A változatosság kedvéért szétvet az ideg, kiadhatom itt nálatok magamból?
Mondjuk, hogy igen.
A történet a következö. Adott egy 4 éves gyerek, mely 3 évesen bekerül egy oviba, ott nem érzi jól magát sok okból és átkerül egy másik oviba, a katolikusból az evangélikusba, ahol rögtön jól érzi magát. Egy évre rá a testvére is már oda járhat, további egy évre rá ö már iskolás, míg a testvére változatlanul ott ovis, míg az ovit fel nem számolják és összerakják egy annál sokkal messzebb új építésü oviba, s így lesz az egykori egy csoportosból 3 csoportos nagy hodály. Ebben az új létesítményben az öcsike is kap helyet és kicsivel késöbb a két éves kisöcsi is, noha másik csoportban. Minden szép és jó is lenne, eltekintve a napi több órás mászkálástól, ha a gyerekek ott is jól éreznék magukat. Ezt azomban 7 hónap elteltével se teszik olyannyira nem, hogy semmi kedvük odajárni, minden nap egy kín öket elcibálni az oviba. Hát kiveszi öket az anyjuk apjuk gyözködésére. Aztán megszületik a legkisebb öcsike, a ház megtelik, a nagyobbacskáknak jót tenne a közösség. Az anyjuk újra túrára indul és megtalálja az ideálisnak tünö megoldást egy evangélikus egy csoportos oviban, ami az elözönél ugyan csak egy saroknyival van közelebb, de ahol kedves és barátságos lelkek lakoznak. Szeretné a gyerekeket itt elhelyezni, de a másik oviból való kilépés miatt megsértödött evangélikus pásztor úgy dönt, hogy belölünk többet nem kér és visszautasítja a keresetünket, az ovit kötelezi a mi nem felvételünkre. Most már csak azt kell kinyomoznom, hogy a törvényi jogomból hogy csinálhatok gyakorlatilag is ovis helyet abban az intézményben, amelyiket szimpatikusnak ítélek. Tapasztalataim szerint az emberek olyanok természetüknél fogva, hogy inkább kussolnak és nyelnek, még akkor is, ha nem tetszik nekik az egész, minthogy kilépjenek az ördögi körböl és újra orientálódjanak. A mi visszalépésünk általános értetlenséget váltott ki. Ha tudtam volna erröl a kicsi oviról, nem is törekedtem volna a másikba talán, noha nem is nagyon gondoltam, hogy ekkora gondunk lesz belöle, mert hiszen minket összevontak, nem volt választási lehetöség.
Hát most a gyerekek hátán lett kihordva a történet. Ha nem tetszik, fel is út, le is út, de neked itt már nem terem babér. Sajnos a közelben egy olyan ovi sincsen, amihez ne lett volna már szerencsénk, vagy olyan, mely alkalmas alternatíva lenne.
Mivel a remélt költözés is elmarad, így akkor a gyerekeim arra lettek ítélve, hogy egyáltalán ne mehessenek oviba, csak mert egyszer felmondtunk egy olyan helyen, ahová a gyerekek utáltak járni? Jobbat tettem volna velük, ha évekig kényszerítem öket akaratuk ellenére? A fene se érti ezt a logikát. S hol marad a báránykák szeretete vagy a felebaráti szeretet? Na mindegy, nem tudom öket kényszeríteni, térdre imára meg azért sem hagyom magam lenyomni.
Mindenesetre nagyon, de nagyon dühös vagyok és felháborít az emberi értetlenség. Azzal, hogy ott felmondtunk, felszabadult két hely, de nekünk most csak egy kéne, de az nagyon. A fiam elég jó hangulatbarométer. Az eredeti oviba a szoknyám szélén ült, nem volt hajlandó beleolvadni a közösségbe. Más helyeken is, ahol megfordulunk és nem érzi jól magát, nem csinál semmit, csak elbújik a hátam mögé. Ebben az oviban teljesen más volt a helyzet. Itt rögtön elszaladt a többi gyerekkel játszani, mert biztonságban és jól érezte magát. Hát pont ide a jelek szerint nem mehet.
Nem megy a fejembe. S nem csupán ebbe az oviba nem, hanem a többi evangélikusba sem, amiböl felénk 5 darab van. A városiba nem adom be, mert anno Enivel oda is jártunk, s rosszak voltak a tapasztalataink: agresszió, ún. nyitott ház, mint koncept, halmozott balesetek (kórház agyrázkódás miatt, majd csípösérülés...), ill. az alkamazottak sztrájkja hónapokon keresztül. A katolikus oviban egy évig bírtuk, oda is utált Eni járni. A nevelönö utálta Enit, bár nem szolgált rá, s utált minket is, mint felnötteket. Sokat vitáztunk minden apróságon, mert erösen kötötték az ebet a karóhoz. Pl. segítsél az ovi bevételét javítandó bazár lebonyolításában, de ne vidd magaddal a gyerekeidet, mert zavarnak, stb.
Amikor megszüntették a kedvenc ovinkat, egy egyesületi szabad oviba kaptunk helyet rögtön a hátunk mögötti utcában. Örültünk is, de 4 napig bírtuk ki ott, mivel ott úgy gondolták, hogy te, mint szülö a következö x héten ott fogsz ülni a gardrobban, míg a gyerekedet beszoktatják naponta változó idötartamban és célszeméllyel. Az én gyerekem nem volt kezdö, már a második napon mondta, hogy anya mehetsz, minden rendben. A nevelök másképp goldolták és felhívták a figyelmemet a szerzödésben foglaltakra. Nem mehetek sehová, ha ök nem engednek el... Nomármost a nagylányom akkor volt elsös, öt el kellett ugyanabban az idöpontban vinnem az iskolába, a fiam akkor kezdte a beszokást az elöoviba, ami tölünk 2 km-nyire van és csupán fél órám lett volna a távra az iskolától. Nem hagytak menni, így nem szoktathattam be a gyerekem a másik helyen, csak miután kiléptünk az oviból. Pedig ott a gyerekem jól érezte magát, s nekünk is baromi nagy könnyebbséget jelentett volna. S mindemellett volt még egy újszülöttem, akit szintén figyelembe kell venni...
Regö köhög, mennem kell inhalálni.
Barbi
Nem tudott elaludni. 
de az is meg lesz . Ma nyugisabb napom lesz habár a bankba kéne bemenjek de ma törlök minden programot és csak pihenekkkkkk
Tök jó. 
30 másodpercen belül elaludt... 
hm...
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)