Macs,
Szerintem nem kell mindig szó szerint elfogadni, ami le van írva és amit mások mondanak! A saját tapasztalataid sokkal többet mondanak mindennél. Nem biztos, hogy az a gond, amit írtam, csak egy tipp volt, de lehet, hogy jó tipp. Az meg, hogy nem mérlegelsz, nem hiszem, hogy gond lenne, legalább nem idegesíted magad. Ha szépen fejlődik a baba, van elég kakis pelus, nem lehet gond. Az én lányom pl. csak 5-7 perceket szopik, mégis hatalmas baba! Igaz, mérni nem mértük, mióta hazajöttünk a kórházból (pénteken lesz 4 hetes), de látom, hogy jól érzi magát és ez a lényeg.
Visszatérve a ciciztetésre és arra, hogy hasfájós a bébi: szerintem ilyen fiatal babakorban mindent rá lehet fogni a hasfájásra, mert ugyebár a babusz nem tudja elmondani, mi a baja. Tegyük fel, hogy tényleg a hasa fáj: ha így van, nem hiszem, hogy a további szopi jót tenne. Ha nekünk fáj a hasunk/gyomrunk, nem eszünk többet, ugye? Akkor hogyan várhatjuk el a babától, hogy ő még tovább egyen? Hiszen picike még a gyomra, lehet, hogy nem bír többet enni már. Szopi helyett lehet dajkálni, masszírozni, simizni, stb... Szerencsére úgy tűnik, Lili nem hasfájós, így ehhez nem igazán tudok hozzászólni. Jókat rotyogtat, meg sokat bukik a mohó evéstől, de nem görcsöl, úgy látom.
De mi van, ha nem is a hasa fáj, hanem másért sír? Elég nehéz kitalálni, mi lehet a baj. Szerintem ha sír, és felveszem, és ilyenkor elhallgat, akkor elég egyszerű az anya dolga: a baba csak az ölelésre vágyott, meg a melegségre, meg a ringatásra, anya hangjára... De ha tovább sír, és tudod, hogy nem kakis, most evett, nem görcsöl, nem fázik és melege sincs, akkor talán lehet arra következtetni, hogy álmos, de nem tud aludni. Na, ilyenkor igenis, hogy hagyni kell (szerintem), mert meg kell tanulnia elaludni. Pár alkalom után pedig megtanulja.
Kicsit dőreségnek tartom, amit mostanában hirdetnek (és már itt is megjelent egy cikk erről), hogy "ne hagyd sírni a babát, mindig vedd fel, mert akkor érzi, hogy számíthat rád". Anyáink még igenis hagytak minket sírni, és kérdem én, ki az, aki nem számíthat az anyjára???
Itt két elv áll egymással szemben és mindenkinek el kell döntenie, melyik mellett tart ki. Meg persze a baba is dönt ebben a kérdésben.
Most lehet, hogy úgy tűnik, én a babámat állandóan a kiságyban ríkatom, és fel nem veszem, de ez nem így van. Igenis vannak alkalmak, amikor beteszem a kiságyba, mert dolgom van, vagy tudom, hogy aludnia kellene már, de mégsem teszi. Ha picit sírdogál, kicsit várok, hátha abbahagyja magától, majd bemegyek hozzá, megsimogatom, halkan beszélek hozzá, felhúzom a zenélő elefántját (azt nagyon szereti). Ha kell, háromszor-négyszer is megteszem ezt - és el is alszik végül. Nem hiszem, hogy ezzel a kis lelkébe taposnék. Mindig ott vagyok neki elérhető közelségben, mindent megkap, amire szüksége van, persze mindezt nem ő állítja, hanem csak én, aki csak sejthetem, hogy tényleg minden rendben van így...

.
Nem akarom én ezt túllihegni, nálunk ez működik (lassan szerintem elkezdjük éjszakára is a kiságyában altatni, mert erre még nem volt energiánk

, mert vissza szeretném kapni a férjemet, aki a nappaliban alszik a kanapén, mert fél, hogy éjszaka ráfekszik a dedre...
Na, be is fejezem az okoskodást, akinek nem ízlik ez a módszer, ne éljen vele, aki meg tanácstalan, próbálja ki, baj nem lehet belőle!
Andi