + 1 nap
Göndörzsóf Gergő 2004.01.24 Született 2005.10.07 Bulcsú MÁV 27 év / Budakalász 3890 gr, 59 cm 4 hét + 5 nap
Jatka Első baba Született 2005.10.07 Dóra Judit Péterffy 28 év 4050 gr, 53 cm 4 hét + 5 nap
Sisotris Első baba Született 2005.10.12 Máté Bendegúz Szt. Imre 25 év / Bp. III. 3650 gr, 58 cm 4 hét + 0 nap
Ppanna Első baba Született 2005.10.12 David Algír 25év / Algír és Bp 3300 gr, 50 cm 4 hét + 0 nap
Judy68 Edina 1997.03.12 és Martin 2001.10.18 Született 2005.10.13 Dominik Dél-Pesti K. 37 év / Csepel 4250 gr, 52 cm 3 hét + 6 nap
Dóri_bp Gergő 1998.07.03 Született 2005.10.14 Viktória Dorottya Uzsoki 28 év / Újpest 3550 gr, 56 cm 3 hét + 6 nap
Hari Első baba Született 2005.10.14 Lili Dóra Szt. István 30 év / Bp. XIX 4200 gr, 58 cm 3 hét + 5 nap
Benianyu Benjámin 2001.08.24 Született 2005.10.15 Dániel Szt. Imre 34 év / Bp. IV. 3050 gr, 52 cm 3 hét + 4 nap
Uxi Első baba Született 2005.10.28 Emilía Nóra Nyírő Gy. 26 év / Bp.XIII. 3100 gr, 53 cm 1 hét + 5 nap
Heni Első baba Született 2005.10.30 Ajsa Csenge Schöpf-Mérei 29 év / Erdőkertes 2720 gr, 53 cm 1 hét + 3 nap
Annamami Első baba Született 2005.11.09 Márton Áron Budai Honvédkórház 30 év / Bp. II. 3230 gr, 56 cm 0 hét + 0 nap
Proone Első baba 2005.11.29 Tünde vagy Tamás Szt. Imre 24 év / Bp XXII. 37 hét + 1 nap
</pre>

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Mondjatok valamit az Espumisanra.

Kép
Kép
hari
 
 


Mondjatok valamit az Espumisanra.

Kép
Kép
hari
 
 


Hari,
Jó, hogy ma már kicsit többet tudsz jönni. A hangulatod is jobbnak hangzik valamivel. Szépek vagytok a képeken! Kép Bár te tényleg nagyon fáradtnak nézel ki.
Jó lenne, ha taliznátok Juccal, kicsit dumálnátok, biztos jót tenne a kedvednek és az önbizalmadnak.

Bkriszta,
Már kész vagyok a munkával, el is küldtem a főnökömnek. Remélem, tényleg nem lesz annyira megelégedve, hogy minden nap küldözgessen. Arra még nem vagyok felkészülve. Kicsit lelkiismeretfurdalásom van, mert nem kérték vissza a céges mobilt, amiatt, hogy úgy is be fogok majd itthonról dolgozni, mi meg telefonálgatunk vele szépen. Most legalább kicsit ledolgoztam a telefonszámlát. Kép

Megann,
Ti is szépek vagytok! Kép Végre látunk képeket! Csak kicsinyítsél szorgalmasan! Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Lányok, ha jól emlékszem, többen vagytok, akik tápszert is adtok a babának, meg szoptattok is.
Mi a tapasztalatotok, nem apad el a tej?

Sajnos nagyon szenvedünk, ma a doki felírta a tápszert.

Tegnap volt itt a szopis tanácsadó, megmutatta a helyes mellretételt, egyszer sikerült is, mikor itt volt, aztán nem.
Szegény Emi úgy harapja a mellem, hogy már tiszta seb, az egyik gennyes, vérzik.

PEdig most már úgy teszem, ahogy a tanácsadó mutatta, de annyira éhes már a baba, hogy harap mindenre.

Teljesen frusztráltuk egymást a sok próbálkozással, tépi a mellemet a kis kezével, harap rá, ahol éri, állandóan cicin lenne (másfél óra alatt szopik 20-30 grammokat két mellbőlKép).

Olyan csalódott vagyok, nem így terveztem.

Sosem gondoltam volna, hogy tápot fogok neki adni, de most már muszáj, nem gyarapodott mióta hazajöttünk, és annyira éhes, hogy lehetetlen mellre tenni.

Tisztára rettegek már az etetésektől, félek, ha felébred, és szopni akar, a melleim annyira fájnak már, mintha tüzes vassal szurkálnák őket.Kép.

Uxi

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Sziasztok!

Lányok, ha jól emlékszem, többen vagytok, akik tápszert is adtok a babának, meg szoptattok is.
Mi a tapasztalatotok, nem apad el a tej?

Sajnos nagyon szenvedünk, ma a doki felírta a tápszert.

Tegnap volt itt a szopis tanácsadó, megmutatta a helyes mellretételt, egyszer sikerült is, mikor itt volt, aztán nem.
Szegény Emi úgy harapja a mellem, hogy már tiszta seb, az egyik gennyes, vérzik.

PEdig most már úgy teszem, ahogy a tanácsadó mutatta, de annyira éhes már a baba, hogy harap mindenre.

Teljesen frusztráltuk egymást a sok próbálkozással, tépi a mellemet a kis kezével, harap rá, ahol éri, állandóan cicin lenne (másfél óra alatt szopik 20-30 grammokat két mellbőlKép).

Olyan csalódott vagyok, nem így terveztem.

Sosem gondoltam volna, hogy tápot fogok neki adni, de most már muszáj, nem gyarapodott mióta hazajöttünk, és annyira éhes, hogy lehetetlen mellre tenni.

Tisztára rettegek már az etetésektől, félek, ha felébred, és szopni akar, a melleim annyira fájnak már, mintha tüzes vassal szurkálnák őket.Kép.

Uxi

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Hari Kép Inkább délután szoktunk kimozdulni, de fixet nem tudok előre mondani, egyeztessünk. Amúgy Erzsébeten lakunk, de a 48-as stimmel. Én arra gondoltam, hogy a Wekerlén rég kinéztünk Balázzsal egy játszót, ott ellenne ő is, és mi is tudnánk dumálni, jó a hely. De ha Neked messze van, akkor kereshetünk közelebbi helyet is.
Espumisanban nem vagyok otthon.

Kriszta, nem Csepelen lakom, rég jártam ott, nem tudom Kép

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Uxi!

Nem próbáltál bimbóvédőt????

Megann
annyira édesek vagytok LénávalKép
Örülök, hogy kezd visszatérni a régi MegannKép

Hari
tök jó, hogy tudsz találkozni Juccal!

Köszi lányok mindenkinek a tapasztalatokat szopi-napirenddel kapcsolatban. Érdekes, tegnap éjfél óta szinte percre három óránként szopott a fiam. Na meglátom, hogy lesz tovább.

Dudukly drága!
Megírnád mi az a snugli??? Már múltkor is akartam kérdezni, mikor Rokival beszélgettetek róla. Elküldöm mailben a címünket, ha kedvetek/időtök lesz beugrani legközelebb, csörögj rám!


Pusszantás
Lucretia, Bence (2 hónapos ma)
lucretia
 
 


Jucc, a Wekerle elég messze van, viszont ha itt nálunk szállsz le a 48-asról, akkor itt van mellettünk egy játszótér, amit megnézhetnénk, tetszik-e a gyerkőcnek. Holnap délután például dolgozik az uram, sőt minden csütörtökön. Bár igazából ez annyira nem is szempont. Aztán ha nem tetszik ez a játszótér, akkor elmehetünk a Wekerlére is, csak ilyen hidegben sokat kell odáig gyalogolni. Itt meg ha bármi van, be tudunk jönni hozzánk. (WC, stb.)De igazából akkor maradhatunk abban, hogy nekem bármelyik délután jó, úgyhogy amikor te tudsz jönni, akkor találkozhatunk.

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Annamami!Kép

GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!KépKépKép
Várunk majd vissza ha már lesz egy kis idődKép

MegannKép
Nagyon szépek vagytok!!!
Léna abszólút egészségesnek néz ki!!!!!!
Ne aggódj most márKép

UxiKép
Te érzed, de ha úgy látod tényleg kevés a tej adhstsz neki pótlást.
Nekem a mai napig cicizik meg eszik tápszertKép

Mea
mea
 
 


Kaptok még egy vigyori-manótKép
Kép
lucretia
 
 


Hari, pillanatnyilag jó a holnap, akár meg is beszélhetjük. Szerintem kettő körül legkésőbb el kéne indulni, hogy ne sötétben legyünk kint, akkor még az idő is jobb. Remélem, holnap jobb napja lesz Gergőnek, ma már kezdek én is kiakadni. Kettő körül elaludt, sikerült neki kemény húsz percet aludni, evett, de megint ordít. Most megpróbálom levinni.

Hívjuk egymást holnap, vagy mi legyen?

Sikerült fotóalbumot csinálnom, de újra kellett regisztrálnom...

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Uxi, olyan téged olvasni, mintha magamat olvasnám 2 héttel ezelőttKép Nem mondom, hogy bírd ki, mert 2 hét múlva sokkal jobb lesz, mert én ettől őrültem meg, hogy mindenki ezzel vígasztalt, de nekem akkor fájt iszonyatosan a cicim. Én nagyon el akartam apasztatni, hogy ne szenvedjek, és lehet hogy nem bántam volna meg, de most csak azt tudom mondani, hogy a cicim rendbe jött, a seb elmúlt, persze addigra meg elment a tejem, de most nem akarom elkiabálni, 2 napja úgy látom kezd visszajönni. Gondolom ez nem vígasztal. Neked kell eldöntened, de ha még egy kicsit össze tudod szorítani a fogaidat, akkor próbálkozz. Nekem mondjuk "kapóra jött" hogy kórházba kerültem, ott tápszerezték a babát, mert a gyógyszerek miatt nem etethettem, de közben le kellett fejni. Így a seb begyógyult, de a fejés se volt leányálom. Tegnap meg nevettünk!!! a párommal a fürdőszobában, mert miután lemostam melegvízzel a cicijeimet, nem tudtam mit tegyek alájuk, úgy spriccelt a tej belőlük egyszerre. Mondjuk a szoptatás azért most is fáj kicsit, főleg hogy Lili is tépi, karmolja a melleimet közben. Vagy csak hisztis, vagy a hasa fáj.

Espumisan ügyben továbbra is várok tanácsot. Egyszerre adta be aki adta, vagy több alkalomra szétbontva??

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Nekem jó a 2 óra, de mielőtt elindulnál csörrents és akkor kimegyünk a buszmegállóba. Ott kéne leszállnod, ha kipróbáljuk ezt a játszót, mikor az Ady Endréről befordul Kőbánya felé. A templom térnél, vagy nem tudom mit ismersz ott. Ott van a posta. 1 megállóval a Kossuth tér előtt. Most már jól körül írtamKép Kb. hány perc alatt érsz ide szerinted busszal? Vagy azt is lehet, hogy ha leszálltok akkor csörrentesz és elindultok az Ady-n nem a Határ út felé hanem ellenkezőleg és félúton összetalálkozunk. Na, micsoda variancia vagyok? A párom ettől kap idegbajt, hogy mindenre kitalálok több variációtKép

Kép
Kép
hari
 
 


Nektek hányszor kakilt a baba 4 hetesen? Van olyan, hogy csak egy kaki van egy nap?

Kép
Kép
hari
 
 


Hari!Kép

Nem gond a napi 1x kaki, nálunk is ez van már 3-4 hete.Mondjuk szenved miatta Lívi rendesen nálunk.
De nem gond.

Mea
mea
 
 


Nagy-nagy gratula Annamaminak!

Hari!

Nagyon édes a pici lány, pláne a papás képen. Ilyenkor mindig úgy ellágyulok egy kicsit.

Uxi!
Nyugi, nem fog elapadni a tejed, Gergő is 2 hetes kora óta kapja a pótlást. Nagyon fontos viszont, hogy MINDIG előbb a cicit kapja, és utána a tápit. Én eddig úgy csináltam, hogy egy egyetésnél csak az egyik cicimet kapta, és aztán a pótlást. Kb. 3 hete viszont megkapja mindkét cicit, és képzeld, van, hogy utána nem is kell neki a tápszer, vagy ha igen, akkor is csak a fele.
Nekem kezdetektől fogva nem bírja rendesen bekapni a bal mellemet, úgy néz ki már a mellbimbóm, mintha két hatalmas, érett pattanás lenne rajta. Ilyen fehér vmi nőtt rá. Vagy ennyira kiszívta, vagy ráharapott.
Egy vígasztal, hogy amikor bekapjta, már nem annyira fáj, hogy ordítani tudnék, hanem csak simán fáj.

Lucretia!

Nagyon édes ez a kis vigyori-manó, tisztára, mintha az én fiamat látnám!

Megann!

Lénácska nagyon kis tündéri , szerintem tiszta anyukája. És jó látni Téged mosolyogni!

Kismama2004!

Nálunk szóról szóra ugyanaz a helyzet az éjszakai alvást illetően, mint nálatok, nagyjából ugyanúgy kel és fekszik Gergő, mint Ti. Ez első alvás jó hosszú, viszont utána kaja után percre pontosan 3 óra múlva jelez.
Úgy látszik, valami van (volt) a levegőben, mert Gergő is fél 9-kor aludt el az este, és CSAK negyed 5-kor kelt először!!!! Alig hittem a szememnek, mikor ránéztem az órára. Gyors kaja, aztán alvás. Igaz, fél 7-kor már ficánkolt, nem bírt magával.

Kép
kuha
 
 


Megann!Kép

Keresel még gyapjú bundazsákot???
Van egy teljesen új, amit kaptunk, csak ki lett bontva de 2 van már, nem kell az egyik???
Boltban elég húzós az áruk, odaadnám olcsóbban.
Ha érdekel írj nekem mailt bbb@vipmail.hu.

Ha Megannak nem kell, valakit érdekelne esetleg???

Nagyon jó meleg és jó nagy kb. 90x40 cm-es.

Mea
mea
 
 


Hari!

Azt elfelejtettem, hogy én csak nappal adok Espumisan-t Gergőnek, 4 alkalommal egy nap, és 10 cseppet alkalmanként. Nekünk a kórházban így írták fel.
(Mert ugye én a kórházban kötöttem ki Gergővel, mert már nem bírtam nézni, ahogy szenved a hasfájástól és a nem kakilástól).
Kaptunk még egy cseppet (Vitacolan a neve), ebből pedig egy bébi-kanállal adok neki egy nap.
Ez valami vitamin vagy mi (a papírját eldobtam már sajna), de arra emléxem , hogy higítja a székletet, azért írták fel. Azt hiszem, már mondtam, hogy előtt 3 hétig hőmérőztem Gergőt, mert csak úgy tudott kakilni. Azóta viszont nem volt hőmérő a kezemben.
Igaz, egy nap csak 1x kakil, és azzal is erőlködik rendesen (mint Lívike Meáéknál), de legalább kijön belőle.

Kép
kuha
 
 


SZiasztok!

Az a helyzet, hogy van tejem, néha csöpög is, egyszerűen nem bírja kienni Emi.
Ráharap, harapja, szorítja, most fél óra alatt kemény 10-et szopott.

A szoptatós tanácsadó azt mondta, azért van, emrt cumiztatták a kórházban.
A doki meg cumiból akarja, hogy adjam a tápszert.
Akik tápszereztek: nem zavarta össze a cumisüveg a babátokat?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi!

Nálunk semmi problémát nem jelent az, hogy cici után üvegből kapja a tápszert. Legalábbis eddig. De nem hiszem, hogy ez változni fog.
Ja, és Gergő sem szívja ki soha teljesen. Komolyan, ha órákat hagynám rajta, akkor is tudnék valami cseppeket produkálni belőle.
Viszont mióta mindkét mellemből eszik, azóta nem fejek egyáltalán. Mindig azt adom neki elsőnek, amelyikből az előző kaját befejezte.

Kép
kuha
 
 


Bundazsák:
akinek még nincs, startoljon rá Mea ajánlatára!

Én nagyon örülök, hogy anno (még a nyáron) megvettük, most áldom az eszem. Gergő most is kinnt fekszik a kertben még, persze a bundazsákkal a kocsiban. Nem egy hülye találmány, és az a jó benne, hogy nem kell kb. 600 réteg ruha a gyerekre télen.

kuha

Kép
kuha
 
 


Dudukly, ha jól láttam neked van pont olyan téli zsákod, mint nekem, az a piros kord, vastag béléssel az Ártörőből. Te mit adsz még a babára alatta?

Kép
Kép
hari
 
 


Képzeljétek,már vagy 1 teljes perce cumizikKép Eddig mindig kiköpte. Persze most is ki fogja, de legalább ez már haladás. Nekem teljesen össze vissza eszik. Már írom, mert nem tudom követni amúgy. Most pl. egy órája adtam neki cumisüvegből lefejt tejet, megevett 80 ml-t, aztán többet nem kért. Most meg cicizett 30-at. Megint nem kér többet, pedig van benne még bőven. Most meg nem tudom lefejjem, vagy várjak a következő etetésig és ciciztessem. Meddig hagyhatom "dagadni" a cicit?

Kép
Kép
hari
 
 


Na eddig tartott a cumizás. Kiköpte, jön a nyöszörgés. És ilyenkor fogalmam sincs mi baja lehet. Evett, tisztába tettem, se meleg, se hideg. ????

Kép
Kép
hari
 
 


Kuha!Kép

Neked milyen babakocsid van hogy belefér a zsák??
Mert nekem ebbe a mózesbe nem hiszem hogy belefog mert ez 80x40 cm és alig bírtam beletuszkolniKép
Anyumnál fér bele a Bergon típusúba mert az kétfunkciós kocsi és jó nagy a fekvőfelülete.
Viszont van báránybundám az nem jó babkocsimba???
De akkor jól be kell öltöztetnem őt.
Mit adjak majd rá hogy ktehessem a teraszunkra majd hidegben is és meddig aludhat kint akkor és hány fokig szabad kitenni a bébiket télen???

Mea
mea
 
 


Hari!

és mit csináltál, hogy megtanuljon szopni?
most egy kézzel írok, itt csulkik az ölemben a baba. 9 óra óta nem aludt csak fél órát.

megkapta az első tápszerét, megevett 80 grammot. szegénykém már nagyon ki volt éhezve, egész nap csak 175 grammot szopott.Kép

napok óta 200-250 körül eszik, a doki szerint 500 lenne az adagja.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi, erre szerintem nincs sajnos recept. Én pl. most megint gondban vagyok, pedig nemrég még hogy örültem. Tele van a cicim, de nem kell nekiKép Hisztizik a mellemen mintha nem ízlene neki a tejem. Most csináltam neki tápszert, na azt benyakalta szó nélkül. Hát ennyit a sikereimről. Most azt a tanácsot kaptam, hogy fejjem le, és próbáljam reggel újra, mert talán már túl fáradt a szopizáshoz. De igazából nem tudom mihez fáradt, hiszen csak úgy jön a tej, nem is kell neki szívnia. Na szóval hol úgy érzem, hogy siker, hol úgy hogy teljes kudarc. Mit érek a tejemmel, ha nem kell neki?! De lehet hogy holnapra jobb lesz.

Amúgy próbáltam anno a bimbóvédőt, de nekem nem vált be sajnos, mert Lili kiköpte, ha meg nem, akkor is ugyan úgy fájt. A seb szerintem idővel elmúlt, nem igazán segített rajta semmi kenőcs, még a legjobb a neogranormon volt. De talán az segített, hogy pár napig nem volt szopi, csak fejés. Nem tudom, nem igazán tudok tanácsot adni.
Mellretevés ügyben pedig megint nem tudok mit mondani, mert én szerintem mindent ugyan úgy csinálok, mint az elején, most mégsem sebesedik ki. Én nem csinálok semmit máshogy, talán Lili "tanult" meg szopni magától.

Hát sok okosat nem mondtam, de tényleg nem hiszek már abban, hogy van recept erre. Előbb utóbb összejönnek a dolgok valószinűleg. De most megint össze vagyok esve kicsit, úgyhogy ez olyan hullám szerű. Fel a fejjel Uxi, a legokosabb amit talán mondhatok, hogy tedd mindig cicire egy rövid időre, de ha már nagyon fáj, akkor inkább add a tápot és fejd le ami bent maradt. Így meg van neki a szopi érzés, talán jobb lesz a cicid, ha nem szívja annyit és ő is jól lakik. De a többiek lehet hogy jobb tanácsot adnak.

Kép
Kép
hari
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: