Bocs, hogy eddig nem voltam és olvasni se tudtalak bennteket, de annyi minden történt, amit meg szeretnék osztani veletek.
Először is múlt szerdán megint taliztunk Kisünnel és Dócival. Annyira édesek voltak a kislányok itt együtt a szőnyegen
Csütörtökön itt volt a párom Anyukája és én végre eljutottam egyedül turkálni. Király volt!
Pénteken orvosnál voltam , mert van egy csomó a hónom alatt, amitől nagyon beparáztam. A doki szerint csak egy nyirok csomó, ami be van gyulladva. Most kenem és egy hét múlva látjuk hogyan tovább ha nem múlik el. Volt már ilyen valakinek?
Ja és pénteken reggel Lilla végleg búcsút mondott a cicinek. Azóta már nincs szopi. Kicsit szomorú lettem tőle
Olyan gyorsan lett ilyen nagylány! Ti hogy éltétek meg ezt a pillanatot? Szombaton már a haladó úszicsoportban voltunk. Elég kemény volt, de úgy láttuk még élvezi a drága, így még fogunk járni egy kicsit! Délután a Szúnyog szigeten jártunk. Szégyen, hogy én mint pesti gyerők nem hallottam erről a szigetről semmit.Király volt, mintha ott megállt volna az idő a hetvenes évek végén! Nagyon retro feeeling volt. Este pedig Ákos koncerten voltam, mert a párom annyira rendes volt, hogy bár ő is jött volna, inkább bevállalta a Lillát. Jó volt kicsit tombolni
Vasárnap volt a 10 éves évforulónk, melynek örömére a párom hivatalosan is megkérte a kezemet és meglepett egy gyönyörű gyűrűvel a Margitszigeten. Very romantico volt, pont olyan volt ahogy elképzeltem.
Hát ezek voltak! Alig térek magamhoz a sok történés miatt.
Egyébként én is híztam a szoptatás alatt 5kg.
Oxi!
Gondoltam ám rád sokat!
Ja még szerettem volna megosztani veletek, hogy az ágyba szoktatási projektem egész jó halad. Még nem tökéletes de alakul.
köszi a biztatást mégegyszer! Ma du meglátogatom végre manókát és Emmát. Majd beszámolok!
Na megyek visszaolvasni benneteket!
Szép napot mindenkinek!


hat év után elvetettem magam, idén meg már 11 évesek leszünk! A lagziba meghivsz minket???? 
















