A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Szia Kriszto!

Köszönöm,hogy válaszoltál.
Nagyon kétségbe vagyunk esve,főleg a férjem....
Most minden segítség nagy segítség nekünk,mert még csak a spermavizsgálaton van túl a párom( ami katasztrófa),és a következő konzultációig is hónapokat kell várni.

Ti itt a legtöbben maszek úton jártok orvoshoz?
Körülbelül mennyi az az összeg amennyibe kerül ?
Hogyan lehet elérni Dévai dokit?

Előre is köszönöm
Ritt

Ritka
máté rita
 
 


Rita! Ha még nem döntötted el, hogy hol szeretnél a későbbiekben lombikozni, telefonáld körbe az intézeteket (a neten az elérhetőségeket megtalálod) és érdeklődj, hogy kb. mikorra tudnának időpontot adni, illetve az adott intézetbe járók által látogatott topicokban lesd meg, hogy jellemzően mekkora várólista van, illetve hogy van-e egyáltalán.
A legfontosabb dolog most az lenne, hogy a párod eredményével keressetek fel egy andrológust (nem egy "mezei" urológust!), aki felméri, hogy mekkora a baj és ha az állapotán nem lehet javítani, kiállít egy papírt, ami egyben egy lombikra jogosító javaslat. Ennek birtokában érdemes először lombikcentrumba menni, különben még az is előfordulhat, hogy teljesen felesleges vizsgálatokat írnak elő Neked. Ha van egy andrológiai javaslat, akkor már csak célirányosan, a javasolt lombik-technika által előírt vizsgálatok várnak rád (rátok), illetve ha találnak valamit, akkor természetesen újabb vizsgálatok is szükségessé válhatnak.
Ha érdekel egy jó andrológus, Kopa Zsoltot tudom ajánlani (20/588-5000), de Erdei Edit is nagyon jó, csak nem tudom, hogy állami intézményben is rendel-e jelen pillanatban. Az ő általuk kiállított javaslatot bárhol elfogadják. 8)
szimba
 
 


Sziasztok!

Momelcsi, holnap majd kiderül (remélem),h mikorra várható a kezdés. Nekem még hiányzik a hormonvizsgálat :?
Már nagyon várom a holnapi napot. Örülnék,ha a mostani ciklussal meglennének a hormonok és köv.ciklusban már indulhatnánk is, de Erdei doktornő azt javasolta a férjem eredményeivel,h szedje tovább a vitaminokat és ha lehet akkor inkább szeptemberben kezdjünk.....majd holnap kiderül,h mit mond Dévisz :roll: amúgy a szabija miatt sem férnénk már bele a nyári kezdésbe.

Rita, csatlakozom Szimbához ;) érdemes legelőször egy andrológust felkeresni. Emlékeim szerint Erdei doktornő (20/924-3243) is dolgozik állami intézményben, de nem tudom,h hol :?

Miciona, te nem mostanában voltál Dévisznél? Kezdhettek még szabi előtt?

Bari

bari6
 
 

 
 

Bari!

Már a múltkor is akartam kérdezni, hogy milyen vitaminokat szed a férjed? Milyen szempontból segíthet? Mármint mennyiség, minőség? Valóban van ebben valami?
Dr. Szimba? Vélemény?
Talán mi is kipróbálnánk, amíg várunk.

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


Drága Rita!

Kétségbeesésre semmi okotok nincs! Fiatalok vagytok még! A férfiakat persze megviseli a gondolat, hogy temékenységük csökkenőben van, de ez manapság harminc után természetesnek mondható! Talán még jobb is, hogy nem kell végig csinálni az egyéb lehetőségeket, hanem rögtön lombik programmal kezdhettek. A férfi "meddőség" ma már 100%-ban gyógyítható!
A Dévai intézet magán intézet. Dévai jelenleg egyedül dolgozik, tehát Őt kell felhívnod a bejelentkezéshez. Telefonszámot a honlapon találsz.
A kezelés félig fizetős, félig támogatott. Ez annyit jelent, hogy az előírt vizsgálatokat máshol is elvégeztetheted TB-re, megbeszélve a háziorvossal. Dévai konzultációi fizetősek, egy alkalom 10.000,- -12.000,- Ft . Magát a programot fizeti a TB, de a gyógyszerek, bár támogatottak, így is sok pénzbe kerülnek.
Először meg kell csináltatni egy sor kötelező vizsgálatot, amit a TB törvény ír elő, ezt Dévai le fogja írni. Részt kell venni egy szóbeli tájékoztatón és alá kell írni a papírokat. Nem szabad megrémülni ezek tartalmától, minden eshetőséget tartalmaznak! Ha ezek megvannak elkezdődhet a program, ami vérvétellel kezdődik a ciklusod 1.2.3. napján. A beállítástól (felírja a hormon injekciókat) nem kell fizetni. Innentől kezdve két-három naponta ultrahang és vérvétel. Az UH reggelente az intézetben, vérvétel a János kórházban, vagy a Nyírő Gyula kórházban ugyanazon a napon. (Inkább a Nyírőt ajánlanám!) A program természetesen a Te női ciklusodhoz igazodik! Ennek megfelelően történik a petesejtek leszívása, a megtermékenyítés és a visszaültetés. Maga a program így kb. két és fél hét. Aztán kezdődik a várakozás, hogy sikerült-e, vagy nem. Ez főleg lelkileg viseli meg a gyermekre vágyókat. Bizony fel kell készülni a kudarcra is!
A TB 5 programot támogat. Egy pogram akkor számít befejezettnek, ha megtörtént az embriók visszaültetése. Ha tehát a visszaültetésig nem juttok el, akkor az a program félbe szakadt és nem számít bele az 5 támogatottba. A megszakadásnak több oka is lehet, de erről majd később, ha már elkezdtétek a vizsgálatokat.
Dévairól tudni kell, hogy rendkívül sokat (12 -15 órát) dolgozik naponta. Stílusa ennek megfelelően alakul, gyakorlatias, határozott. A betegeit (habár rengetegen vannak) többnyire arcról felismeri és általában megenged magának némi bizalmas viccelődést, amit többnyire szeretünk, de akad aki otrombának tartja.
Mindent összevetve: A kezelés sok pénzbe kerül, az intézet kíváló, Dévai nagyszerű szakember, sokat kell várakozni és a vizsgálatok után szaladgálni, DE MEGÉRI!
Örülünk, hogy megkerestél bennünket, itt mindig megértő sorstársakat talász, ha tanácsra, vagy segítségre van szükséged!

Üdvözlettel

Sajo
( egy 50-es, szintén "katasztrófális" állapotú, gyermekre vágyó férfi)
sajo
 
 


Kriszto: a vitaminokról korábban sokat beszéltünk itt, a topicban. Visszanéztem, a 645. és a 654. oldalon (is) volt róla szó, de ha van időd keresgélni, még több helyen is felmerült. A lényeg az, hogy az agyonreklámozott multivitaminoknak és a Fer14-nek nem szabad bedőlni. Az RDA-t el kell felejteni. Szerencsére ma már hatalmas a választék és mindenféle formában, illetve nagy adagokban elérhetőek a szükséges ásványi anyagok és vitaminok, ráadásul a neten nagyon sokat lehet találni és nem kell a gyenge készítményekért a gyógyszertárban vagyonokat fizetni. 8)
szimba
 
 


Szimba!

Köszi :D

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


Kriszto, a férjem egy éve (akkor nullás spermaképpel) kezdte el szedni az 1000 mg-os C vitamint, 400 mg-os E vitamint, Q10, Aloe Verát, Maca Vibet, méhpempőt. A Maca Vibe helyett most már Macskakarom kapszulát szed, ami szintén a Vibe terméke.
Nála most állandósulni látszik a 2-3 millió/ml-es katonaság :lol: aminek nagyon örülünk. Az utolsó vizsgálatnál a mennyiség meg volt megint, csak a minőséggel volt gond (fejproblémákat látott a doktornő) ezért mondta,h szedje tovább a vitaminokat és inkább várjunk szeptemberig.
Érdemes még sok-sok zellert, spárgát, fürjtojást, mandulát....enni.
Amit célszerű kerülni szója!!!! ill. a doktornő most mondta,h a rizst és a kukoricát sem árt elkerülni :shock: .

bari6
 
 


Ahogy Bari is írta, a szója tilos!!! Rendszeres fogyasztás esetén már kis mennyiségben is káros. Persze csak férfiaknál. (Menopauzában lévő nőknek meg kifejezetten ajánlott.) Ami még nagyon fontos, az a szelén és a cink. 8)
szimba
 
 


Hát szóját biztos nem tudnék letuszkolni a torkán, semmilyen formában :lol: :lol: :lol:
Nekünk a pici javulás már ugrást jelenthetne az ICSIről az IVF-re, szóval jó lenne!

Szimba!
Hogy vagytok? Hogy viselitek a meleget így, lábadozás közben?Asszonykád teljesen felépült már?

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


Sziasztok!

Rita!

Én (és szerintem sokan mások) maszek alapon járok doki (k) hoz. Az alapvizsgálatokat OEP által támogatottan próbáltam elvégeztetni.
De minden másért fizetni kell, és nem keveset! Az én férjem eredményei nagyon nem jók, de reménykedünk!!! :D Ne légy elkeseredve, minden megoldódik. Én is kétségbe estem, de már kezdek "észhez térni". Készülj fel anyagilag, mert nagyon sokba kerül minden!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :!: Mi az összes megtakarított pénzünket! ebbe fektetjük.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csuti83 2010.09.27 17:05-kor.

Csuti
Kép
csuti83
 
 


Halihó!

Ki tud Libusékról? Lassan egy hetesek lesznek, ideje lenne hallani Róluk valamit!!!!!!!!!!
sajo
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk Dévisznél és láttam Libusékat :lol: remélem hamarosan jelentkeznek itt is. Annát sajnos nem láttam, nem láttunk be a bébihordozóba :( . Elég fáradtnak tűnt :?

Képzeljétek, amint megjön piri indulunk is :lol: még mindig olyan hihetetlen.... úgy felgyorsultak az események,h csak na. Holnap 2 helyre is megyek vérvételre. Kedden megyünk a tájékoztatóra.
Komolyan nem térek magamhoz :) azt hittem,h majd csak szeptemberben kezdhetünk, erre csak pirit várjuk :)

Remélem csajok és fiúk, nektek is ilyen jól alakulnak majd a következő vizsgálatok és tényleg a 2010-es év csuda jó lesz mindenkinek ;)

Csuti, holnapra egy naaaagy kalappal. Ne izgulj, nem lesz baj ;)

Puszi mindenkinek!

Bari

bari6
 
 


Csuti!
Szorítunk ezerrel + mégkettő!

Bari!
Bizony így van ez! Az embert elkapja a láz, hogy ebből még gyerek is lehet!
Nagyon szorítunk Nektek is!!!!!!

Jucus, Sajo
sajo
 
 


Sziasztok!

Csuti, délután írtam, de sajna elszállt.
Tehát: hálóruha, köntös, papucs, törölköző, váltóbugyi, betét, evőeszköz!!!, tisztasági csomag, én vittem wc papírt is, ha netán közösbe kell menni.
Kaját is vittem, féltem, hogy rossz lesz, de nem kellett volna.
Ne egyél, ne igyál már holnap semmit a műtétig.
Nem biztos, hogy ugyanazzal altatnak mint multkor, tuti semmi bajod nem lesz. Én drukkolok nagyon.
Ma én is voltam Dévisznél, én Katával találkozam:)
Rossz hír, hogy spontán ciklusban nincs tüszőm. Jó hír, hogy gyógyszerrel meghozza a menszeszt és még július elején elkezdünk egy stimut:)
Úgyhogy Barival együtt tölthetem a reggeleim. Neked mikorra várható? Nekem kb. július 3.
Holnap reggel megyek én is Nyírőbe vérvételre.
momelcsi
 
 


Halihó!

Sajo, Szimba örülök, hogy jobban vagytok és ismét velünk... :lol:

Örömmel olvasom, hogy nagyon sokan kezdünk június végén, július elején!Én is! Persze elkiabálni nem akarom, hétfőn tudom meg a kenet eredményt, és aztán az első UHn kiderül, vannak e nem kivánatos elemek bennem...remélem minden tiszta lesz és kezdhetünk! :lol:

Sajo, Mici, Bari Ti kezdtek és még ki? Remélem elindul egy kedvező hullám amit megtudunk lovagolni! Igazi hullámlovasok leszünk! :lol:
Felkell készülni, hogy nagyon sokan lesznek, így szabi elött, tudjátok mit jelent ez.....nagyon hosszú várakozás és még annál hosszabb is. De legalább nem fogunk megfagyni.
:wink:
Mindenkinek kívánom a legjobbakat!

Jellemző a Jánosra én polip műtét után kaját sem kaptam, 7re mentem, 17kor jöttem el.
Csuti, készülj fel, hogy esetleg legalább két hétig nehezedre fog esni a járás. Én így voltam vele, pontosabban lábra alig bírtam állni, igaz sokkal többen vannak akiknek nem fájt utána is. Az is lehet, hogy egy amatöree bíztak.. :shock: Majd meséld el, hogy milyen volt....
emerenc
 
 


Sziasztok!

Mint írtam, minket ma hidegzuhanyként ért a hír a kezdéssel kapcsolatban.
Borzasztóan örülök, de még egy csomó minden nem értek, tudok. Ez lesz az első, így tele vagyok kérdéssel.
Dévisz annyit mondott,h indulunk...holnap progresteron és testosteront néznek + toxot. Aztán,ha piri jelentkezik telóznom kell azonnal UHU miatt, amit valószínűleg az új doki fog csinálni, mert Dévisz konferencián lesz külföldön. Kedden csoportosra kell mennünk.
Most akkor ahogy megjön és elkezdődik az UHU, akkor már szurit is fogok kapni? Ez azt jelenti,h kb. 20 nap és leszívás és beülti.....? :roll:

Emerenc, kezd majd még velünk Momelcsi és remélhetőleg Csuti is :) ha jól emlékszem :roll:

Momelcsi, sajna pontos időt nem tudok, mert piri késik ;( Én is holnap megyek a Nyírőbe, de engem még előtte itt Battán is lecsapolnak toxo miatt.

Csuti, holnapra naaaaagy drukk ;)

Mici hol vagy?

Jó éjt mindenkinek!

Bari

bari6
 
 


jo reggelt ! Sajnos nem tudok sűrűn jönni , mert munkahelyen nincs időm irni, otthon meg a tv a monitor es most ugye foci vb zajlik, ami azt jelenti , hogy foglalt a tv :(
A kenet negativ lett nekem is, ugyhogy hetfőn megyek 20. Napi vervetel. Jővőhet penteken megyek vakbeallitasra, mert 29.-én nem lenne ott Apank.
Bari, igen ez azt jelenti , hogy elkezdődik :)
miciona
 
 


bocsi az ékezetekert ,de most is telefonrol irok.
Emerenc, remelem nem lesz akadálya neked sem a kezdesnek. Jo lenne, ha nem kene varni nyar végéig.
Annak örülök , hogy Apank állit be es nem kell az uj fiuhoz mennem 29.-en. Kivancsi vagyok , hogy piri előtt 4 nappal mit lat majd. Bar gondolom csinalt mar ilyet.
miciona
 
 


Bari,
Neked ,ha most van 20. Nap akkor tuti talalkozunk majd, mert nekem vasarnap lesz, tehat 3nappal jarsz előttem.
Valoszinű együtt varakozunk majd reggelente uhura. De igaz, ami Emi irt legalabb jo idő van, nem kell fagyoskodni, csak asitozni hajnalonta :)
miciona
 
 


Sziasztok!

Kislibusnak szeretnék elsősorban szívből gratulálni Anna Katinka érkezéséhez! Jó egészséget és minden jót kívánok az egész családnak! :lol:

Elnézést, ha nem írok mindenkinek személyesen (az újak gondolom nem is igazán tudják, hogy ki vagyok) de innen a háttérből azért nagyon drukkolok mindenkinek! Remélem mihamarabb megérkeznek azok a zebrás tesztek!

Sajóéknak és Szimbáénknak még további jobbulást kívánunk!

Mi jól vagyunk, már nem sok van hátra, így egyre nehezebb, de nem panaszkodok! :)

Szép napot mindenkinek!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Kriszto: köszönjük, jól viseljük a lábadozást. 8) Szimbáné már egy órával a műtét után teljesen jól volt, csak én gyengélkedtem a későbbiekben is. A múltkor hívott a doktornő, hogy hogy viselem a nagy meleget? Őszintén szólva sokkal jobban, mint a hideget, pedig érműtéteknél ez fordítva jellemző. Holnap megint megyünk, mert az olasz prof. kitalálta, hogy kapjak hormonkezelést (3 hónapig szurizás), miközben a műtét előtt egy héttel örömmel konstatálták, hogy a hormonszintek teljesen jók. :roll: Majd meglátjuk...

Emerenc: csak lesünk, hogy mit műveltek veled a Jánosban. :shock: Az egyáltalán nem kóser, hogy egy polip műtét után alig tudjál lábra állni. Szerintem valami kezdő csinálhatta a műtétet, vagy ha nem, akkor sem ment minden úgy, ahogy kellett volna.

Bari: gratulálok, hogy ilyen gyorsan belecsaphattok a lecsóba. 8) Amikor megjön a piri, valószínűleg másnap reggel esedékes a hormonok miatti vérvétel és késő délután/este lesz a beállítás. Szerintem akkor csak egy UH lesz, mert a méhszondát véleményem szerint Dévisz még nem engedi át az ifjú kollégának. Ekkor meg fogod kapni a recepteket, de a szurizást csak az 5. nap reggelén fogod elkezdeni. A leszívás kb. félidőben lesz, mivel a spontán ciklusban történő stimu miatt Dévisz igyekszik majd alkalmazkodni a ciklusodhoz. A beülti 2-5 nappal később lesz, reményeink szerint minél később. 8)
szimba
 
 


Sziasztok!

Mici, én már a 30. napon vagyok :? Nagyon még jelét sem érzem pirinek. Elég dühítő,h pont most nem akar időben jelentkezni, bezzeg máskor percre pontosan jön :evil:

Amit pontosan Dévisz mondott: amint piri jön, azonnal telóznom kell az intézetbe + majd menni vv-re a Nyírőbe. A telóban majd megmonják,h hogyan tovább. Mivel ő konferencián lesz, valószínűleg a fiatal doki csinálja majd az UHU-kat és akkor Ő írja majd ki a szurikat is?
Azt is mondta még Dévisz,h ha 7végére jönne piri, akkor először vv-tel aztán teló nekik. Így valószínűleg Szimba neked lesz igazad és az én fejemben is egy kicsit így összeáll a kép. Köszi az infókat ;)
Akkor elképzelhető,h én megúszom a méhszondát?

Szimba, örülök,h az állapototok (szép kis magyar szó :D ) egyre jobb. Majd mindenképpen jelentkezz,h mi volt, ill. h miért alkalmaznák mégis a szurizást.

Bocsi,ha nagyon sokat kérdezek :oops:

Szép napot!

Bari

bari6
 
 


Bari,
azért gondoltam , hogy 20. napnál tartasz , mert most voltál progeszteron szint mérésen , ami a 20. napi vérvétel, erre megyek én hétfőn a Nyírőbe.
Én úgy tudom , hogy jövő héten végig van Dévai, mert nekem 25.-én kell mennem beállításra Hozzá, épp azért ,mert következő héten nem lesz. Majd 2.-án lesz újra.
Tehát , ha neked jelentkezik a hétvégén vagy hét elején piri , akkor még Hozzá mész beállításra és semmiképp nem úszod meg a méhszondát. De ezt ne bánd mert fontos információt kap rólad ezáltal Apánk ,ami segíti Őt a munkájában .
Uh-ra aztán valószínű az új dokihoz jársz majd. Persze az is lehet , hogy hétfőn és szerda reggel beugrik uh-t nézni és onnan megy a dolgára. Nem elképzelhetetlen.

Más: ma délelőtt volt a Kossuth rádióban a reprodukciós eljárásokról szó, ahol Dévai volt a vendég !
A rádió honlapján meg tudjátok hallgatni : a Napközben adásában volt 10 órakkor.
miciona
 
 


Mici, persze, inkább csinálja meg, nehogy ezen múljon. Amúgy fájdalmas? Vagy csak annyira mint a hycosy?
Úgy emlékszem azt mondta,h külföldön lesz konferencián, mert mikor hitetlenkedve vagy huszadjára visszakérdeztem :oops: ,h most akkor tényleg indulunk, akkor azt mondta,h max. csak akkor nem,ha lezuhanna a gépe :P ez persze nem történhet meg :wink:

Csuti, remélem jól alakult ma a műtét és már otthon pihensz a saját ágyikódban :) Amint jobban vagy, gyere, mert várunk ;)

bari6
 
 


Bari,
nekem nem volt hycosy ,ezért nem tudom vele összehasonlítani.
Speciel én semmit sem éreztem ,pedig rendesen be voltam tojva .
De ez tényleg egyéni érzékenységtől függ . Pl. ,ha Moncsigát kérdeznéd neki nem volt jó élmény , mert műtött méhszája van. Erről régebben írt is. Ha Neked semmi ilyen jellegű problémád nincs ,akkor jó esetben semmit nem érzel.
Hát , ha külföldön lesz akkor tényleg nem jön be reggelente uh-t nézni :)

Csuti ,
hogy vagy ?

Emerenc,
Te mikor kezdesz ? Hányadikára esik a kezdés kb .?

Loreena ??????

Katám remélem jobban vagy már ! Valaki írta a napokban , hogy találkozott Veled Dévainál. Mi volt ? Mondott valamit a jövőről vagy Te neki ???

Sajó,
és Ti akkor kezdtek? Sajókám Veled még úgysem találkoztam , Jucus mindig egyedül volt , mikor összefutottam Vele , úgyhogy ideje lenne , hogy egy reggeli sorban állásnál összefussunk :))

Szimbáék,
sajna még Veletek sem találkoztam , de erre most nem is lesz esélyem.
Mit mondott az olasz doki , hogy miért kell a hormon kezelés?
miciona
 
 


Sziasztok!

Ma felkeltem, odaraktam a főzni valót, már 2 adag ruhát kimostam, kiterítettem, takarítgattam.
Amúgy Déviszhez 30-án megyek, meglátjuk mit mond.

Mindenkinek sikeres júniust, és júliust kívánok aki most kezd. A többieknek pedig kitartást. :D :lol: :!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csuti83 2010.09.27 17:03-kor.

Csuti
Kép
csuti83
 
 


Sziasztok!!!!

Mint ex dévais, azért megigértem ha valami történik jelzem :)

Szimba: nem akarsz könyvet irni? Félelmetesen jó a stilusod :lol:

Rólunk: hétfőn voltunk a másik helyen. Még jo hogy utolag olvastam a János korhazrol ezeketa rémhireket...Na szoval. A doki is egyből kiszurta amit dévai, azt a két pici kékes bigyót, ami valami felrakódás, lehet endometrozis is. De a jo hir!!! Se a méhemben, se a petefészkeimen nem látott semmit!!!!! :) :) :) Szóval nem kell a lapar!!!! Igaz a doki is mondta persze biztosat csak a szövettan ad, de a műtét most nem indokolt, a sikert nem befolyásolhatja, mivel a petefészkeimen nincs semmi. És ha a hüvelyben ez tényleg az, azzal sem nagyon tudnak mit kezdeni. Műteni veszélyes, gyógyszerre nem reagál, engem meg nem zavar, szoval nincs értelme.
Vizsgálatok: férjem (holnap egy hete hogy házasok vagyunk): volt HIV, Hepatitis B-C, meg még valami, ja igen, szifilisz. Meg spermavizsg.
Nekem volt teljes nőgyógyi átvizsgálás. A hsg-t egyből leintettem, a doki is mondta, várjuk meg a férjem eredméynét, és akkor meglátjuk, kell e. Azt vettem észre (egy fiatalabb betegével ellentétben), hogy mivel már 33 éves leszek, nem fognak szarozni (bocsi), hogy próbáljuk ezt meg ezt. Remékem biztosra megyunk, és a drágaságomnak sem kell biopsziára menni. Bár esküszöm Szimba irásaitol megjöhet még a kedve :lol: :lol:

Szivem szerint, ha megtehetném anyagilag,mennék VAss után... :cry: Nincs mese, lottózni kell!!! Vagy felásni a kertet, hátha :wink:

Kislibus: nagy nagy gratula neked!!!

A többieknek is sok pozitiv energia....
Kkata, ha nem unod még, nekem is elkuldenéd mi volt a baj Dévisszel????

Kb. 3 hét mulva megyek ujra, a 3.napi hormon vizsg. meg teljes vérkép meg ilyenek után. Lecsapolnak, mint a mocsarat!!!!! Csak el ne vágodjak. A 4. kémcső felírás után már biztosan a kaszást látom majd magam felett :lol:

na puszi nektek!!!
renna77
 
 


Sziasztok!

Renna, jó, hogy jelentkeztél! Jó hallani felőletek! Sok sikert! És drukkolunk ezerrel!

Csuti, elborzadva olvasom min mentél keresztül, ez rosszabb volt mint nekem a Jánosban. :evil: Lényeg, hogy megfőzve, kimosva, minden rendben. :D Azért még pihenj, én rögtön másnap mentem dolgozni, de haza is azzal a fordulattal, mert rájöttem, hogy nem bírok állni, és ülni sem, menni is csak csoszogva. Most úgyis jön a hétvége vedd lazára. :wink:

Micikém, nálunk lecsapott a ménkű, ahogy mondani szokás, nem tudom mikor kezdünk, ha kezdhetünk egyáltalán. Velem minden rendben, a férjemnél találtak valami szörnyet, jöv. hétre kapott időpontot, akkor derül ki, hogy kell e tőle félni vagy csak vaklárma volt. Komolyan mintha egy magyar drámát néznék a tévében, én az amerikai csöpögös végre szavaznék. Most ide nem tudom melyik ikon illik...
Nagyon drukkolok, szurkolok minden kezdőnek, a késöbb kezdőknek kitartás! :D
emerenc
 
 


Sziasztok!

Micike!
Mi most 18-án a 18. cn napon vagyunk és indulni szeretnénk. Jucus nem szereti, ha én is ott vagyok, úgy érzi ellenőrzöm. Meg aztán sokat kell várni, és gyakran van, hogy bejelentkezik, utána elszalad valahová valamit elintézni, mikor visszaér vár kb. fél órát mire sorra kerül. Így nem sok értelme lenne, hogy ott üljek egyedül. :?
Remélem azért van rá esély, hogy összefussunk!

Csuti!
Le a kalappal előtted, ügyes és erős voltál! Én ezért nem szeretem a "magánrendelést", mert az embernek TB-re is meg kell kapnia mindent! A pénzéért reméli, hogy valami kis plusz figyelmességet, kicsit több odafigyelést kap, de a Te példád is bizonyítja, hogy nem így van. Én az ÁEK-ban voltam és azt kell mondjam, ennél jobb ellátást pénzért sem kaphattam volna. Az orvosok is és a nővérek is maximális körültekintéssel bántak minden beteggel kivétel nélkül.
A lényeg az, hogy akárhogyan is, de sikeres volt a beavatkozás és jól vagy! További gyógyulást Kívánok!!!

Renna!
De jó, hogy néha jelentkezel!
Gratulálok az esküvőhöz! Örülök, hogy mindent rendben találtak Nálad és remélem a párod eredményei is biztatóak lesznek! A vérvételtől ne félj! Én a kórházban úgy megedződtem, hajnali 5-kor jöttek reggelente vért venni, két héten át. Csak kidugtam a karom és aludtam tovább.
Kívánom, hogy minél előbb sikerrel járjatok!

Sajo
sajo
 
 


Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy volt-e valakinek nem-negatív kenete? mit vizsgál a kenettel? és mi a teendő, ha rossz az eredmény, lehet így kezdeni?
momelcsi
 
 


Sziasztok!

Mici, ahogy haladok a ciklusomban, egyre valószínűbb az egyszerre kezdés :)

Csuti, nem semmi ami veled is történt :evil: Drukkolok,h Ti is kezdhessetek ;)

Renna, gratulálok az esküvőtökhöz ;) Remélem hamarosan Ti is kezdhettek.

Momelcsi, neked is most vett Dévisz kenetet (nekem is). Sajna én sem tudom,h mi van,ha nem jó :?

Képzeljétek, még mindig nem jött meg piri :? érzem,h jönni fog, de azon kívül,h néha-néha fájdogál a hasam semmi :cry: :cry: :cry:

Jön még valaki kedden a tájékoztatóra?

Szép estét mindenkinek!

Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Momelcsi!
Igen volt pozitív kenetünk. Ilyenkor a váladékban gombák, vagy baktériumok tanyáznak, amiket ugyebár könnyű a hüvelybe juttatni, akár mosatlan kézzel is, de még egy kád jó meleg víz is megteszi. :D
Ilyenkor általában nincs kezdés, amíg a betolalodókat ki nem lakoltatták. Létezik gyógyszeres kezelés, de ezt nem szívesen alkalmazzák, a májat károsító hatása miatt. Marad tehát a helyi kezelés, krém, vagy hüvelykúp formájában. Dévai írja fel ezeket, de nálunk jobban bevált a Canesten hüvelykúp, mely recept nélkül minden patikában kapható.
A steril kenet azért lényeges, mert a punkció alkalmával a punkciót végző tű behatol a hasüregbe és magával viszi a hüvelyből a kórokozókat.
A program alatt mi no sex kúrát is tartottunk a siker érdekében.
Olyan is előfordult, hogy elindult a program, mert a keneteredmény csak indulás utánra érkezett meg. Ilyenkor a punkció előtt két-három nappal kell szupererős fertőtlenítő hüvelykúppal végezni a kezelést, amit az intézetben adnak.
Remélem kielégítő volt a válasz.
Jucus azt szokta csinálni, hogy kenetvétel előtt pár nappal Canesten hüvelykúpot használ. Tutira negatív lesz a keneteredmény!!!! :D

Sajo
sajo
 
 


Köszi Sajó!

Sajnos csütörtök óta érzem, hogy nincs rendben valami. Szerdán volt kenetvétel, de sex hétfőn volt! Úgyhogy elég gyanus most.
És mi van, ha kenet negatív. de mégis érzem, próbálom kúrálni magam, de a canesten nem nagyon válik be:(
Most másikat próbálok: Gynoflor. Kenet előtt 4et csináltam, most újból kezdtem.
Szóljak, ha el tudjuk kezdeni és még mindig érzem? saját védelmemben kéne.

köszi
momelcsi
 
 


Melcsi!
Szerintem ne aggódj! Várd meg a kenet eredményét! Általában egy hét kell rá, mert tenyésztik. Az eredménnyel a kezedben még mindig eldöntheted, hogyan tovább!
A kenetvétel rutinvizsgálat, nem feltétlenül azért történik, mert gyanakodnak a kórokozók jelenlétére. Dévai nagyon alapos, hála Istennek, a Ti érdeketekben.
Van esetleg konkrét tüneted?

Sajo
sajo
 
 


Momelcsi, nekem múlt héten szerdán volt a kenetvétel. Szóltam Dévisznek,h volt valami nyavajám :oops: , amit gyno-pevaryl kúppal és kenőccsel kezeltem (egyeztettem a nőgyogyival-volt még otthon). Mondta Dévisz,h látni már nem lát semmit, remélem a kenetben sem lesz backó.
Sztem,ha elkezded kezelni, akkor tutkó elmúlik mire kezdenétek ;)
Ne izgulj, rendben lesz :lol:

bari6
 
 


:D

Csuti
Kép
csuti83
 
 


Momelcsi!

A kenetet azért veszi, mert megnézi, hogy nincs-e valami fertőzés azon a területen, és azért fontos (ahogy Sajó is írta), hogy ne kerüljön az esetleges fertőzés mélyebbre. De biztos nem lesz semmi baj, ne félj.

Sajo!

Akkor ti most fogtok kezdeni?

Bari!

Ha megjön piri, akkor ti is kezdtek? Minden papírotok megvan?

Nem tudja valaki, hogy a VDRL (vérbaj) és a szifilisz egy? Mert a neten azt olvastam, viszont, egy pár ember mást mondott.

Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!!! (bár nálunk jégeső esik)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csuti83 2010.09.27 17:01-kor.

Csuti
Kép
csuti83
 
 


Csuti!

Igen, reményeim szerint kezdünk. A legutóbbi 2. programunkat félbeszakította a hasnyálmirigy gyulladásom. Előtte a kevés induló tüszőszám miatt halasztottunk. Remélem most végre sikerül elindulni!

Sajo
sajo
 
 


Sajo,
nagyon - nagyon szorítok nektek, remélem minden ok lesz. Mikor mentek? :D

Csuti
Kép
csuti83
 
 


Sziasztok,

Renna,
gratulálok az esküvőhöz és sok boldogságot kívánok Nektek !
És természetesen várunk vissza a fejleményekkel !
Remélem azért a BMC-ben is sikerül a legjobb dokihoz kerülnöd.

Sajó,
Jucusnak viszonylag rövidek a ciklusai ugye jól emlékszem ?
Én ma vagyok a 21. napon . Ma voltam Nyírőben csapoltatni progeszteronhoz. Szuper pióca nénit fogtam ki. Pedig nem könnyxű tőlem vért venni. Eddig Ő volt a legjobb ! Szemüveges középkorú, barnás vöröses hajú.

Csuti,
sajnálom , hogy melóznod kell. Rmélem minnél hamarabb helyreáll bent a rend és kezdhetsz Te is !

Bari,
neked még nem kéne kezdeni?
Vannak már kérdéseid holnapra?
miciona
 
 


Sajnos, vannak jelei mind a kettőnknél.
Igazából csak azt nem szeretném, hogy telefonon kijelentse, hogy van valami, úgyhogy nincs júliusi kezdés. Mert ha netán eljutnék a transzferig, az még egy hónap. Azalatt simán meggyógyulok, sőt újra is betegedhetek:(
Csuti, úgy hogy nekem kb. semmit nem csináltak csak megnéztek, kb. 4-5 napig volt barnás vérzésem.
Sajó, köszi a tanácsokat, nagyon drukkolok a kezdésetekhez.
Mennyi volt az a nagyon kevés tüszőszám? bárcsak adhatnék, mert nekem meg a túl sok okozott gondot az előzőnél.
Most is kérdezte Dévisz, hogy nem szereztem-e be másik petefészkeket. Nehéz lesz, hogy ne induljon sok egyszerre.
Bari, mi az a gyno-pevaril? én csak a gyno-t használom, nem nagy sikerrel.
momelcsi
 
 


Sziasztok!

Mici, ne is mondd a kezdést. Piri egy hete késik :cry: :cry: :cry: Tegnap már azt hittem,h itt van, de visszament :shock:
Hülyén fog hangzani, de nem tudom,h van e kérdésem :( Sztem majd közben lesz :)

Csuti, elvileg pirivel kezdhetnénk....csak a hormonok hiányoznak, arr azt mondta Dévisz,h útközben csináljuk majd ;)
Nekem a műtét után majdnem egy-másfél hétig volt pecsételés. Állítólag tök normális :)

Melcsi, nekem a nőgyogyim szokta felírni,ha baj van, ill. antibiotikum után írta már fel házidoki is a kenőccsel együtt: http://www.hazipatika.com/gyogyszerek/t ... elykup/703
Azért sztem,ha úgy érzed baj van, akkor inkább mutasd meg Dévisznek vagy egy nőgyogyinak. Biztos ami biztos...... :wink:

bari6
 
 


Momelcsi!
Ha a párodnál is vannak tünetek, ne tétovázzatok, azonnal keressétek fel a nemibeteg gondozót, nehogy a párodnak mellékhere gyulladása, prosztata gyulladása, stb. legyen! Én egy évvel ezelőtt átéltem, több hetes antibiotikum kúra, úgy izgultunk, nehogy meddővé váljak.
Nincs mire várni! Nem az indulás a fontos, hanem a célbaérés!

Sajo
sajo
 
 


Micike!
Akkor Jucussal együtt haladtok, és jól emlékszel ált. a 26. cn. szoktak megjönni a vörösök, tehát hétfőn, vagy kedden kezdés! Jucus nem ment csapoltatni, mert a progeszteron az elmúlt két hónapban is rendben volt. Csak kezdés miatt hívjuk Dévait.

Momelcsi!
Konkrétan kettő tüsző volt az a kevés. Hivatalosan négy alatt el sem lehet indulni. Az a jó ha sok van, kevésből nagyon nehéz többet csinálni, a sokat pedig kordában lehet tartani sok-sok husievéssel, meg kisebb hormonadagokkal. Te nagyon vigyázz, nehogy túlstimus legyél! Már most nyomasd a husikat előre!
Mi futással és gyógyteákkal (cickafark-palástfű) serkentjük Jucus petefészkeit. A múlt hónapban volt öt induló tüszőnk, de a bal oldali petefészekben, ami Jucus esetében a méhe mögött van, és Dévai nem vállalta a leszívásukat. Elvileg most a jobb oldali petefészeknek kéne dolgoznia. Majd meglátjuk.
Köszönjük az adományozó kedvedet, de sajnos a peték adományozását az IVF törvény szigorúan szabályozza.

Sajo
sajo
 
 


Szia Bari!

Na milyen volt a tájékoztató? Kérdezgettetek?
Holnap mikor hívod a kenet miatt?
momelcsi
 
 


Szia!

Kérdezgettünk, de nekünk nem tudott olyat mondani Dévisz ami miatt meggondoltuk volna magunkat :D Persze rémisztő volt amiket mondott, de próbáljuk úgy felfogni,h nem lehet semmi baj.

Képzeld, pirit csak emlegetnem kellett. Délben már hívhattam Déviszt. Holnap reggel megyek vv-re, aztán telefon és estére/délutánra valami beállítást emlegetett.

Te beszéltél dokival???

Szép estét!

bari6
 
 


Jó reggelt !

Bari,
Miért is gondoltad volna meg magad ? Szerintem csak akkor érdemes más módszereken gondolkodni , ha reális esélye van annak , hogy lombik nélkül is lehet baba. Például , ha huszonévesek lennénk a férjemmel , akkor érdemes lett volna neki belevágni valami Kopa által javasolt gyógyszeres vagy vitaminos kúrába, persze vitaminokat szed most is, de akkora javulást az nem eredményez. Vannak kockázatok , dehát tudjuk , hogy tüdőrákot sem csak az kaphat , aki dohányzik....
Én a lombiktól függetlenül is eljártam szűrésekre ezután meg még inkább odafigyelek majd. Ellenben hány olyan nő van , aki évekig nem megy orvos közelébe sem. Szerintem Nekik nagyobb esélyük van arra , hogy ha baj van akkor már csak későn jussanak orvos kezébe.
Bari mi az ,hogy "valami beállítást" emlegetett ??
A napokban írta le talán az egyik fiú egy kérdére válaszolva a lombik menetét . Most már tudnod kell , hogy miről van szó :))
Tehát ma túl esel a méhszondán . Aztán uh-val megnézi hány induló tüsződ van és milyen az endometrium vastagsága.
Félek , hogy estig már nem olvasol , mert most vérvételen vagy, de ha mégis akkor arra figyelj majd oda amit az uh alkalmával diktál majd Apánk az aszisztens néninek. Tudom elég kiszolgáltatott helyzetben görnyedsz majd az uh közben , de próbáld megjegyezni ami mond. Vagyis hogy hány db tüsző van külön a jobb , külön a baloldali petefészekben.
Aztán megkapod a gyógyszeres lapot amin be lesz jelőlve napra leosztva , hogy mit kell szedni , milyen szurival kezdesz és bejelöli , hogy melyik nap van újra jelenésed.
Este jelentkezz és sok szép tüszőt kívánok !!

Sajó,
mi 25.-én délre megyünk. Ez a 25. cn lesz és nekem 29. -en jön piri , de akkor Ő nem lesz , így vakra beállít . És kijelentő módban írom : hogy nem jöhet közbe semmi!!! (a szeptember óta tartó csúszás után már nem írok feltételes módot ,mert most akármi lesz indulni AKAROK !!) :)
miciona
 
 


Miciona!

És indulni is fogsz!!!! Nagyon sokan nagyon-nagyon szorítunk Neked!!! :D

Bari!

Sok-sok szép tüszőt és a továbbiakra pedig, néhány hét múlva határozott csíkocskákra vezető eredményes szurkálást!!! :wink:

Csuti, hogy vagy? Azért csak óvatosan a munkával!

Sajo! Tökéletes, nagylétszámú "jobbos" indulást Nektek!

Loreena!
Veletek mizu? Voltatok mostanában Apánknál? Indultok még a nyári szabi előtt?

Bodza!
Láttam a wiw-en az új képeket a gyönyörű kishölgyről! Milyen nagy már! :D

Emerenc!
Nálatok? Volt már a férjed-urad a vizsgálaton? Mi volt? Remélem csak vaklárma lesz!!!
Még nektek is beleférne egy kezdés a szabi előtt, igaz?

kriszto

Lilypie Pregnancy tickers
kriszto82
 
 


kedves sorstársak,és kedves Kriszto.

Jó olvasni a leveleiteket,ez felér egy terápiával.Főleg az a sok jó vélemény a Dévai dokiról.Én most júniusban találtam rá,miután itt a babaneten olvasgattam róla.Nagyon szimpatikus volt.A rossz híreket is olyan humorral tudja tálalni,hogy nem is esett le az elején,hogy milyen nagy gondok vannak nálunk babaügyben.
Mindenkinek sok sikert kívánok!Még a doki szabija elött sok sikeres beültetést mindenkinek!!! :lol: :lol: :lol:
Kati
tulipán31
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: