Csuti: még mindig nem tértem magamhoz a műtéttel kapcsolatos élménybeszámolód után. Az a korai felébredés enyhén szólva is vérlázító. Amikor korábban, még az állami intézményben, a műtétet megelőző anesztesi konzultáció alkalmával az ezzel kapcsolatos megjegyzésemet eleresztettem a nőnek, majdnem meg volt sértődve. Közölte velem, hogy műtét közben lehetetlen felébredni és az ezzel kapcsolatos történetek csak mesék. Hát persze, én meg egy transzvesztita yeti vagyok.

Na most ha valamit nagyon utálok, az a hazug orvos. Azt esetleg elhiszem (ha akarom), hogy nála nem volt ilyen, de a csillagokat azért ne akarja lehazudni az égről. Ha egy doki/dokinő hazudik ezzel, vagy akár csak egy vizsgálat fájdalmasságával kapcsolatban, nagyon be tudok rágni. Azon pláne kiakadok, amikor a mi érdekeinkre hivatkoznak. Jelentem, az én érdekem az, hogy ne ébredjek fel és ne fájjon. Igen, ez az én érdekem. Arról meg nem én tehetek, hogy a bénaságukra, nemtörődömségükre nem tudnak jobbat kitalálni. Megjegyzem, Angliában mostanság egy új, az eddigiekhez képest jóval érzékenyebb műszerrel kísérleteznek a műtét közben történő felébredések kiküszöbölése érdekében, illetve azért, hogy erre minél hamarabb rájöhessenek, még mielőtt a beteg a fájdalomtól elájul. Micsoda felelőtlenség egy rakás pénzt ölni olyan dolgokba, amelyek csak "meséken" alapulnak, nem?
Örülök, hogy már jobban vagy.
Miciona: Kálium csak akkor jár, ha Dévisz szteroidot (Prednisolon) is felír.
Bari: Jó sok tüsződ van, gratulálok!

Ami a kapott hormonok mennyiségét illeti, Dévisz nem kispályázik. Láthatóan azon van, hogy a nagyobbak ne tudják az összes hormont "elenni"a kisebbek elől. Kiváncsian várom az első UH eredményét.

Sajnálom, hogy a szonda rossz élmény volt, de legalább (egyszer és mindenkorra) ezen is túl vagy. Mivel sok tüsző van és a hormon sem kevés, a sok husi mellett arra is ügyelj, hogy még csak véletlenül se egyél olyat, amiben szója van.
Nálunk egy hete elindult a hormonkezelés. Heti 2 Merionalt kapok és várhatóan 3 hónapig megy majd. Állítólag ez azért jó, mert a már jobban működő heréket egy kicsit felturbózza. Az más kérdés, hogy ezzel gyakorlatilag ellenőrizhetetlen lesz a műtét hatása a katonák számára nézve, mert a szurik is erre lesznek befolyással. Mivel már hatalmas gyakorlatunk van az otthoni szurizással kapcsolatban, természetesen ez a része nem okoz gondot. Egyáltalán nem fáj, csak hogy egy kicsit fényezzem magam.

Szimbánéhoz képest annyiban bonyolultabb nálam a dolog, hogy képtelen vagyok a hasamon összecsípni a bőrt, mert az nálam olyan - hogy is mondjam - masszív.

Sebaj, legalább több hely van a gyógyszernek.
Innen a háttérből drukkolunk mindenkinek, aki a közeli jövőben elkezdi a programot. Esőtől mentes, madárcsicsergős reggeli várakozást és tüszőhegyeket kívánunk!
