A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Sziasztok!

Mea
megjöttünk a dokinénitől.Nagyon megdícsérték Márkot (gondolom Lívit isKép), hogy szépen fejlődik.A szurit észrevette, de talán 2 percet sírt, utána pedig már az öltöztetés miattKép.Szuri után a bkocsiban jól bealudt, így az előző etetéshez képest csak 4 óra múlva szopizottKép
Eddig jól bírta, most éppen elaludni próbál. Gondolom egy félórát fog aludni, aztán még egy délutáni séta lesz.
Kíváncsi vagyok az estére.


Megann
tudom, hogy tanácsokat vársz leginkább tőlünk, de talán az lenne a legjobb, ha az ösztöneidre hagyatkoználKép.Sztem egy kicsit túl van lihegve ez a szoptatás téma a médiában.Jó én is szoptatok, de nem érezném rosszabb anyának magam, ha nem menne. Nálunk is voltak gondok, és a párom nem eröltetett semmit (gondolom a Tiéd sem), és megvígasztalt, ha esetleg tápi lesz akkor sincs gond és ettől még én ,uaolyan jó anyukája leszek mint ha cicizne.Legalább ő is tudná etetniKép Egyébként én is ott tartottam már, hogy felírattam a tápszert.Na nem ragozom!

Hari
csatlakozom az előttem szólókhoz.Sokan átmenünk hasonlón, és mi sem gondoltuk, hogy ennek a korszaknak vége lesz.De hála Istennek előbb vége lett mint gondoltuk, és ma már élvezzük a csemetéinket!És igen is ki kell mozdulni a baba nélkül!Nekem a legelső ilyen sétám a boltig voltKép, úgy emlékszem még ma is.KépTiszta felüdülés volt, főleg, hogy a párommal együtt mentünk. A manóra addig a nagyi vigyázott.Remélem pár hét múlava te is itt leszel közöttünk!Kép

Picur
sztem egy 4 gyermekes családban már nem luxus a bejárónő, ha csak nem azért mert, hogy miből engedhetik meg maguknak.Ne tkörődj továbbra se a rosszindulatú emberekkel.Én is nyüsziztem mosogatógép miatt.Ma már nem kell, mert nem főzök, így a két pohár ami naponta összejön el tudom mosogatniKép. Mondam is apának, hogy nekem így is jó!Kép

Tök jó!Pénteken megyünk babamsszázs tanfolyásra! 5 alkalom 1500 ft.Kíváncsi vagyok!Kép
Valaki jár babamsszázsra, vagy csinálja otthon?
Vélemény van?

Sziasztok!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Megann!Kép

Szörnyű már ezt nézni, ahogy bebeszéled magadnak, hogy kevés a tejed. Olyan ez, mint a görög drámák önbeteljesítő jóslatai. Addig sulykolod magadba, míg úgy nem lesz. 5 perc alatt is ki tud szívni egy baba akár 150-200 ml-t is!!!Hidd már el, hogy elég neki! Nem éhes, semmi baja, akkor meg mi a baj? LEGYEN MÁR ÖNBIZALMAD! Ha kevesebbszer szoptatsz, akkor lesz kevesebb tejed.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Mea!
Mosogatógép: érdemes venni mindenképpen!!! Hiába vagytok hárman, ha főzöl vannak mosatlan nagy edények is, ezért én lebeszélnélek a 6terítékesről. Abba nem fér nagyobb főzőedény a tányérok mellé, én pedig pont a nagyokat utálom legjobban mosogatni. A 12esbe még a tűzhely nagy tepsije befér. Nem beszélve ha vendégek jönnek... Én azóta nem mosogatok kézzel semmit.
Egyébként akkor vette a férjem, mikor két éve nagyon beteg lettem, és az ő nyakába szakadt a konyha és a 3lány, két nap után már nem volt egy csészényi hely sem a pulton a szennyes edényektől és az összes tisztát elhasználták...(mondjuk sosem volt erőssége a házimunka, az tény Kép No ekkor begorombult és vett egyet, amit én akkor nagyon elleneztem. Kár volt, azóta is áldom a napot, mikor beteg lettem KépKépKép
Picur
picur4
 
 

 
 

Csillam,

Most neztem meg fiad, tunderien aranyos!!!!!!!!!!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Hari!

Nekem van olyan homeosfüzetem:
Ezt találtam:

ACONITUM napellus
(Aconitum)-sisakvirág
Hirtelen jelentkező láz:
9-15CH naponta 2-3X5 golyócska...
Hideg száében, meghűlést követően, a bőr száraz, piros, meleg, nem verejtékes. Ugató köhögés, éjfél körül.Erős szorongás kíséri.
Javulás: verejtékezés
Rosszabbodás: hideg szélben, lehűlésre éjfél körül...

Na ez aztán nem sok...lehet hogy nem is ezt a homeobogyót kaptad...de más ilyen nevű nincsen az én füzetemben. Ez a II. számú füzet...

A III. számúban lehet hogy van, de nekem olyanom nincsKép

Remélem valaki tud segiteni...

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Anikó!Picur!Kép

Ok lezsz mosogatógépem hurrááááá:KépKépKép
Csak a megerősítésre vártamKép

Anikó!Kép
Tőled is bocsi ha beledumáltam, nem tudtam hogy Te neked is így kellett csinálnodKép
Még egyszer bocsánat mindkettőtöktől!

Jót alszik megint kint a teraszon bébimKép

Na lassan kelni fog, úgy hogy rohanok.....

Puszi mindenkinek!

Annamami!Kép
Gondolok rád, tuti babázol már!!!!!Kép
Minden jóóóóóóóóóóóóóóóóóót!
Sok sok tejcsit!!!!!!!!!!!!!!!Kép

Mea
mea
 
 


Mea!

Tényleg jó a mosogatógép! Nekünk tavasz óta van, de nagyon bevált. Egy csomó időt lehet vele megspórolni. Szerintem is érdemes 12 terítékest venni, a Picur által is említett okok miatt.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Zsóf!Kép
Ok köszi a tippet Neked isKép

Még mindig alszik kint Lívike és délben evett utoljára.
Imád kint lenni hihetetlenKépKépKép

Mea
mea
 
 


Zsof
nem semmi Bubus fejlődése!KépMennyivel született?Épp elég lehet cipelni a kis sejhaját a fiatalúrnak!Kép
Mi két hósak vagyunk és "csak"4760 gr.1kg 20dkg-ot hízott egy hó alatt.

Itt egy mosolygós kép Márkról!KépOlyan jó, hogy már "beszélget" is.Megbírnám zabálni.Leginkább a reggeli tisztábatevéskor és az esti fürcsi előtti meztelenkedéskor dumál.
Most nézem a képet.Olyan mintha vörös lenne a haja pedig barna.De már annyi kihullott szegénynek.

Lányok!
Nektek már elkezdett hullani a hajatok terhesség után? Nekem igenKépTudom, hogy nől helyette másik, de zavar.Kép

And
ma egyedül fürdetek!De sebaj!Kép

Sziasztok
Sziliv

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Lívike komolyan:Kép

aztán már nem bírjaKép és nevetKép
Kép

Kép

Mea
mea
 
 


KismamaKép
Nekem még nem kezdett el hullani, de ami késik nem múlik......Kép

Lívike már 6100grammKép és 63 cmKép
Hát nem semmi.
A születési súlya volt 3940 és 56 cm hoszzú volt (2005.09.06-án)

Elég nehéz márKép

Mea
mea
 
 


vrucsinca es Kismama2004

Ti sem maradtok le, edik a gyerekek.

MeaKép
Egyeltalan nem haragszomKép

Szilvi,
Nekem is hull a hajam de nagyon.
Specialis szereket hasznalok mar, de igy is reggellente csomokban jonKép

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Nyúlné,
Nekem Dani ugyanezt csinálja, mint a te Kisnyúlad. 10 perc alatt leszívja, aztán még visszakéredzkedik cumizni. Persze megkapja. Kép

Most is épp kajál, Beni mindig azt mondja, hogy "lóg a cicin" Kép.

Zsóf,
De jó, hogy Bubus ilyen hamar meggyógyult!!! Anyósodék Kép.

Mosogatógép kell!!!!!!!! Nekünk is van, nagy segítség. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


sziasztok

most félkezű vagyok, bence itt harkályozik ezerrel, pedig most ette tele magát.

Ildi!

Min fektetitek Olit az ágyatokban? Olyan jónak tűnik, hogy magasabbra van fektetve! Tök jó volna nekünk is valami ilyen megoldás, mert szerintem Bencének az esetek nagy többségében tök rossz kaja után vízszintben lenni. Ezért ő sokat van az autósülésben is. Már azt csináltuk- ne nevessetek- hogy a szótáraimat tettük a kiságy két lába alá, hogy megemeljük kicsit.... A mi ágyunkban meg próbáltam nagypárnára tenni, de iszonyú melege volt, ahogy belesüppedt, és szerintem a gerincének se jó.

lányok
szerintetek kell hogy kialakuljon már vmi szopirendszer? 2 hónaposak vagyunk. bence elég rapszodikusan eszik, egyszer kialakul egy rendszer, aztán pár nap múlva minden megváltozik.
Csak annyi változott az első időkhöz képest, hogy én lettem lazább,és nem stresszelem magam, meg meg is szoktam már a gyakori szopizást, és nem borít ki, de van hogy 2 óránként eszik egész nap szinte. Persze, vannak azért már biztosabb pontok is,de végülis rendesen nő, már 5,5 kg volt a múlt héten...
Engem tényleg érdekel,hogy aki időre etet, hogy csináljátok? Meddig bömböltetitek a gyereket? percre kivárjátok pl. a három órát? és felveszitek kajáltatni akkor is, ha már elmúlt a 3 óra és mondjuk alszik? Nálunk pl. olyan is van, hogy már eltelt szopi után fél óra, és akkor kezd el üvölteni, mert rájött hogy még éhes, és még tök nagyot rákajál. Ti ilyenkor akkor nem is adtok neki, csak 3 óra múlva? Az, hogy mennyi idő telik el a két szopi között, nálunk egyáltalán nem befolyásolja, hogy mennyire éhes. Van, hogy két óra után is úgy eszik, mint aki három napja nem kapott, máskor meg 4 óra után is csak nyammog. Én félek bömböltetni, mert szerintem csak kifárad, és alig eszik, ha mondjuk, egy órát bömbizett, utána beájul, és újra üvölt a kaja után. Barátaink két hónaposan szoktatták rá a lányukat a 3 óránkénti kajára, mert azt mondták, hogy nem tudta eldönteni, hogy most éhes vagy nem. Nos, én nem hiszem, hogy képes lennék bömböltetni amúgy sem. akiknek nagyobb a babája, vagy van már nagyobb gyerek, van már ilyenkor napirend? Szóval véleményeket várok mindenkitől!

Időre menni nekünk is valahová tök gáz, hogy jól jöjjön ki a szopi. Pláne, ha nyammogás van, és fél óra múlva akarna megint szopizni. Akkor bömbi van ezerrel, csináhatok bármit.

Hari én is nagyon szorítok neked, és tudom, milyen baromi nehéz.... Próbálj meg tényleg időt szakítani arra, hogy jössz, nekem is segített, pedig nehéz volt eldönteni, hogy aludjak-e egy félórát vagy benézzek-e ide? De aztán olyan jó volt, hogy láttam, másoknak is hasonló bajaik vannak, és nem az én gyerekem romlott el... Aztán, ha elmúlik az első hat hét, annyira jó lesz majd, az már igazi babázás, ebben én is csatlakozom mindenki véleményéhezKépAz biztos, hogy Lilinek gondoskodásra van szüksége, és egy jókedvű anyucira, te pótolhatatlan vagy számára, minden más másodlagos. Én csak szoptatom Bencét, és én is küzdöttem, küzdök néha, de ennek ellenére azt mondom, hogy ha neked csak bajt, fájdalmat okoz, akkor tényleg jobb Lilinek is, ha tápszert kap, mert legfontosabb a kiegyensúlyozott anyuciKépSzerintem neked kell rendbejönnöd először, ez a legfontosabb!!!! Mindig vannak mélypontok, de utána mindig kisüt a napKép

foly.köv.
lucretia
 
 


Hali!

Mea! Én is csatlakozom a mosogatógépfüggők táborához. Én a házfelújításkor építtetem be (erről már volt szó), pedig akkor még csak 2-en voltunk (mondjuk edény szempontjából Pálma még mindig nem tételKép). nem megy minden nap, csak 2-3 naponként, de addig is elrejti a szennyes edényeketKép. Vendégjáráskor meg duplán nagyon jó. Én mindig a vendégek utáni mosogatást útáltam a legjobban: ők elhúznak, én meg órákig állok a mosogató felett (közben azért én nem rohangásztam ki mosogatni). Most meg leszedem az asztalt, és teszem a gépbe, mire kávézunk, az edények is el vannak mosva. Kevesebb vizet használ, mint Te a kézi mosogatásnál, és áramban se sokkal több, mint amikor Neked ég a villany a mosogatónál... Időben meg százszor jobb... Ha van helyed, 12 terítékest vegyetek.
Pálma is jót alszik kint, de csak ha megy a szekér a feneke alatt. Délután kiültem és löködtem, addig elolvastam az összes sajtóterméketKép.

Megann! Küld már vissza ezt a kishitű nőcit... Én a várandósan is határozott-harcias Megannt AKAROM! Jól csinálsz mindent, ha szerinted kevés a tejci, próbáld meg a lefagyasztottat, vagy a tápot. Olyan rendben, ahogy nektek bejön. A babód nem tud mást, mint TÉGED SZERETNI!!! Irgumburgum. Ha nem jön vissza az igazi Megann, nekem kell átmenni és beszélni ennek az idegen nőnek a fejével!

Hari! Passzold le a kicsit mamidhoz, és menj el vásárolni-nézelődni. Kéthetes korában én is ezt tettem, kész felüdülés volt... Hidd el, a depin többé-kevésbé mindenki átmegy. Kitartás. Homeós ügyben meg csörgest meg Pennát, ő nagy spíler, bár lehet, hogy most elpakolta a könyveit...

Anikó! A "tejdiagnózissal" egyetértek. Sajna én már egy vesemedence gyulladásnál kitapasztaltam, hogy milyen nehéz "túlinnia" magát az embernek. Praktikáim:
- nem fogyasztok semmit, ha nem vagyok szomjas;
- ha kicsit is szomjas vagyok, legalább 2 pohár valamit iszom;
- olyat kell inni, ami finom: víz, szörp, gyümitea, erőleves (hangulattól függően);
- érdemes olyat enni, ami vonzza az innivalót ( sósat, halat ...).

Mondjátok a kispapákat is utólérheti a baby-blues? A párom olyan feszült és robbanós már tegnap óta... Lehet, hogy csak én vagyok érzékenyeb? A kicsit nem merem letenni a pocakomról, nehogy nyekeregjen... Még nincs nálam a snuglim, nem tudom, hogyan megyek most főzni...

Legyetek jók!

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Dudukly!

pont most gondoltam rátok!
semmi baj hogy még nem jöttetek, ne viccelj. ami késik nem nyúlik, összehozzuk azt a randit, jó lesz dumcsizni. szóval pusszantás!
lucretia
 
 


Nyúlné, Benianyu!
Pálma is gyorsevő, illetve okos, mert "tudja", ha ülök, gyorsan kell ennie, ha fekszünk az ágyban ráérünk. Tehát alapból ő is 10 perc alatt bezabál, utána böffent pár embereset (nem egy urinő, az biztos). Aztán visszateszem, hogy élvezkedjen. Ha ülök, egy kicsit nyamnyog és elengedi vagy bealszik, ha fekszünk, akkor bealszik, de nem engedi el, ha megpróbálom kihúzni a szájából, akkor mint egy kis vákuumszivattyú, visszaszedi, ami az övé. Ez jó vicces tud lenni. A párom szerint ilyenkor civakodunk azon, hogy kié is a cici...

Nyúlné! Örülök, hogy szépül a kisnyúl. És annak is, hogy Nektek is bejött az időre etetés. Amikor itt leírtam olyan sokan estek a torkomnak, azt hittem megint csak én vagyok a kegyetlen anya, aki nem vesz tudomást a modern kor vívmányairól (mint az igény szerinti szopi)...

Luc! Nálunk egy szigorú rend van: nem kaphat enni 3 órán belül (szopikezdettől számítva). Az első két nap üvöltött érte (még csak 2,5 hetes volt), de túltettük magunkat rajta. Azóta minden hisztijét elviseljük (néha a másik szobában, mint ahogy Kati írta - ezen jót nevettem, de tudom miről írtál - kár, hogy felültöltős gépünk van...). Egyébként, ha nincs tervezett programunk, nem keltem fel enni. Most pl. 2-kor evett, fel fogom kelteni 5-kor, hogy 8-kor megfürdessem és utána kapjon kaját. Ha valahová időre kell menni, akkor felkeltem és ugyanígy megetetem, mint most a fürdéshez.

Na megyek is etetniKép.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Megjöttünk a rendelőből, Viki baba pénteken lesz 4 hetes, és a súlya jelenleg 4570 g, 3550 grammal született! Kép

Viszont neki is van szájpenésze a nyelvecskéjén és ecsetelnünk kell, C vitamin ampullával ledörzsölni aztán bekenni még vmi édeskés cuccal. Kép Gergőnél nem volt ilyen, remélem nem lesz gáz. Nektek van ilyen ??

Hajhullás nincsen (egyenlőre), viszont vérzés még mindig, teljesen mensi szerzű. Kép Ahogy emlékszem nem atrtott ez ilyen sokáig 7 éve.. Kép

Megyek visszaolvasok!

Dóri
Vendég
 


Kismama2004, Mea!

Jaj de édik a babáitok!!! Livike nagyon tud mosolyt gyártani, cuki Kép Kép Kép Nekem még egyszer sem sikerült ilyen fotó, mire odaviszem a gépet, már nem akar vigyorogni Kép

picur
picur4
 
 


Dóri,
Jó egy kilót felszedett Vikibaba?!?! Az szép! Dani mához egy hétre lesz 1 hónapos mi is megyünk méredzkedni. A combjaiból ítélve, nálunk is meg lesz az 1 kg.

Hajhullás még nekem sincs, talán még korai és el fog kezdődni, 4 éve nagyon hullott.

Viszont vérzésem már nincs egyáltalán. Egy naiv kérdés: összefügg a gátvédelemmel, hogy meddig tart a vérzés?

Dudukly,
Én Benivel tartottam szigorúan 3 órát. Most Danival nem, de lassan talán kezd beállni. Ha alszik, akkor simán kihúzza, ha előbb felébred, akkor inkább 2-2,5 óránként eszik. Annál gyakrabban nem adok neki. Én úgy próbálom intézni, hogy addigra érjünk haza, mire enni kell, mert a levegőn általában alszik. Szerintem, be fog állni a következő pár hétben.
A büfi nálunk is olyan kocsmai jellegű, nem kifejezetten úrias. Kép

A mosogatógépet én is főleg akkor értékelem, mikor a hétvégi ebéd után 5 perc alatt bepakolok minden edényt és már indítom is. Kép

Nagyon jók a képek Márkról és Líviről is. Kép
Olyan jó nézni, hogy minden baba szépen fejlődik, növöget és MOSOLYOG, mi több vigyorog néha a képeken. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Lucretia!
Én a három óránkénti etetés híve vagyok! De rugalmas, ami azt jelenti, hogy lehetnek eltérések, plusz, mínusz fél óra. Reggel hatkor kel, utána 9, 12 és így tovább, este 9es az utolsó. Ha nem alszik vissza szopi után, akkor hamarabb nyűgi, de két órán belül akkor sem kaphat enni, viszont felébresztem, ha tovább aludna. Így megeszi napközben a napi adagját és nem kel fel éjjel.
Az igazszághoz az is hozzátartozik, hogy rákényszerültem erre, hiszen Petus nagyon sokat "bukik". Még két óra múlva is jön belőle a túró. Kis túrirudinak is hívom, és bár kap rá ellenszert (Nutriton) még így sem oldódott meg teljesen a problémánk. Azt a fogalmat pedig nem ismerem, hogy komfortszopi, mert vagy eszik, mint a gép, vagy pedig nem kell neki.
Picur és Petus
picur4
 
 


Nemesek!

Hát néha én is ott voltam, hogy lekeverek egy pofont a pár hónapos gyereknek....Utólag nem is értem, hogy hogy lehettek ilyen gondolataim!
Pedig Noel nem is volt rossz gyerek, csak egyszerűen én nem tudtam, mit kell egy csecsemővel csinálni. Leon se rossz, kicsit talán hisztisebb, de nem panaszkodom, egynéhány gyerkőchöz képest szuper jó KépKép

Anikó!

Én is úgy veszem észre, hogy ha ideges vagyok és fáradt, akkor estére alig van mit szopnia a gyereknek!

Mea!
Nekem akkor is volt mosogatógépem, amikor ketten voltunkKép
Én nagyon mosogatógép ellenes voltam, de kaptunk egyet anyutól 4 éve és szuper! Nekem a keskenyebb van, de ha elfér, inkább a nagyobbat ajánlom. Nálam sajna nem fér el és van, hogy napi 2x is elindítom, pedig mi csak négyen vagyunk! Kép
És kevesebbet fogyaszt, mint a mosogatás.

Picur, nálatok hányszor megy egy nap?
Barbi és Leon

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Lucretia!

Na nálunk Leon is pont ezt csinálja újabban. Nem akar rendesen hamizni, de 1/2 óra múlva rájön, hogy még éhes és akkor kezd el üvölteni. Én megetetem, mert utána legalább alszik 3 órát. Ha nem etetném meg, végigüvöltené a maradék időt a köv. etetésig. Nem minden etetésnél csinálja ezt, napi 1-2x.
Azért nagyjából próbálom tartani a 3 órákat, csak nem mindig sikerül KépKép
Észrevettem, hogy a babó is kiegyensúlyozottabb, ha csak 3 óránként eszik. Szóval próbálkozom ezerrel.KépKép

Nyúlné!

Örülök, hogy Kisnyúl pofija javul! Azt hiszem mi is megyünk a dokinénihez, hogy mondjon valami okosat. Leon arca most szebb, napról napra változik, hol jobb, hol rosszabb.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Ok meggyőztetek lesz mosogatógépemKépKépKép
Remélem karácsonyra be is szereli páromKépKépKép

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Jó kis mozgalmas napunk volt, csak most értem ide. Így aztán jól lemaradtam Annamamiról, de azért gondoltam Rád napközben! Már biztos találkoztál a babával Kép A legjobbakat Nektek, és várjuk a képeket, híreket!

Hari! Nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz a kedved! Nekem is sokat segít, hogy itt lehetek a neten, Rátok zúdíthatom azt, ami a fejemben van, és olvashatlak Benneteket. De én nem vagyok olyan nehéz helyzetben, mint Te. Arra gondoltam, felhívlak, de nem akarok zavarni, és az sem biztos, hogy az segítene. De ha gondolod, hívj Te, engem sosem zavarsz. És elég közel lakunk egymáshoz, talizhatunk is. Nem tudom, Kispesten merre vagytok, de mi elég mobilisak vagyunk BKV-val is, megoldjuk. Csak szólj! Addigis homeo: én sem találtam ezt a szert depi ellen. És biza jó lett volna, ha az adagolást is megmondja, aki javasolta, mert nem mindegy. Az 5 golyó az az egyszeri adag, ezt lehet többször is, de ki tudja, hányszor. Amit találtam kifejezetten baby-blues-ra: 1: Natrium Chloratum 15 CH: A rossz hangulatot erős kimerülés kíséri, fáradtsággal, nagy alvásigénnyel. Ha egyedül van, akkor sírdogál, kerüli a vigasztalást.
2: Pulsatilla Pratensis 15 CH: Érzékeny, szomorú, nagyon könnyen sír, könnybe lábad a szeme örömre és bánatra is. Igényli a vigasztalást, amitől megszűnik a rossz hangulata.
Amelyik jobban igaz Rád, azt próbáld ki! És bevétel előtt és után fél órával nem lehet enni, és inni, illetve kerüld a mentolos dolgokat a kezelés ideje alatt!
Szorítok Neked!

Kismama-Szilvi Kép Én nem jártam babamasszázs-tanfolyásra, könyvből viszont masszíroztam anno Balázst, és most Gergőt is. Imádják mindketten Kép

A mai napunk: Reggel Balázzsal mentünk oviba. Szerencsére apjuk elvitt bennünket, így annyira nem kellett kapkodni, és a szopi is pont jól jött ki. Balázs jót játszott, bár első alkalom lévén elég nehezen oldódott. Gergő meg aludt a kocsijában a jó levegőn. Aztán fél 11-kor végeztünk itt, innét átsétáltunk az ortopédiára / Kispesten van az ovi is, és a rendelő is/, ahol alig kellett várnunk. Aranyos dokibácsi megvizsgálta manócskát, és megállapította, hogy a bal csípője kicsit kötött Kép Tornáztatást megmutatta, és UH-ra kaptunk beutalót dec. 2-re.
Dudukly, a Mávos kontrollban van csípő UH is? Mert mi dec. 6-ra megyünk oda. Nem tudom, menjek-e Gergővel mindkettőre...

Érdekes volt ez a gyermekrendelő, mindenféle fura kiírás volt mindenhol: " KÉRJÜK A RENDELÕBE LÉPÉS ELÕTT A GYEREKET LETISZTÁZNI" Nem voltam benne biztos, mit jelent ez, mindenesetre ellenőriztem, nehogy kakisan menjünk be. Aztán: " KÉRJÜK SZOPTATÁSI IGÉNYÜKET AZ ASSZISZTENSNEK JELEZZÉK" Hát én nem jeleztem senkinek, de vizsgálat után bizony megetettem Gergőt a váróban Kép

Aztán hazajöttünk, ebédeltünk, és már mentünk is le játszóra, mert olyan szép volt az idő!

Mosogatógépet én is kérek!!!! Mosogatni utálok a legjobban. Ha végre kertesházba tudunk költözni, ott lesz, az biztos.

Ja, a vasaláshoz akartam még tegnap írni: nekem már évek óta az a kialakult rendszerem, hogy kedden vasalok Vészhelyzet alatt Kép ÉN párom is utálja.

Most befejezem. Hétvégén itt volt a céges digitális fényképező, csomó képet csináltam a srácokról, mindjárt lekicsinyítem őket, ha hagynak, és akkor teszek is fel.

Szép estét!

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Hari!!

Tényleg próbáld meg, amit írtam neked: PULSATILLA PRATENSIS C-300-ast, ne 15, 30-ast, mert az nem elég erős. Ugyanolyan depis voltam, mint te, fel-alá jártam a lakásban, mindenen sírtam és komolyan úgy éreztem meghalok. Ez egy állapot a szülés után és ELMÚLIK !!! Naponta kétszer 5 db golyót egyél meg belőle, előtte és utána fél órát ne egyél ill. igyál.

Remélem segít Neked is, próbáld meg!!

Szájpenész ügyben van valaki, akinek a babájának sajn van????
Most nem kicsit parázok ettől, mert olyat olvastam, hogy vérezhez is, amikor letörlöm a gézlappal. Mennyire kell erősen? gyerekdoki azt mondta határozott mozdulattal... de kinek mi a határozott egy csecsemő szájában turkálni.. Kép

Dóri
Vendég
 


egykezes vagyok így csak a DÓRINAK annyit: Angelaniéknak volt.Elég ritkán jön,de talán priviben tud segíteni.

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


köszi Szilvi!

Emlékeztem, hogy volt valakinek. Kép
Vendég
 


Dóri, a higítást jelentő szám nagysága nem azt jelenti, hogy erősebb ettől a szer. Különböző higításokat különböző bajokra is adhatnak. / lásd: Urtica Urens kisebb higításban tejszapotíró, nagyobban elapasztó hatású/.Ettől függetlenül, ha Neked használt, lehet erre is jó.

Szájpenész: Balázsnak is volt 1,5 évesen /!/, az ecsetelésen kívül Borax 9 Ch-t kellett adnia neki pár napig, 3x5 szemet. Nem kell vérzésig törölni, csak határozottan.

Íme néhány kép vasárnapról:

Kép
Kép
Kép
Kép

Most ennyi. Az elsőn talán látszanak a pöttyök is.
Judit és a majdnem hathetes Gergő

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Hali!

Judit,
ugyanott voltunk ma csípőszűrésen!Kép Én is letisztáztam Csabit.Kép Még szerintem láthattatok is minket, mi kb. 11 körül végeztünk, a húgom vigyázott a lányomra odakint (hosszúhajú húg, alighajú lányka), én meg se láttam, se hallottam, amikor kijöttem, mert nyüszizett a manó, gyorsan felöltöztettem, aztán rohantam ki, hugit a kiscsajszival otthagyva, mert a friss levegőn ált. megnyugszik Csabi. (Aztán az autóban meg is szoptattam, a váróban azért nem akartam, mert ahol leparkoltunk, volt egy tuti kis játszótér, és a kiscsajom már nagyon rá volt kattanva, hogy ő márpedig játszózik.Kép) És én is dec. 2-ára kaptam az uh-ra időpontot!Kép

Depresszióra én is a Pulsatillát tudom.

3 órás etetés: nekem nagyon nem jön be, ugyanis gyakran (szinte mindig) én sem bírok ki ennyit (meg hát nem is nézem az órát, amikor éhes vagyok, hogy most szabad-e már ennem), akkor miért várnám el a picimtől, aki ráadásul nem is érti, hogy miért nem ehet, ha egyszer éhes. Persze biztos vannak olyan babák, akiknek bejön... Én is Penna módszerét alkalmazom általában: ha két órán belül megéhezik, ugyanazt a cicit kapja.

Nagyon nyüszög, mennem kell.

Kóbor
kóbor
 
 


Kóbor! Bocs, énszerintem is sok olyan kicsi van, akinek bejön az igény szerinti kaja, az én kis zabagépemnek az órára evés jön be. Időnként nekem azért kell ránézni az órára, mert rájövök, hogy mindenféle baromságot csinálok, csak kajálni felejtek elKép. Pl. ittfelejtem magam a net előtt...

Jucc! De jó, hogy jöttél. Már régen láttalak. Jó lenne, ha kicsit tudnál Harival dumcsizni, nagyon letörtnek látszikKép. Azért elmondva könnyebb, mint kiírva... vagy nem is tudom. Mire megfogalmazim, mi a gáz, én általában lenyugszom (magammal beszélem kiKép). A csípőszűrést megkérdezem attól a lánytól, aki áprilisban szült, ő szokott nekem súgni. De én a helyedben visszavinném a csak ortopédiaii vizsgálatra, a mávkoriban eléggé szakmányban csinálják, a spec. szűrésen biztos jobban odafigyelnek rá.

Na megyek, vár a "vasalnivaló" Kép.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk egy jó nagy hisztin, délután-este remekül túlpörgettük Olit. Szerencsére nem sokáig csinálta a balhét, beájult és alszik. Apával minden nap megbeszéljük, hogy a kiságyba tesszük le este, aztán ahogy közeledik a lefekvés ideje Oli számára, akkor megbeszéljük, hogy "majd inkább holnap" Kép Kép

Elkezdtem a koszmót eltávolítani Olikám buksijáról. (babaolaj, kefélés, hajmosás) Nem jött fel az egész, úgy látom több napos "játék" lesz ez számunkra. Védőnénink mondta, hogy aki hajlamos rá, annál többször is elő fog jönni, remélem nem lesz igaza.

Lucretia! A Brendonban lehet kapni, amin fekszik a bébikénk. Olyan anyagból van, mint a pelenkázó. Én csak akkor fektetem arra, amikor ébren van, mert imád nézgelődni, és úgy jobban tud, ha kicsit szögben fekszik.

Hajhullás: nekem nagyon hullik a hajam, pedig még mindig szedem az Elevitet, minden nap.

Vasalás: anyósom minden héten egyszer-kétszer eljön és kivasal, különben tutira nem lenne minden cucc kivasalva, mert én nagyon útálok vasalni.

Etetés: eleinte igény szerint szopiztunk, most már ez úgy alakult, hogy 3 óránként eszik Olivér, olyan pontosan tartja a 3 órát, mintha órás lett volna valamelyik rokona Kép Kivétel, amikor nincs elég tejcsi, akkor non-stop szopi megy nappal Szerencsére az éjszakát még olyankor is végig aludta.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Barbapapa!
Mosogatógép: hétköznap csak a reggeli és vacsi zajlik itthon (mert délben az iskolában esznek a lányok, a férjem a munkahelyén) tehát elég egyszer elindítanom, de hétvégén napi három is megtelik, főleg ha komplett menüt főzök, sütök. Szóval lételemem a gép Kép Kép

Jucc!
Nagyon édik a fiaid. Mennyi idő van köztük?

Picur
picur4
 
 


Tej+tap:
En ugy ertettem, hogy tej utan kapott tapit es nem pedig keverve, asszem felreerthetoen irtam fentebb. Kép

Bodza:
udv a zsirafos klubban! Kép

Annamamirol vmi hir? Vagy csak feluletesen neztem at az oldalt?

Mea,
lanyod tiszta apja vagy mondtak mar? Legalabbis a szemei tutira! Kép
En leanykam meg csak alulrol surolja az 5 kilot, pedig 1 honappal elobb szuletett, mint a tied.

Ildi,
kisfiad nagyon szep, milyen tudomanyokat tud mar?

Szmercsa, Aniko,
fenti kerdes ratok is vonatkozik.
Enyem lany mosolyog ezerrel, hangosan meg nem nevet, nem gugyog, nem nezi meg a kezet es nem kapalodzik a feje feletti jatekok utan. Tieitek tudjak marmindezt?

Lanykam csutortokon kapja a BCG utan az elso oltast (uj fajtat). :/
falina
 
 


Falina,

nálunk mosolygás ezerrel, hangosan nevetést még csak próbálgatjuk, gügyögés reggeltől-estig szinte egyfolytában, a kezét már használgatja is, a kocsicsörgövel is játszik már Kép , forgó-zenélő- macikás bigyója a kedvenc Kép sokat beszél hozzá, na meg hozzám Kép
Első oltás nem para Kép csak egy kis bömbi várható, de nálunk se láz, se nyügi nem volt Kép ne izgulj! Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Sziasztok!

Kóbor Kép Igen, emlékszem Rátok! Mindent otthagytál tesódnak, ő meg a kistáskádat a kiscsajra bízta Kép Asszem, utána láttalak is Benneteket a játszón. Nekünk is tetszett, de menni kellett ebédelni, egész nap nem voltunk otthon. Te emlékszel ránk? Nagy Peg Perego kocsi, mellettem egy hároméves fiú. Akkor lehet,hogy decemberben is találkozunk?

Dudukly Kép Én is úgy gondoltam, hogy ez a szűrés a szakszűrés, ide mennék mindenképpen. A Mávban viszont van még hasi, meg koponya UH, úgyhogy menni kell amiatt. Már csak azt kéne megtudnom, hogy lehet-e esetleg más napra kérni időpontot, mint amit megadtak, mert ez pont Mikulásra esik, és Balázsnak jön az Öreg az oviba... / ahova nem egyedül jár ugye, hanem velem/.
Harival kapcsolatban én sem arra gondoltam, hogy én olyan húdemegnyugtató tudok lenni, hanem magamból indultam ki, ugyanis én is nagyon megnyugszom pár élő szó váltásával a "sorstársakkal", és mások is ezt mondják. És tényleg sokszor van olyan, hogy beszélgetek valakivel, aki a végén felsóhajt, hogy most de nagyon megnyugtattam. Pedig nem is mondtam semmi megnyugtatót, ő mégis úgy érzi.

Picur Kép Köszi a dícséretet! A srácok között három év és három hónap van.

Képzeljétek, ma találkoztam egy lánnyal, aki egy napon szült velem, és aggódik, hogy öt hetes korára a babája még nem érte el a születési súlyát. Hát én is aggódnék... Érdekesek a dokik meg a védőnők. Másnak sokkal hamarabb tápszert írnak föl. Persze nem baj, nekem tetszik, hogy még így is a szopit támogatják nála, de kicsit több segítség sem ártana neki.

Lányok, BCG oltással kapcsolatban nem emlékszem, mikor jelent meg annak idején Balázsnál a heg, de Gergő mindjárt hat hetes, és még nem látszik semmi, csak kitapintani tudom a csomót. Tudtok erre mondani valamit? Kinek mikor fakadt ki, illetve mikor kell?

Jó éjt!
Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Jucc!
Ma volt nálunk a dokinéni és én is rákérdeztem erre, mert mindenki itt "kifakadásról" beszélt Petusnak pedig csak pici kis piros puklija van. Szóval azt mondta, hogy aggódjak, ezek az oltóanyagok nem okoznak annyira heves reakciót, teljesen normális ha csak éppenhogy piros és az is ha hólyagos lesz. Hát hiszek neki.
Picur
picur4
 
 


Judit,
igen, jól emlékszel, mi voltunk azok!Kép Az az igazság, hogy én senkire nem emlékszem, annyira ki akartam már jutni. A vicces az, hogy a vizsgálat közben meg végig nyugodt volt Csabi, még gügyögött is a dokibácsinak, úgy látszik gyerekszelídítő veszett el benne, nekem is nagyon szimpi volt.Kép Bizony, valószínűleg találkozunk decemberben (3-5 között mondta a doki, hogy menjünk), akkor majd jobban figyelek! Pedig sejtettem, hogy ugyanoda megyünk, csak eredetileg mi korábban terveztünk menni, te meg írtad, hogy először az oviba mentek, ezért elfelejtettem figyelni, mert úgy élt bennem, hogy úgyis elkerüljük egymást.
Szerintem a barátnődnek mindenképpen meg kéne nézetnie a babát is és magát is, ez az öt hét nagyon soknak tűnik. Az én barátnőm barátnőjének tejmirigy elégtelensége van, és valahogy ugyanígy derült ki, ha jól emlékszem; szoptatott-szoptatott, de nem hízott a baba, csak üvöltött az éhségtől. Szopis tanácsadóhoz gyorsan, hátha tudja, hogyan lehetne megvizsgáltalni, és szerintem erőltetni kéne a gyerekdokit is, hogy álljon elő valami vizsgálati ötlettel. BCG-re nekünk anno azt mondták, hogy fél éves koráig kell legkésőbb kifakadnia.

Dudukly,
hát igen, különbözők vagyunk, én fizikailag borzasztóan rosszul érzem magam, ha éhes vagyok, ma pl. majdnem hánytam a játszón, el is mentem kaját venni.Kép Szerintem ezért is vagyok az igény szerinti szopi lelkes híve.Kép Én sem szeretem, ha beskatulyázzák a gyerekeket, hogy ezt vagy azt így kéne csinálniuk, mert különben valami baj van velük; minden gyerek különbözik, és rá kell jönni, hogy mik az igényei.

Kuha,
akkor kellenek a tapaszok? Mit mondott a doki, köldöksérv?

Mosogatógépet én is akarok, csak nem fér be. De majd ha elköltözünk!Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Jó reggelt!!!Kép

Lívike este 9-től aludt 3-ig és azóta megintKép
már 5 órája evett utoljáraKép
Jól bírja, kis mormotaKép
Nálunk napközben ált. 4 óránként van evés még anyatejcsi után is barja addigKép
Meg éjjel aztán jól bírja de még 1 x kel.
Nektek????

A 12 terítékes mosogatógép az a széles fajta ugye mert mi keskenyet akartunk de akkor valahogy bepréseljük a nagyobbatKép
Csak nekünk ezüst kellene mert a tűzhely és hűtő is olyan.
Láttatok valahol ezüstben????

Nálunk tegnap fakadt ki a BCG helye, mert a bodyja tiszta genny féle volt.
De gyönyörű szép a helye pedig dokinőnk szerint minél csúnyább annál hatékonyabb az oltás?!?
Nektek mondtak ilyet?
Meg hogy ezt nem a dokik ellenőrzik hanem a tüdőgondozó és majd kapunk behívót a vizsgálatra hogy milyen a helye kb. 1 éves kor körül.
Ti tudtok erről valamit???????

Mea
mea
 
 


Szmercsa!Kép

Jaj Lívi is annit mosolyog meg a kacagást még csak gyakorolja.Annyira édesek nem???
Reggel is azzal fogad hogy nevetKép
Na de még mindig nem kelt felKép
Nem baj, már 7-kor fent voltam és gyorsan eltettem a ruhákat szárítóról+beraktam színese mosni.
És reggelizetm is meg rendbe tettem magamat gyorsan mert úgy kel ilyenkor sietni különben nem jutok ezekhez 10-igKép

Vrucsincá!Kép

Tegnap anyukám vasalta ki a pelusokatKép
Én sem szeretek vasalni, még jó hogy a férjem nem üzletember mert akkor vasalhatnám a sok sok indjétKépKépKép
Így meg nem kellKép

Falina!Kép
Hát azt mondják kiköpött én a lányom, de mondják apukáját is néhaKép
Nemt udom, vegyesKép
De a szeme inkább enyém, csak a színe egyelőre appjáéKép

Anyukák!!!Kép
Nálatok kikre hasonlítanak a babák? Mit mondanak????



Mindenkinek nagyon szép napot!!!!!
Jó babázást!!!!KépKépKép

Mea
mea
 
 


Szia Jucc!

NE aggódj a BCG miatt, GErgőnek is csak 8 hetes korában kezdett el látszani, most lesz 10 hetes, és szerintem hamarosan kifakad, mert nagyon gennyes neki. A védőnőm azt mondta, hogy van, akinek csak 3 hónapos korában látszik először.

Kóbor!

Köszönöm, de egyenlőre nem tartanék igényt a tapaszokra, pláne, hogy másnak is szüksége lehet rá. Nyugodtan add oda másnak. Sajnos köldöksérv, de nem vészes, ha jól emlékszem, valami olyasmit mondott a doki, hogy teljesen zárt.
Viszont sajna a jobb heréjén is van egy kis sérve Gergőnek. Az viszont tényleg annyira pici lehet, hogy én észre sem vettem, csak a köldökén.
Azt mondta a doki, hogy semmi teendő nincs, szépen vissza fog húzódni. Hát, remélem....

Azért köszi mégegyszer a felajánlást!!! Kép


Mea!
Nálunk is hamarosan kifakad a BCG, biztos vagyok benne, mert nagyon csúnya gennyes szegénykémnek.
Mit kell vele csinálni, ha kifakadt? Te mit csináltál vele? Kell vmivel kezelni?

Ja, és nálunk tiszta apja a gyerek, ez egyértelmű, mindenki mondja is. Soha senki nem mondta még, jé, az anyjára is hasonlít Kép
Egyenlőre úgy állunk, hogy a vércsoportját örökölte csak tőlem. Kép


Kép
Kép

Kép
kuha
 
 


Jóreggelt lányok...

Annamamiról nem kellett volna már hallani valamit? Irjak neki SMSt?? Remélem minden rendben van vele...

Ma megyek tanfolyulni, tehát nem leszek gép közelben, majd este tudom csak meg, ha volt valami hir... hacsak valami jótét lélek nem akar tájékoztatni SMS-ben. Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Kuha!Kép

Seemit nem csináltam vele sőt víz is érte este egy kevés.
A dokinőm azt mondta nem kelle vele semmit csinálni.
Gergő nagyon cuki ahogy trónol a kádbanKép
Lívi is imádja a fürcsitKép

Remélem én is minden rendben Annamamival!!!!!Kép

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Hari Drága!
Bocsi, hogy én csak most reagálok!
Annyit gondoltam rátok.
Ne keseredj el! Hamar rendbe jönnek a dolgok, hisz csodás anyuka vagy!!!
Nekünk is vannak nehézségek, de én is tudom, hogy ez elmúlik.
Majd jön a következő para, amikor már Lilikét ostromolják a fiúkKép
A legfontosabb, hogy próbálj megnyugodni, mert azt a Baba is megérzi.
Úgy segítenék neked!
Ha bármiben tudok, akkor ott van aakár a telszámom is. (Szerintem ezt már mindenki felajánlotta)
Én szurkolok nektek is és minden "nehézségekkel" küszködő Anyukának is.
A francba is!
Hisz annyira akrtuk a Babákat! Annyira Szeretjük őket! ITT MINDENKI JÓ ANYA!!!

Én marha itt bőgökKép
Hisz nekem nincs is okom rá.
Csak annyira megszerettem itt mindenkit, hogy teljesen átérzem a gondokat.
Sajnálom, hogy nem tudok minden nap jönni, de rámszakadt az egész háztartás is.
Anyukám új melóhelyet talált és csak 17h-után ér haza. Akkor beadja magának az inzulint, eszik és 1 óra múlva megy át az élettársához. Szóval a főzés, mosás, vasalás, mosogatás, takarítás megint az én melóm, mert a férjem vagy dolgozik, vagy kórházban fekszik. Persze így is segít amiben tud. EZ NEM panaszkodás, mert ezek az apró kis gondok eltörpülnek mások problémái mellett.
De én is küszködöm a tejjel, nem tudom, hogy meddig elég Erhardnak.
Teljesen kimerültem és egyre nyűgősebb Õ is.
Úgy érzem, hogy nem haladok és nincs időm semmire.
Egyszerűen nem érem utol magam. A saját bajaimmal nem jutok el az orvoshoz a 6hetes kontrollon nem is voltam és a közeljövőben meg sem tudom oldaniKép

Erhard épp most is sírdogálKép
Egyszerű nyűgi van, illetve mások szerint lehet, hogy fogzik, mert nyáladzik és rágja az ujjait.
Ez még egy kicsit korai lenne. Szerintem nem allergia, mert más "tünet" nincs (kopp...kopp...kopp...)
Viszont az a gáz, hogy keveset van hason és azért nem múlt még el a feje jobbra tartása.
2 hét múlva kell menni újra gyógytornára.

Rokica!
Tegnap megint gondoltam rád, amikor ott voltunk a Jókai utcábanKép
(Na persze nem csak akkorKép)

Én is kérdeztem valamit, de arra nem jött válaszKép
Mi számít hasmenésnek a babánál?
Milyen színű széklet a rossz?

Bocs lányok!
Mennem kell, de még ma tuti visszanézek bármi is történjen!

A képek Imádni valók!
Majd teszek fel én is ha nem bajKép

Legyen szebb napotok, mert itt k..va sz@r idő vanKép
Puszi!
Angelani

Kép
angelani
 
 


Sziasztok!

Nem írok név szerinti dicséretet, mert nem szeretnék kihagyni senkit, de csodásak a srácok.
Szinte hihetetlen, hogy már ekkorák, nem rég még azon paráztunk, hogy a terhességgel kapcsolatban rendben legyen minden.
Remélem egyszer eljutok oda, hogy vissza tudjak olvasni, de egyenlőre nem sikerül.
Éjjel 1/2 11-kor nmég matekoztunk a nagylánnyal, mert egész du bent volt a suliban és így a tanulás jól elhúzdott. Nem egyszerű egy kamaszodó csajszival sem.
No félbe kellett hagynom, mert Kincső felébredt.
tegnap már 8 hetes volt. 5200gramm.Sokat mosolyog.
Jucc mit kaptatok a baba arcára?
Felteszek egy táltos képet, a pacit a 2 éves unokaöcsikéjének vettük, de Kuincső előtte meglovagolta.KépKép

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Jó reggelt! Kép

Hú, ma milyen reggelünk volt! Beninek minden szerdán, reggel 8-kor tornaóra van az oviban, amiről illik nem elkésni. Hát rohantunk is, rendesen! Apa ma nagyon korán ment el, nem tudta elvinni, így hármasban mentünk.
3/4 7 körül kezdtem Benit keltegetni, az sem egyszerű dolog, közben kikészítettem mindhármunk ruháját. Dani kezdett ébredezni, gyorsan elkezdtem szoptatni, míg Beni öltözött. Utána letettem 5 percre, megcsináltam Beninek a reggelit. Amíg evett (anya, számold meg még hány csokigolyó van a tálban Kép), Danit visszatettem a cicire, nem is tudom, hogy eleget evett-e szegény. Utána fogmosás Beninek, Daninak peluscsere (persze pont most volt az első olyan alkalom, hogy ő is a háta közepéig volt kakis - mikor máskor), öltözködés. Persze, volt "anya még kakilni kell", meg nekem is magamra kellett cibálni valamit. De 8 előtt 2 perccel beértünk, eléggé ütemesen mentem, Beninek is ki kellett lépni mellettem, pedig szívesebben társalgott volna a hulló falevelekről. Gyors öltözés és elértük a tornát. A héten a szigorúbb óvó néni van reggel.
Szerencsére Dani elaludt útközben, még elrohantam a postára is. Hazaértünk Dani rögtön felébredt, éhes volt, biztos nem volt elég reggel a nagy rohanásban és már 2 óra is eltelt.

Ma is elég hiperaktív vagyok....De akkor miért csodálkozom, hogy Beni is az néha.... (Milyen jól eltársalgok itt magammal. Kép)
Már megy a második mosás, lefejtem az egyik cicit és most meg is reggeliztem. Most megyek ágyazni, mert közben kiszellőzött a szoba.

Ezt most le kellett írnom, hátha abbamarad a pörgésem. Kép

Pusz
Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Nálunk nagy műsor volt, a 11 órás szopiba most nem aludt bele, hanem átkéredszkedett a másik cicire is, éjfélkor a mellbimbómmal a szája sarkban frelnézett csillogó szemekkel és rámvigyorgott, nagyjából "játszunk valamit?" pillantással. Na akkor hirtelen nem díjazta a mosolyt. Átcihelődtünk a nappaliba, de oot se aludt, aztán már csak hisztizett, még a páromat is felverteKép. Hajnali egy mult, amokorra sikerült elaltani. Reggel 8-kor meg alig bírtam felverni, hogy egyen már...

Mea! Nálunk már 2 hete végigalussza az éjszakát, 11-kor szopik utoljára, aztán 6-7 körül, amikor felébred.

Kóbor! Tökéletesen egyetértünkKép.

Jucc! Annyiszor megfogadtam, hogy nem kapkodok, akkor nem leszek félreérthető. De hát ezt (sem ) tudom tartaniKép. Főleg azért bánt, mert ha valakivel még a vasalási időpontunk is egyezik, azt nem akarom a hülyeségem miatt bántani. Szóval Harival kapcsolatban pont azt akartam írni, hogy, tök jó 5let személyesen beszélni, az soxor könnyebbít a lelken. De ha ez nem megoldható, akkor kiírni is jó (nekem legalábbis) a gondjaimat. Mondjuk én a páromra egy csomó mindent rá tudok zúdítani (ha nem olyan ideges mint tegnap meg tegnapelőtt). De nekem is jó itt hülyeségeket irogatni.
Pálma 1 héttel idősebb, és neki is csak puklija van az oltás helyén. Az én védőnénim is azt mondta, hogy 6 hós koráig kell reagálni, különben újraoltják, tüdőgondozóról nem számolt be... Róki is csak nemrég írta, hogy Zsuzsának kifakadt az oltása.

Falina! Szerintem ne izgulj. Valahol olvastam, hogy a korábban született babák fejlődését a várható születési dátumukhoz kell mérni, nem a ténylegeshez. Plusz nagy eltérés lehet a fejlődés ütemében. Ha nagyon aggódsz kérdezz meg egy orvost, de valószínű, higy 1-2 héten belül a Te babád is tudja ugyanazokat a "kunsztokat", mint a többiek.

Angelani! A babakaki színe attól függ, Te mit eszel (egyél, igyál és pihenj! irgumburgum!). Lehet aranysárgától a zöldig minden... Én pl. a multkor ettem egy csomó tökmagot, szegény Pálma meg spenótzöld darát kakilt (nem vicc!), úgy megijjedtem, de aztán rájöttem, hogy mi lehet a gáz, és nem rohantam orvoshoz vele... Az anyatejes babók elég hígat kaksiznak, főleg annak látszik, ha frissen látod a "termést" (pl. a pelenkázón követi el, mint az enyém néha hőmérőzéskor), vagy ha a pelus nem jól szívja el a nedvességet.

Megyek kicit háztartást vezetni (=tűzoltásKép).

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Kriszta, jó a kép. A babaparókát hol lehet kapni? Lassan nemcsak a lánykám kopaszodik, hanem én is. Hajasbabát szeretnék, mint a Tied.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Kriszta,
Tényleg mekkor haja van Kincsőnek!
Dani olyan kis kopaszka. Kép Beninek sokkal több haja volt. De majd kialakul.

Kuha,
Nagyon jó a kádas kép, ahogy Gergő "úr" (bocs, de kicsit olyan) ül és várja, hogy kiszolgálják. Nagyon édes! Ha most vennénk kádat, én is ilyet választanék, mert stabilan ül benne a baba. De most már marad a régi.

Képzeljétek, felhívott a főnököm, hogy már akarok-e újra dolgozni. Persze itthonról, mert erről volt szó, mielőtt elmentem szülni. Kicsit korai, de ma nyugalom van, vagyis csak én pörgök. Elvállaltam, egy 1-2 oldalas angol szöveget kell csak megírni, van puskám is hozzá.
De, remélem, nem fog rám zúdítani ezentúl egy hegynyi munkát, mert az még kicsit korai lenne. Dani még egy hónapos sincs.
Csinálom is, mielőtt felébred.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Dudukly, köszönöm. Az apjánál rendeltem a hajat KincsönekKép
Lányok! Hol találom Hari írását?
Még valami! Évek óta kapcsolatban vagyok egy ygártó céggel, aki képeslapokat és ajándékzacskókat gyárt, olyanok, mint a különböző nagyáruházakban vagy papírboltokban kaphatók. Ami a lényeg, hogy sokkal olcsóbb. Van katalógus is, de egyszerűbb ha be scannelem és így elküldöm annak akit érdekel. Ha valaki élni akar a lehetőséggel szóljon. Jönnek az ünnepek és nem mindegy, hogy mennyiért lehet megvenni.
Írjon egy e-mailt az akit érdekel a lehetőség.
CCa. 80 féle képeslap, 40 féle ajándékzacskó klf. méretben, többfajta Mikulászsák, masnik, fémdobozok stb.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: