Olyan jó, hogy vannak közöttünk szemfülesek: bevallom, nekem már úgy összefirkálta Levi a naptáramat, hogy nem látszik semmi. Mi most érkeztünk el pingálós korszakunkba, amióta megvettük a mágneses rajztáblát...
Először csak mágnessel rajzolt mindenre, de az nem fogott, így talált filcet, tollat....
Szóval Isten éltessen Mecsi és még Andrist is utólag!!!
Ja, tegnap beszéltem nővéremmel, ugye sógorom a Kútban nődoki, most az lett a kp. gondoltam azért leírom, mert fontos info:
A lényeg, hogy az ottani intenzíves főorvos egy dologtól nagyon nagyon int és nem is érti, miért nem mondják az orvosok: aki h1n1 és szezonálist is be akar adatni, NE egyszerre tegye, mert nagyon veszélyes. Goromba következményei lehetnek, első helyen mondja az influval amúgy is néha együtt járó bénulást. Hogy az együttoltás sokszorosára növeli ennek esélyét. Gondolom a múlt havi tapasztalatok. Szóval persze ez nem végleges, de évekig tart kikászálódni belőle...
Kell pár hét a kettő között! Nem azt mondja, hogy nem lehet mindkettőt, csak hogy ne együtt.
Ritus, nagyon nagyon nehéz döntés: egyfelől igaz, az első trimeszterben a legveszélyesebb, bár most tegnap már azt is mondták, hogy lehet.....
Ugyanakkor az is tény hogy az első és harmadik trimesztert mondják érzékenyebbnek, ugye utolsó harmadban már készülődik a baba.
Sztem ne várd, hogy bárki igent/nemet mondjon, mert ekkora felelősséget senki nem mer vállalni. Keress egy olyan dokit, akiben végletekig megbízol, és minden mást kiiktatva rá hallgass. Másképp nem lehet, az ember megbolondul a sok vélemény között....
De az nagyon nem jó, ha párod nem segít, főleg úgy, hogy nem is olvas utána. Lehet, hogy rá kéne vkinek beszélnie. Szülei esetleg? Mert lehet, vkinek legyintés és nem a véleménye, de ne úgy, hogy nem néz utána. Pl: Péter is nem mellett van, de akárhányszor leülök ide a géphez, min. 3 a témával kapcsolatos cikk van megnyitva....szaklapok, külföldi vélemények...na persze nem azt mondom, hogy mindenkinek egész nap ezeket kell bújnia, de jó lenne, ha úgy állna melletted a kérdésben, hogy azért van a háttérben vmi.
Tényleg sajnálom, nagyon nagyon nehéz lehet, remélem tisztázzátok pároddal, mert ez sztem sokkal fontosabb lehet, mint maga az oltás. Hogy melléd álljon és együtt döntsetek!!!Drukkolok, hogy sikerüljön!
Juj, úgy várom már a karácsonyt, mint szólnak a lurkók.
Újabb kérdés: Ti milyen fát vesztek, élő/kivágott/mű....És hova teszitek: Mert ha magasan van, jobban magára ránthatja, lenn viszont letépkedi a díszeket, égőket. Nálunk nincs hely elbarikádozni, így kicsit tartok a dologtól. Mondjuk csak fogyatékosok által készített szalma és agyagdíszek vannak a fán (apum munkahelyéről és csodásak), én mindig tuját veszek vagy ezüst/normand fenyőt, élőt, aztán elültetjük. Most lesz először fehér izzó, Levi miatt, mert mi nagyon egyszerűre törekszünk. Így üveg nincs ami törhető, de akkor is van elég veszély. Hogy oldjátok meg?
A másik meg, hogy főleg, akik vallásosak, most még együtt lesz fadíszítés?
Mert a családban mi úgy szoktuk, hogy a gyerekeket elviszik a nagyszülők pásztorjátékra és addig készül el az angyalka a fával, ajándékokkal. Persze ez jövőre lesz inkább esedékes, amikor már mindent felfognak, de azért most is nyiladozik már az értelem, meg egy csomó mindenre emlékeznek....én most tanácstalan vagyok a kérdésben...








<

[/url]



















