Írtam, de elveszett, mert karbantartási üzemmód van.
Na, újra, és majd holnap reggel felteszem.
(KÖzben sietek is, mert a férjem mindjárt kész a vacsival.
) Szal:
Nikk
, üdv. újra. Orsi
, ezer köszönet a válaszért, amit írtál. Lehet, hogy arról van szó, amiről írsz (ez különben milyen gyakori a babáknál?), Dávidon volt egy vagy két szúnyogcsípés, mielőtt elkezdődtek a kiütések. Különben erről még nem is hallottam, hogy egy csípés hatására kialakulhat ilyesmi. A gyerekorvos felírt krémet, csak a recepten a neve számomra kínai volt, és mivel gyógyszertári tégely, nincs, ugye, rajta a neve, mondta, hogy kenjem min. 2x naponta, kenem is, csak idegesít, hogy nem tudom, mi ez. Azonkívül felírt Fenistil-cseppeket is, most azt kap napi 3x9-et. Nem viszket Dávidnak különben. Mondta a gyerekorvos, hogy ha péntekig a krém és a cseppek hatására nem javul, menjünk vissza, de inkább majd hétfőn, mert akkortól majd lesz a gyerekorvosunk, addig helyettesítik. Most egy érdekesség a campylóról, remélem, nem bánjátok, hogy leírom.
A férjem ma beszélt az állatorvossal, hogy nézzék meg Leila (a berni pásztorunk) kakiját is, nem tőle kapta-e el Dávid a campylót valahogyan. Erre mondta az állatorvos, hogy az ő gyerekének is volt (akivel beszéltünk erről, mindenkinek a gyerekének volt, szóval nem olyan ritka), és hogy neki épp akkor volt 17 kutyája. Mindegyiktől vett székletmintát, mindegyik negatív lett. De mivel érdekelte a dolog, hogy honnan jött a baktérium, plusz orvosként könnyebben elvégzi a vizsgálatokat, utánajárt a dolognak, vett mintát mindenhonnan, és kiderült, hogy ők ettek campylós csirkét, amit a mikróban melegítettek, és ugyanabban a mikróban melegítették aztán a gyerkőc kajáját is. Tehát a gyerek nem evett a csirkéből, csak a csirkéből átkerült a baktérium a mikróba, és a mikróból a gyerek kajájába. TEhát tényleg bárhonnan el lehet kapni, és nem lehet kivédeni.
Csak egy érdekesség, de most már kussolok, mert szerintem itt már mindenki nagyon utál, hogy folyton erről beszélek. De mindig van vmi új infó, amit feltétlen meg kell osztanom veletek is.
Liv









































