A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Picúr, köszi, már úgy tűnik jobban van, ma megszerelte a bicikliket, mert már nagyon várjuk, hogy mehessünk.....én a nagy hasammal egyenlőre fel sem férek :)

Csicsi, nagyon jók a képek, olyan gyönyörűséges a lány'ka' , a szája már most csókos :) Gratulálok!!

Amidalaah, én pont ettől félek, két másik mellett nem lesz időm órákig szoptatni, nagyon ügyesnek és gyorsnak kell lennie hármaskának

Kat, nekem Zalán volt ilyen, aludt s aludt és aludt....szívott egyet és megint aludt....nem is igen jött össze a szopi, valahogy neki a cumisüveg jobban tetszett, pedig olyat kaptunk, amit ugyanúgy kellett erőltetni, mint a cicit, meg az alsó ajkát pl sosem tudtuk kifordítani, még a szoptatási tanácsadónak sem.....remélem azért nektek összejön, ha szeretnétek......csak ne csípkedje senki úgy, mint anyósom anno Zazut :evil:

Mi ma tettünk-vettünk a kertben, gazoltam, a fiúk füvet nyírtak, fagyizni mentünk kismotorral, játszótereztünk.....mindenki jól kifáradt, nekem hazafele három lépésenként meg kellett állnom, mert szurkált a hüvelyem.....kíváncsi vagyok mi lesz a reggeli vizsgálatkor

Jócakát mindenkinek!!! Manókák is húzzák, amíg csak bírják, hagyják aludni anyukákat!!!

Savariaa, Bozza, Ildi....egyben vagytok???? Melyikőnk lesz a következő???

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Nah, én lettem a laptető.....Kat, én leszek a következő???

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Csicsi, hááááát ez a lányka... Gyönyörűséges! :) Lesz bajotok a pasikkal, meglátjátok! ;)

Amidaalah, egyelőre bevált az Infacol, de felírom az összeset, amit írtatok, hátha később (ne!!!) szükség lesz valamelyikre. Mellkas-pocak melegítés csak ideig-óráig működött, szegénykémnek pár perc után már fájt újra.

Mi nem mérjük, hogy mennyit eszik, nagyjából úgyis érezzük a popsija súlyából, meg havonta úgyis leméri a védőnő és a doki is. Ha nagyon kíváncsiak vagyunk, Apa rááll a mérlegre Picur nélkül, majd vele, és máris tudjuk a nagyjábóli súlyát. Ez bőven elég, mint parázni minden nap a babamérleggel. Ha meg éhes, azt úgyis jelzi.

Kat, nem lehet, hogy besárgult egy kicsit Balu? Akkor ennyire aluszékonyak, és a kórházi neonfényben fel sem tűnik. Legalábbis nekem nem tűnt sárgának Picur, mégis elvitték kétszer is az inkubátorba kék fény alá. Cukros víztől nem kell félni, szinte minden baba kap a kórházban.

Sandie, te csak ne biciklizz ilyen nagy pocakkal, nem jó kockáztatni! Nem semmi, hogy bírod a tempót, ennyi programtól én már moccanni sem tudnék.

Apa meglepett egy "anyák napi motorozással", annyira jó volt! Csak a Velencei-tóhoz ugrottunk le a mocival, de egész délelőtt készülődtünk, kihoztuk a garázsból a téli vackáról a paripát, lemostuk, feltöltöttük az akksit, előástuk a motoros szerkókat, jáááájjj de jó volt! :) Picur meg itthon édesdeden aludt az anyósom felügyelete alatt.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 

 
 

Picúr, nem biciklizem :) eldőlnék, mint egy zsák.....állni is nehéz a lábaimon, pedig elég oszloposra nőttek :) egyenlőre csak szereli a régi bicajokat apa, hogy nyáron mehessünk néha...

Jó lehetett kicsit kettesben, szoptatások között mentetek?

Majd, ha már nem első gyerekkel leszel terhes, akkor Te is bírni fogod a sok programot....muszáj, különben rajtam ugrálnak :) Az elsőnél én is pihengettem....néha-néha eszembe jut és nosztalgiázom egy picit milyen nyugis is volt az életünk akkor :lol: De el nem cserélném a két/három ördögfiókámat, pedig kislányként álmaimban soha eszembe sem jutott, hogy nekem valaha fiam lehet :) pláne nem az, hogy három :wink:

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Meg mindig nincs gepem... :(

Ugyhogy csak feldobok par kepet... ezek most a kedvenceim :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Picur,
nalunk is apa a palacsinta-suto :) Sutottetek vegul hetvegen?

mmc,
Boti nem is lett akkor annyira pici mint saccoltak! Ez mar teljesen jo meret! Hogy vagytok?

Sandie,
egy idoben hugomnak dagadt fel ennyire a szunyogcsipes... kalciumot neki ilyenkor!!!

Palmit nem olyan reg piros kiutesek leptek el, nagyon megijedtem hogy valami fertozo betegseg epp mikor par napja ertunk haza a korhazbol Adrival, de mondtak az ugyeleten, hogy allergia... fel ora alatt ellepte a labat-karjat... kalciumot kellett adni es le is ment...

Savariaa,
erdekes dolog ez a kivanas... szerintem tutira erzi a szervezet mi kell neki... mikor Adri a hizas fazisaban volt, allandoan zsirosat kivantam, napi 4-szer, mar reggelire is :) Volt egy idoszak, amikor a marhahusert olni tudtam volna (pedig csirke-pulyka mell amit normalisan szeretek), most meg egyaltalan nem kivanom a hust.... ja es terhesen siman lement egy huzasra 4 deci viz (4 decis a poharunk), most csak kb. a fele :)


Picur,
akkor nagy sikere volt Almosnak a csajoknal :) Koran kezdi :)

Kat,
szupik a vonalzok!!! Balurol cuki a kiskep! :)

Magnoli,
ma mar mehettek haza! Nagyon izgi, kivancsi vagyok milyen lesz!

Picur,
rozsdas olajto, ezen jot rohogtem, de tenyleg olyan hangot ad Adri is! :lol:

Na ezt egyelore elkuldom el ne szalljon...
sz.veronika
 
 


Csicsi,
gratulalunk Lucahoz, szep nagy baba! :)

Amidaalah,
erdekes hogy mindannyian pontosan 39 hetre szulettetek! :)
Kimaradt egy fajas? Hogy mik vannak?!
De szupi, hogy ilyen ugyesen megy a szopi! :)

Kat,
hu, a tied is izgalmas szules volt! :)

Sandie,
jot nevettem az almodon! :)

Bozza,
SzuperAdri gyorsan repul ezert tartja fel mindket kezet - hat ezen behaltam :lol: :lol:

Alexandra,
ilyen melegben szerintem is lehet vinni nyugodtsn, csak a fulecskejet vedd a szeltol.

Kat,
drukkolok a szopihoz!

Picur,
ne aggassz, hogy a hasfajossag csak 3 het utan jon... azt hittem megusztuk, nincs... de akkor meg lehet... :(

Csicsi,
koszi a kepeket! Milyen cuki husis! :) puszilgatni valo a pofija! :)

Amidaalah,
nekunk 2 hetesen mondta a gyerekdoki a kimenetelt 10 percre ha szep az ido... en par nappal elobb kivittem mar 10 percre, aztan 2 hetes koraban mikor jott, azt mondta hogy napi 2-szer fel ora... csodalkoztam is, hogy most meg hirtelen ennyi?

Kat,
es mit mondtak, ebresztgetned kell Balut hogy egyen es ne csak egyet-egyet szivjon?
sz.veronika
 
 


Sandie : nekem bejött, ha nem is pont a következő, de talán a második. Nem én találtam ki, régi topikban így volt.

Alakulunk: Balu ébredezik, van itt egy profi szoptatási tanácsadó, ő segít, és kezdünk belejönni

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok,

még mindig egyben, holnap töltöm a 37. hetet, úgyhogy most már megnyugodtam és nem fogok feküdni egész nap, ha jönni akar, hát jöjjön...
Persze nehezen viselem, az alvás katasztrófa, egész nap csak ide-oda dőlök, még jó, hogy párom most gyakran viszi le Lottit játszó, vásárlás, stb., én nem bírnám már...

sandie, mi volt a vizsgálaton? Nekem is nagyon gyakran szurkál ott lent, szerintem a hólyag az, amit nyom a baba, olyankor megyek vízszintesbe rögtön.

picur, motorozás, ááá, nagyon vagány :)

első gyerek - második gyerek, na igen, egész más lesz most. Oké, nálunk egyszerű a napközbeni szopi, mert Lotti ovis, viszont Lotti egy energiabomba is, nem áll meg, tehát nem tudunk majd itthon ülni, menni KELL vele, úgyhogy a kisbaba is edződni fog már az elején, ez biztos.

Veronika, de aranyosak együtt a csajok! Lotti még néha elszólja magát, hogy lánytesót szeretett volna...

levegőztetés - mi hamar ki fogunk menni, Lotti miatt muszáj, mert én megyek érte az oviba, az első 2 hétben még itthon van párom, utána egyedül, szóval mindegy, hogy ki mit mond, szükség nagy úr... egyébként ilyen időben amúgy is egész nap nyitva van az ablak...
nusildi
 
 
 
 


amidaalah, Lottinál anno mértem, mértem és mértem. Minden szopi előtt, minden szopi után és írtam is legalább 2-3 hónapig :O Nagyon macerás volt, de nekünk az elején kellett, mert a sárgaság-koraszülés miatt aluszékony volt és volt, hogy 1 órán át cicin volt, hol aludt, hol evett... aztán amikor elérte a 4 kilót, már nem mértem.
Most biztosan nem fogok méregetni, nem is vettem mérleget, elég lesz a dokinál, majd a teli pelusokból látom, hogy jól eszik-e+a súlya is olyan hamar megindul ezeknek a piciknek.

kat, tényleg, nem sárga Balu? Mert nálunk ez volt Lottinál anno...
Nálunk bevált, hogy szoptatáskor vizes vattapamaccsal érintettem meg az arcát vagy a fülét birizgáltam, arra felébredt :)

csicsi, ó, most látom a képeket, nagyon tüneményes a kicsi, látszik, hogy szép súlya van :)

csalexandra, mi Infacolt adtunk Lottinak, amikor erőlködött, ezt a gyerekorvos ajánlotta, de nem igazán volt hasfájós, csak néha nehezen jött ki a puki.
Ne aggódj, hidd el, hogy van tej, sőt, sok tej van, szerintem ez pszichés, de én nyomtam az alkoholmentes sört és a laktoherb teát, a tudat is segített, hogy teszek a tejmennyiségért, aztán lehet, hogy nem az segített, hanem, hogy elhittem és nem idegeskedtem :)

bozza, nekem nem volt streptom, nem jött vissza :) Hanem jött sajna, most már 5 napja szedem a Maripent, csökkent a sárga folyás, és ez jó,amúgy a hasamat se viselte meg, mázli.
Vizesedés kapcsán nem tudok jó ötlettel szolgálni, én nem vizesedek, ezért nem is mélyedtem bele a témába.
Igen, hamar jöttek a babák ebben a topikban, de én hiszek abban, hogy így kell lennie, Lottinál is azt mondtam anno, hogy biztos azért jött hamarabb, mert különben lett volna valami gond... tökéletesen felkészülni pedig úgy sem lehet a szülésre, nekem második lesz, de már parázok :)

sandie, anyós álom :D

Na megyek kávézni, holnap lesz a köv. CTG és töltöm a 37. hetet, el se hiszem, hogy sikerült 1111 értékkel eddig húzni :)

Ja és képzeljétek, mégse biztos, hogy Nándor lesz a baba :) Variálunk, most a Barnabáson agyalunk :)
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Megjöttem a vizsgálatról....semmi változás, 3100-on állunk, immár 2 hónapja. :( Most egy kicsit el is keseredtem, nem akarom elvinni a 40. hétig, komolyan mondom már ezek a vizsgálatok is untatnak, persze az nst-n megint mindig kivándorolt a nézőke alól hármaska.....úgy viselkednek velem, mintha valami debil lennék...nem tehetek róla, hogy egyszerűen elmegy, kitörnek az ujjaim annyira nyomom azt a szívhangmérőt, de érzem, hogy mászik arrébb......ááááááááááá

Mozgok, szedek mindent, amiről azt mondják, hogy segíthet, mégse....ma elkapom apát! :roll: Esténként görcsölök, nyílal a hüvelyem....mégse történik semmi.....

Közben persze fehérje lett a vizeletemben, ma reggel ugyan jó volt a vérnyomásom 117/valami, de szombat este 160 volt.....dagad az arcom, kezem, bokám....olyan vagyok, mint egy lufi......ma engem is meggyanúsított egy doki, hogy ikrek.......még az kéne ikerfiúk..... :lol: :shock:

Kicsit kiborultam, miért nem jönnek ki belőlem a manók 40+ előtt???? Lassan valami taligába kell tolni, annyira kacsásan megyek, az orrom is olyan kb 2 hete, mintha beverték volna, már a buszon is szétrebbenek előttem az emberek, gondolom félnek, hogy rájuk szülök. Nem értem én......nincs valakinek BÁRMI ötlete, mitől lehetne kicsalogatni hármaskánkat, mielőtt befektetnek toxo gyanúval.....plíííííííííííz

Veronika nagyon jók a képek, olyan édesek a csajok!!!

Ildi, mi is gyorsan kimegyünk, apa nálunk csak 1 hétig tud itthon lenni. :( Nekem a Barnabás is tetszik, csak a Barna nem.....nem szeretem az ilyen 'beszélő' neveket.....

Kat, remélem nekem is bejön!!!! Vagy én leszek a szabályerősítő kivétel :(

Képzeljétek, lehet, hogy apánkat Olaszországba helyezik át...... :shock:

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok!

Mi minden történt a múlt héten!

Gratulálok minden anyukának, jó egészséget, adjanak sok-sok örömöt a babák Nektek!

:D

Mindenről lemaradtam, de annyira zsúfolt volt a múlt hetünk, nem volt időm leülni a gép elé. Szombaton voltam NST-n, a doki megnézte a méhszájat is, a külső nyitva van. Szívhang rendben, Ádi még magasan van, majd meglátjuk, meddig lesz még bent.

Most megint rohanok, Apa ma se fog sokat dolgozni. Igazolásért megyek a háziorvoshoz, utána védőnőhöz kell mennem, délután meg anyóshoz megyünk anyák napját köszönteni, bár lehet, be se enged minket. Megsértődött, mert nem tegnap mentünk. :evil:

Kép

Kép

Kép
ancsa06
 
 


Sziasztok
Egy gyors lejelentkezés Május 1 megszületett Martin
3470grammal és 51 cm
1 óra alatt meglett a szentem:)
pusy mindenkinek gratulálok a babázoknak és kitartás a várakozóknak:)

KépKépKép
loramatte
Bácsalmás
 
 


Sziasztok!

Loramatte Isten hozta Martint! Gratulálok!

Micsoda gyerekeső van itt kérem szépen!! :D :D :D Minden újdonsült kismamának utólag is boldog anyák napját kívánok, és akik még egyben vannak, azoknak is előre boldog anyák napját!!!

Tegnap meglátogattam Magnolit és Lénárdot, hát micsoda szép kisfiú azzal a szép sötét hajával!!!! Hát elolvadtam tőle!!!! :D :D :D :D :D :D :D :D

Látom, már nem vagyunk sokan egyben, én két napja érzek olyan dolgokat, mint mensikor, fájdogál a derekam és az alhasam olyan fura, vajon ezek már a jelek? Ti isszátok a málnalevél teát, vagy ittátok? Van valami tanácsotok vele kapcsolatban? Én félek tőle egy kicsit, azt hallottam, hogy hashajtó hatása lehet, és hát tudjátok én állandóan a hasmenéssel küzdök... szóval nem akarom az egész napot a budin tölteni, ha nem muszáj... :shock:
Tegnap voltunk elbeszélgetésen a kórházban a dokinál, rendes volt, részletesen elmondott mindent, feltettem a kérdéseimet, illetve a férjem is a kérdéseit. Az EDA miatt féltem, mert tudom, hogy sok orvos ellenzi, de ő támogatja, sőt preferálja is, mert hogy könnyebb így a kismamának, illetve a szülés utáni ellátás szempontjából is hasznos. Remélem, hogy minden feltételnek megfelelek és kaphatok majd ilyen fájdalomcsillapítót, mondta is, hogy beszéljek majd a szülésznővel is erről, mert akkor majd ő mindent előkészít. Azt nem tudom, hogy aneszteziológushoz el kell menni, vagy ilyenkor mik a lépések? Mert ő nem mondta. És lehet hogy hülye kérdés, de akkor annak is kell adni pénzt (vagyis ajánlott), aki ezt a fájdalomcsillapítást beadja? Ne haragudjatok, hogy ilyeneket kérdezek, de tényleg nem tudom, hogy mennek a dolgok. :oops: :oops: Veletek mindent meg lehet tárgyalni... 8) :D

Sandie annyit nevettem az írásodon, hogy "félnek, hogy rájuk szülök" hát még a férjemnek is felolvastam. :D :lol: :lol:
Most sok front várható, nagy esőkkel, lehet hogy elindul a következő babeső! 8)

Nusildi fej fej mellett haladunk... :lol: A Nándor és a Barnabás is nagyon jó név. Hát lassan itt az idő a döntésre. :D Nekünk a múltkor jutott eszünkbe, hogy csak fiú névvel készülünk, és mi van ha meglepetés ér minket, és lány lesz, szóval most mi azon agyalunk, hogy akkor mi legyen a neve. Nehéz kérdések. 8)

Veronika de jó képek! Gyönyörűek vagytok, mind a három lány! :lol: :lol: Férjed büszke lehet rátok!!

Kat de jó, hogy van szoptatási tanácsadó!! Biztos gyorsan belejössz! Én eléggé tartok a szoptatástól, vajon menni fog-e, sikerülni fog-e, lesz-e elég tejem... Nem könnyű dolog. Kitartás neked!!

Csicsi gratulálok!!!!!!!

Mmc gratulálok!!!!!



Bozza én is vizesedem, a két lábfejem akkora, mint egy kocáé... borzasztóan néz ki. Ma volt pedikűrösnél és ahogy felraktam a lábam, elképedtem, hogy mekkora puffancs lett. A dokitól tegnap megkérdeztem, erre annyit mondott, hogy lesz ez még rosszabb is. :shock: A végén akkora leszek, mint egy lufi és elszállok a kórházig szülni! :lol:

Picur szuper lehetett a motorozás! Mi is nagyon szeretünk, de eladtuk a tavasszal, mert már öreg volt, egyenlőre nem veszünk helyette, majd ha Bátor nagyobb lesz. (majd ő is kap olyan pici motort :lol: )

Mindenkinek szép napot!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Loramatte, Isten hozta Martint is! Gratula, majd esetleg egy rövid beszámolót, ha kérhetnénk... ;)

Veronika, nagyon cukik a képek! Pálminak micsoda hatalmas szemei vannak! Igéző, úgyhogy nektek is lesz gondotok az udvarlókkal... ;) A hasfájás bizony 3 hetes kor után kezdődik, és állítólag 3 hónapos korig tart.

Savariaa, szerintem felesleges az EDA, anélkül is simán kibírható a "normál" szülés, és jobb is, mert érzed, hogy mikor kell nyomni, mikor nem, úgy meg ki vagy szolgáltatva a személyzetnek, és persze lemaradsz az élményről. A szülés utáni ellátásra kapsz helyi érzéstelenítést, és semmit nem fogsz érezni a varrásból (ha kell egyáltalán). Na jó, egy kicsit a cérna ráncigálását érezni fogod, de ennyi.

Sandie, már csak két hét, azt már fél lábon is kibírod, nyugi! :) Tudom, ez a két hét a legnehezebb, de akkor is megéri! ;) Rájuk szülsz... :D :D :D Ti is mentek apa után Olaszországba?

Ildi, a Barnabás nagyon klassz név!

Ma be kellett adni a következő adag K vitamint Picurnak, és ugyanolyan sírdogálós, mint az elsőnél. Na jó, annyira talán nem ordít, de nehezen alszik el. Most reggel adtuk be, hogy napközben legyen fent, ha muszáj, éjszakára talán már lenyugszik. Az elsőt este kapta meg, nem is aludtunk, keservesen sírt szinte egész éjjel. Remek kis mellékhatások... Kíváncsi vagyok, hogy akik szoptattok, nálatok is ilyen hatása van a K vitaminnak? Vagy csak Picurnak ilyen érzékeny a gyomra? Ugye az elsőt rögtön születés után beadják a babáknak. A másodikat két hetes korban kell adni, és onnantól fél éves koráig havonta egy adag. Sajnálom szegénykémet, annyira rossz látni, hogy kínlódik.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picur,én tegnap adtam be neki a K-vitamint,és éjjel óránként keltem és ma is sírós volt. Akkor ettől? Mire múlt el nálatok? Én meg már nem tudtam mi a baja. Mecsek baby teát adok neki,hátha használ. Meg én iszok a Mecsek tejszaporító teából is. Szerintetek jó?

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Kat,
szuper hogy kezd alakulni a szopi! :)

Ildi,
eddig izgultál hogy bent maradjon, most meg már jöjjön, mi? :D
Vizes vattapamacs? Ez azért jobb, mint a csipkedés!
Mégse Nándi? Jaj, de kár... az annyira bejött nekem :)

Sandie,
nem csodálom, hogy kivagy... a vége már nagyon nyögve nyelős... nálunk anno Pálminál segített apa bevonása :D Én is már annyira nyüglődtem, lépcsőztem, minden, hogy induljon már meg, aztán az együttlét segített, pár órával később elkezdett folyni a magzatvíz...

Ancsa,
anyós :(

Loramatte,
gratula neked is! :) 1 óra alatt? Az igen! :)

Savariaa,
"A végén akkora leszek, mint egy lufi és elszállok a kórházig szülni!" :lol: :lol:

Picur,
jaj szegényke :( Ilyet csinál a K vitamin? De jó, hogy nekünk nem kell...
sz.veronika
 
 


Most nézem gépen milyen sötétek a képeim... mobilról tök jól látható volt :(

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Szandi, bizony ettől sír. Nekünk egy bő fél napig sírt. Először mi balgák este adtuk be, egész éjjel sírt a gyerek. Másnapra rendeződött a dolog. Ma reggel adtuk be neki, egész eddig nyüglődött, alig aludt, most is felsír néha, ahogy letettem. Talán elmond mindent, hogy sósav van az oldatban... Jó mi? :shock: Most nézünk utána, hogy van-e más megoldás a K-vitamin pótlására, és holnap úgyis megyünk a gyerekdokihoz, megkérdezzük, hogy tud-e ezekről a mellékhatásokról. Tápszeres babáknál ez a tortúra kimarad, mekkora mázli!

Sandie, igen, két szoptatás között mentünk el motorozni, és annyira jó volt! Persze egy babával még megoldható, de kettővel, pláne hárommal már nem egyszerű.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Lormatte, gratulálok a fiúcskához, majd kérünk beszámolót és képeket!!

Magnoli, hazamehettetek?? Többiek, ki-mikor várható haza?

Savariaa, na melyikünk lesz előbb?? Én nem tudok hozzászólni a fájdalomcsillapításos kérdéshez, nálunk illetve nekem a szülésznő adott anno valami maszkot az arcomra, amiből szívhattam, de nem éreztem, hogy jobb vagy rosszabb lenne tőle, annyira koncentráltam....lehet nem volt benne semmi :) Nekem a varrás nagyon fájt, jobban, mint a szülés, minden bökést éreztem, pedig 2 fájdalomcsillapító injekciót is kaptam, a doki nem is hitte el, hogy még mindig érzem, de nálunk a családban mindenki így volt, lehet immúnisak vagyunk.....szerencsére Zétinél megúsztam....most is erre gyúrok :D

Picúr, irigykedem ám.....mondjuk én még sosem motoroztam, fostos liba vagyok, csak elgondoltam, hogy ha kimaradt volna egy szopizás a melleid mennyire sikoltoztak volna a motoron, feszítés és sebesség kombóval :roll: Nekem ezek a csak kettesben való programok hiányzónak a legjobban. De kettő fiúkát is nehezen adunk le a családban, nem tudom mi lesz a hárommal :?

K vitaminban sósav???? Jesszus.....

Veronika, köszi a tippet....remélem apa bevonása tényleg segít, mert nagyon nyűgös lettem ma, elkeseredtem, mert görcsölgetek egész héten, erre hiába. Az nts-s gép is mutatott görcsöket, na azokat meg én nem éreztem, úgyhogy a szülésznők szerint ez az oka....mert a jó fájást érezni kell :D

Azt néztem, hogy csütörtökön jön majd hidegfront....
Mondjuk ez a toxo-gyanú sem hiányzott, most vinnem kell 2 naponta vizeletet, meg naponta 3x ellenőriznem a vérnyomásomat...
Vajon miért visel meg ennyivel jobban a 3. terhesség, mint az első kettő....azt még érteném, hogy fáradtabb vagyok....de azért ezek nem ugyanazok.... :?

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Nyugi Sandie, nemsokára vége, és kezdődik a másik fajta 24 órás maraton. ;)

Motorozás, háááát félve írom le, mert a végén kikapok tőletek, repesztettünk 200al, nagyon fájintos volt, Apa nagyon érzi a vasat. Ez a terhesség nagyon jól lett időzítve, mert a tavalyi szezont is végig tudtuk motorozni, úgy néz ki, hogy az ideit is így meg tudjuk oldani, szóval nagyon rendben van a dolog. :)

A melleim sikoltoztak volna, az tuti! :D :D (ezen jót röhögtem!)

Utána néztünk a K-vitaminnak, olvastunk olyan anyuka hozzászólását is valahol, hogy ő bizony be sem adja a gyereknek. Na most legyetek okosak! :shock: Holnap majd megmondja a gyerekdoki, az a tuti. Ha kell, akkor adjon másik fajtát. Holnap még megyünk a 6 hetes csípőszűrésre is az ortopédiára. Szegényt jól meg fogják gyötörni... :?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Jelentem megyünk ma haza. Tegnap túl voltam egy idegi alapon való kiboruláson. Vera, gondoltam is rád. Semmit nem bírok aludni. Már a xanax gondolata is felmerült, akár lemondva a kezdeti tejről, kb 5éve nem vettem be. De ma sikerült 4.órát aludnom, bizok az otthoni környezetbe. Anyum és férjem is velem, így megnyugtató.
Szoptás alakul, kapott tápszert, mert esik a vércukra, és az se jó, ha ingadozik. Se nekem ez nem gond, kezd a mellem alakulni, eszik róla, de még nem mérhetőt
Eddig nagyon békés, inkább alvós-nyugodt baba volt, apukája ki is akadt rajta, hogy miért nem balhézik, de ma reggelre felélénkült, így mindenki megnyugodhat, és keresheti a lopott alvásos pillanatokat.
Én ahogy vízszintesbe kerülök, és csukódik a szemem, ömlik rólam a víz, hát ezt utálom. A sebem egyáltalán nem zavaró, teljesen jól van. A méhem keresi még a helyét, ami fura.
Este jön haza Bálint is, már hiányzik, igy lehet, hogy ritkulni fog a jelentkezése, de igyekszem.
Frontok jönnek mennek, ez segíthet mindenkinek, itt a 4 nap alatt 8 baba is született úgy, hogy amikor Bálinttal itt voltunk, ő volt egyedül. A tegnapi óriás viharban 2en is beestek.
Szóval mindenkinek megy a drukk

KépKép
KépKép
kat78
 
 



Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


sandie, ááááááááááá, ez a rájuk szülök, behaltam :D
De megértem az érzéseidet, próbálj arra gondolni, hogy hamarabb szülsz most, mint az első kettőnél! Apát elkaptad? :) Hátha a frontok segítenek most!

A varrás nekem is fájt, ahogy sandie is írja! Én is éreztem az öltéseket. Nekem utána kb. 4 napig iszonyatosan fájt a varrás, a seb, még meg is nézte a dokim a kórházban, de minden oké volt, valamiért mégis nagyon-nagyon fájt, én úszógumi szerű párnán ültem bent a kórházban :(

loramatte, gratulálok Martinhoz és a villámszüléshez!

savariaa, igen, amiket érzel, már jelek :)
Én nem iszom a málnalevél teát, de hát 1111 értékkel szerintem már nem is nagyon van értelme. Egyébként sem igazán hiszek ezekben, ha tartasz tőle a hasmars miatt, inkább ne idd!
Szerintem az EDA nem hasznos, nehezebb a kitolás, mert nem te érzed, hanem mondják, hogy mikor kell nyomni, az én húgom kért anno - persze nagyon sokáig vajúdott - de most 2 hónap múlva szül és kifejezetten nem szeretné. Majd ott döntsd el, lehet hogy te is villámgyorsan megszülsz és akkor időd sem lesz ezen gondolkodni :)
Szerintem nem kell pénzt adni az aneszteziológusnak. Igy is olyan szinten "tejelünk", azért azt már túlzásnak tartanám...
Ne tarts a szoptatástól, sokat lehet tenni azért, hogy legyen tej, és itt vagyunk mi is, hogy segítsünk! Menni fog!

picur, nálunk a K vitaminnál anno semmi gond nem volt, meg is lepődtem ezen a sósavas dolgon :O Azért a dokidat faggasd ki róla.

csalexandra, lehetett fronttól is sírós a baba, nem feltétlenül a K vitamintól. Én nem adnék pluszban még teát a babának, én a Laktoherbet ittam a tejserkentés miatt.

Veronika, na ahogy mondod, itt paráztam, erre betöltöttem a 37. hetet, ennek nagyon örülök, mert mától nem koraszülött a kis Barnus :)
Nem, nem Nándi, lesz, nem tudtam vele megbarátkozni, a Barnabás viszont tetszik, úgyhogy valószínűleg így fogják hívni.

Kat, hát ez is letelt, jó neked, én is azt várom már, hogy itthon legyünk a babával!
Sajnálom a kiborulást! :( Most pár napig keményen dolgoznak a hormonok, én végig bőgtem a kórházi 5 napot és itthon is az első 1-2 hetet :O

Én megvagyok amúgy, éjjel fél óránként keltem, vagy pisilni vagy a baba úgy helyezkedett, hogy szétfeszült a hasam, de még egyben.
10-re megyek a CTG-re, nehezen indulok el, mert szédülök, nem bírom a frontokat, szerintem a héten megszülök. Nem is bánnám, de azért félek is tőle, ahogy közeledünk a szülés időpontjához, úgy kezdek parázni.

Többiek megvagytok?
nusildi
 
 
 
 


Ildi,
hát akkor kénytelen leszek szülni még egy fiút is és Nándinak nevezni ha már így meghagytad nekem ezt a nevet :lol: :lol: :lol:

Kat,
hát a nem alvás már önmagában is kiborítja az embert, pluszban még a hormonok ilyenkor az első pár hétben... én a kórházban szinte minden nap sírtam...

Ma éjjel viszont aludtam, mert apa átvette Adrit és végre élek :D (most meg apa alussza át a délelőttöt :lol: )

Ma pont 4 hetes a kis nyulacskám :) Pénteken megyünk 1 hós státuszra :) Kíváncsi vagyok a súlyára és a hosszára is, mert úgy tűnik némelyik 56-os ruci már feszül a lábán... pedig 1 hónap alatt csak nem nőtt 6 centit?! Vagy igen? :)

Be kell szereznem nyári ruhákat, mert Pálmi őszi volt és ami méret most jó Adrinak, abból Pálmitól csak meleg ruhák vannak...
Ma éppen fiúnak öltöztettem :) mert kaptunk kisfiútól ruhákat és csak abból volt lengébb... :)

Picur,
azért kíváncsian várom mit mond a K vitaminra a gyerekdoki! Gondolod van másik fajta készítmény belőle?

Csípőszűrésen miért gyötörnék meg? Nekünk Pálmival nem volt rossz...

Sandie,
ma hogy vagy?
sz.veronika
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Voltunk a csípőszűrésen, nem volt veszélyes, sokkal rosszabbra számítottam az eddigi beszámolók alapján (szétfeszítik a lábait, felhúzzák teljesen a mellkasára, stb.). Sajna visszarendeltek kontrollra 6 hét múlva, mert "nem tökéletes" a csípője Picurnak. Állítólag "cakkos" az ultrahang alapján. Vajon ez mit jelenthet? Most tornáztatni kell, és ami új nekem, minél kevesebbet szabad hason fektetni a babákat. Mert csak hanyatt fekve tudnak rugdalózni, és az kell a csípőjüknek. Ha meg nem fektetem hason, nem fordítja át és nem emeli a fejét, akkor meg az a baj. Az, hogy bébihordozóba sem lehet tenni, már csak hab a tortán... A kocsiba meg máshogy nem szállíthatod ugyebár. Kenguru tilos. Az előttem lévő anyuka abba hozta be a babáját, hát kapott a fejére a dokitól. Csak mózeskosár, mert abban tud hanyatt feküdni a gyerek. A vizsgálat kb. 5 perc volt.

Veronika, volt palacsinta a hétvégén, persze Tiginek is jutott (üresen) belőle. :) Meddig aludtál? ;)

Kat, szupi, hogy hazaengedtek, otthon már nyugi lesz, minden rendben lesz! :)

Csicsi, tüneményes a babád! :)

K-vitaminra ma rákérdezek, délután megyünk dokihoz. Nagyon remélem, hogy van másik készítmény.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picur,

hát ez nekem is új, hogy ne tedd hasra... Pálminál azért nem indult meg a mozgásfejlődés, mert sose tettem hasra... mondjuk nem sokat van Adri hason, de azért összességében napi 1-2 órán át tuti.

Pálminál a kórházban még azt mondták, hogy nem jó a csípője, aztán a csípőszűrésen meg azt hogy jó... most Adrinál azt mondták a kórházban hogy jó, a gyerekdoki elsőre azt mondta hogy jó, második héten meg hogy szerinte feszül a bal combja... na ezek után kíváncsi leszek a csípőszűrésre...

Én szerváltam olyan autósülést, amiben fekszik, olyan mózes jellegű. Jané Matrix Cup. Teljesen vizszintesbe dönthető, de később majd fel is lehet ültetni.

Meddig aludtam? :) Kérem szépen este 11-től reggel 7-ig! :D Ezért vagyok ma ilyen kis virgonc :lol: Cserébe vihettem Pálmit reggel oviba :) Eddig úgy volt, hogy apa viszi reggel, én hozom el délután, de most hogy itt van Adri és néha apa ügyel rá éjjel, azokon a reggeleken képtelen felkelni még elvinni Pálmit oviba, olyankor délelőtt alszik... szóval módosítja a napirendünket a kis cuki rendesen... :) (Apa meg alig tud dolgozni ezek miatt mostanság, nem tudom meddig lehet ezt így, majd meglátjuk...)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Lorematte, gartulálok Nektek, Isten hozta Martint is, akinek a neve - mint köztudott - annyit tesz, "megszületek, mint a villám". :lol: Majd én is örülnék egy beszámolónak, gondolom idővel. :)

Ildi, Sandie, Savariaa, én szívesen előre engedlek benneteket! Fitt vagyok és üde, mint egy szagos müge, szóval nyugodtan várhatok még két-három hetet. ;)
Barnabás tök jó név!! Mi miért nem találunk olyat, ami mindkettőnknek tetszik??

Picur, motorozás menő - mint a régi szép időkben! 200?? Vigyázz, nehogy aztán a böriből kelljen majd hazaküldened a tejet! :lol:

Veronika, de szépek a lányaid!!!! Csak ámulok és bámulok - Pálmi szemei nagyon igézőek! Köszi a képeket! Apa tényleg büszke lehet rátok, te meg apára, mert hősiesen besegít. Éjszakai etetésben és palacsintában is. :D
Írtad a kívánósságot - hát én mostanában péksütin vagy pirítóson ÉS citromos sörön (perszehogy alkoholmentes) élek, ha nincs itthon ilyesmi, inkább kihagyom a kajálást. :S Gondolom nem túl egészséges, szegény gyerekem! :roll: Vagy lehet, hogy direkt ő rendezi így? :shock:

Sandie, kitartás! Ámde jó a babának, ha 40-ig benn marad, ne sürgesd annyira! Bár megértelek, a tüneteiddel én sem örömködnék annyira. A buszos sztori - hát meghalok a nevetéstől! :lol: De sajnos ötletem a kicsalogatásra nagyon nincs. Az apás akció hozott esetleg eredményt?? ;)
Hű, költöztök akkor külhonba? Remélem nem maradsz egyedül a picikkel!

Savariaa, de jó, hogy meglátogattad Magnolit! Képet nem csináltál? ;) Nagyon kíváncsi vagyok Lénárdra, a Szívtipróra! Remélem Magnoli is jól van!!
Én épp ma szereztem be a málnalevél teát - a gyógynövényekben hiszek egy kicsit, inkább, mint a homeóban. Nekem most egy kis hasmenés sem ártana a nemesfémes altestem miatt... :roll:
Egész nap a budin, haha! Egy jó könyv, egy pakli kártya, ne aggódj, csak úgy repül majd az idő! :D
Puffancs lábak, ne is mondd! Kifestettem a kedvenc (pink) körömlakommal, most úgy néznek ki, mint Miss Piggi csülkei. :lol: Pedikűrre én már nem is mernék elmenni...

Picur, a K vitaminra én is nagyon kíváncsi vagyok, mit mondd a doki. Szegény Álmos! Azért ezt a sósavat nem is igazán értem... :shock:

Jaj,én nem akarok frontot, meg vihart, meg jégesőt!! Szép időt szeretnék, hogy kint pihengethessek a szabadban!

Csicsi, édesek vagytok! Kaptál végül ehető kaját? :D

Nálunk a helyzet változatlan, kiválóan érzem magam - ez már-már gyanús - és pakolászgatok jobbra-balra. Ma még kimostam egy-két maradék babacuccot, holnap pedig NST, UH, méhszáj vizsgálat, már nagyon kíváncsi vagyok, mi a helyzet!!!

És kész a provánszi sült csirkém - illik a citromos sörhöz, ezért ma ezt sütöttem. :D Vagy nem is illik? Mindegy, most már ez van... :lol:

SZÉP NAPOT!

Kép
bozza
 
 


Jelentem en mar lattam Lenardot (foton) es nagyon cuki :)

Bozza,
en meg most ott tartok, hogy semmit nem birok megenni.. rendeltem kajakat, az elsonel azt hittem romlott, de rajottem barmit is probalok megenni, semminek se tetszik az ize... lehet meregtelenitek :) csak a zoldsegek-gyumolcsok mennek nyersen, semmi mas...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Megjöttünk a gyerekdokitól is. A K-vitaminnak nincs helyettesítő készítménye, úgyhogy ezt kell adni neki. Azt mondta a doki, hogy a következő adagnál már két és fél hónapos lesz, addigra kicsit még erősödik a gyomra, meg a bélrendszere, és nem fogja ennyire megviselni. Na persze... Nem az ő fejét üvölti szét a gyerek. No mindegy, majd valahogy túl leszünk ezen is. Ma egyébként megint sírósabb a szentem, gondolom a sok infó, új hely, új arcok, sok inger érte, nehezen nyugszik meg.

Bozza, tök jó, hogy jól vagy! :)

Veronika, minket nem kapnak el, nem érnek utol! ;) Csak vicceltem, nem szoktunk mindig ennyivel menni ám, Apa észnél van.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Nekünk is a kórházban mondták, hogy instabil a csípője - én erre még csak a neten kerestem rá, ott azt írják, hogy békatartás (hason) jó rá, és ha nem javul terpeszpelus.... :S (Gyerekdoki azt mondta, hogy nem vészes és még ne csináljak semmit másképp mint csinálnék, várjuk meg a csípőszűrést.) Olyan "jó", hogy mindenhol mást mondanak ebben is :(

Ez a K-vitamin szörnyen hangzik, mi mondjuk nem figyeltünk fel erre Bencénél.

Kép

Kép
amidaalah
 
 


Amidaalah, Picur ha hason van, folyton békázik, esetleg a hasa alá húzza a lábait, olyankor olyan mint egy kis labda. Most nézem a zárójelentését, azon rajta van a terpeszpelenka, de senki nem mondta, hogy használnunk kellene... Még most a szakorvos sem. Na most ilyenkor mi van?? Egyelőre nekünk marad a torna, és 6 hét múlva kontroll.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Az újszülöttes zárón, vagy az ortopédiain? Kicsit ellentmondásos a az az ortopéd doki. Nincs más akihez el tudod vinni? A terpeszpelus nevéhez hűen terpeszben, fix pozícióban tartja a lábát, csípőjét, abban nem tudja szabadon mozgatni. :shock:

Kép

Kép
amidaalah
 
 


az újszülöttes záróján szerepel...

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Lemértem Marcit.... 240g-ot hízott 4 nap alatt :shock: Eddig azt hittem, hogy azért vannak szopirohamjai (több órán keresztül 20 perc cici, 20 perc alvás), mert még nincs elég tejem.... Azt hiszem kicsit melléfogtam :)

Kép

Kép
amidaalah
 
 


Akkor legalább nem a doki ilyen hülye...
Úgy utálom, amikor így leírnak dolgokat, de nem mondják el :(. Az ember meg találja ki otthon, ha egyáltalán végigolvassa a papírt. Lehet, hogy most az ortopéd doki nem látta olyan súlyosnak, hogy terpeszpelus kelljen?

Kép

Kép
amidaalah
 
 


Szerintem sem, a kiskönyvébe UH: neg. bejegyzést írt, és azt, hogy torna, és hanyatt fektetés.

Picurt lemérte a gyerekdoki, 6 hetesen 5150 gramm! :)

Marci is egy evőgép, gratulálok! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok Lányok, igen már tegnap dél óta itthon vagyunk, HURRÁ :lol: Savaria és Veronika, köszönjük a bókokat! Mint minden anyuka -én is nagyon büszke vagyok a Kisfiamra, Lénárdra :wink: És jelentem, élőben is megismerve Veronikát és Savariát, hogy Ők pedig nagyon kedves, csupaszív Lányok! :lol: Még sajna nincs időm a beszámolóra, de pár napon belül ígérem pótolom képekkel tűzdelve! Loramatte gratula! Most sietnem kell, BOCSÁNAT!

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 



Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Sziasztok, gyorsan bekukkantok az éjjeli etetés után :lol:
Loramatte, mégegyszer gratulálok Martinhoz, Ő lett a hókezdő Baba :lol:
Majd mesélj bővebben is, ha időd engedi...
Picur, most nem fogsz szeretni a véleményemért, de szerintem felelős szülők ne motorozzanak, de legalábbis ne száguldozzanak 200-zal, ejnye-bejnye, haza is kell ám érni a Szépfiúhoz, mostantól már RÁ is gondolnotok kell...
K-vitaminban sósav: ne aggódj= NO PARA!
Olimnál soha nem volt gond a bevételkor.
Jól tettétek, hogy a másodikat már reggel adtátok be, megóvva ezzel az éjszakai szunyát :shock:
A terpeszpelus nem az ördögtől való, ha szakember javasolja, akkor hajrá, pár hétről van csak szó, de sokat segít (nekünk is volt).
Amúgy ahogy az ortopédusokat ismerem, a páciensek döntő többségének javasolják :roll:
Veronika, CUKIK a Csajaid, nekem főleg a meghitt hármas teccik :lol:
De a tesóimádósok is "szuperek" ám :D
A nagy alvás miatt de irigyellek, nekem ilyenben utoljára szeptemberben volt részem, és ahogy elnézem, jó ha idén szeptemberben lesz ismét, de lehet hogy már álmodom :oops:
Kat, reméljük hogy az otthoni környezet segít majd aludni, bár mivel ott lesz már Báilnt is, méginkább kétlem, hogy lesz rá lehetőséged :oops:
Ha szükségét érzed, nyugodtan vegyél be Xanaxot, vagy egy éjszaka erejéig valami könnyű altatót, mert a nemalvás kikészíti az embert. Viszont ilyenkor 24 órán át inkább tápit adj Balunak, a tejet fejd, és addig öntsd ki, nehogy az amúgy is aluszékony Kicsidbe átkerüjön a szerekből...
Halkan jegyzem meg, hogy hangulati zavar esetén végső esetben az apasztás is szóba jöhet...
Sandie, "rászülök" micsoda szöveg, behaltam a röhögéstől :lol:
Az érzéstelenítőre szerintem nem vagy immunis, inkább azt tartom valószínűnek, hogy máshol futnak az idegeid, mint a többségnek, és azt nem találják el :(
Toxémia-gyanú, húha, na akkor már inkább a szex :wink:
Ildi, eddig attól tartottál hogy hamar szülsz, most meg attól, hogy későn, hát Magácskának semmi nem jó???
Savaria, ha a budiba költözöl, akkor elég lesz azt a kis lakrészt végignyalni amikor jön Hozzátok a védőnő, mecsoda előny :lol:
Vasárnap amúgy jött a dokid vizitelni, cukipofa :D
Szerintem nyugodtan kérj epiduralt ha szeretnél, minek szenvedni feleslegesen ha kikerülhető?...
A "feltételekről" a szülésznőd biztos tud valami infot :roll:
Bozza, mesélj majd a vizsgálati eredményeidről (is) :D
Na megyek, eltolom a biciklit az alcsizás irányába 8)

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Magnoli, vigyázunk, ne aggódj! ;) Milyen otthon? Oli mit szólt a kistesóhoz?

Nem félek a terpeszpelustól, csak nem értem, hogy senki nem mondta, a zárójelentésen meg rajta van. Amúgy a mozgása teljesen normális, egyformán használja mindkét oldalát, határozottan rugdos mindkét lábával, combjai "lefeszíthetők" teljesen. Most tornáztatjuk minden tisztába tevéskor (eddig is tornáztattuk, főleg, ha puki-gond volt). Megemlítettük a gyerekdokinak, hogy mit mondott az ortopéd orvos (idézem: "cakkos a csípője"), a gyerekdoki kiröhögte, azt mondta, hogy "ez nem orvosi szakvélemény". Mondom, semmi más nincs beírva a kiskönyvébe, csak a negatív ultrahang, és a torna. Hát ennyi. 6 hét múlva meglátjuk.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picúr , akkor jó ha vigyáztok, megnyugodtam :wink: A kötött csípőnek a mozgásban nincs jele... A vizsgálat ugyanúgy zajlik mint az előírt torna: a hátonfekvő gyerek két behallitott térdét 90 fokban (egyszerre) terpesztjük (egész az asztalig), majd lefelé körző mozgást végzünk. Ez elég brutálisan hangzik, de laza csípőjú gyereknél (vagyis normál esetben) simán kivitelezhető. Ha tornát javasolnak, akkor ezt a mozdulatsort 10x kell ismételni minden pelenkázás előtt (igen, éjjel is :shock: ) ahogy írtad is. Ne félj, nem fájdalmas, mi Olinál hangosan számolva csináltuk és a végén már nevetett közben... A "cakkos csípő" tényleg nem orvosi szakkifejezés és ráadasul elég vicces is :lol: , de az ortopéd doki biztos tudja hogy mire gondolt, hallgassatok rá...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


LÁnyok, bejelentkezem gyorsan, még egyben és elég nyűgösen. Örülök, hogy szépen lassan hazaérkeztek a kórházból.....mit örülök, irigykedem.... :roll:
Apát bevontuk, tegnap hatalmas zuhé/villám/vihar kombó.....eredmény NULLA.....most próbálkozom valami csípőssel. :) Lépcsőztem, hétvégén gazoltam....eszem ezeket a gyógypirulákat, iszom a málnalevél teát (nekem semmiféle hajtás eredménye nem lett), egyfolytában takarítok teszek-veszek.....de ez a gyerek már most konok.....
Pénteken elvileg jön a hidegfront......már csak az segíthet, különben elefánttá válok és évekig leszek terhes. :?

A többi egyben lévő még mindig kitart? Ildi, Savaria, Bozza??? MIzujs??

Magnoli és a többiek kérünk képeket, hátha az előcsalogatja a mi babócáinkat is!!!

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Fiús anyukák, volt már valamelyik gyerkőcnél "vízsérv"? Még ez is elért bennünket... :? Nem fájdalmas, de (ne röhögjetek) fel kell polcolni a pelenkával a zacsit, és "majd elmúlik". A kukackát meg kenegetni kell, mert picit gyulladásban van. Pedig annyira figyelek a higiéniára, és mégis.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sandie kitartás tudom nehéz:)

Akkor a történet múlt hét kedden nagyon túlhajtottam magam és elfáradtam,este végre ágyba kerülés után mindjárt el is aludtam,nem sokkal később arra ébredtem hogy keményedgetek de nem gondoltam én ebből semmire úgy voltam vele majd szépen kipihenem magam és másnap megyünk majálisozni:)
Aztán hajnalra már nyilalgattam ,6 órakor keltettem apát hogy itt már lesz valami gyorssan riadóztattuk a családot ,zuhanyoztam és már jött is a bátyám /ő volt a sofőrünk ,apa nem akart vezetni/.A kórház 40 km re volt úgyhogy az úton csak azt hajtogaták hogy még 5 perc még 5 perc és ott vagyunk:) Ekkor nekem 2-3 perces sőt volt hogy csak 7 perces fájásaim voltak,7 :20 ra beértünk ,bő 4 ujjnyi voltam már ,csak borotválás volt beöntést már nem kaptam,felrakták az nst-t kb 10 percre rá már éreztem a toló fájást ,összerakták a szülőágyat és már nyomtam is ha jól emlékszek olyan 4 nyomás volt és megszületett az én kis hercegem.Doki mondta kevés volt a magzatvizem pedig az ultrahang nem is mutatta.Szülés után 1 órát hármasban voltunk apával,annyira jó volt♥♥
Itthol tesók imádják ,szerelmesek♥
Szopizunk,bár a tejcsi itthol indul meg igazán a kórházban még pótolni kellett.

KépKépKép
loramatte
Bácsalmás
 
 


sziasztok,

2013. május 8-án éjjel 1 óra 40 perckor megérkezett Barnabás 3300 grammal, 55 centiméterrel, anyuka (nusildi) és a legényke is jól van.

első körben ennyi, most megy az apuka és elájul... :)

üdv, Zoli (nusildi párja)

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Nusildi Gratulálok!!!!!!!!!!!!! :D Isten Hozta a picit !!!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Ildi,
gratulalok! :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Isten hozta a kis Barnabást! Gratula Ildi, gyors gyógyulást és hazatérést kívánunk! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Kép


Hannus :D

Kép
csalexandra
Sopron
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: