A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Benianyu, esőt nekem ne emlegess!!! Most rosszabb vagyok mint a szomszéd. Van egy olyan esernyő szerű szárítónk, na az tele van száradó törölközőkkel. Van egy olyan X alakú, az is. És most az udvart behálózó szárítóköteleket teleaggattam lepedőkkelKép Olyan az udvar, mint valami mosoda. És hát még tényleg sehol nem tartok, mert még van egy csomó lepedő, és csak utána kezdhetem majd az ágyneműket, mármint a huzatokat. De abból ti még nem láttatok ennyit. Valami iszonyat! Ráadásul egy csomó foltos, ami ugye csak mosás után derül majd ki, hogy marad, vagy dobhatom ki. De hát szegény páromat nem akarom megbántani azzal, hogy azokat rögtön kidobom, mondván van elég, mert hát ez az ő nagyszüleié volt, meg végül is mivel ő takarító, így ha másra nem, takarító rongynak jók lesznek. Viszont kivasalni tényleg csak azokat fogom, amiket már megtartunk, mert még így is ki fog tartani szerintem szülésig. De legalább nem fogok unatkozni, az biztos. Meg az már legalább folyamatos meló. Mert ebbe az a rossz, hogy amíg megy a gép, addig ugye nincs mit tenni, utána teregetek mint a güzü, viszont elmenni se nagyon tudok itthonról, mert ha lejár a gép, akkor minél előbb tölteni kellKép Úgyhogy ma még lepakoltam a spejzban a polcokat, lemostam őket és próbáltam rendet rakni, de ha láttátok volna a párom fejét mikor megnézte, akkor tudnátok, hogy csak próbáltamKép Nekem valahogy nincs érzékem az ilyen dolgokhoz. Sose volt, olyan vagyok mint anyukám, pakolunk egyik sarokból a másikba, tök elfáradunk, aztán jön apukám, vagy nővérem vagy a párom és pikk-pakk rendet raknak. És a legrosszabb az egészben, hogy amíg csinálom, addig tök logikusnak tűnik amit csinálok, mikor meg a "hozzáértőek" átrendezik akkor kiderül, hogy tényleg hülye vagyokKép Na mindegy, az biztos, hogy azért így kicsit könnyebb lesz a páromnak rendet rakni, mert ami lejárt cucc volt azt azért kidobtam, meg a polcokat ugye lemostam, tehát neki már igazából csak rendszerezni kell.

De ebbe jól el is fáradtam. Csináltam még egy kis pásztortarhonyát. De valahogy olyan rossz a gyomrom is, éhes vagyok, de nem kívánok semmit. Most még a gyümölcsöt sem. Pedig most nem is ég a gyomrom, csak egyszerűen olyan hányingerem van. De a kedvem jelentem még mindig jó!!!!Kép

Benianyu, Nyúlné miért van előbb mint aki utána van? Nem mintha ettől én előrébb kerülnék, csak hát annyit nézegetem a táblát, hogy hogy tudnék én előbb szülni, de nem találtam semmi megoldást, viszont Nyúlnét nem értem.

És különben is hol van Nyúlné????

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Viki,
szívesen Kép Kép

Hari,
Az esőre én sem vagyok kíváncsi, igaz nálunk csak a fürdőszobában és az erkélyen száradnak a cuccok, de ahogy megszárad egy adag, már kerül is a helyére a következő.
Ma elkezdtem kimosni Beni összes plüssállatát is, jó sok van. Kár, hogy nem fényképeztem le, ahogy lógtak a fregolin a fülükön a csipesszel. Most már csak minden sterilen mehet be a gyerekszobába.
Holnap kezdem a babaruhák mosását, két böhöm-nagy dobozban vannak és nem akartam egyedül kiemelni a polcról. Holnap reggel kivetetem a férjemmel és hajrá.

Nyúlné & tábla ügyben igazad van. Ez még így maradt rám. Kijavítom az excelt és ha lesz újabb változás, akkor teszem majd fel. (hallod Viki?!?! Kép ) Amúgy tényleg hol van Nyúlné? Biztos csavarog, amíg még teheti. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hahó! Nincs itt senki????????? Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 

 
 

Én itt vagyok, de mindjárt lépek is, mert Balázs megy fürdeni, és aludni. / kicsit későn, de délután elaludtunk - belázasodott-, és ilyenkor nehezebben megy az elalvás.../ És a férjem is dolgozni akar a gépen - itt morog, hogy neki még dolga van, de nem tudom, honnét kéne ezt kitalálnom? Este nyolckor jött haza, amit kértem, hogy intézze el, azt nem tette meg, de morogni azt tud. Tegnap bedöglött a fényképezőgép - mikor, ha nem most???- a melóhelye közelében van a márkaszervíz, de képtelen volt kiugrani, hogy beadja. Pedig nem ártana, ha a szülésre lenne gép... Azt is megígérte, hogy a héten megveszi, és fel is szereli a komódra a pelenkázó lapot, de valahogy ez sem jön össze. De ha én elvacakolok egy napot, az főbenjáró bűn...

Naszóval: Benianyu, csak azt akartam megkérdezni Tőled, hogy milyen módszerrel mosod a plüss állatokat, mert én is ezt terveztem épp / Balázsnak is van egy csomó/, de még nem mertem nekiállni, nehogy tönkretegyem őket.

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Hello Judit!

Sajnálom, hogy Balázs még nem gyógyult meg Kép. Mi a diagnózis? Voltatok dokinál?

A plüssállatokat, a legtöbbre rá van írva, hogy 30 fokon mosható, simán bedobom a mosógépbe. Nem szokták megsínyleni. Igazából csak porosak, nem szennyezettek, szerintem ennyi elég.

A férjek már csak ilyenek.... Ez van! Kép
Mi tegnap egész nap pakoltunk, takarítottunk. Idejöttek a szüleim segíteni, mind a kettő 60 felett van, igaz nagyon jó kondiban, de százszor annyit melüztak, mint a férjem, aki erős derékfájással (pont most!?!?!) érkezett meg a felénél.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Gondolom, már mindenki alszik, én is megyek rögtön, csak még benéztem.

Benianyu Kép Köszi, én is csak a por miatt akarom kimosni őket, hallottam már olyasmit is, hogy a fagyasztóba tegyük be egy kicsit, attól elpusztulnak a poratkák, de egyrészt nincs a fagyiban hely, másrészt így azért csak tisztábbak lesznek, úgyhogy én is beszórom őket a gépbe Kép

Balázzsal nem voltam dokinál, úgy sem csinál vele semmit, és végülis nincs rosszul, semmi rémisztő, egész nap jól volt, éjjel sem volt láza, csak délután kezdett fölmenni. Azt is jól viselte, és eszeget is, ha nem is sokat. Nem szoktam dokihoz rohangálni, mert félek, hogy ha nincs is baja, a rendelőben majd elkap valamit. Egyszer hívtam ki a dokit hozzá, amikor hányt és hasmenése volt, és tényleg elég levert volt. Szerintem ez is elmúlik pikk-pakk.

Nálunk is hasonló a helyzet, mindenki ezerszer többet melózik, mint a párom, ő itthon egyszerűen nem hajlandó dolgozni, mondván, a munkahelyén dolgozik eleget, itthon pihenni akar. Nagyon nehéz dolgom van, ha valamire meg kell kérnem, hogy csináljuk meg, mert egyedül nem tudom. Na mindegy.

Jó éjt!
Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Sziasztok!Kép

Csak gyorsan beugrottam hozzátok.
Időm szinte semmire nincs, úgy hogy ritkán tudok jönni egyelőre.
Jól vagyunk, első 3 éjszaka nagyon nehéz volt, talán a mai volta legjobb mert csak evett és vissza is aludt.

Sajnos tejecskénm kevés neki így tápszerrel is kell pótolnunk, aminek nem örülök, de sajnos ez van.

100ml-ket eszik a drága, nagy étvágyú.

Egyébként mennyit kell enniük ilyenkor???

Úgy hogy ma éjjel aludtam végre úgy ahogy jólKép

Hát kemény meló az biztos, és rossz hogy nem tudom szoptatni csak fejni a tejcsimet így jön össze két fejéssel 110ml tejKép és az nem sok.

Úgy irigylem azokat, akiknek van!!!!!!Kép
De jó Nektek, nincs gond csak felébred odaadjátok a cicit és kész!!!Nekünk meg fel kell kelni és melegíteni és fertőtleníteni stb.

De nem baj, csak egyen rendesen Lívike az a lényeg.

Át kell még állnom teljesen erre az anyaság dologra.

Először sokat sírtam is, mert annyira tomboltak a hormonok bennemKép

Na röviden enyni, majd néha felnézek és vissza próbálok olvasni.

Puszika

Mea és Lívike

Mea
mea
 
 


Megann!Kép

Gratulálok a bébihez!!!Kép
Sok sok tejcsit kívánok elsősorban és egészséget!!!!

Mea
mea
 
 


Na nagyjából átfutottam a lemaradt hozzászólásokat.

Zsófy!Kép

Úgy sajnálom ezt az anyós ügyet, akkor nekem tényleg a világ legjobb anyósa vanKép

Amúgy is le a kalappal előtted, hogy ilyen ügyesen elvagy egyedül ott tök messze a családodtól.
Nem biztos, hogy én ezt végig tudnám csinálni.
Szóval elismerésem!!!!KépKépKép

Olyan jó, hogy van tejcsis elég.
Én 2x fejéssel tudok üsszegyűjteni 100-110 ml-t.
És egyszeri étkezésnél neki kevés lenne 50 ml, úgy hogy most csak fejek és váltva adok neki tápszert és tejcsit.

Tudom lehetne jobb is de nem tehetek róla.
A kórházban szépen indult minden aztán ez lett.
A mellbimbóm is kicsi és csak épphogy jön belőle a tejcsi.

Szegény Lívike 1 hétig alig evett, holott ő nagy súlyú és már bevágott volna 60-80ml-keta kor.

Most meg 100ml-ket eszik.

Megann!Kép

De jó, várjuk a szülésélmény beszámolódat!!!
Úgy örülök hogy jól sikerült!
Nem úgy mint nekemKép

Először iszonyatosan depis voltam még a csaszi miatt is, meg utána a tejcsi miatt.
De a lényeg, hogy megnyugodtam mert most már elgalább eszik a baba, mégha keveve is és látom hogy jól van.Kép

Fejek szorgalmasan, remélem lesz is még egy ideig!Kép

Mea
mea
 
 


képek
apuci + Lívia képek (tegnapiak)
Kép

Kép

Kép

Kép

Mea
mea
 
 


Hálás vagyok a páromnak a rengeteg segítségért, egyedül nehezen bírnám.

Nagyon kellemesen csalódtam benne, hogy így kiáll mellettünk és sokat segítKép

Mea
mea
 
 


Mea!

Nem lenne jobb, ha Lívike szopná ki a tejecskét, mint hogy te fejed ki? Egyszerűbb is, meg ő talán jobban serkentené a tejtermelődést, mégiscsak az az igazi inger. Egyébként azt hiszem 100 ml elég sok egy ekkora babának. Összesen kb. hányszor eszik? Úgy tudom, fokozatosan növelik a napi evett mennyiséget, amíg el nem érik a testtömegük egyhatodát. De ez csak átlag, napi nagy eltérések is lehetnek. Meg minden baba másképp dolgozza fel, ki többet, ki kevesebbet hasznosít.

Zsóf
37+1

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!!!
Mea!!
Bocsi, hogy közbeszólok a tavasziakból vagyok.
Régen úgy mondták testsúlykg-ként 120-150 ml naponként.
Különben én sem tudom szoptatni a 4. gyerkőcöt sem és lefejve adom neki, az előző 3 is így nőtt fel 1 éves korukig tudtam nekik adni, és most is bőven elég a kicsinek átlagban napi 2500-2800-at fejek le.Különben most én is császis voltam, nehezebben indult be, mint a síma szülések után. Ha van erő és elég kitartás és minden összejön talán sikerül Neked is!! Fejj szorgalmasan eleinte 3 óránként, később ritkábban is lehet már.
Elnézést, hogy közbeszóltam!!

Szépek a babákKépKép, kitartás nemsokára mindenki mellett ott szuszog a kiscsomag!!KépKép
Ha tudok nézem mindig, van e újabb baba, drukkolok Nektek!!!
zsuba31
 
 


Mea!

Kéretlen tanácsnál nincs rosszabb, így csak akkor olvass tovább, ha érdekel.

A Zsuba által leírt dolog is egy megoldás. Fejéssel is fel lehet turbózni a tej mennyiségét.
Másik megoldás lehet, hogy egy szakemberrel (mondjuk az István kórház Szoptatási ambulanciáján Sarlai doktornő) megtanuljátok, hogy hogy is lehet a kis bimbóval mellre tenni Líviát (ami egyébként semmiben nem akadály. A II-es nőit ismerve el tudom képzelni, hogy mit mondtak a csecsemősök, gondolom bimbóvédő is beugrott gyorsan a képbe. Bár nagyon örülnék, ha azt mondanád, hogy tévedek.) A pótlást sem feltétlenül kell cumisüvegből adni. Létezik egy SNS (Szoptanít) nevű készülék, amin úgy kaphatja a pótlást a baba, hogy közben mellen van, így is ingerelve a mellett. Ennek módját szintén érdemes egy szakemberrel megbeszélni. Ha bármi, amit leírtam, érdekel, és nem ismered, hogy kit, mit, hol és hogyan találsz meg, akkor írj nyugodtan a profilomban lévő e-mail-ra, a segítség megtalálásában tudok segíteni.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


MeaKép,
ez a kiscsaj egy tündér...
Én csak kitartást kívánok, nem lehet semmi a tápszerrel "pöcsölés". Még nappal is utáltam (pedig Trisztán már több, mint 6 hós volt, mikor tápszert kellett kapnia), de az éjszakai műszak tényleg kiveszi az ember energia-tartalékait. Még jó, hogy párodra így számíthatsz!!!
Kati
Vendég
 


Mea!
én sem bírom ki, hogy ne mondjak véleményt, pedig semmi közöm hozzá, ráadásul tapasztalatom sincs, de szerintem Zita gondolata megér egy próbát.
Falinának is mondtam ezt, de csak, mert én is ezt olvastam, és azt gondoltam, ha én lennék ebben a helyzetben - a részleteket nem ismerve- megpróbálnám. az istvános szopi ambulanciáról olyan jókat hallani.
www. szoptatásért.hu - itt is lehet okosakat olvasni.

annyira aranyos a párodKépKépKép remélem az enyém is nagyon beleéli majd magát az apa szerepbe. az apás képek engem mindig levesznek a lábamról, nagyon helyesek együtt!!

és kitartás!!!

Tényleg megható, hogy Megann így gondol ránkKépKépKép

Lányok, mostanában annyit ficánkol Eszti, lehet, hogy próbál megfordulni??Kép biztos azért, mert annyian drukkoltatok neki!!! úgyhogy köszi!!!Kép annyira jó lenne ha sikerülne neki! ha érzem, hogy beindul mindig könyökre vágom magam, majd kiviszi a hasfalamatKép hátha ma kiderül, ma megyek dokihoz. szerintem még egyébként nem áll irányban, akkor majd kérek még egy kis bíztatást nekiKép

no szép napot mindenkinekKép

and 35+4

KépKép
KépKép
and
 
 


Mea,gyönyörű a család!!!!!!!!!!!
egy tündért hoztál a világra!
Nyúlné,37+4

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Sziasztok!

And, megy a bíztatás +++++++++ hátha Eszti megfordul Kép Kép Kép.

Nyúlné
Te hol csavarogsz? Kép Már hiányoltunk. Kép

Mea,
Tényleg nagyon jók a képek. Lívia is nagyon édes és Apa is helyes, ahogy elérzékenyül a lányától. Kép
Megy a drukk, hogy a szoptatás egyre jobban menjen. Én már nem írok okosságokat, az előttem szóló lányok már sok jó tanácsot írtak.

Most megyek kicsit csavarogni, aztánjövök vissza cseverészni.

Benianyu
36+6

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hahó!

Bodza, Kriszta, Megann, gratula a babákhoz!Kép

Mea,
szerintem is Zita megoldása a jó (szopis ambulanciára minél hamarabb!), vagy ha inkább házhoz hívnál valakit, Rózsa Ibolya szopis tanácsadó házhoz is megy, az első alkalom 6000 pénz, továbbiak 4000 (ezért úgy tudom, hogy nem egy órára megy, hanem addig marad, amíg kell, és amíg mindent megbeszéltek). A főoldala: www.iboly.hu, ezen belül a magánrendelésről: http://www.iboly.hu/practice.htm . Õ megnézhetné, hogy mi a gond a mellrehelyezéssel, és ilyenkor még könnyen visszahozható a tejci, nem kéne pepecselned a tápszerrel! Megér egy próbát, vagy ő, vagy az Istvános szoptatási ambulancia, esetleg másik szopis tanácsadó! (Szerintem amúgy a kis bimbóból ugyanúgy kéne jönnie a tejcinek, mint a nagyból. Az enyém meg lapos, ami a mellrehelyezésnél nehezíti meg a dolgot, de már jól megy.Kép).

Bocsi, hogy nem jövök gyakrabban, de ugye itt a két gyerek, ráadásul anyukám eltörte mindkét kezét, be van gipszelve mindkettő könyöktől kézfejig, a húgom hozzáköltözött segíteni, úgyhogy mostanában kevesebb segítséggel kell boldogulnom (szerencsére elég jól megy, leszámítva a lányom délutáni altatását).

Kóbor

Emitt egy kép Csabiról:
Kép

Ez meg itt a lányom, amint éppen a babáját szoptatja (a szopispárnát is elkérte hozzá, utána meg kellett törölni a baba száját és ruháját is, mert köpöttKép).Kép
Kép
kóbor
 
 


Sziasztok!

Mea Kép Okosságot már én sem akarok írni, csak annyit, hogy semmiképp ne add fel, és kérj segítséget!!! Amiket a lányok írtak előttem / Szoptanít, szopis tanácsadó / nagyon fontos lenne kipróbálnod, mert valóban megspórolhatsz magatoknak egy csomó plusz melót! Annak idején én is azt hittem, hogy kevés a tejem, valahogy mindig ide jutottam, ha valami nem stimmelt, de rengeteg segítséget kaptam, nekem telefonon keresztül is elég volt, és gyönyörűen fejlődött Balázs. Néha elég egy kis megerősítés, pár okos tanács, és meg is oldódnak a dolgok. Meg vagyok róla győződve, hogy ha valaki akarja, sikerülni fog! Neked is ezt kívánom!!! És tényleg tüneményesek a képek!

Kóbor Kép Mindketten imádnivalóak Kép Kép Kép

Megyek is, csak lepihentem ide a gép elé. Már túl vagyok a plüssök mosásán, most következnek a függönyök, és a több hónapja halmozódott varrnivalót is letudtam. / hogy azt mennyire utálom! /
Próbáltam a baba kórházból hazahozós ruháját is összekészíteni, és rá kellett jönnöm, hogy nem igazán van sapija, illetve ami van, nem biztos, hogy elég meleg. Talán ha kettőt adnék rá? Csak tudnám, milyen idő lesz...

Szép napot mindenkinek!
Judit 37+3

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Sziasztok!

Meácska, tündéri a kiscsaj, főleg nagyon édes, ahogy "elveszik" a párod kezében. Szopi ügyben vess be minden okosságot, márcsak azért is, mert sokkal kényelmesebb, mint tápszerezni. Ha mégsem megy, ne légy depis, ha Lívike szépen fejlődik minden rendben van. Szerdán vettem még néhány rucit egy babaszobás lánytól, kicsit leültünk elbeszélgetni, és ő mesélte, hogy csak a baba 3 hónapos koráig tudott szoptatni, aztán teljesen megszünt a teje. Náluk egy kínszenvedés volt megtalálni a megfeleő tápszert, a legtöbbet kihányta a babója. Szóval szerintem az se utolsó, hogy legalább jó tápot találtatok Lívikének. Jó egészséget!

Kóbor! Olyan cukik a gyerekek. A kiscsaj már igazi nőKép. Olyan drágák, amikor így másolják a felnőtteket.

Jucc! Ha elöl a varrógéped, egy kis polárból és szegőből gyorsan összedobhatsz egy sapit. Ha a hét végén esős idő lesz, én is ilyeneket csinálok. Itt a minta: http://www.varrohaz.hu/main.php?menu=baba-sarok

Dudukly (38+3)
dudukly
Isaszeg
 
 


Sziasztok!

Én is épp a babaruhákat válogatom. Egy adag már a mosógépben van. Hihetetlen, hogy milyen picik és mennyire aranyosak!!!!
Az összesből ki van vágva a címke, nehogy szúrjon. Most próbálom összehasonlítani a méreteket, mert ránézésre egyik kicsi a másik mégkisebb. Minden esetre jól szórakozom. Kép Én sem tudom, hogy miben hozzuk haza, meleg lesz vagy már hideg? Ezt nem lehet még előre tudni.

Judit,
Balázs jobban van?

Kóbor,
Nagyon édesek a gyerekek!!! Anyukádnak jobbulást. Szegény! Hogy sikerült mind a két kezét egyszerre eltörnie?

Kati,
Nálatok hogyan reagálta le a bátyus a kisöcsit? Beni látszólag nagyon várja, de azért nem élem bele magam, hogy minden simán fog zajlani. 4 évig mégis egyedül volt és róla szólt minden. Bár hallottam olyat is, hogy a féltékenység a kicsi 8-10 hónapos kora körül kezdődik, amikor már a nagyobb életterébe bekerül.

Benianyu
36+6

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Dudukly Kép Köszi, nagyon jót nevettem! Ha tudnád, milyen béna vagyok ilyen kézimunka-ügyben, Te is nevetnél! Amikor varrásról beszéltem, lukas zoknik, szakadt ruhák voltak az eszemben Kép Nincs is varrógépem... Azért Neked sok sikert a varrogatáshoz!

Benianyu Kép Balázs jól van, nem viseli meg a dolog szerencsére, akármi baja van is. Éjjel megint nem volt láza, most is rohangál, rosszalkodik, tök jól van. Persze ettől még lehet, hogy megint fölmegy a láza, de majd lemegy Kép

Megyek, kész van a gép a függönyökkel.

Judit 37+3

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Megann,
gratulalok! Kép Emlekszem, mikor meg csak 4-5 hetes terhes voltal es paraztal ezerrel mindenen es lam most ott tarthatod a Pindurit a kezedben. Megutaztattad a tengeren tulra es ateltel sajnos egy toxoplazmozisos parat, a tobbi aprosag is szerencsere csak para maradt. Kivanok neked sok tejcit es legyetek nagyon boldog csalad az uj hazikotokban!

Kobor,
ibolyrol tapasztalati infod is van? Ha igen es nem csak a neten talaltad, asszem felhivom en is.
Koszi!
Falina
falina
 
 


Sziasztok!

MeaKép, KóborKép,
Gyönyörűek a babócák és csuda jók a fotók.Kép
Mea, már annyi okosat írtak a többiek. Tényleg ne add fel. Sajnos a kórházak egy részében nem tesznek túl sokat azért, hogy az Anyuka megtanuljon szoptatni és ennek ilyenkor ez a vége. A mellbimbó méretének semmi köze a szoptatási készséghez és a tej mennyiségéhez. Tényleg kérj segítséget hozzáértőtől minél előbb, mert ha megszokja a picur a cumisüveget akkor már sokkal nehezebb dolgod lesz! Én mindkét csemetét szoptattam 9 ill. 10 hónapos korukig, így tapasztalatból mondom, hogy sokkal könnyebb lesz az életed ha tudsz szoptatni, mintha lefejt tejcit adsz vagy tápszereztek (Krizsi egy darabig azt kapott, mert a pocibébi miatt el kellett választani). Az LLL oldalán is van egy csomó telefonszám ahol segítenek, de a többi tipp is nagyon jó amiket kaptál.

MegannKép,
Nagy-nagy gratula a könnyű és gyors szüléshez és a kicsi lányhoz!Kép

Rólunk annyit, hogy ma reggel óta rendszertelenül, de elég erősen görcsölgetek. Pedig ki kellene húznom vásarnap du-ig, ha a saját szülésznőmnél szeretnék szülni. Háááát nem tudom???.... A tegnapi vizsgálat szerint még zárt volt a méhszáj, de nagyon lent van már a picur buksija. Lehet, hogy én leszek a következő???

Humi
38+6
humi
 
 


Sziasztok! Most értünk haza, majd visszaolvasok és mesélek is.

Nézzétek meg a kigyossy.uw.hu-t, van fönn néhány kép.

Bodza és Saci 0+4

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Jaj lányok!

Olyan rendik vagytok, hát próbálkozom majd, de már így is egyszer tejcsit wegyszer tápszert kap a kicsi Lívike.
Az a baj méég mindig, hogy szinte 3 óránként fejek minden etetés után és 2x fejéssel jön le 100ml.
És az is nagyon lassan.Kép

Szóval szerintem marad a fejés, de most azt csinálom, hogy előtte hagyom szopizniKép hátha az is segít beindítaniKép

Mea
mea
 
 


De tényleg olyan rendesek vagytok, teljesen elérzékenyültem.Kép

Mea
mea
 
 


Sziasztok Lányok,
Remélem még sokan emlékeztek rám, olvasgatni szoktalak benneteket, de írni már sose volt erőm, kb 2 hetente, de olyan sok volt a napi téma, nem is tudtam mihez szóljak.

Gratulálok mindazoknak akik már a kezükben tarthatják a babáikat, a többieknek meg kitartás.

A mi babánk Réka is világra jött!
08-án a 37. héten császármetszéssel, rossz nst szívhang miatt. A dokim nem mert kockáztatni, az első szülés úgyis császár volt már (lábtartás miatt), és jól is tette. A köldökzsinór teljesen össze volt pödrődve (ettől volt rossz a szívhang) és a régi műtét hegén a méhem teljesen el volt vékonyodva, valószínű, nem is bírta volna ki a vajúdást. A méhszájam egyébként teljesen zárt volt még.

De minden jó, ha vége jó...
Réka 2400 g és 46 cm -el született. (papíron kissúlyú koraszülött lett)
Napi 8X szopizik 40-60 g-ot. De már nem is fogom méricskélni csak a heti gyarapodást. Hülye mérlegek, csak paráztatják az embert...

Kép

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Mea Kép Az már nagyon jó, ha mindig "erőlteted" a cicizést fejés előtt, tényleg eredményt kell hoznia! És a 3 óránként evést ő kéri, vagy így alakítod? Mert a gyakori mellretétel megint csak csodákra képes! Amikor ébren van, mindig kínáld meg, hogy amennyit csak lehet, ingerelje a cicit. És tényleg hívj tanácsadót! Sok sikert!

Bodza Kép Dejó, már itthon is vagytok, ezek szerint minden szupi, mindenki jól van! Megannal találkoztatok? Megnéztem a honlapot, tök jó ötlet! És Saci gyönyörű, nagyon jók a képek! Mégegyszer gratulálok! És mesélj, ha tudsz, minden érdekel bennünket! Kórház milyen volt? Vigyázzatok Magatokra!

Megyek vissza "alkotni", csak a száradási időt használtam ki Kép / szalvétázunk, és üvegfestünk/.

Judit 37+3

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Cirmike Kép Nektek is nagy gratula, Réka gyönyörű, és igazán dundinak néz ki a képen. Sok sikert a szopihoz, és sok boldogságot, jó egészséget Nektek is!
Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Szia Mea!

Teljesen át tudom érezni a problémádat, én is hasonló cipőben járok. Holnap lesz Gergő két hetes, és tejem meg sehol. Annyi van, hogy egy-egy szopival szerencsétlen max. 30-40 ml-ert tud leszívni egy ciciből. A másikból meg szinte nem is merek adni szegénynek, mert a következő szopihoz nem is lenne semmi. Után fejnék én is, de 10 ml-nél többet képtelen vagyok, hiába nyüstölöm magam akár negyed órán keresztül is. Vasárnap óta egyfolytába sírunk, most már tudom, hogy nem feltétlenül azért, mert fáj a hasa szegénynek, hanem mert baromira éhes.
Ma reggel megint kiborultam, amikor éjjel 30-at, ill. 40 -et szívott le, egyszer a bal, egyszer a jobb mellből. Meg is látszik, szinte semmit nem gyarapodtunk.
3700 grammal született Gergő, 3450-el jöttünk haza a kórházból. Ma reggel mértem 3510-et. Hát ez nagy büdös lóf...sz. És holnap két hetesek vagyunk!! Már bocsi a kiborulásért, de ma reggel tényleg nagyon kétségbe estem.
A védőnő már beszélt az esetleges tápszeres pótlásról, amire rögtön rávágtam, hogy tászert inkább ne! De ma reggel tényleg feladtam az elveimet, hívtam a védőnőt, és irány tápszerért.

Én sem szeretném, ha az a kevés tejcsi is elapadna, és a védőnő azt mondta, hogy szigorúan előbb mindig cicre tenni, majd ha azt kiszívta, csak utána jöhet a tápszer. És olyan jó végre Gergőt elégedettnek látni, nem pedig azt, hogy sír szegénykém, és én csak tehetetlenül nézem

Tudom, hogy Téged ez nem vígasztal, de gondoltam, én is leírom a saját problémáimat. Egyébként engem is nagyon foglalkoztat a Kóbor által már említett dolog, tegnap egész nap próbáltam hívni Rózsa Ibolya szakembert, csak sajnos végig rögzítőre volt kapcsolva. De nem adom fel, és kérlek Te se tedd!!

További sok kitartást, és gratulálok a gyönyörűséges Livihez!!!

Üdv: kuha

Kép
kuha
 
 


És mindennapjaink rémálma: a mérlegelés Kép

Kép

kuha

Kép
kuha
 
 


Kuha Kép Örülök, hogy nem akarod feladni! A gondjaidhoz annyit tudok hozzátenni, hogy én itthon soha nem mértem annak idején Balázs evéseit, nem volt mérlegünk. Nagyon sokat sírt, én is mindig attól féltem, hogy éhezik. Aztán kórházba kerültünk / egy vírus miatt/, és ott kötelező volt mérni, így derült ki, hogy egy-egy alkalommal csak 40 grammot eszik / pedig már négy hónapos volt/. Fejéssel nekem is kínok árán jött le max 20 mili. Szóval szerintem a mérés csak a stresszelésre jó, hetente egyszer mérve hitelesebb infót kapunk a fejlődésről. Arra persze nem emlékszem, hogyan fejlődött Balázs az elején, de azt sokan mondták, hogy a nagyobb súllyal született babák lassabban kezdenek fejlődni. / ő nem számított annak, csak 3100 g. volt/ A lényeg, hogy nem akarod feladni Kép Ja, és a szopis tanácsadók legtöbbje dolgozó nő, általában este lehet őket megtalálni otthon.
Bocs, ha tolakodásnak veszed a beledumálásomat, de emlékszem, én is mennyire ki voltam borulva annak idején!
Sok sikert, és kitartást!

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Nincs tejci tema:
Sztetek 6 hetesen van meg remenyem, hogy beindul a tejem?
Eleinte napi 140 ml volt a cicijeimben osszesen, mara 30 ml-re apadt. Kép Mar mindent kiprobaltam a szopis tanacsadok hazhoz hivasan ill. szoptatasi ambulancia kivetelevel.
Rajottem, hogy a korhazban a bimbovedovel le is tudott minket a csecsemos, azt hazudta, hogy az en bimbom nem jo a gyereknek es meg sem probalta a mellemre rakni a babat! 1 hete jottem ra, hogy ez nem is igaz!!! :=((( Sikerult cicire tennem. Szopja, de sztem nem nyeli le azt a kevesket sem.

Falina
falina
 
 


Szia Judit!

Dehogy veszem tolakodásnak a hozzászólásodat!
Sőt, köszönöm, azt hiszem ,nagyon hasonló cipőben járok, mint Te anno.
Bár még csak két hete vagyok anyuka - még kimondani is furcsa - de nincs annál rosszabb, mint amikor tehetetlenül nézed végig a gyerkőc "szenvedését" jelen esetben éhezését. Mindenesetre tényleg nem adom fel, de ha így marad a dolog, lesz bűntudatom miatta, az biztos. Bár így is van egy jó adag, mondom reggel együtt sírtunk Gergővel. Õ az éhségtől, én meg sírva kértem tőle bocsánatot, amiért nem tudok tejcsit produkálni.
Hát, ez van.

Mindenesetre köszönöm a bíztatást.

Kuha

Kép
kuha
 
 


Falina!

Ti hogyan használjátok a bimbóvédőt? Már én is kipróbáltam (volna), de Gergő egyszerűen be sem tudja kapni a szájába, akkora "dudor" van rajta.
Lehet, hogy én csináltam valamit rosszul?

kuha

Kép
kuha
 
 


LányokKép!

Ne keseredjetek el!Nem akarok tolakodó lenni,sokáig gondolkodtam,írjak-e,de Kuha egyik mondata megütötte a fülemet:"A másikból meg szinte nem is merek adni szegénynek, mert a következő szopihoz nem is lenne semmi. "

A tejci nem két szopizás között termelődik főként,hanem szopi alatt!!!Kimutatták,hogy szoptatás alatt a legmagasabb a prolaktin szint,azaz annak a hormonnak a szintje,amelyik a tejelválasztásért felelős.Szülés után néhány napig-hétig szoptatások között is magas,ezért van az,hogy ilynkor feltelik a mell két szopi között.Aztán ez persze elmúlik,mert már csak szopi alatt termelődik nagy mennyiségben a hormon,így beáll a kereslet-kínálat.
Ezzel csak azt akarom mondani,hogy akkor lehet növelni a tejmennyiséget,ha minél többet tesszük mellre a babát,akár két mellből is,ha igényli.Mert annál több prolaktin termelődik!!!
Nekem is volt olyan,hogy úgy éreztem,szinte semmi nincs a mellemben(fonnyadt vacak..Kép),amikor meg szopni kezdett Villő és beindult a tejleadó reflex,akkor meg spriccelt a tej szó szerint!!!
Nem baj,ha mindkét mellet kieszi a baba egy szopira,és nem baj,ha nem lufi nagyságú a következő szoptatásra a cici,akkor is van benne!!!!
Ráadásul délutánra,estére mindig kevesebb egy picit a tej,de akkor laktatóbb,zsírosabb is,így eltelíti a baba pociját.

LányokKép,nem feladni,hanem minél többször cicizni!Ha a baba 1,5-2 óra múlva újra kéri,akkor újra mellre tenni!Lehet,hogy pár korty elég neki,mert csak szomjas,de ingert kap a cici,így lesz sok tej!

DrukkolokKép,Anyapoc

Ui:nem akarok ám én sem tolakodni,csak ügyesek legyetek!

anyapoc
 
 


haliKép

Huncut királylány ma sem nagyon akar ideengedniKép itt piheg mellettem most is,kÍváncsi leszek az éjszakára, tegnap nagyon durva volt, délután 6-tól hajnal 2-ig nem aludt, csak ritkán 15 perceket. olyan hulla voltam már, azt hittem elájulok,a párom meg hallgathtja tovább Lillát, de azt hiszem Lilla is elájult a végén márKép Kép...ilyen éjjeleket nem kÍvánok senkinek sem!!!

Hari,
ez a rendrakás,takarÍtás a fészekrakó ösztön a szülés előtt???Kép
Gondoltam rád!
Hogy vagy???látom,humorodnál és ennek tökre örülök!
elmeséljem idióta anyóst? tegnap azzal kezdte,hogy reggel felhÍvta az én anyukámat,azzal a szöveggel,hogy eltévesztette a telefonszámot,és összekeverte az enyémmel,és előadta, hog azt akarja megkérdezni tőlem,nem kell-e nekem segÍteni a háznál valamit,takarÍtani vagy ilyesmi...na meg persze anyámra zúdÍtotta a panaszáradatát a bunkója, szegény anyukám meg van olyan udvarias,hogy végighallgtja az öreglányt...szegénykém kiakadt tőle...
Nem elég,hogyengem fáraszt,még a saját családomat sem hagyja?akkora bunkó...na meg miért nem jön ide és segÍt?Látszik,hogy mit kéne csinálni,ha pl.teli a mosogató,vagy a padló koszos...de mindegy, én megcsinálok mindent nélküle is, csak haggyon minket!
Aztán délután idejött...nem képes csöngetni,meg betolni a buzi motorját (amivel próbál 20évesnek látszani, de ez még sisakkal a fején se megy neki) a kiskapun, felhÍv, hogy nyissam ki neki a garázskaput...Alig tudtam felvenni Lillustól telefont, meg nem is akartam, de fostam,hogy akkor meg hÍvogatni fog,felvettem, erre beleszól, hogy engedjem be a kapun. Mondtam, hogy most nem tudom. kérdezte,hogy miért, mondtam, hogy a baba a kezemben éppen, -erre: beleugat a telefonba, hogy "akkor döntsd el, meddig álljak még itt a kajával"...és le.@szta..
gondoltam,ki se nyitok, vigye haz a szar kajáját, de kinyitottam, bejött, levágta a kját, beszólt valamit, amitszerencséjére nem hallottam,és rohant kifele...persze az udvaron rájött,hogy a kapu automatikusan csukódik 2 percen belülKépKépKépés ki kell nyitnom, hát gondoltam megszÍvatom, de inkább jobban járok, ha nem látom, gyorsan kiengedtem.
most nem merte hivni a páromat, de én mondtam neki, milyen barom volt a nyanya, ő meg mondta, hogy mostmár leugatja, hogy viselkedjen.
KÍváncsi leszek...
a kajától persze, mit hozott megint hasmenést kaptam...hogy nyúvvadna meg...
Hari,
nálad miújság? megmondod LILI cÍmét? mert Lilla akar neki küldeni valamit majd születése napjáraKép!hogy üdvözölje itt a nagyvilágbanKép
Különben múltkor gondolkoztam, igaz,én nem azért mert sokáig vártam, de az a helyzet, én sem akarok férjhez menni!
van gyűrűnk,mutatja,hogy összetartozunk, a lényeg úgysem a látszat meg a papÍr!Nem?
na meg ha esetleg meghülyülne megint, mint régen,nincsen kedvem válni.
tett ő is apasági nyilatkozatot, a babánknak olyan jogai vannak,mintha házasságban született volna,ez nekem elég.

folyt.köv.
csak ezt elküldöm, ki tudja, mikor tudok megint pár sort pötyögni...

7végén nem lesz gépemKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
el leszek vágva tőletekKép mert pár elviszi a rendezvényre.
már ma bepakolta, csak én visszaloptam, de vissza kell tennem estére neki..
zsofy
 
 


Kuha!

Nyugodtan kínáld oda a másik melledet is, ha az egyiket már kiürítette a kicsid. Sőt, ha még éhesnek látod, akkor újravisszateheted az elsőre. Nem attól lesz sok tej, hogy a két szoptatás közt gyűlik. Tudom, hogy hülye a hasonlat, de az anyamell úgy működik, mint egy WC-tartály. Minél többször húzzák le, annál több jön ki belőle.
Csodákat tud tenni, ha esetleg két napra beköltözöl Gergővel az ágyba, és minden apró jelre, ami azt jelzi, hogy éppen hajlandó lenne szopizni, mellre teszed. Senkivel és semmivel nem foglalkoztok, csak egymással. Persze nem árt, ha téged ellát valaki étellel.

A http://www.noklapja.hu/index.php?id=192&orderby=0&func=blog&szakerto_id=326621 oldalon megtalálod Schneiderné Diószegi Eszter laktációs szaktanácsadó blogjait, mind nagyon jó, de az első öt oldalon ilyen témák például, mint Honnan tudhatjuk, hogy elég-e a tejem?, Igény szerinti szoptatás..... Persze a 398 oldalnyi kérdezz-felelekből is sokat lehet tanulni, de az most talán kicsit hosszú olvasmány lenne.
A http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=kiadvany_szoptatosfuzet4 oldalon a szoptatás első időszakában fellépő problémákról olvashatsz, köztük a kevés a tej problémáról.
És ami most nálatok éppen a legaktuálisabb Az anyatej mennyiségének a növeléséről olvashatsz a http://www.lll.hu/node/4 oldalon.

Szurkolok, hogy pár nap múlva jöhess örömmel újságolni, hogy nincs tejproblémátok.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


mire ezt elküldtem/megirtam, annyit Írtatok!!!!

MEA!!!
jó,hogy jössz!!!Lilla küldte a csomit LÍvinekKép
anyira cuki Balázs!!!!persze LÍvike is, nagyon-nagyon szép!!!De bali annyira aranyos a babával, egyem megKép
ne keseredj el, ne legyen bűntudatod a táp miatt, azt elhiszem, hogy nehéz ez az éjszakai műszak, de h bali megtanulja, akkor kelhetnétek felváltva, meg LÍvi nagy baba, biztos nagyon hamar átalussza az éjszakát!
azt hiszam van ebbe valami, hogy a baba szÍvása komoly inger a tejtermelésre. én akkor tetem mellre először, mikor még nem is volt tejem, csak pár cseppet lehetett kipréselni, azt hittem Lilla nem is evett belőle semmit, csak cumizott, de aztán szegény hányt első nap a magzatvÍz miatt, és tejcsis volt. LÍvit rakd sokszor cicire!olyan nincs, hogy nem jó a mellbimbód! a természet arra találta ki eredetileg a cickót, a szopira, csak aztán nyomultak rá a pasik isKép
előtte szÍvd meg a fejővel, hogy jól "kiálljon" a bimbó.
EGyedül itt...na igen, sokszor rohadt nehéz, ha anyu nincs itt, tényleg tökegyedül vagyok Lillával,mert Tomi totál elfoglalt, nem ér rá, meg nem olyan ügyes, mint bali, én nem merem rábÍzni a babát,csak mikor nyugodt,nem sÍr és csak büfiztetni kell.anyu meg jó,ha 2hetente el tud jönni szombaton és megy is vasárnapKépKép
a 100gramm egy etetéskor, az elég szerintem.ne aggódj!
Ne aggódj semmin!!!minden tökjó lesz! van akinek semmi teje sincsen, neked legalább van és nem kevés ez! lesz több, csak tedd sokat mellre a picit és utánna fejjél rá!
a bimbó majd megedződik, ha szét is szÍvja a baby.menni fog az!

ma jött a védőnő, vártam mint a messiást a tegnap éjszaka után, be voltam sz@rva, hogy mi lelte Lillát, és pont megint úgy sÍrt, mint éjjel, és látta a védőnő, mondta, hogy a hasa fáj valószÍnűleg ilyenkor is, csak pont nem erőlködik. A gripe-water azt hiszem javÍt a helyzeten, tegnap csak nagyon nyűgös is volt tuti...

Ildi,
Oli is nyűgös volt? éjjel is? biztosan valami frontot éreztek nem?
az most van azt hiszemKép

Babások!!!
ÉDESEK a kis babyk!!!Főleg, az a pici lány, aki a babáját szoptatja-egyem meg!!!milyen aranyosKép
meg blázsKépKép
tényleg muszály lesz egy topicalbumot csinálni!!!
csinálok egyet!
zsofy
 
 


Sziasztok Lányok!

Gratulálok Meának, Krisztának, Bodzának, így utólag is! Képek tündériek!! Kép Kép

Nálam helyzet: tegnap óta szinte semmit nem mozog a baba, és nagyon kemény görcseim vannak. Jóslóak gondolom, de időnként én is lecsodálkoztam hogy mennyire fáj, (úgy látszik már elfelejtettem milyen is volt ez.. ) Kép

Pussz mindenkinek,
Dóri
36+4 (UH szerint vagy 38+4)
Vendég
 


https://www.babanet.hu/album/main.php?own=1&album=6962&page=1

itt az album!

név:Album
Jelszó: topic

ez könnyen megjegyezhető ugye?
zsofy
 
 


Kuha,
ne szoptass bimbóvédővel,majd megedződik a cicid, én sem hittem volna, hogy megedződik, de Így lett!már kenni se kell semmivel hetek óta.
a bimbóvédővel Lilla is meg a szobatársam kisfia is akórházban, kevesebbet tudott szopizni, pedig rengeteg tejem volt. ha meg mindenképpen akarsz, akkor az avent pillangó alakúját vedd!
azzal a legkönnyebb!


Hari,
merre jársz?
szülsz?teregetsz? mosol? ne dolgozz ennyit druszámKép

Kép


ROKICA,
tudom, először nem szokta egyből jól szÍvni az avent, DE:
jól fogd rá a cicidre, hogy vákumot kapjon és Így egy darabig pumpáld, előbb utóbb "rátapad" és akkor szÍvja ezerrel!kend be kenőccsel a mellbimbódat! (az aventessel,ha az van)
az a gumipárna az elején az is használt rajta? amit a cicidra kell,hogy tapassz,a tölcséren?
ha az nem zár rendesen, ha nincs jól rányomva,ha alá levegő megy,miközben pupmálsz, akkor nem tud szÍvni.nekem akkor nem működött, azt jól rá kell nyomni.
ami az együttalvás témára tudok Írni:
ha csak tudod, tedd az ágyába!képes már 4-5 hetesen beszokni a tiédbeKép
mondom én,aki ugyanezt csináljaKép
de a légzésfigyelő miatt igyekszem visszatenni őt,
mert az igaz, hogy minden lélegzetét hallani, csak ha egyszercsak nem vesz több levegőt, azt nem hallod meg,ha alszol...
ja, és vér a tejben:
velem a kórházban, mikor egy nagyon kis vér került a tejbe-200milibe...-kiöntették és mondták, hogy amÍg vér is jön a cicimnél, addig csak abból szoptassak,amelyiknél nem jön, a másik bimbót meg kenjem.
a bapanten meg azért jobb,mint az avent, mert az avent nem hámosÍt!
az inkább már a kicsit edzettebb cicire jó, bár nem tudom, te most hol tartasz az ügyben.

Lilla ma jókat aludt napközben, viszont én nem...remélem,hogy éjjel is aludni fog, mert ha nem, megint megszÍvtamKép de nappal annyi mindent lehet csinálni, ha alszik a baba, nem tudok aludniKép

nna,most fog következni a fürcsi, a védőnéni szerint már okés a köldöke, nem gáz, ha vÍz megy rá.
jövő héten csÍpőszűrésKépKépKépKépparázok mint állat!!!KépKépKépKép

Mea,
ja, anyósod néha gáz, de ki nem? ő viszont azért tiszta,meg van esze. az enyémnek semmi sincs,csak egy nagy űr az agya helyén,teli füsttel meg rosszindulattal...
zsofy
 
 


megyek, szerintem majd csak hétfőn jöhetek, nem lesz gépemKép
de majd alszom legalábbKép
vigyázzatok magatokra!
puszy
Zsófy és Lilla
zsofy
 
 


Rokica,
volt, hogy nekem se szívott az Avent, olyankor mindig az a kis fehér korong (pöcök) volt benne fordítva.

Nagyon jókat írtak a lányok, a tejet tényleg nem lehet "gyűjteni", akkor termelődik, ha "elhasználják"Kép
tényleg ne adjátok fel, én is akartam javasolni az ágybaköltözést. Ha úgy látod, éhes, hadd szopizzon, nem csak 2-3 óránként, hanem bármikor. "Igény szerint".

Csajok, a nők kb 3-5%-a nem tud szoptatni anatómiai és egyéb okok miatt, a többiek igen! Gondoljatok erre, és hajrá!!!
Én is nagyon drukkolok mindnyájatoknak.
üdv
p
Kép
penna
 
 


Sziasztok!

Sorry, hogy így eltüntünk (Remélem még emlékeztek ránkKép), de még nagyon össze-vissza vagyunk.
Állandóan úgy érzem, hogy nincs időm semmire, pedig Erhard nagyon jó alvó. Sőt! Már tök idegesek vagyunk, hogy sokat alszik.
Néha már fel is keltem enni, mert elég sok idő eltelik. Van, hogy csak 10 percet szopizik és alszik. A büfiztetés sem megyKép Nem is büfizik. Nagyon ritkán bukik egy keveset, de az sem vészes.
A szopizás már megy, és most először nem sajnálom, hogy nincs bimbóm. Nincs mi kirepedezzenKép De az elején nekem is úgy megszívja a mellem, hogy úgy érzem leszakadKép
Amin jókat nevetünk, az a sok pukiKép
Szopi közben is durrog rendesenKép
Én inkább attól félek, hogy híg a tejcsimKép
Sajna nincs mérleg, de fogunk kölcsönözni, mert nagyon aggódom, hogy elég-e a babának.
Nem sírdogál, jó a közérzete, de elég sokat alszik. Én attól félek, hgy az éhségtől már elbágyad.
Bízom benne, hogy ez csak az én hülye parám.

Holnap már lesz időm visszaolvasni, megnézni a gyönyörű babákat.

Addig is Gratula minden friss anyukának és babáknak!
Jó egészséget és sok tápláló tejcsitKép

A várkozóknak meg kitartásKép
Puszi!
Angelani&Erhard

Kép
angelani
 
 


Itt egy kép a kicsi Erhardról.
Egy kicsit elcsúsztunk, de majd teszek fel képetKép

Kép

Angelani

Kép
angelani
 
 


Na, gondoltam, hogy mire ideérek mindenki eltűnik megint. Ez már bevált szokásKép

Zsofy, bár már gondolom nem látod, sajnálom hogy nem leszel egész hétvégén, de legalább jó sok olvasnivalód lesz hétfőn!!
Sajnos nem szülni mentem, hanem tényleg dolgoztam itthon mint a kisangyal. Illetve reggel jött az egyik kolléganőm a kisbabájával (8 hónapos) itt voltak 1-ig. Jól kifáradtam már abban is, főleg hogy úgy volt 9-re jön, 8-kor felkeltem, gondoltam egy óra alatt kényelmesen összeporszívózok, meg rendetrakok. De már fél 9-kor itt voltak, épp amikor az egész lakás szét volt pakolva, hogy össze tudjak porszívózni mindenhol. Na mindegy, leültettem őket és gyorsan összekaptam a lakást, aztán amíg itt volt leszedtem a tegnapi ágyneműket amik száradtak, mert úgy nézett ki, hogy esni fog. Közben betettem egy adaggal, hogy menjen a mosógép. Aztán miután elmentek csak mostam, teregettem, vasaltam, de tök jó volt, mert olyan szél volt, hogy mire lejárt a mosógép, már teregethettem is az előző helyére, mert azok már szárazak voltak, csak a vasalás ment kicsit lassabban, nem bírtam magam utolérniKép Olyan volt, mint egy verseny saját magammal. De így legalább én nyertem. Most mondjuk még mindíg szárad egy nagy adag kint, de már hűvös van így nem szárad olyan gyorsan, viszont az összes száraz ki van vasalva.
Ja, és kb. a felénél járok az ágyneműknekKép Aztán jönnek az abroszok. Szerintem nem fogok tényleg unatkozni a szülésig. Viszont iszonyúan fáj a lábam is meg a hátam is a sok vasalástól. Mármint nem a vasalástól, hanem az állástól.

Úgyhogy lehet hogy holnap csak mosok és teregetek, a vasalásban tartok egy szünnapot. A párom csinálta ma a szekrényeket megint, úgyhogy lassan azok is készen lesznek és akkor legalább el tudom pakolni ezt a rengeteg türit, meg ágyneműt, meg persze a babaruhákat és a saját ruháinkat.

Zsofy, anyósod továbbra is katasztrófa, nem is értem hogy van az, hogy annak az embernek akit megszeretünk, ilyen hozzátartozóik vannak. De hát ez van, csak reménykedhetünk, hogy majd változik a helyzet.

Na megyek, mert nagyon fáradt vagyok, majd hétvégén belehúzok és írok sokatKép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Angelani, hogyne emlékeznénk Rád ??? Én még így is csodálkozom, hogy akik már babáznak, hogy tudnak jönni, féltem, hogy mindenki el fog tűnni, és itt maradunk egyedül. Nagyon jó, ha tudtok jönni néha! Ne parázz a tejcsi miatt, ha nyugis a baba, örülj neki! Szerintem a mérleget is hagyd a csudába, elég, ha mész majd a védőnőhöz, és ellenőrzik a fejlődését. A tej meg éppen olyan, amilyen Erhardnak kell! Eddig azt mondtad, megy a szopi, és van tej. Mondd ezt továbbra is, és úgy is lesz!!!

És a lányok tényleg fantasztikus dolgokat írtak / Anyapoc és Zita /, minden szavuk aranyat ér!!!

Judit 37+3

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: