Sziasztok,
Már egy ideje olvasom a fórumot, és ma megígértem Nyuszikának, hogy bejelentkezem
Már személyesen ismerem Lor-t, Nyuszit és Monillát is, ezért egyre jobban nyomon követtem, hogy kivel mi történik.
Eddig együtt nevettem, és együtt sírtam mindenkivel, így most kihasználom az alkalmat, hogy elmondjam mennyire sajnálom, akiknek nem jött össze, és nagyon gratulálok azoknak, akiknek sikerült.
Magamról csak annyit, hogy nálam mindent rendben talált D. csak a páromnak vannak gondok a katonáival. Szerencsére van bőven, de a 70%-uk nyak és fej hibás
Viszont mivel Dévai szerint még ez nem annyira rossz, ezért mi nem mehettünk egyből lombikra, hanem végig kell csinálnunk az összes procedúrát.
Most volt az első ovuláció indukció. Letelt a 3 hét, amit együtt izgultam végig veletek pl. Nyuszi és Monilla és pozitívat teszteltem.
Ma mentünk mi is vissza Dévaihoz, és én voltam az egyik ember, akit Nyuszi említett, hogy pozitív teszttel vártam kint.
Képzeld Nyuszi, a lánynak, aki utánad ment be, neki is sikerült ugyanúgy 1 bébike, így a számláló 1994-re ugrott.
Sajnos nálam nem ugrott a számláló, mert nem látott D. semmit.
Azt mondta, hogy szinte biztos, hogy terhes vagyok, mert sok sárgatestem termelődik, de csak azt tudja mondani, hogy menjek vissza szerdán.
Szóval hiába volt a 3 hét izgulás, ma sem tudtam meg semmit, így egy kicsit elkeseredtem
Mindenkitől elnézést kérek, hogy az első bejelentkezésem ilyen hosszúra sikerült
nene