hát Geo ez komoly, mármint ez a táskának való

- na jó ez csúnya vicc volt, bocs, de tényleg komoly. úgy látom, te nagy állat fun vagy.
embernek ma most vázoltam,hogy kedden mennék shopingolni és azt mondta hogy még megbeszéljük, meg, hogy van ruhám, max nem megyek ki az utcára... meg hogy jól áll- a szemem

reggelre adott 70et (a 150-ből) úgy hogy ezt jól elteszem, nehogy keddig visszakérje, hogy ezzel tartson itthon, ő meg úgy is aludni fog kedden, így simán meglóghatok
már csak azt nem tudom, hogy a gyereket leadjam e anyósnak vagy mi, mert amúgy nem szeretném... de a gyerekkel meg nem tudok elmenni több órára 4 üzletbe vásárolni...
jaj Heni, akartam írni, hogy én szívesen vigyáznék Bogira, míg szülsz, csak kissé messze vagy
Vok: nem tudom, hogy korábban olvastad e, de írtam a depimről. agyban tudtam, hogy szeretem a gyereket, de mikor átöleltem, nem volt az a bizsergő érzés belül... ezt értem fizikai szeretetnek... és ezt nagyban hátráltatta a sok idesereglett vendég, akiktől nem is tudtam rákoncentrálni a gyerekre. a szoptatással úgy nem volt gondom- vagyis eleinte azt hittem, hogy ez de gáz, mert ide vagyok kötve, és butaságból már gondoltam a tápra meg a mindenféle hozzátápira, mikoris rájöttem, hogy rohadt egyszerű, oda megyek ahova akarok, mert a gyerek velem van, akkor eszik amikor akar, nincs mosogatás, meg kotyvasz, max alszik a kocsiba, vagy ahol épp álmos lesz... viszont én nem voltam az a lírikus személy aki ódákat zengett arról, hogy "fú de jó, hogy a testemmel táplálom, meg nézem ahogy édesen kortyolja a tejcsit, meg milyen meghitt és félteni való pillanat..." sokan ilyeneket írnak a szoptatásról. nos én ezt nem érzem, én csak natúr ésszerű okok miatt vagyok/lettem szopi fun. pedig mint írtam, eleinte inkább kötöttségnek éreztem.
aztán a fizikai szeretet is kezdett előbújni, ahogy kezdtem nem tehernek érezni a szoptatást, hanem inkább életet könnyítő dolognak, vagy és ahogy kezdett láthatóvá válni a gyerek személyisége... aztán olvastam is erről, hogy sokaknál ez sajnos csak így alakul ki, mármint a szeretet érzés...
remélem most nem így lesz, most, hogy már egy gyereken túl is vagyok, már így pocakon keresztül is észlelem a piciri személyiségét... ő iránta már most is érzek szeretet. Marcell iránt inkább gondoskodás érzés volt. most van rutin gondoskodás és szívből jövő szeretet is.
így a fent dolgaim és a tapasztalatom okán az a tervem, hogy az első két hetünket mindenki hagyja békén, ne jöjjön ide senki és Martinnál csak 2 személy nézheti a szoptatást (apa, Marcell). Anno meg se kérdeztek, hogy szabad e, de anyósomnak és sógornőmnek evidens volt, hogy akkor ők ott állnak és néznek fölöttem. meg valamiért mindenki ezt tette. nem értem. igaz nem vagyok szégyenlős, de ha ez valóban sokknak meghitt pillanat, akkor hagyják meg nekem/nekünk.
amiről már írtam korábban is szintén, hogy tuti hogy az ajtóra is fogok kitenni egy táblát egy kb. kuss-al egyenértékű felirattal, mert arra is sorozatosan volt példa, hogy bejöttek a lakásba és hahó-hahó, hol vagytok kiabálásokkal szépen elvették a gyerek figyelmét a szopiról úgy az evés felénél. a gyerek mivel evett nem érezte magát éhesnek, de én mehettem fejni a félig szívott csöcsömet. (bocs)
sok mindenben rugalmas tudok lenni és változtatok a véleményemen, de most vannak olyan konkrét elképzeléseim, ami betonba vésettek...
ja és Vok: én már most is olvastam cikket arról, hogy a szopi még se 6 hónapig jó, hanem 4 hónaposan meg kell kezdeni a hozzátápit...
én úgy gondolom, hogy (4-)5 hót tűzök ki, de azzal a kikötéssel, hogy a gyerek igényét követem, ha ő elfogadja és kéri, akkor legyen, de ha nem, ha olyan lesz mint a bátyja és még 7-8 hósan se kell neki semmi, akkor én nem erőlködök, mert annál rosszabb... egyszer pedig úgy is mindenki elkezd sóvárogni, egyszer ő is ki fogja nézni a kaját a szánkból...
Marcell így tök rossz evő lett, de inkább nem is görcsölök rá, mert megérzi... nem futok utána a kajával, nem agyusztálom... nem satnya, így is nő. nem beteg. inkább legyen ilyen testalkatú gyerek, mint most pufók, mert abból később problémák lesznek. szerintem csak apósom örülne ha töltött galambként látná a gyereket- elfelejti, hogy nem disznó. ő mindennel etetné, csak egyen... na ezért nem akarnám kedden lepasszolni szegénykét... meg remélem, hogy a kórházi napjaimon se csak náluk lesz a gyerek... de ezt mjd próbálom azért telefonon koordinálni. inkább vigyázzon rá apám is, aki egyébként szigorú is vele, meg a húgaim is akik nem utyulu-putyuluznak folyton neki...
na kicsit elszaladtam az írással, de sebaj, mert itt hétvégén úgy is nagy a pangás
