Gio',
szerintem inkább használd ki míg egyben vagy!!!
És nyugodtan fessél hajat is, utána bánni fogod hogy nem tetted, mert egy darabig tuti képtelen leszel rá.
Én nagyon sok mindent megcsináltam előtte, de még így is szükségem lett volna még pár napra. A műtétre sem számítottam, azért az is brutál volt az első héten. Leginkább aludni próbálj meg!

Bár labkat anno azt írta erre a megjegyzésemre, hogy nem lehet "előre aludni", de nekem szerintem sokat számított, hogy a terhesség utolsó napjaiban nagyon jókat aludtam. Így az operáció utáni 5 napban - míg a kórházban voltunk - szinte semmit nem aludtam, eleinte a fájdalom miatt, később pedig azért, mert aggódva figyeltem Réka minden mozdulatát (ja, és olyan szinten volt szar a kórházi ágy, hogy abban egészséges ember sem tudott volna aludni, én meg a vágott hasammal... esélyem sem volt!! Szinte végig ültem az ágy sarkában!!!

). Szóval ennek ellenére, így, hogy kvázi előre kipihentem magam, még életben voltam, mikor Zoli hazahozott minket.
És szerintem már otthon együtt fogtok boldogan karácsonyozni!!
(ja, és ha kell 62-es csaj ruha, odaadom az enyémeket amíg pöttömRéka bele nem nő! Szerintem nem lakunk túl messze egymástól. Ugyanis 51 centivel született, és hiába hízik iszonyatos ütemben, még szerintem egy darabig elleszünk az 56-os ruhácskákkal.

)