Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a jó szavakat, míg Gergőm aluszik gyors elmondom hogy is volt
Szombaton még Pécsen javában üvegiállítást néztünk urammal, a keményedések megvoltak, de hetek óta voltak már hozzá is szoktam. NEM készültem én szülni

aztán szombaton éjszaka fel3 felé mintha a keményedés mellé görcs is járul volna,néztem, 10-12 percesek voltak,de csak 5-6 db majd semmi, utolsónál elmentem pipilni és ott mint amikor megjön jött kis véres de nem nyúlós valami, szóltam uramnak felkel, mondta menjünk be persze én is akartam de akkor fájás nem volt mondtam hülyének néznek hogy bemegyünk... húztam melcsit meg játszós cuccot, meg a táskát is vittük de iratok kajás dolgot nem hiszen gondoltam úgyis hazaküldenek, kb5re értünk be, felvették az adatokat, majd persze mindenki kómás volt, 2X kérdeztek mindent, bekísértek a szülőszobára, ott rátettek nst-re majd jött egy fiatal dokik, jó dúrván megvizsgált, mondta hogy 2 újjnyi, aztán mindjárt 5 perces de gyenge fájások lettek. Uram mellettem volt, még vihogtunk is, majd kb 15 perc után jött a kis fiatalka vissza és nézte hogy a kezdeti 5 fájásnál a baba szívhangja leesett, gyors hívta az ügyeletes főnők dokit, aki azt mondta hogy hívják az én dokimat, szegényem be is ért kb fel8ra de addigra minden rendben lett, talán nem levegőztem rendesen az elején. Majd megvizsgált, azt is fájt, aztán mondta megnézi a magzatvizet, burkot repesztett, hú de jó meleg volt a víz

és szép tiszta, mondta hogy jó akkor várunk kicsit, majd mondta hogy az epidurálist szeretném-e, mondtam jöhet, majd bekötötte, van kis hatóidő, aztán szerette volna beleadni az anyagot, de a buta cső megtört, így cső ki, új szúrás, de addigra már bitang fájások voltak, persze 2 fájás között meg a jó röhögés, addigra nővérem is megérkezett, ő is ott volt velem végig. NA a 2. epidurális jó lett, beadta az anyagot és ott jött a jó élet.... hmmmmm majdnem elaludtam, szülésznő nézett vérnyomit, majd adott egy adat infóziót, majd utána megint nézett vérnyomit, végre 100 lett, előtte 70 volt, majd megegy adag infúzió, akkor már 114 lett!! Nem való nekem a drogozás

)) amire lefolyt az epi, utána doki mondta hogy ha van székelési inger szóljak, hát volt is , szinte azonnal, majd minden felgyorsult, elmondta hogy hogy nyomjak: szem becsuk, nagy levegő, "kakil" lábakat húzom, egy fájás alatt 3 ilyet kért

nekiindultunk, első nyomásnál nővérem kijelentette: fekete a haja

aztán szerintem a 4. fájásnál meglett ( az ugye 12 nyomás) dokim jobbról nyomta a hasimat nővérem balról egyszerre szülésznő meg olajjal vagy mivel tágított... aztán hopp 12:30kor kicsusszant GErgő

Majd utána szépen egyben a méhlepény is.
Olyan szép volt nekem

kis édeske, majd a varrás és a belül megvizsgálás nem tetszett... de csak kb 1 cm-es gátsebem van, mások szerint akik már látták szemből szép is

inkább a hátsóm fájt napokig a kórházban, mintha megint tolófájások lennének vagy izomláz
na hosszú lettem... most éppen aluszik a drága jó fiút játszik
