Limo, Tünde, Clárika, Babaimádó: nagyon sok szeretettel gratulálok a babákhoz! Nagyon ügyesek voltatok!
Szent Istvános vajúdáshoz csak annyit, hogy utolsó éjszakánkon a kórházban kaptam egy szobatársat, akinek a vajúdásához én is asszisztáltam! Zselét kapott, és nem a szülőszobán vajúdott, hanem a kórteremben, pedig lett volna üres szülőszoba. Na, ezt rakjátok össze! Én masszíroztam a derekát, bíztattam, mértem a fájásokat - már amikor nem épp a gyerekosztályon szoptattam a kicsi fiam
Egy rövid szülés-történet részünkről:
Dokival megbeszéltük, ha minden ok, mehet a vbac. Szülést nem indít, mert az kockázatos, várunk, amíg minden rendben van. Gátmetszés mindenképp lesz, mert először szülőnek számítok. Oxitocint legfeljebb csak a végén kapok, nehogy a hegem szétnyíljon a terheléstől. Fájdalomcsillapítás nincs, hogy érezzem, ha elkezdene szétválni a hegem.
Ezekhez mind tartotta magát az orvos. És akkor íme:
Július 31-re voltam kiírva. Aznaptól rendszeres keményedéseket éreztem, mutatta a gép is. Méhszáj egy ujjnyi. Másnap szintén ugyanez. Harmadnap, hétfőn hajnali 1-kor kezdődtek a 7 percesek, de reggeli vizsgálat, ctg: még mindig csak egy ujj, méhszáj éretlen, hátrahajló, nem felkészült a szülésre. Doki javasolta a császárt. Gondoltam, rendben, biztos oka van, hogy Bálint még mindig nem akar kibújni, pedig fájásaim is vannak. 30 órán keresztül voltak 6-7 perces fájásaim, amiket szépen átlélegeztem, sétáltam, négykézláb átringattam. Jógáztam, zuhanyoztam, és az utolsó órákban felváltva szedtem a cimicifugát és a caulophyllumot. Kedd reggel tehát bementünk, hogy irány a műtő. Adatok, kikérdezés, vérvétel stb. Dokit megkértem, azért kíváncsiságból vizsgáljon már meg, mert ez hihetetlen, hogy pont az én szervezetem nem működik rendeltetésszerűen: fájásaim vannak, de a méhszájat mégse nyitja ki ez a sok fájás. Doki belement és legnagyobb meglepetésére az egy ujjnyi bő két ujjnyi lett! Így hát burkot repesztett 8 óra körül. Bevonultunk a szülőszobába, ahol a szülésznővel a fájások között nagyon kellemes hangulatban elbeszélgettünk az elején. Rendkívül megnyugtató volt az egész hozzáállása, mindig jött, segített, kérdezte, hogyan lenne jó. Kicsit mekóniumos volt a magzatvíz, mondtam, hogy ha bármi gáz, azonnal műtsenek. De szépen haladtak a dolgok: doki türelmes volt, szülésznő segítőkész továbbra is. Páromnak sem volt ismeretlen a helyzet, én pedig mindig csak az adott fájásra koncentráltam, azt lélegeztem át, sokat mosolyogtam, és minden tudásomat latba vetettem. Szerencsére, mindig határozottan tudtam, mi esik jól, és annyira nem engedtem a fájdalomnak, hogy elveszítsem az uralmat a testem fölött. Előző szülésemnél ez nem így volt. Most mondjuk, tény, hogy nem nyomatták ész nélkül az oxitocint, a szervezetem anélkül is tudta a dolgát. Így lett bő 3 ujjnyi. Innentől labdán ültem, és innentől kezdett jobban fájni. Szülésznő megmutatta a helyes pózt. Mondta, hogy tudja, hogy ez így jobban fáj, de egy órát megspórolhatok, ha jól csinálom. Így hát igyekeztem. Aztán inkább az ágyra feküdtem, de sehogy se volt jó. Nekem a derekam fájt nagyon, párom masszírozta. Aztán egyszercsak a doki megkérdezte, hogy Bea, nyomni kell? Azt hiszem, igen... - feleltem. És akkor jött pár fájás, én a dokit még megkértem, hogy még egyszer magyarázza el, hogyan vegyek levegőt, mert otthon hiába tudja az ember, ott a helyszínen azért más kicsit
Türelmes volt, párom szerint már helyettem lélegzett a doki
Azért én se csinálhattam annyira rosszul, mert 11.55-kor megszületett Bálint. Jópáran bent álltak már a kórházi személyzetből, mindenki mosolygott rám, erre emlékszem. Doki hasbakönyökölt, de nem bántam, fájt, még véraláfutás is lett a hasamon, de elkelt a segítség. Így fekve másképp nemigen tudtam volna kitolni a 4 kilós 59 centis Bálintot. Doki végig kérdezte, császáros hegvonalban nem fáj? De nem fájt. Meg voltam róla győződve, hogy nem nyílik szét a seb vonala. Fantasztikus volt, amikor megszületett Bálint, eufória és boldogság. A köldökzsinór kétszer is a nyakán volt, de semmi problémát nem jelentett! Nyelt magzatvizet is, jól kiszipkázták a csecsemősök. Engem pedig 10 percre elaltattak, hogy megtörténjen a betapintás, hogy ép maradt-e a hegem. És igen!!! A varratokat is altatásban kaptam meg.
Minden nehézségével együtt a legfelejthetetlenebb élménye az életemnek az a 34 óra, ami alatt végül is megszületett Bálint. Mindenféle szempontból olyan plusszt jelentett ez az egész, és erőt, hitet, bizalmat, kitartást tanultam, meg hát önismereti tréninget kaptam ez alatt az idő alatt, hogy az valami elképesztő.
Azt meg csak remélem, hogy talán a kórház álláspontja (miszerint császár után császár) is ezáltal lazulni fog és a külföldi mintáknak megfelelően itt Mo-on is, ha minden klappol, és nincs komplikáció, akkor több esélyt adnak a vbac-ra készülő kismamiknak.
Na, mégsem lett elég rövid
De mennem kell, mert elsőszülöttem felforgatja a lakást, egyedül vagyok a két gyerekkel
így szabadon garázdálkodhatok még!
viszont nekem is muszáj feküdni, annyira elkezd húzni, feszíteni, nyomni lent, ha sokat ülök, állok... Ma például elindultunk sétálni, de én a kapuig se jutottam, mert vissza kellett jönnöm lefeküdni... De már érzem, hogy kezdem összeszedni magam, mindenféle téren! 
Még egyszer gratulálok nektek!
Történetet várom,a kisbaba gyönyörű!!Ekkora haj! Hiába,fodrász lánya...
ops
