Boo!
Továbbítottam, és tuti igazad van, mert egyből mondta Kriszta, hogy már ő is rájött, hogy ő cseszte el, mert mikor 20 perc után felkelt, és sírt, ahogy kivette elaludt a kezében. Szóval csak felébreszti valami, és segíteni kell neki visszaaludni, nem pedig nekiállni szórakoztatni. Hát most ezt is mgpróbálják, közi

.
Mindig máshogy teszik le, mert mindig máshogy jó

. De úgy rémlik, hason többet alszik.
Viszont éjszaka úgy alszik, mint a kisangyal

! 4-5 óra alvás, kaja, 4-5 óra alvás!

Napközben viszont kikészül. Megvan bazzeg: vámpír!zavarja a fény

.
Nagyon okos, kedves, és diplomatikus vagy! Meg kell hogy dícsérjelek

.
(Erősen bólogattam, és általában egyetértek

. Az álláspontomat úgy is nagyjából tudja mindenki a korábbi bejegyzések alapján...)
BondHugija!
Meggyógyujjá kicsilány

!!!!!!!
Boo!
Legyél inkább kakaolista, mert a KAKAholista félreérthető

.
Ronmay!
Az tényleg elgondolkodtató, hogy a többedik gyerekek valahogy problémamentesebbek

. Pedig ez nyilván nem így van, csak rutinosabb a szülő, kevesebb ideje van "pattogni", meg persze kevesebb ereje is! És az is érdekes, hogy a fiatalabb gyerekek mégis valahogy életre valóbbak (általában!).
Hülye példa, ne haragudjatok, de nagyon szemléletes:
Anyumék vettek nemrég egy bullmasztiffot. A tenyésztő mondta (barátaink), hogy nagyon jól választottak, mert az a legnyugodtabb kutya az alomban, nem lesz vele semmi gond. Anyuéknak ő lett a mindene!
- állandó felügyelet van mellette, nehogy egyedül érezze magát (vagy kárt tegyen valamiben, vagy magában),
- bent van, nehogy megfázzon,
- azt eszi, ami ízlik neki,
- és effektív azt csinál, amit akar.
Mostanra ott tartunk, hogy az álomkutya rémálom

.

Ha egyedül hagyják vonyít, mint akit nyúznak,

ha kiengedik, veri az ajtót,

ha nem a kedvencét kapja, "hisztizik",

és persze nem fogad szót!
Ezzel szemben egy hét különbséggel hozzánk került a tesója. A tenyésztő őszintén közölte, hogy ez nem lesz könnyű menet, mert ez a kutya a legféltékenyebb, esélyes, hogy nehezen fog beilleszkedni, és az átlagnál kicsit több figyelmet igényel majd. Hát ez baró

. Viszont ő itt 5. kutya, és itt rendszer van, amit nem borítottunk fel miatta, hanem ugyanúgy csináltunk mindent, hiszen ő az újonc, neki kell alkalmazkodni!
- A helye a fürdőben van, ha magára hagyjuk,
- két hét alatt fokozatosan kiszoktattuk, most már csak éjszakára jön be
- azt eszi, amit kap, ha nem tetszik, nem eszik! Majd ha éhes lesz meg fogja enni.
- Kétszer kérek valamit szépen, egyszer csúnyábban, aztán jön a bünti.
nnek eredményeképpen mi nyomát se láttuk annak, hogy ezzel a kuytával bármi gond lenne, sőt, egy álom, komolyan, sose volt ilyen tünemény kutyánk!

Imádja a helyét, legtöbbször kérés nélkül befészkel estére. Az ajtót egyszer verte, leugattam a búráját, azóta szolid nyüszögéssel jelzi, hogy be szeretne fáradni, és ha akar bejöhet. Ez mindegyikükre vonatkozik, de csak ha szépen "kérik"

.

Imád kint lenni, csak éjszaka van bent, egész nap ugrál a hóban, vagy "vadászik" a többiekkel.

Pár nap fintorgás után szépen megette a kajáját,és azóta úgy nyeli, mint kacsa nokedlit

.

Soha nem okoz galibát, szót fogad, és egy imádnivaló bújos mackó!
Szerintem ez alapvetően a gyerekekre is igaz, hogy az elsőnél biztosított túlzott figyelem valójában teljesen feleleges. Persze nem lehet nem rájuk figyelni, hiszen más dolgunk sincs, de szerintem ezek a dolgok a második babánál valahogy eltörpülnek, hiszen a nagy éppen belekakilt a bilibe, leesett a fáról, eszi az abroszt, nem érti a leckét, megverték a suliban, levágta a karját.....stb. A kicsi meg ugyan nyekeg, de az kit izgat ilyenkor

???
Orsi!
Mi Botonddal 6 hetesen Visegrádon voltunk, 10 hetesen Nyíregházán, és a hétköznapjainkban is számtalanszor előfordul, hogy nem itthon éri az alvás/kaja/fürcsi stb. Sztem ez gyerekfüggő! Valóban vannak babák, akik nagyon röghöz kötöttek, és ezt figyelembe kell venni, ha az ember ilyesmit tervez. De sok baba (köztük az enyém) szerintem akadály nélkül veszi az ilyesmit. A lényeg, hogy kielégítsük a szükségleteit: tudjon enni, ha éhes, tudjon aludni, ha fáradt, és nagyjából a szokott időben kerüljön ágyba, a többi legtöbbször nem lényeges.
Azt mindenki maga érzi, hogy a saját gyerekével meddig mehet el, sztem erre nem lehet szabályt húzni

.
Ikoka!
Nagyon kedves és jó dolgokat írtál. Téged is meg kell, hogy dícsérjelek

.
(Dícséretet közösségkovácsoló bejegyzésekért osztok

. Pedig Bond az ofő, de ő nem akar motiválni

!

)
Nicknév:
Tényleg lányok, ngem tökre érdekelne, hogy kinek miért az a nickje, ami. Nyilván nem Katy-ra, vagy, Orsira gondolok

. Hanem pl. Ronmay-re, Sillia-ra...stb.
Nálam a Dodit nem kell magyarázni, a Kicsit meg még gimiben kaptam, mert kicsi vagyok

. RÁadásul mióta Ricsivel együtt vagyok, mindig én vagyok a társaságban a legfiatalabb, így itt tovább erősödött a Kicsi elnevezés. Az első e-mailcímem létrehozásakor Dodi már volt, így Kicsidodi lettem, és azóta mindenhová így regisztrálok.
Ja, és én itthon mindig a kersztneveteket mondom apának (már akiét tudom), mert olyan bénának érzem, hogy úgy meséljem "Nyuszi összekapott Brekivel Csibe miatt, de BOnd kibékítette őket"

. (A story fiktív

)
Katy!
Nyugodj meg, nem lesz semmi gond! Nálunk a Germicid C kúp a legtutibb, legközelebb próbáljatok meg iratni, jó ha van otthon

.
Hozzátápi:
Az én gyerekem ma pizzát evett

!
Na jó, nyugi nem kell rámküldeni a gyámügyet, csak épp a pizza szélénél tartottam, gyerek az ölemben, erre hirtelen elkapta a kezemet, és behúzta a szájába a kajámat

. Én meg hagytam, hagy nyalogassa, mert kb. 3 morzsát nyelt le belőle (ami leázott, azt elvettem), viszont az ínyének jól eshetett, mert nem lehetett elvenni tőle, olyan vadul rágta

. Na bevezetni nem fogjuk, vagy ilyesmi, de azért az a kenyérhéj, meg a babapiskóta nem véletlenül lett kitalálva

.
Ő anyúgy majd annak idején tuti csípni fogja ezeket

.