Szinte mindenki, aki újból pocakosodik, arról számol be, hogy teljesen más tünetei vannak, mint először.
Minden jel egyfelé mutat
Puszi, LÉna
2005.03.28 15:59
Egyébként nekem is teljesen más ez a pocakosodásom, mint amilyen a Bálinttal volt. Vele undorodtam, hánytam, hányingerem volt 3-4hónapig, most meg semmi, szerencsére. Amikor kiderült, hogy pocaklakónk van ismét aznap nagyon furcsán éreztem magam. Arra gondoltam, hogy vagy megjön, mert már késett, vagy...és vagy lett, a teszt rögtön 2 csíkos volt.
Mondjuk az a ruha nagyon kihangsúlyozza, de nem baj
Eleinte Bálint sem akarta megfogni, de aztán belejött, majd átesett a ló túlsó oldalára és kétkézzel kotrot benne
Még csinosítani kell magam
2005.03.28 17:52
Legalábbis picit folyik az orra+köhög+tüsszög. Láza szerencsére nincs. Szedi a bérest+lándzsás utifüvet a köhögésre. Nappal nincs gond de az éjszakák elég zűrösek mostanság. Eddig a 2 örlőfog miatt keltünk most a betegség miatt. Nem vagyok én ehhez hozzászokva!
2005.03.28 23:37


2005.03.29 09:23
, úgyhogy írok, és egy zsák képet rakok
, szerencsére csak hétfőn esett kicsit az eső, akkor meg úgyis locsolkodás volt
. Persze nem magadhatott ki, hogy meg ne kóstolja a fini csokitojást. Pénteken mi is voltunk az Árkádban, ott is bezsebelte a nagy nyuszitól, akiről Sly mesélt, a tojást, s mire észbekaptunk, már sztaniollal együtt rágcsálta
Talán belejön hamar.
, legközelebb lefotózom
Csináltál másik tesztet?
Kapaszkodjtaok, nem mostanában tettem fel, így lesz pár
-és a húsvétiakat nem bírom csatolni, de nema adom fel
, még pár képet az albumba is teszek majd fel. addig is pussz mindenkinek, és jó sétát. 2005.03.29 09:33
. 2005.03.29 13:00
Bia is megevett legalabb 2 csokitojast.
Nagymamad miatt reszvetem! Szep kort elt meg!
2005.03.29 13:35
Csak az érdekesség kedvéért...
2005.03.29 15:39
2005.03.29 15:46
2005.03.29 20:28
Már akkor 50 éves volt, rövid dauerolt őszes haj
. tudtam, hogy fiatal vagy, de egyszerűen mindig ez a kép ugrott be
Most végre az igazi Magdira gondolhatok
etéren. ha a többiek válaszolnak, én is tanulok legalább
Azért van, hogy cicin sem alszik el, és van sírás, de ilyenkor nem megyek be, elalszik rövidesen - volt már, hogy több, mint 5 perc kellett
2005.03.29 20:55
S mar nagyon megkivantam a zoldborsofozit. ...Edina, Te nem kivantad meg?
2005.03.29 21:08


2005.03.29 21:25
Nem, ahogy irod, ez nem kruppos köhögés. De olyan randa száraz krákogós, de nappal nem, csak éjjel (néha). Pedig már nem fűtünk csak a nappaliban megy takarékon a radiátor, páratartalom Petinél 51 %, ez kiváló. Mondjuk tegnap éjjel nem is köhögött. Szerencsére
Én látom a haját, tényleg nőtt amióta Timinél találkoztunk. És tiszta Apjafia, de szerintem ezt már többen mondták
gyere többször és mesélj magatokról! Altatás: miért nem hagyod 5 percnél tovább sirni? Nálunk a rendszeresség vált be, mindig azonos időben zsupsz be az ágyba (ágy = csakis az alvás, máskor nem tanyázott benne). A harmadik-negyedik alkalommal (10-15 perc bömbölés) után elaludt, s úgy megszokta, ha ébren teszzük ágyba, pár perc "beszélgetés" utén bealszik. Igaz, ezt pár hetesen kezdtük, nem igazán tudom, hogy egy 1 éves kisbabát hogy lehet elaltatásra szoktatni
gyakorló anyuka vagyok magam is
Mindenesetre én hagytam bőgni, mert nem igazi bőgést produkált kisfiam ilyenkor, hanem inkább hiszti-akaratos félét.
Járás: anyu azt mondja pontosan igy tanultam meg járni 9-10 hónaposan, mert családi házban laktunk és nem engedett mászni a kövön, ezért soha nem is másztam
Gratulálok csapatunk újabb járóbabájának
KÉPET akarunk!!
De ha enne, asszem én már nem pecsmegelnék vele...
)
2005.03.29 22:13
- Zadar, tengerpart
"
2005.03.29 22:15
Csak múljon az a köhögés! Bence is szeret mindenhova felmászni. Előre aggódom a szekrény miatt.
Látszik élvezte a tojásgyűjtést! Nekünk ez sajna kimaradt, majd jövőre. Akkor elküldöm locsolni is.
Szerencsére nem fájt a hasa tőle.
Azzal fejezi ki ha kér vmit, ha nem tetszik vmi...Tegnap estére már fájt a fejünk. Vkinél hasonló? Esetleg megoldás rá füldugón kívül?
2005.03.30 12:43

az apuval

2005.03.30 12:54
Van pár ősz hajszálam, de remélem majd csak jó pár év múlva leszek Magdi anyus.
Egyébként megértelek, én is valami hasonló NÉNI arcot párosítanék a nevemhez. Viszont azt szeretem benne, hogy nem túl gyakori név, ritkán találkozom druszákkal.
2005.03.30 13:59
2005.03.30 20:32
Hasa szerencsere nem fajt tole.
Nagyon jok lettek a kepek. Csak amulok, Kincso mennyit valtozott! Jol all neki a piros szerko.
A tegnapi nap a jatszoteren latom, nem Kincso napja volt.
...csak a fuldugo segithet, amig nem tudnak beszelni.
2005.03.30 20:55
ismerem ezt a szitut, milyen erre hazajönni.
). 2005.03.30 22:39
2005.03.30 23:13
Gratula neki a sétáláshoz.
Pocakbébi szépen növöget. Uh szerint minden rendben vele. Az egyetlen ami aggaszt, hogy ha csak egy picit is kevesebbet pihenek, fekszek, akkor du-ra vagy estére bevérzek. Nem rendesen csak valami rózsaszínes váladék formájában, de akkor is aggaszt a dolog. Kedden megyek majd dokihoz, kiderül mit mond. Azért így elég nehéz, itthon bármit is csinálni. Itthon már rágják a fülem, hogy ha így megy tovább keresünk egy bébiszittert, hogy pihizhessek, de én ezt csak végső esetben szeretném. Így is sokkal kevesebbet foglalkozom emiatt Krizsóval, mint szeretnék és mint amennyit kellene. Ezért aztán van egy adag lelekiismeret furdalásom is. Ez van.
Örülök, hogy láthatjuk őket.
) nehéz eldönteni, hogy a duciságom nőtt vagy baba van a pocakban. Ez nekem nagyon furi, mert Krizsivel sokkal kisebb pocakom volt.


2005.03.31 06:34
), meg meszünt teljesen a köhögés!
Remélem valamit sikerül összeraknod! 
2005.03.31 07:55
Egyébként Ed által javasolt Darkness étteremben voltunk.
A dokinál meghallgattuk a szívhangot is, Bálint is bent volt Apával, és úgy figyelt
Olyan édi volt, amint hallható volt a szívhang felkapta a fejét és vigyorgott nagyon
Csoki is kapott, de abból a gonosz anya nem adott neki sokat.
De sajnos nem bébik hintáztak benne, hanem 4 év körüli gyerkőcök, mi meg vártunk vártunk........ Oda sem megyünk többet.
2005.03.31 11:07
2005.03.31 13:12
!!! 2005.03.31 13:45
Homokozot en is akarok Bianak venni, de most mar megvarom a szulinapjat, hatha valakitol azt kap.
Balintnak biztosan nagyon ismeros volt a szivhang igy kihangositva.
2005.03.31 14:31
2005.03.31 19:54
hol van nekem olyanon ? Mióta szültem, elveszett
2005.04.01 06:09
A kis ravasz! Én meg azthittem anyás a gyerek, közben meg csak kíváncsi.
) és nincs tőle baja. Remélem nem is lesz. Szerintem finoman próbáld ki nála a tejet és ha valami változás (hasmenés, foltok...)lesz akkor még hanyagold.
Nagyon sajnálom ha még éjjelente ébrednek a babók, mert nagyon szükség lenne Nektek is egy jó kis alvásra! Bia mennyit alszik napközben? Matyit tegnap 3,5 óra után ébresztettem.
2005.04.01 09:17
2005.04.01 14:03
Nem baj, igy van ez jol.
Edes lehet.
Bia ejszakankent szerencsere egyre ritkabban kel fel. Viszont akkor kb. 2 oraig tart visszaaludnia.
Probalkozik szegeny, de nem megy. Napkozben igy, hogy mar csak 1x alszik, alt. kb. 2-3 orat is szokott durmolni. ...Szerencsere! Maradjon is meg a jo szokasa.
En is nagyon vagyom a csaladi hazra.
Ha tornazunk, akkor mindig mondom neki, hogy egy...ketto. O inkabb igy mondja: eggggyyyy....tettttto".
Ha megkerdezem tole, hany eves vagy, akkor neha ravagja, hogy eggggyyyy! Persze ez biztosan nem tudoatos meg, de akkor is imadni valo!
2005.04.01 16:03
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

