Sziasztok

!
Elveszett bárány jelentkezik

.
Még soha nem voltam ennyire lemaradva, mint most. Őszintén szólva nem is tudom, mikor tudtam utoljára olvasni is a fórumot. Most sem egyszerű, a két ovis (Panka és uncsitesó Nóri) pörög a hátam mögött.
Megvagyunk, köszönjük, bár nem a legjobban. Panka itthon volt a héten, Bence előtte két héttel. Én dolgozom, bár 3. hete köhögök kitartóan és most már baromi fárasztóan. Sajnos tornázni sem tudok eljárni, és egyre ingerültebb vagyok az állandó rohamoktól. Orvosnál is voltam, sima köptetőt adott, hétfő óta szedem, eredménytelenül...Na mindegy.
Regeltem a FB-ra, akit találtam, megjelöltem.
Karácsony: emiatt is gyomoridegem van. Azon már túltettem magam, hogy nem lesz időm kitakarítani, szinte itthon sem leszünk. A gyerekeknek már szeptember óta vásárolgatok netről, katalógusokból, úgyhogy ezzel sem lesz gond. Viszont P és anyósom óriási költekezési vágyával, és a szokásos kérdésekkel: "Mit vegyünk karácsonyra?", már nem tudok mit kezdeni. Semmi extra pénzünk nincs költekezni. Nem is látom értelmét annak, hogy a 20. rokonnak is vegyünk valami jellegtelen ajándékot, csak azért, hogy vegyünk valamit. Nem értem, miért nem szólhat arról a karácsony, amiről valójában szólna, hogy végre karácsonykor egy kicsit együtt van a család?! Az ország különböző pontjain élünk, én ennek örülök a legjobban, nem annak, hogy kapok 3 különböző tusfürdő csomagot

.
Nem lehet nekik elmondani, hogy én karácsonyra végre egy kis csendet és nyugalmat szeretnék, azt, hogy lássam a gyerekeim örömét, és egy kicsit tényleg együtt legyünk, veszekedés és rohanás nélkül. Hülyének néznének. És ha már itt tartunk: a konyhámban hetek óta nem folyik le a víz, a fürdőszobában folyik a mosdó, az udvarban nincs világítás: én annnak örültem volna karácsonyra, ha ezek a gondok megszűntek volna...
Hát bocs, hogy ilyen ritkán jövök, és akkor is panaszkodom, de megláttam a karácsonyos témát, és görcsbe rándult a gyomrom

.
Egyébként Pankával lelkesen elkezdtük a mézeskalács-sütést

. Sikerült vennem a piacon egy hatalmas mikulásos fémdobozt, azt szeretnénk megtölteni, bár folyamatos pótlásra szorul

. Szerintem soha nem lesz tele...
Irina, Heni, nagyon irigyellek a karácsonyért, én is ilyet szeretnék

.
Megpróbálok gyakrabban, és vidámabban jönni

.
Puszi mindenkinek, betegeknek jobbulást!!!!