Évi! Én is kaptam még a várandósság elején a védőnőtől egy lapot, mint a Dia, amin rajta van a protokoll, hogy melyik héten hova és milyen vizsgálatra kell menni, illetve milyen telefonszámon lehet időpontot kérni. Erre a hétre az volt írva, hogy Anti-D Titer minden várandósnál. Ez vérvétel volt, azt hiszem, hogy az ellenanyagot szűrik vele. Hogy van-e Rh-összeférhetetlenség talán. Hozzáteszem, a várandósság elején megnézték, hogy milyen a vércsoportom és 0 pozitív vagyok. Nem tudom, Ircsi biztos pontosabb választ tud adni! Mindenesetre jövő héten mehetek az eredményért, akkor talán okosabb leszek. Kérdezte tőlem a nővér, hogy uh nem lesz? Nem tudom, mi összefüggés van a kettő közt. Én mondtam, hogy nem, mert a védőnő és a dokim is mondta, hogy majd a dokim megcsinálja az uh-t.
Bévi! Így okés, ha csak olyan vendégek mennek, akik segítenek is.
Tusfürdő: Én csak azért kérdeztem, hogy nem kell-e inkább illatanyagmentes, mert nem tudom, hogy allergizálhatja-e az illatos a babát. Ebben még tapasztalatlan vagyok.

Azt tudom, hogy túl erőset nem szabad, és parfümöt se, bár én is csak minimálisan szoktam magam befújni. És eleve enyhe illatút használok mindenből, nem szeretem a túl erőset.
Pénz: Szerintem az már régen rossz, ha egy doki megmondja, hogy mennyit kér. Ilyet nem is tehet!!! Még ha én kérdezem meg, mennyit kér, arra sem válaszolhat. Mi hagy döntsük el, hogy mennyire vagyunk hálásak azért, amit tett.
Szülésznő: Nálunk nem lehet fogadni. De mind nagyon kedvesek és törődnek az anyukákkal!!! Ma mikor vérvételen voltunk, felismert aki felvett és köszönt. Kellemesen csalódtam. A vajúdóban aki volt anyuka, mind a 4 szülésznő ránézett, kérdezték hogy van, vigasztalták, elmondták mi a teendő gátsebbel, milyen fájdalom esetén kell azonnal szólnia, és amikor kiment wc-re, felsegítették és kikísérték!!!! Úgyhogy mind nagyon kedvesek!
Védőnő nálunk hazajöveteltől számítva 2 napon belül kijön, gyerekorvos 6 napon belül. De azt mondják, ők is általában még aznap, legkésőbb másnap. Gyerekorvos nálunk se írja fel előre a recepteket, hanem amikor kijön, akkor.
NST: Nálunk a 36. héttől hetente, majd a 38-tól hetente 2x.
Szilvás! Remélem jobban van már a pocakod!
Dia! Nagyon kemény meccs volt!

1-1-nél mondtam, hogy ilyen nics, aztán 3-1-nél megnyugodtam, erre a vége...

Komolyan azon drukkoltam, hogy 3-3 legyen, olyan izgi volt, de azt hittem a bíró már sose fújja le. Remélem a mai meccs is ilyen jó lesz, csak spanyol győzelemmel.

És akkor végre 2 olyan csapat játszhatna döntőt, akik még sose nyertek vb-t. Na meg bízom a bíróban is, Kassai szerintem eddig nagyon jól bíráskodott, remélem most se fogok csalódni benne.
Ilus, sajnálom, hogy ilyenek anyósodék.
Csecsmősnővérek szólni kell nekik, és kérdezni. Maguktól nem jönnek rá, mi a problémád, ha nem szólsz nekik. Nálunk szívesen segítenek!
