Sziasztok Csajok!
Megjöttem NST-ről, még mindig minden OK, szülésznővel együtt bizakodunk, hogy a 7végén beindul. Ha nem, hétfőn befekvés, aztán meglátjuk.
Bogárka!
Olyan szinten tele van a szülőszoba és az osztály, hogy mind az 5 ágyon feküdtek a vajúdóban, olyan csajszik, akik éjszaka v. hajnalban szültek, és várták, hogy kapjanak ágyat az osztályon, úgyhogy most mindenkit hazaengednek, akit csak lehet, gondolom Manóékat is. 3 szülőszoba szintén foglalt volt, az egyikben megszületett a kicsike, amíg ott voltunk, csodás volt hallani, és a műtőben meg egy császárhoz készülődtek éppen. Szóval ne sajnáld, hogy nem indult el ma hajnalban Maszat!

Most így én sem bánom annyira, pedig tegnap, amikor elaludtam én is nagyon bíztam benne, hogy ma hajnalban szaladunk.
Hazafelé megvettük a ricinust, már csak azon mélázom, hogy menjek-e tutira, és tegyem bele azt a páleszt, vagy csak a ric + gyümilé elég lesz-e ... a kedvesem azt kérte, hogy páleszt neeeeeeeee, és elment dolgozni, de bármikor jön értünk. Már ő is nagyon szeretné, hogy szüljünk, olyan aranyos volt, indulás előtt is többször mondta Vincének, hogy jöjjön ki.
Oxi!
De jó, hogy ilyen sok a tejcid!

Le tudod fejni és elrakni, amit nem szopizik ki?
Moose!
Az álmod nem semmi, mondjuk Te gyakran szoktál érdekeseket álmodni. Biztosan nagyon élénk az érzelem- és képzeletvilágod és erősen vizuális típus vagy. (drfic.

)
Zsanci!
Dejó!!!! Most már csak annak kéne összejönnie, hogy Bogárka is jöjjön, és akkor egyszerre tudunk egymásnak örülni!
Csernus doki elég furi sztem még mindig ...
Katus!
Na látod, vannak még csodák!

Az ajándék használt ruciknak meg nagyon kell örülni, mert így nem lesz gond mit ráadni, és a mosás sem lesz olyan sürgős. És persze, hogy vesztek is neki mindenfélét, új dolgokat is. Nem is lehet ellenállni egy-egy bodynak (stb.), meg mindent úgysem kaptok, sok kis apróság lesz még, és az is örömet fog okozni Neked, amikor megveszed neki.
Két körkérdés:
Pelenka-ügyben Manó azt mondta, hogy itt olvasta, hogy a csajoknak pempörsz, a skacoknak liberó a bevált, ha jól emlékszem. Hm?????
Koktél-ügyben: pálinkával v. pálesz nélkül, hm?
Na, jó, bedugulok!
fic. (ma 41)