Na hali, lebuktam.
Szal hajnalban elment a víz, akkor befostam, remegő hanggal hívtam a szülésznőt, dúlát mindenkit. Mondták, nyugi, hómérőzzem magam a fertőzésgyanú miatt, a köldökzsinór szivárgó víznél nem sodródik előre (és tényleg, mert a Dopler szerint ver a kis szíve és azóta eltelt 9 óra. Ha az lett volna, már rég nem élne. Szal várunk a fájásokra.
Hajnalban elmentünk sétálni, aztán visszafeküdtünk aludni egyet. Ülök a vajúdólabdán, zuhanyzok meleg vízzel, de semmi. Fáj a derekam- mint egy normál menstruációs görcs, aztán meg az is elmúlik. Zsolti először sík ideg volt, aztán mostanra lenyugodott. Ő is hallotta a baba szívhangját rendben van, ő is ellene van, hogy oxival indítsák meg a szülést. Szal megbontottam a Tena egységet (hülye nagy) és várunk.
Javasolták, hogy legyünk kreatívak: ingereljük a mellbimbót, zuhanyozzak sétáljak sokat (ma már 2 órát caplattunk miattam) de ezek a k*rva fájások nem találnak be.
A dúla mesélte, hogy régebben - a kórházak előtt - ismerték a száraz szülést, amely a magzatvíz elfolyás után 2 nap - 2 héttel indult meg

Na azért arra nem vágyok.
Várunk és várunk. A fene se gondolta, hogy egyszer azt fogom kívánni, hogy fájjon már végre. De nagyon!