Emerenc, Cs.Andi,
köszönöm a bíztatást, aranyosak vagytok, én is remélem, hogy minden rendben lesz, és még itthon lehetek egy pár hetet. Bár pénteken már betöltöm a 24. hetet, a dokim a 20. heti befekvésről beszélt mindig, de mivel jó minden, így azt mondta, hogy még egy pár hétig itthon lehetek. Ennek is örülök.
Bari,
remélem jól vagytok, mit csinálsz egész nap, mert én már nagyon unatkozom itthon egyedül, már semmi nem köt le, csak tengek lengek, na meg nagyon sokat pihenek. Skype-on már nem nagyon szoktál lenni?
Mné,
hát igen, az elején is 7 hetet voltam bent, úgyhogy ki fogom bírni ezt is, hát persze, hogy kibírom, csak már lennék túl rajta, mert ha belegondolok, akkor mégis csak hosszú idő

Nagyon szép lett a vonalzód, remélem szerencsét hoz majd nektek, és 9 hónap múlva gyönyörű babócátok lesz...
Igen, persze hogy megkérdezheted, külön szobában lesznek a csajok, de nincs a mi szobánk és az ő szobájuk között ajtó, így szem előtt lesznek...

hát, már nagyon sok mindent megvettünk nekik, de még azért vannak hiányosságok. Mondanom sem kell, hogy három gyerek, nem egy gyerek, tehát nekünk tripla annyiba kerül minden, ez is, és az is, hogy nincs aki elvigyen vásárolni, mert a férjem nagyon sokat dolgozik mostanság, tehát emiatt sem tudtuk még megvenni a hiányzó dolgokat. De a jövőhétre tervezem az utolsó nagy bevásárlást.
Meg is jelöltél az iwiw-en? Mert én még senkit nem kerestem meg

de mostmár ideje lenne, végül is lenne időm is rá...
Kretty,
de jó nektek, jó pihenést kívánok számotokra! Minden időt használjatok ki most a kirándulásokkal kapcsolatban, képzeld, én is annyira, de annyira vágyom kirándulni valahová
Nene,
jaj, biztos rossz lehet, hogy a kisfiúnak fájdogál a pocija, és alig alszotok emiatt. Remélhetőleg hamarosan rendben jönnek a dolgok, és minden beáll a megfelelő kerékvágásba, vagyis én azt kívánom nektek!!!
Zafír,
szerintem ügyes vagy a szurival kapcsolatban, amikor beadod, ne is arra gondolj, hogy épp akkor mit csinálsz, hanem valami másra, ne félj, menni fog az! Annak örülök, hogy nem kellett ma D-nél sokat várnotok. Szépek a nyerőszámaid, igen, volt, amikor anno én is elvesztettem a fonalat, mert annyi mindent mondott D, azt sem tudtam, melyiket kell megjegyeznem.
Katapetra,
ügyi vagy a fogyással kapcsolatosan. Igen, egy kicsit hosszadalmas lesz, de jól teszitek, hogy egymással fogtok majd foglalkozni

minden egyes pillanatot ki kell használni...
Jaj, ne is mondd, ez az idő teljesen kikészít már két napja rosszul vagyok szinte egész nap. Hajnalban már itt van róka, hát nem akar már békén hagyni!!!

és egész nap rossz a közérzetem, fáj a derekam, stb. (és képzeld el, úgy sajnálom a lurkókat, amikor hányok, mert addig szépen nyugisan alszanak, és az erőlködéstől felkelnek hajnalban is, és elkezdenek mocorogni, biztos nem esik nekik jól, akkor mindig megsimizom őket, hogy nyugodjanak meg, nincs semmi baj). De reménykedem, hogy itt a jó idő, és akkor minden ok lesz, jól fogjuk magunkat érzeni.
Momelcsi,
de jó lehet egy napotok, úgy megnézném hogyan telik egy ilyen lurkós nap...
Tudnál nekem segíteni? Cumisüveggel kapcsolatosan szeretném kérdezni, hogy van a 125 ml-s és a 250 ml-s, és nem értem, hogy most mind a kettőt kell venni? Mert én csak a nagyobbat vettem, szerinted vegyek kisebbet is? Milyen márkájú cumi, cumisüveg vált be nektek? Mert abban is tanácstalan vagyok, hogy milyet is kellene venni. NUK, és MAM-os dolgokat vettem eddig.