Sziasztok!
Tudom, már ezer éve nem írtam, de Sajó után most nekem is illene alkotni valamit. Igazság szerint azért váltunk inaktívvá, mert mi is hűtlenek lettünk, de a legkevésbé sem Dévisz miatt. Tavaly ugyebár a Cirisben megtörtént mindkettőnk műtétje és komolyan elgondolkodtunk azon, hogy - ha már amúgy sincs OEP-es lehetőségünk - miért ne legyünk egy kicsit önzőek, előtérbe helyezve a kényelmi szempontokat... Anyagilag pont ugyanaz a teher, de a jóval kisebb népsűrűségnek hála a pontosság, valamint a helyben lévő labor, endokrinológia, andrológia, illetve bármilyen, esetlegesen szükségessé váló műtét lehetősége miatt nekünk a Ciris ideális választás.
Persze ha tehetnénk, 4 embert akár ölben is áthoznánk ide, konkrétan Ágikát, Maját (tudom, már nincs ott), Déviszt és persze Kálmán "aput" (jó reggelt, gyerekek

), de Ironnal is maximálisan elégedettek vagyunk. Az sem mellékes, hogy itt nem stresszelnek minket feleslegesen az OEP-nél punnyadó agyatlanok "megszorításaival", ami miatt Dévisz sajnos kénytelen idővel elkergetni a kevésbé stimulálható pácienseket. Sajnálom, hogy Sajóék esetében ez megtörtént, azt meg pláne, hogy úgy, ahogy.
Novemberben már volt egy próbálkozás, de a szokásos rövid protokollal, ami megint azt hozta, amit eddig is. (Itt jegyzem meg, Iron is a Dévisz által preferált program mellett döntött egy régimódinak a legkevésbé sem jellemezhető környezetben, tehát ennyit arról, hogy mennyire "túllépett az idő" Dévisz módszerein.) A nagy szóródás miatt megint csak 2, teljesen jó petesejt lett, de a két, visszakapott embrió sajnos nem maradt velünk.

Most a következő program - ami a kérésünkre már hosszú stimu lesz - gyógyszeres előkészítése zajlik, konkrétan a fogigátlós hónap. A rendszeres ellenőrzést tekintve is ugyanaz a helyzet, mint Dévisznél, sőt, a stimu végén már minden reggel mentünk UH-ra (

), de kevés tüszőnél nincs is fontosabb a tökéletes időzítésnél. Amúgy Iron nem szídja Déviszt és a biológus sem méltatlankodva beszélt Kálmánékról, ami roppant szimpatikus.
Mi - a programjaink eredménytelenségétől függetlenül - mindkét orvossal elégedettek voltunk, bár tény, hogy Dévisszel néha egy kicsit nehezebb volt egyezkedni, viszont egyáltalán nem reménytelen.
Amíg anyagilag bele nem rokkanunk, nincs más választásunk, reménykedünk, hátha ez a program lesz a nyerő.
Bari: megtiltom, hogy a 2 mm-rel vékonyabb endometrium miatt aggódj!

Természetes, hogy küret után valamivel vékonyabb, mivel ez a méhnyálkahártya mélyebb rétegeit is érinti, szemben a mikivel, amikor csak a felső réteg válik le, így a kiindulási vastagság is más. Iron mesélt olyat, hogy valakiknél pont a küret után jön össze egyből a baba, mivel a régi, rosszabbul működő helyett egy új szerkezet alakul ki, ami funkcionálisan sokkal kedvezőbb lehet. Ez még akkor is így van, ha valamivel vékonyabb, mivel nem a vastagság a legfontosabb, hanem hogy mennyire jól működik. Persze van egy minimális méret, ami szükséges, de inkább legyen egy 7 mm-es, vérellátottság szempontjából viszont tökéletes endometrium, mint egy 12 mm-es, de valamivel "lustább". Remélem, hogy az ösztradiol nem száll az egekbe és nem csak fagyasztás lesz a program vége.
Amúgy itt a háttérben megbújva is figyeljük az eseményeket és továbbra is ide jövünk "haza", mert évek alatt ez a topic lett a babanetes otthonunk. Drukkolunk mindenkinek, aki már akciózik és persze azoknak is, akik még a kezdésre várnak.
