A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Hú, Dia, szupi ajándék Virágnak, remélem tetszeni fog!

Olyan jó, hogy vannak közöttünk szemfülesek: bevallom, nekem már úgy összefirkálta Levi a naptáramat, hogy nem látszik semmi. Mi most érkeztünk el pingálós korszakunkba, amióta megvettük a mágneses rajztáblát...
:lol:
Először csak mágnessel rajzolt mindenre, de az nem fogott, így talált filcet, tollat.... :oops:
Szóval Isten éltessen Mecsi és még Andrist is utólag!!!

Ja, tegnap beszéltem nővéremmel, ugye sógorom a Kútban nődoki, most az lett a kp. gondoltam azért leírom, mert fontos info:
A lényeg, hogy az ottani intenzíves főorvos egy dologtól nagyon nagyon int és nem is érti, miért nem mondják az orvosok: aki h1n1 és szezonálist is be akar adatni, NE egyszerre tegye, mert nagyon veszélyes. Goromba következményei lehetnek, első helyen mondja az influval amúgy is néha együtt járó bénulást. Hogy az együttoltás sokszorosára növeli ennek esélyét. Gondolom a múlt havi tapasztalatok. Szóval persze ez nem végleges, de évekig tart kikászálódni belőle...
Kell pár hét a kettő között! Nem azt mondja, hogy nem lehet mindkettőt, csak hogy ne együtt.

Ritus, nagyon nagyon nehéz döntés: egyfelől igaz, az első trimeszterben a legveszélyesebb, bár most tegnap már azt is mondták, hogy lehet..... :shock:
Ugyanakkor az is tény hogy az első és harmadik trimesztert mondják érzékenyebbnek, ugye utolsó harmadban már készülődik a baba.
Sztem ne várd, hogy bárki igent/nemet mondjon, mert ekkora felelősséget senki nem mer vállalni. Keress egy olyan dokit, akiben végletekig megbízol, és minden mást kiiktatva rá hallgass. Másképp nem lehet, az ember megbolondul a sok vélemény között.... :roll:
De az nagyon nem jó, ha párod nem segít, főleg úgy, hogy nem is olvas utána. Lehet, hogy rá kéne vkinek beszélnie. Szülei esetleg? Mert lehet, vkinek legyintés és nem a véleménye, de ne úgy, hogy nem néz utána. Pl: Péter is nem mellett van, de akárhányszor leülök ide a géphez, min. 3 a témával kapcsolatos cikk van megnyitva....szaklapok, külföldi vélemények...na persze nem azt mondom, hogy mindenkinek egész nap ezeket kell bújnia, de jó lenne, ha úgy állna melletted a kérdésben, hogy azért van a háttérben vmi.
Tényleg sajnálom, nagyon nagyon nehéz lehet, remélem tisztázzátok pároddal, mert ez sztem sokkal fontosabb lehet, mint maga az oltás. Hogy melléd álljon és együtt döntsetek!!!Drukkolok, hogy sikerüljön!

Juj, úgy várom már a karácsonyt, mint szólnak a lurkók.
Újabb kérdés: Ti milyen fát vesztek, élő/kivágott/mű....És hova teszitek: Mert ha magasan van, jobban magára ránthatja, lenn viszont letépkedi a díszeket, égőket. Nálunk nincs hely elbarikádozni, így kicsit tartok a dologtól. Mondjuk csak fogyatékosok által készített szalma és agyagdíszek vannak a fán (apum munkahelyéről és csodásak), én mindig tuját veszek vagy ezüst/normand fenyőt, élőt, aztán elültetjük. Most lesz először fehér izzó, Levi miatt, mert mi nagyon egyszerűre törekszünk. Így üveg nincs ami törhető, de akkor is van elég veszély. Hogy oldjátok meg?
A másik meg, hogy főleg, akik vallásosak, most még együtt lesz fadíszítés?
Mert a családban mi úgy szoktuk, hogy a gyerekeket elviszik a nagyszülők pásztorjátékra és addig készül el az angyalka a fával, ajándékokkal. Persze ez jövőre lesz inkább esedékes, amikor már mindent felfognak, de azért most is nyiladozik már az értelem, meg egy csomó mindenre emlékeznek....én most tanácstalan vagyok a kérdésben... :roll: :?:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Aproo én is nagyon várom már a karácsonyt!
nálunk, mivel 25 étől általában szilveszterig vidéken vagyunk tavaly már műfenyő volt nagyon gyönyörű dús normandiai fát sikerült tavaly vennem akciósan. .. meg szalmadíszek, fadíszek, és egyszínű de piros égősor.

én is töprengtem rajta mi legyen de marad a földön...

nálunk is úgy volt kiskoromtól fogva, hogy a gyerekek mennek pásztorjátékra, angyalka meg hozza a fát és az ajcsit.ez olyan varázslatos volt.

nálunk már tavaly is úgy volt, hogy este 23.án feldíszítettük apájával a fát, ajándékot alá tettem, és igy 24.reggelre mikor felébredtünk minden oké volt. csak főznöm kellett, és este gyertyagyújtás, ajándékbontás.. idén is így lesz. aztán 25.én regegl indulunk vidékre ismét...

otthon meg úgyis plafonig érő élő fa van anyuméknál...
Vendég
 


Nálunk a fadíszítés egy kicsit másképp szokott zajlani, az Amerikában töltött évek miatt másként alakultak a szokásaink. Mi mindig december közepe felé megvesszük és felállítjuk a fát, amit aztán együtt díszít a család, nem az angyalkák vagy ilyesmi. Viszont az ajándékokat az angyalkák meg Jézuska hozzák szentestén. Mindig bekellet menni a szobánkba a tesómmal, és közben jöttek az angyalkák az ajándékokkal az ünnepi vacsi után. Persze férjeméknél a hagyományos Magyar szokások voltak, de ő is szereti előbb feldíszíteni a fát, mivel ez meghozza a Karácsonyi hangulatot. Ami a vallást illeti, már most szoktam magyarázni Virágnak hogy miért is lesz Karácsony, kinek a születésnapja stb.

Kép
Kép
dia123
 
 

 
 

Ja és nálunk a fa igazi lesz, és a földön. Sajnos máshová nem tudjuk tenni. De szerintem Virág nem fogja piszkálni, elmagyarázzuk neki hogy nem szabad húzogatni, aztán meglátjuk hogy hogyan reagál rá!

Kép
Kép
dia123
 
 


dia: pont ezt akartam kérdezni tőletek, hogy a fát ti hogy oldjátok meg, hogy a lurkók ne rántsák le. tavalyég nekünk is a földön volt, de idén nem merném oda rakni Csabi miatt....az asztalon is lehet, hogy már eléri, vagy lerántja a terítővel együtt....nem tudom, mi legyen. lehet a nagy fát idén hanyagoljuk, és veszünk az asztalra egy ici-picit :)
lei
 
 


Lei,
Hát ugye tavaly még nálunk sem volt gond a fa miatt mivel még csak feküdt, ezért idén én sem tudom hogyan fog rá reagálni Virág. De sztem meg lesz illetődve tőle, nem hiszem, hogy bántani akarná vagy ilyesmi. Idáig legalábbis működik az elmagyarázom miért nem szabad dolog, és :::lekopogom::: még betartja amit kérünk tőle.

Kép
Kép
dia123
 
 


Sziasztok!

Bocs a zavarásért!

Vannak vadiúj harisnyáim Primark és Dunnes Store-ból.
Ha valakit érdekel, most raktam fel képeket babaszobára. Dec 18-án tudnám postázni. Gyönyörűek!

http://www.babaszoba.hu/csevego/temak/G ... ?#h8960974

Izelítő:
Kép Kép

Ha vennél, légyszi babaszobára írj, vagy privit!
Köszi!
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, anyu amikor meglátta a sátrat Málnusnak, akkor rögtön lecsapott rá, szóval meg is rendeltük neki karácsonyra, anyuéktól fogja kapni....:D :D :D á, nincs elkényeztetve a gyerek, de úgy vagyok vele, hogy ezzel még évekig játszani fog, ebben biztos vagyok!

A fával szerintem mi úgy leszünk mint Diáék, lesz nagy, igazi fa a földön, nem lesz rajta törhető dísz, zömében természetes anyagokból lesz rajta minden, esetleg egy-két műanyag gömb, és megpróbáljuk meggyőzni, hogy ne piszkálja (nálunk ez nem ilyen egyértelmű mint Diánál, pontosan tudja mit jelent a nem szó, de általában tojik rá :D ) már azt is kitaláltuk, hogy hogyan tudjuk majd kikötni, hogy ne tudjon felborulni....én magam nem érezném teljesnek az ünnepet, ha csak egy pici fát tennénk fel valahova.
Szerintem mi is előtte este, amikor már alszik, akkor díszítünk, és másnap reggelre lesz a meglepetés..persze amikor már nagyobb lesz, akkor együtt díszítjük majd, mert én nagyon szerettem gyerekkoromban.
Viszont egy Betlehemet már én is kitettem, és megbeszéltük, hogy a Jézuska fekszik benne, és ő hozza majd az ajándékokat.

Ritus, nehéz dolgok ezek, kívánom, hogy a legjobb döntést tudd meghozni!!!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a köszöntéseket mindenkinek aki gondolt ma rám!

Ritus ha én most pocakos lennék nem gondolkodnék , valószínűleg oltatnám magam. Még így is gondolkodom most rajta hogy juthatnék el oltásra. Sajnálom, hogy a párod nem segít a döntésben de mondjuk nem könnyű dönteni.
Úristen hogy megy az idő nemsokára szülni fogsz :shock: :shock:

Sziszka akkor most béke van a szülőkkel? :D

Dia szupi kis ajándék

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi!Remélem nagyon szuper napod volt ma, mi is sok szeretettel köszöntünk! Csak anyukám volt megzizzenve, de végül elfogadta a bocsánatot, csak kicsit kérette magát, meg kellett ígérnem, hogy többet ilyet nem csinálok :( Fő a családi béke.... Családot nem választhatunk....

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Julcsi, jó hogy jöttél, örülök, hogy minden rendben...kicsit nosztalgiáztam a terheléses cukorról...na az nem hiányzik :D
Édes Eni új vonalzója!
Azért azt én sem tudnám elképzelni, hogy bezárkózzunk a lakásba, ráadásul azért felénk még nincs járvány, szóval Zsolti aggodalma szerintem még kicsit korai...
Azt is teljesen megértem, hogy később még inkább a lakáshoz lesztek kötve, bár egy ismerősöm, akinek már megszületett a pici, és a nagy a mieinkkel egyidős, egy szuper tesó babakocsival megoldotta, így nagyon jól tudnak sétálni járni! Mind a két gyerkőc imádja!
Mi a helyzet az új lakással, van már valami fejlemény?

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziasztok!

Mecsi, nagyon boldogat!!! :) bocsi, csak ma rohangálós napunk volt!

Ritus, nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben egyedül lettél hagyva! :( remélem, hogy sikerül tisztáznotok apával a szitut, és tudtok együtt dönteni!

Julcsi, örülök, hogy újra jöttél!

amúgy ez az oltás, nem oltás téma! már az agyamra megy! jajj, de nem tőletek, hanem anyósom nyomatja a hülyeségeit. persze őt is meg lehet érteni, ő már beoltatta magát, a lányával, másik unokájával egyetemben... most már csak rajtunk a sor. mi meg ellenszegülünk neki...

bár én is sokszor morfondírozom, hogy lehet, hogy mégis be kellene oltatni magam! ...

Csandi, Ti akkor végül a hazai oltóanyagot adattátok be? mennyivel jobb a svájci? nem olyan "mérgező"? az itthoninak sincs olyan sok mellékhatása elvileg. nem?

és Csengit hogy véded? nem mentek tömegbe? vagy mit tudsz csinálni? mert, ha beoltatjuk magunkat, és a gyerek miatt úgysem megyünk közösségbe, akkor megint felvetődik a kérdés, hogy mi a fenének adatjuk be!? persze most te egészen más szituban vagy! és nálatok mindenki rád koncentrál...

fenyőfa nálunk is nagy kérdés! egyrészt helyünk sincs nagyon :( másrészt, Beni is egy iszonyat nyüzsi srác, szóval félnék, hogy magára rántja, vagy csak szimplán felborítja! szerintem mi a nagy étkezőasztalunkra tesszük. de még tök képlékeny a dolog...

mi nem vagyunk vallásosak, de a családi hagyomány mindig az volt, hogy mi a nagyinál voltunk délelőtt, és kora délután mentünk haza, addigra már állt a fa, feldíszítve, aztán vacsi, és vacsi után el kellett vonulnunk, és csak csengőszóra jöhettünk ki. akkor már ott voltak az ajándékok! :)

Sziszka, gratulálok a kis háztulajnak! :)

Dia, Ti is nagyon jó ajándékokat találtatok ki! biztosan nagyon fogják értékelni a kiscsajszik!

és mindenki más is! Aproo, Boni, Julcsi, stb.

mi "csak" egy robotot vettünk neki az auchanban, az tetszett neki, mindig azzal akart játszani! :P de nagyon sokmindent fog kapni, mert elég nagy a család! ... majd szelektálunk max., hogy mit mikor kap meg!

ja. és végül. a szemészeten Sényi Katához kerültünk! tök jól odaértünk reggel 8 előtt, mi voltunk a 2.-ak a sorban! szóval 9kor már bőven jöttünk hazafelé!!! mindent rendben találtak. kaptunk mi is házit. és ovi előtt, 2,5 évesen kell kontrollra menni! hát ennyi!

voltam turizni is! egész jó cuccokat túrtam! meg ikeában, meg auchan-ban. jól elvertem egy valag pénzt, amit most már bánok, de azért jó volt kicsit kikapcsolni! Beni addig a nagyinál volt!

most megyek, mert már kifolyik a szemem! és bocsi, hogy ilyen bő lére eresztettem... :oops:

sophie27
 
 


Ritus! Én is megkérdeznék több nőgyógyit! Ez azért gáz,hogy párod ennyire hajthatatlan! Sztem ha te attól leszel nyugodtabb, és nődoki sem ellenzi, oltass. De ezt tényleg neked kell eldöntened!
Én már gyanakszok, hogy nem is oltási mellékhatás volt amit írtam, hanem valami egyéb nyavalya. Csak furcsa, hogy még csak hőemcsi se volt. Viszont tegnap megint fájt a fejem igaz nem annyira, meg a torkom is vacakol. Szóval nem tudom...

Hát csajok! Jó is lenne, ha már az új házban karácsonyoznánk... De még április végéig maradunk Pécsen. Most csak az óbudai panelből cuccolunk át az épülő házba, mert a lakást eladtuk. És azért hogy be tudjunk már pakolni, eléggé kell hajrázni még. Szóval utána még van azért 4 hónapunk, hoyg készen legyünk, az meg csak összejön.

Zsófi! Király a shopping! Ne bánd, biztos megérdemelted!

Sikeresen letudtam anyósomék látogatását, szerintem már azért is fájt a fejem tegnap, mert elegem volt. Elvileg segíteni jöttek, ehhez képest kb arról szólt a nap, hogy minden kedvük szerint legyen.Csak ízelítőül: apósomnak vmiért sose jó az amit épp főzök, pedig kimondottan azért főztem, mert ők jönnek.... :evil: ASnyósommal majdnem nekiállt főzetni! Vacsorára ham and eggset rendelt, holott tudom, hogy ők mindig hideget vacsiznak. Apósom du 6 körül, hogy ne menjen egyedül, elvitte magával RÉkát "boltba" , a vacsihoz tojást venni (mert persze ürítem a hűtőt is, és az már nincs). Az eső esett, mikor visszajöttek az ígért kb 20perc helyett 1 óra múlva, RÉka térdig vizes volt, harisnyája is átázva, keze lefagyva. És amin totál kiakadtam, hogy bevitte magával a kocsmába (mert oda neki mindig feltétlenül be kell mennie)! Amikor meg hazajöttek, kézmosás nélkül tolja RÉka szájába a sütit. Na ennyit apósomról.
Anyósom segített pakolni, de át kell nézzek mindent, mert képes volt elcsomagolni a vázák, popharak közé a felbontott szójaszószt,ecetet, stb-t.... Szóval most örülök, hogy egyedül folytathatom.
bocs ha sok voltam csak ilyenkor kicsit kiakadok.


Karácsony: Sztem mi is előző este díszítünk, de ajándékot csak este rakunk a fa alá, persze mikor RÉka nem látja. Sztem mi is a földre állítjuk a középmagas fát, és kikötjük, Kívülre majd nem törékeny díszeket rakok. Remélem nálunk is megússza a fa, igaz mi is eltűnünk 25-től vagy 2 hétre.

Rékánál is elindult a dackorszak. Ha vmit mondok neki, hogy ne csinálja, csakazértis kipróbálja. És hiába a szép szó,többször nem használ. Ilyenkor egyszerűen nincs más megoldás, mint az hogy vagy a fenekére csapok vagy a kezére. Most kövezzen meg aki akar....
SZerencsére elegendő a jelképes "ütés", de mégis olyan hülyén érzem magam tőle. Kézrecsapás után elkezd nyüszögni, meg tartja oda, hogy pusziljam meg. Iylenkor persze maradok (próbálok) full komoly, és mondom, hogy nem puszilom, mert rosszat csinált. Eddig szerencsére ez hatékony. De nem tudom, mi lesz, ha tényleg beköszönt a sokat emlegetett igazi dackorszak!

Na mentem dolgozni. Jó ejt mindenkinek!

panna1
 
 


Utólag is boldog névnapot, Andris, Mecsi és Virág!

Fú, jó sokat írtatok, próbálok régebbi dolgokra is reagálni.

Ritus - Szerintem azért van ez a bizonytalanság az oltás körül, mert mérlegelni kell a lehetőségeket. Elvileg terheseknek semmilyen oltást nem célszerű beadni, de ha azt nézzük, hogy így milyen veszélynek van valaki kitéve, akkor mégis inkább az oltás javasolt. Mindenesetre a 2. és 3. trimesztben én tuti beoltatnám magam, mert alig van kockázat, de az elsőben nem. És szerintem nem rosszabb a magyar oltóanyag, mint a többi. Mikor én oltattam magam, még csak 1 gyógyszertárban volt anyag a környékünkön. Mikor ki akarták adni, mondta az egyik gyógyszerész csaj, hogy muszáj egy adagnak megmaradni, mert a pénzügyminiszternek lesz. Persze beszólt a gyógyszerész srác, hogy annak aztán nem ad semmit :). De ha ő is ezt rendeli, nagy gáz nem lehet vele, mert neki aztán semmi se lenne kimenni Ausztriába.

Koadri - Szuperek a Dorcás képek, tüneményes kiscsaj! És ez a haj! Tuti hódítani fog :)))

Lei - modellkedés: hát nincs túl sok ajánlat, de én nem bánom. Mikor mi jelentkeztünk, volt egy reklám, utána meg fotó alapján Emmát választották ki egy kisebb filmszerepre (Poligamy), de külföldön voltunk a forgatás alatt, így ez nem jött össze. Ez tavasszal volt, azóta minket sem kerestek, ahogy Zsófiékat sem. Szerintem érdemes regisztrálni, aztán hátha összejön!

Aproo - Talán Boni már megírta, de szerintem is a régi típusú diavetítők a legmegbízhatóbbak, én is azt ajánlom. Nekünk ilyen van, és Emma imádja. Még nem érti teljesen, de totál fel van dobva, amikor vetítünk neki.

Julcsi, Sziszka - ma majdnem lementünk Paksra, hívtak a főnökeim, de sajnos nem értünk rá. Meg nagyon szeretnék veletek is találkozni, ha egyszer odáig eljutok, és ilyen hamar nem tudtam volna megszervezni. De hátha hamarosan mégis elmegyek! Sziszka, örülök, hogy kibékültél anyukáddal.

sushy
 
 


Mecsi drága még éppen hogy idöben: nagyon boldog szülinapot kívánok! :)))
Vendég
 


Akkor helyesbítek: boldog névnapot Mecsi! Bocsi, a nagy igyekezetben én már túlpörögtem.

A fa tekintetében: élö fánk a földön áll, üvegdíszestöl mindenestül, igazi gyertyákkal és eddig még sose volt gond. Gyertyát nem gyújtanak a gyerekek, mert félnek töle és a gyufához se férnek hozzá. A fa körül sokat tombolnak, de sose cibálták, nem tört össze semmi, pedig vannak ök elegen. Együtt diszítjük mindig, az nagy élmény nekik is és nekem is, akkor elmagyarázom a díszek törékenységét is. Vannak apró filmek különbözö termékek gyártásáról, így a díszekröl is és most már tudják, hogy hogy készül és hogy törékeny. Vigyáznak rá, s ha meg mégis megtörtént a baj (ált. velem esik meg), akkor a porszívó meggyógyítja. :)
Nálunk is csengöszóra lehet jönni ajándékot bontani.

Ma jó kaja lesz, mert sütöttem egy kacsát tegnap este és ehhez csinálok almás vöröskáposztát, burgonyagombócot. :)

Holnap lenne fogorvosi akcióm megint, de annyira megrendült ebben a dokiban a bizalmam, hogy meglehetösen kétséges, hogy visszamegyek hozzá. Sajnos mindenki másikat ajánl, nehéz így dönteni. ;(

Most mennem kell a bandát oviba vinni.

Pusz: Barbi
Vendég
 


Barbi Zsófi nem maradtatok le semmiről Köszönöm nektek is ! :D

Dominót én kértem igen , de az a baj hogy szerintem nem jutok el érte idén már tuti :( szóval átadnám a lehetőséget másnak ha esetleg valaki kérné.

Még kicsit betegen vagyunk Áron még mindig köhög kapja a köptetőt de már nem igazán jön semmi a nóziból, csak szadizom szegényt :?
Alvás terén tökéletes fordulat, végre újra egyedül alszunk el az ágyban és még csak hátsimi se kell , de én azért maradok nála kicsit. Este is újra alszunk rendesen 9kor már alvás van és reggel 9ig húzzuk a lóbőrt , bár néha megébredünk.
Párom lemondta a Mikulás ünnepséget a melóhelyen, mert nagyon sokan lesznek és nem kockáztat főleg hogy töki még nem tökéletes. :(

ZSófi ne sajnáld a pénz költést, legalább jól érezted magad közbe és kikapcsoltál. A vásárlás is lehet feltöltődés :D

Julcsi jó eredmények szupi hírek ! Jó az új vonalzója Eninek! Nem raktok fel mostanság új képeket googlera? :(

Panna és ha arrébb viszed onnan ahol rosszat csinált és mondod hogy nem szabad visszamegy Réka? NÁlunk ha felemelem a hangom és mondom neki hogy mit mondtam az előbb már dugja hátra a kezét.
Szülőkkel látom nálatok se könnyű a helyzet. Azért kiváncsi lennék ha ti vinnétek kocsmába a gyereket akkor mit mondanának ? :? Költözés :(

Karácsonyfa én arra gondoltam hogy most normandot veszünk , mert az nem szúr, de viszont ha maradnánk az ezüstfenyőnél (én mindig azt veszek) akkor ha csak 1x megböki többet nem bántaná sztem. Díszek lesznek ikeába és rossmannba vettem műanyag díszeket azokat nem tudja összetörni. Mondjuk mi mamáéknál akarunk karácsonyozni és ott a lépcső alá tesszük a fát , így pedig kitudom kötni . Előző este feldíszítem és akkor reggelre nagy csodálkozás lesz mi lehet ez a fényes villogó csillogó csoda. 24dikén meg csak főzünk eszünk ajándékozunk és élvezzük az együttlétet. Hát így tervezem aztán hogy lesz meglátjuk.

Na mentem éhesek vagyunk :shock: :lol:

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Igen Mecsi! Visszamegy. Konkrétan azt látom rajta, amit eddig még nem, hogy direkt próbára tesz. Komolyan! Eddig nekem is elég volt, hogy rászóltam, és eltereltem vmivel a figyelmét. De most nem. És az se jó neki, hogy elmagyarázom, hogy miért ne csinálja amit csinál. Csakazértis. És azért vannak olyan dolgok amikben nincs tréfa: konnektor, útra kiszaladás, ilyesmi. Ezeket véresen komolyan veszem, de gondolom ti is. Remélem gyorsan átmegy rajta ez az időszak, és megint könnyebben kezelhető lesz. De mondjuk most sem állandó, mert naponta egy-két ilyen összetűzésünk van. És főként akkor amikor nem otthon vagyunk, hanem bevásárolni, sétálni.
Othhon általában édes kis manó, imád segíteni minden házimunkában.
LEhet, hogy amikor kimegyünk, úgy érzii, övé a világ és azt csinál amit akar. Nem tudom.
Másnál is van ilyen?
Nagyobb gyerekes anyukák? Tapasztalat?

panna1
 
 


Jó reggelt!

Panna, tudom, hogy ez nem vigasztal, de nekem az apám pont ilyen, és nem elég, hogy bármikor elvinné Málnát magával a kocsmába (mi is minden nap mentünk amikor gyerekek voltunk) ráadásul ő gondolkodás nélkül beül az autóba akkor is ha ivott, nem foglalkozik vele...na ezért nem mertük náluk hagyni még Málnus, akkor se vagyok nyugodt ha elviszi babakocsizni, ilyen egyszer volt eddig :( Erre írtam tegnap, hogy az ember nem választhat családot magának :(
Málnus pont mint Réka, egyszer egyszer ő is kapott már a kezére, főleg az ételdobálásért, de nálunk ez sem használ, szóval nem tudom hogy fogunk leszokni róla....

Barbi, tegnap én is kacsát sütöttem :D Isteni lett!

Anna, nagyon sajnálom, olyan jó lett volna találkozni, remélem lesz még rá lehetőség....

Mecsi, remélem Áron hamar rendbe jön!

Mi várjuk Koadriékat :) Nemsokára megérkeznek!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat!
A helyzet annyiban változott, hogy apája közölte, ha oltok ő megy. Mára aludt rá egyet és változtatott, de ezzel nagyon megbántott.

Zorka reggel hőemivel ébredt, betojtam rendessen de rendes volt a gyerekdoki elrohantunk és rögtön behívott. Ráment a nátha a fülére. Apa náthás még mindíg, nekem kapar a torkom, de megnézte a gyerekdoki és nem piri, így oltatok ma.

A tegnapi kismamis hír, igaz, sajnos anyu kolléganőjének az ismerőse,így biztos kézből tudjuk a híreket, szóval ebben semmi hiszti nincs. Kikérdeztem minden orvos ismerőst, akiben megbízom, szóval ma beadják. A torkom meg szerintem már csak azért kapar, mert figyelem, mert rosálok, hogy valami nyavalyára oltanak be.

Szóval a helyzet keserves a tegnapi napot végigbőgtem ,mert apa kegyetlen, de közöltem vel, hogy sajnálom, de ha így gondolja, hogy elmegy és itthagy akkor menjen, nekem nem a kapcsolatunk, hanem a gyerekeim egészsége és a saját életem fontossabb.

Reggel is bőgtem a kismama miatt (hormonok is), állítólag most viszik fel az intenzívre és megpróbálják levenni a gépről, hátha megy neki egyedül a lélegzés. A picike meg jól van, tegnap evett már 5 grammot. Ezt is az ismerősöméktől tudom. Drukkoljunk nagyon!

Köszönöm mégegyszer a válaszokat és a bátorítást!

Ritus

Kép
rituspoc
 
 


Ritus fel a fejjel ne keseregj, biztosan jól döntesz!
Kismaminak mennek a drukkok és sztem mindenkinek aki küzd ezzel a kórsággal! :(

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Ritus, én is egyre nagyobb dilemmában vagyok, hogy beoltassam-e magam... Szerintem még beszélek 1-2 emberrel meg dokival, aztán meglátom... De ha oltatok, akkor viszont minél előbb kéne, hogy karácsonyra hasson is :roll:

Mecsi, mostanában alig van képünk, vacak a fényképezőnk, veszünk lassan újat, majd akkor teszek fel képeket is :oops:

Anna, én is gondoltam Rátok mostanában, hogy hátha jöttök még Paksra, de elfelejtettem megkérdezni. De remélem valamikor összejön majd :wink:

Enikő is sokszor nagyon rosszcsont, érdekes, de Apájának hamarabb szót fogad, mint nekem. Néha mi is ráütünk a kezére, meg elég ha Apa erélyesebben rászól, akkor sokszor a szája is legörbül :wink: :roll:

yuyu79
 
 


Ritus :cry: hogy viselkedhet így?érzelmileg zsarolni? :roll:

MINDEN KISMAMI VIGYÁZZON NAGYON MAGÁRA!!!!!


sokat gondolok a kórházban lévőkre is!

és persze mindenki vigyázzon magára!
Vendég
 


Ritus, nagyon sajnálom, hogy apa még mindig így áll a dolgokhoz, és bocs, hogy értetlenkedem, de miért fáj az neki, ha Te mégis beoltatod magad, hiszen vele az érveket, ellenérveket sem tudod megbeszélni, hogy mi alapján döntöttél úgy, ahogy!? Miért nem tetszik neki, ha esetleg az oltás mellett döntesz?

Ja, és Ritus, én úgy tudom, hogy oltóponton kismamát nem oltanak! Szóval csakis a házidokidhoz menj!

Ismerős kismaminak, és babucinak, na meg mindenki másnak is, aki beteg, jobbulást!!! Áronnak puszika! Gyógyuljatok!

Ma volt itt egy kisebb bababuli nálunk, és a fölöttünk lakó, 31 hetes terhes kb. február 2-re van kiírva, ő ma adatta be, és kérdezték is tőle, hogy miért csak most jött... !?

Az én fiam is tiszta rossz! Olyan dolgai vannak, hiába üvöltök vele, vagy csapok a kezére, le sem tojja... :( A legújabb, hogy ha valami nem tetszik neki, iszonyat erővel (persze önmagához képest :)) elkezdi szorítani a karomat, marni próbál, és harap! És hozzá morog... :D Kész vagyok! Hogyan fegyelmezzem, mikor még ki sem nőtt a földből... Katasztrófa! Apa sem hatja meg jobban. Olyan önfejű, hogy kész. :S

Barbi, mi hétfőn megyünk fogorvoshoz, viszont ez a pacák nagyon jó... Remélem, hogy találsz Te is jó fogdokit, és megoldódik a bajod!

Julcsi, gratula a jó eredményekhez! A fölöttem lakó kismami sajnos terhességi cukros lett... :( Nagyon el volt kenődve miatta, fogyózik, vagyis diétázik ezerrel! De most jó a cukra így! A 36. hétig kell kihúznia...

Kocsmázós nagypapa nálunk is van, azzal a különbséggel, hogy ő nem a kocsmába jár, hanem az utca végén lévő kisközértbe, és ő viszonylag normális, ha vele van Beni, szóval azért figyel rá nagyon, és mindig csak dicsekedni viszi le a gyereket. De attól még bosszantó! :(

Jól hangzik ez a sült kacsa... Nyammi! Hogy szoktátok fűszerezni, illetve sütni? Még sosem csináltam, kb. csirkét sem, nemhogy kacsát, libát... 8)

sophie27
 
 


Zsóf!
Harapás-marást, ütést Rékánál még régebben kapásból elfojtottuk: ha vmi ilyesmivel próbálkozott, mindig mondtam neki, hogy anyának ez fáj, és sírni fog. Erre mindig abbahagyta, és simogatni meg puszilgatni kezdett, mert anyát csak simizni meg puszilni szabad :lol: Szerencsére már egy ideje nem is próbálkozik ilyenekkel. Nálatok ez esetleg nem segít? Mondjuk elhiszem, hogy a fiúk vadócabbak...

Én attól tartok, hogy ha most mindenben engedek neki, akkor nincs visszaút. Egyszerűen meg kell vele értetni ,hogy nem mindig minden úgy van ahogy ő akarja. Hiába, lesz még bajunk elég a kis Oroszlánjainkkal!
Ma eddig zökkenőmentes napunk volt, most alszik Törpi, de készülök vele Cora-ba, gondolom oda tartogatja a javát :shock: :lol:

Ritus! Sajnálom apjával a dolgot! TÉnyleg hihetetlen hogy így áll a dolgokhoz. Az se elég érv neki, ha a dokid javasolja?

panna1
 
 


Panna, sajnos Benit annyira nem hatja meg, ha sírást imitálok... Inkább kiröhög! :( Úgy gondolom, hogy elég kemény kézzel kell majd fognunk őt...

sophie27
 
 


hát ilyen kocsmázós sztorit én is ismerek , de úgy hogy kisgyerek az ajtó előtt lett babakocsiban kinnt hagyva persze egyből rálátás volt,és ezt hangsúlyozta is hogy ő nagyon figyel... mert kb 1 mre volt tőle papa. aztán anyuka fogta és eltolta egyszer amikor egy pillanatra elfordult. megtanulta :wink:

na nálunk is röhögés van.. újból odacsap de még ki is nevet! :twisted:

és egy kis hangulat Aproo külön nektek is ajánlom mert itt nem égeted meg kacsódat! :wink:

http://galeria.nlcafe.hu/1/19064/0/1
Vendég
 


zsófi, azt nem tudhatom, hogy mennyivel jobb?mármint, ha a jobb alatt a hatásosságára gondolsz, de az tudható, hogy az adjuvánsok azért kellenek, hogy eredményesebbé tegyék az oltás olyasmi , mint egy katalizátor.viszont ezektől vannak a mellékhatások(ami engem azért nem vert földhöz, de megéreztem és azt éreztem, hogyha beteg lennék az mennyivel rosszabb lenne)a celvapan mivel nem tartalmaz ilyeneket, kétoltásból áll kéthét különbséggel.tehát kétszer kellett volna kiautókázni érte...és nincsen benne a szerves higany sem ettől félnek még általában, mivel be van tiltva a használata, kivéve a szezonális influenza oltásokbna benne lehet.de ez SZERVES VÍZBEN OLDÓDÓ HIGANY amit egy héten belül kipisilünk.nem olyan mint ami a régi hőmérőkben volt az nem tudott vízzel elegyedni!!bizonyára mindenki látott már törött hőmérőt és ezt nem kell elmagyarázni :roll:
Vendég
 


csandi és egy éves kor felett továbbra sem javasolja ismid ?
Vendég
 


Sziasztok!
Boni mi ma voltunk 15 hós oltáson és az én körzetim a h1n1 oltást akarta beadni helyette.Csak miután én nem kértem igy volt csak hajlandó beadni a kötelezőt.

Kocsmázós sztorik elég durvák :shock:

vera
l.veronika
 
 


Sziasztok!

Boldog névnapot Mecsi... :) meg Virág, .... meg ...

Oltás: mi továbbra sem adatjuk be.

Holnap kapnánk a 15 hós oltást, de elhalasztom, mert Kisdedem apától elkapott valamit (tünet: láz, szárazköhögés, ygengeség, enyhe orrfolyás) most hőemelkedése van, de még aktív és jókedvű. Majd meglátjuk milyen lesz az éjszaka.
Vendég
 


huh, Kata, gyors gyógyulást nektek! főleg Kristófnak!!! :( szegénykém! én meghülyülnék az idegtől, hogy nem-e az a bizonyos influenza... persze biztos nem!

Csandi, köszi az infót!

Vera, dokitok jó fej! még jó, hogy megkérdezte, hogy akarod-e, vagy nem is kérdezte, csak szerencsére idő előtt kiderült? nálatok Bencének a suliban nem akarták már beadni? őt sem oltatjátok?

sophie27
 
 



KAta jobbulást Kristófnak !

Csandi köszönöm

Veros köszönöm.. hát legalább megkérdezte enyim drnéni nem javasolja, húgom drnénije sem... ááá

most néztem a hiradóban, hogy egy csecsemő és egy 15 hós kisgyerek is kórházban... :cry:
Vendég
 


Zsófi!
Annyit kérdezett hogy kérem-e mondtam hogy nem.Akkor megjegyezte hogy ő pedig azt adta volna a15 hós helyett.
De ha a szülő nem kéri...(ezt jó hangsulyosan mondta,egyébként nem mondott semmit hogy miért javasolja .)
Holnap jön a védőnő majd őt kifaggatom.
Bencének kérni akartuk,de aztán a Tamás utánajárt a dolognak és nem engedte beadatni.(ő csak azért van beoltva mert nincsen lépe és ha nem oltat mindig influenzás lesz)
Amugy a suliban 480 gyerekből 150 kérte az oltást.
vera
l.veronika
 
 


boni , holnap fölhívom megint :roll:
Vendég
 


Ezer éve nem írtam, bocsi, de néha olvasgatok, látom az oltás a téma.
Én beoltattam magam és Lilit is ma fogom. Az a helyzet, hogy amikor nyáron tarolt a rota a Balcsin és mi nem kaptuk el, megfogadtam, hogy oltatom minden olyan ellen ami megviselné. Láttam szegény babák mennyit szenvedtek, ami egy oltással elkerülhető. Nem való még nekik szerintem a napokig tartó 40 fokos láz. És nem törődöm a nagy fenékkel, amit az oltás ellen vagy mellet kreáltak az okosok, az oltás arra való, hogy védjen, nem hogy ártson... mérlegelni kell, hogy melyik a nagyobb kockázat a saját!! véleményed szerint és úgy dönteni.
Bocsi, csak ez úgy bennem volt.

KépKép
columbine
 
 


sziasztok

Csabi is kezdi fezsegetni a határait elég rendesen, ma reggel is kiborította apát a kaja kiköpködéssel. egyszer jízűen megeszi a faltot, aztán a következőt meg már kiköpi a földre. Na ez kiverte apánál a biztit és jól megszidta.
Ilyenkor persze rohan sírva hozzám a kis vadóc.
Én is sokszor rászólok, meg néha ráütök a kezére, seggére (mondjuk pelustól nem nagyon érez semmit:) ), de még nálunk is van, hogy csak nevet. De azért, ha nagyon erélyes vagyok, akkor megérti, hogy mit csinált rosszul.
Biztosan lesz még velük sok-sok gond, de hát gyerekek és nem értik sokszor a szabályainkat.
Gondoljatok bele, hogy mondjuk a labdát szabad nekik dobálni, még mi kérjük tőlük, hogy dobja el, aztán a másik pillanatban ha valami mást dob el, akkor meg leszidjuk. Szegénykék biztosan össze vannak ilyenkor zavarodva, hiszen nem értik, hogy azt meg miért nem lehet eldobni.
Na mindegy, ez csak egy példa volt.
Csabi mostanában azt csinálja, hogy ha valamit akar és én nem engedem, akkor ívbe megfeszíti magát, ki akar törni a kezemből és iszonyat erővel levágja magát a földre. Sokszor koppan a feje ilyenkor. :(
Ha ezt csinálja itthon, akkor csak nevetek rajta és nem foglalkozom vele, akkor egy perc után abbahagyja. Ugyanezt utcán, idegen helyen már nem csinálom, ott próbálok rászólni, vagy ilyesmi.

Mikulás ünnepség: nagyon jól sikerült, a régi Zeneakadémián voltunk anyukám munkahelyi ünnepségén. Csabi elemében volt, tök bátran odament a Mikuláshoz, egyből ki akarta venni az ajándékcsomagot a zsákból :) meg fel akart rohanni a színpadra állandóan, amikor meg ének, meg zene volt, táncolt ezerrel :)
A kicsik egyébként nem csomagot kaptak, hanem könvet. Ez azért volt jó, mert nem adtak csokit nekik, csak mandarint.

ritus: sajnálom, hogy férjed ilyen, remélem azért meg tudjátok oldani a konfliktust. Drukkolok, hogy jobban legyél és ne depizz, próbálj meg a kicsire gondolni, hogy Zorka is hogy fog neki örülni, meg Te is, ha megszületik.

sushy: köszi a tapasztalatokat, még gondolkozom a modellkedésen :)
lei
 
 


Kedves Barbarák ! Boldog Névnapot!

Kép

Barbi küld el mégis csak a dominót , talán valahogy megoldjuk hogy eljussunk érte bocsi :oops: :oops:

Lei nagyon jó lett Csabi új frizuja.
Szerintem mindegy gyerek feszegeti előbb utóbb a határokat hiszen ebből tanulnak. Aztán vagy sikerül okosan megértetni velük mit lehet mit nem vagy jól kiröhögnek és akkor is csinálják. Mindenkinél eljön ez a korszak nem? Mi meg próbáljunk sokszor nyugodtak maradni.

Ági és mi újság veletek?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Barbiknak nagyon boldog névnapot!!!! (apukámnak meg szülinapot! :P)

Ági, jó, hogy előkerültel! írhatnál, hogy mi van veletek picit bővebben is! és tökéletesen egyetértek, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit akar és abban is egyetértünk, hogy a védőoltás arra van, hogy védjen, csak mégis, az emberek, köztük én is, nagyon tartanak a hosszútávú hatásaitól! mindenféle rosszat lehet olvasni az oltásokról, még a kötelezőkről is! szóval csak ezért is a kétely! de jó olvasni, hogy melyikőtök mit gondol erről az egészről! ;) köszi!

Lei, Mecsi, gyerekek iszonyat erővel próbálják az akaratukat érvényesíteni, már most! nagyon durva, hogy miket meg nem tesznek. Beni is rendszerint földhözvágja magát mostanában, ha valami nem tetszik neki, utána dobja is a hátára magát, és rendszerint koppan valamiben a buksi. utána meg jön a sírás... durva! Beninél még nagy kedvenc, hogy elkezdett visszaütögetni, vagy csak szimplán csapkodni, dobálózni. és ma már többször olyan erővel belém harapott, hogy tiszta piros a karom... :( nem tudom megértetni vele, hogy az fáj anyának! kicsit tanácstalan vagyok, mert nem tudom, hogy mi lenne hatásos ezen a téren! :( úgy bújik, mintha szeretgetni akarna, a következő pillanatban pedig már a fogait mélyeszti a húsomba! :(

Kata! hogy vagytok!?

Verocs! mit mondott a védőnéni!? Tamást sajnálom!

Sniky, merre vagy!? Te is nagyon eltűntél! remélem, hogy minden okés felétek is, pocaklakó is jól van, Barnuska is, és Ti is!!!???

Ritus, sikerült az oltást megejtened?

sophie27
 
 


JázminAndi, sikerült a lenyomat!? ;)

Aproo, mit sikerült a svájci oltóanyaggal kapcsolatban kiderítened?

sophie27
 
 


Sziasztok:)

Vagyunk mi is csak nem volt időm mostanában írni, néha-néha zugolvastam :oops:

Először is drága Barbaráknak nagyon boldog névnapot kívánok!

Mazskának pedig hatalmas gratula a kistesóhoz, nagyon örülönk nektek!!! :) Vigyázz nagyon magatokra és gyere a hírekkel:)

Csabi nagyon édes lett az új frizkóval és szerintem a modellkedés is jópofa dolog, addig amíg a gyerkőc élvezi és partner benne, szóval hajrá:) nagyon rég nem találkoztunk, jó lenne pótolni!!!

Mi ma voltunk a 15 hós + prevenár oltáson, Barnus tök jól viselte, bár az előtte lévő méreckedést, vizsgálatot végigüvöltötte:) mert ugye az "nagyon fáj ám":)

10,5 kg és 83,5 cm a mai mérlegelés szerint, alul 2 foga jön, felül pedig a bal oldali örlőfog hegye van kint :( szóval elég nyűgös jó pár nap van mögöttünk/előttünk.

én kezdek gömbölyödni, a súlyom szerencsére eddig csak +2 kg-val gyarapodott:) hányinger múlóban, étvágy növekvőben:)

oltás: hát sokat morfondíroztam és a gyerekdoki ma megerősített, nem oltatunk. Barnuskát semmiképp, mivel 2 éves kor alatt nem javasolja és azt sem, hogy magamat oltassam, max. a környezetet, de azt sem tartja indokoltnak. Szerinte nincs járvány, és ha lesz, az sem nagyobb, veszélyesebb, mint a többi.

Barnuska egyébként nagyon sokat fejlődött beszéd téren, nap mint nap új szavakat mond, nem győzöm jegyzetelni:) tegnapiak pl.: süni, csacsi, hoppáci:), ma meg mikor kérdeztük tőle, hogy mit eszik, azt válaszolta, teljes nyugalommal, hogy "virslit", jó nagyot néztünk:) szóval nem adok neki sokat és mondatokban fog beszélni....


Csengeandi, örülök, hogy jól vagytok és sikerült Zétinek egy jó kis ovit találni. Jó lenne vmikor találkozni, mert már nagyon rég nem tettük és be vagyunk mi is gubózva:( jövő héten, ha enyhébb, naposabb idő lesz, lehet bemegyünk Fercivel és akkor bandázhatnánk:) vagy Ti is kijöhettek ám hozzánk, már Verával is beszéltük;)

húúú, nem tudom mit akartam még, biztos egy csomó mindent kihagytam, de majd eszembe jut:)

most megyek, mert odaég a sütőtököm :oops:

sniky
 
 


Sziasztok!

Barbiknak nagyon Boldog Névnapot kívánok!

Adri, sokszor eszembe jutott ma Dorca, remélem jó híreket kaptatok, írd ám majd meg!

Panna, hogy viselkedett a kisoroszlán a Corába :)

Nem tudom ki hogy van vele, de engem megnyugtat, hogy nem csak mi küzdünk ezekkel az akaratossági rohamokkal...

Szopis csajoktól akarom kérdezni, hogy ti isztok kávét? Ha igen akkor mennyit?

Azért kérdem, mert Málnus továbbra is min. 10 alkalommal felsír éjjel, ebből 2-3x szopizik, és a férjem ma kitaláltam, hogy én vagyok a hibás, mert a déli kávé miatt nem alszik éjjel a gyerek :( A többi alkalommal is be kell menni hozzá, de elég egy cumi vagy egy simogatás, és alszik tovább...szóval minden reggel úgy ébredek mint a mosogatórongy, és még hagyjam abba kávézást...hát ma nem ittam, de ingerült vagyok tőle és fáradt, és sokkal kevesebb a türelmem....egyénként én reggel szoktam egy tejes kávét inni, és még egyet délben, azt is tejjel....
Mit gondoltok?

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sniky, de jó hallani rólatok! Édes lehet Barnus ahogy dumál, nekem nem kell még jegyzetelnem semmit, mert mi még az apa-anyát sem mondjuk, nem hogy mást....Örülök, hogy jól vagytok! Úgy látom, most kicsit Barnus is lelassított a növésben, tehetnél fel képet is! :)

Képzeljétek, az utcánkban kifakadt a Barka rügye, már szürkül, és teljesen kirügyezett az orgona is, annak sem kell már sok, hogy virágozzon..azért ez nagyon durva!!!!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Barbi nagyon boldog névnapot!

Columbine Áginak! Annyit, hogy a kis fejlődő szervezetnek meg kell tanulnia védekezni, mert ha ezt nem teszi és nem tanulja meg most, akkor sokkal nehezebben vagy képtelen lesz megbírkózni felnőttkorban egy súlyosabb betegésggel.

Ez mindenkinek szól, a nagy gyermek-kalauzban van egy pár oldalas rész a láz értelméről, alkalmadtán bescennelem.

Zsófi! Köszönöm a többszöri érdeklődést jól esett!!

Este fél 7-kor már volt hőemelkedése. Hütőfürdő, viburcol kúp aztán fél 8 kor kidőlt, éjjel 2 körül újabb kúp, majd reggel 5 kor ülőfürdő+kúp, de egész éjjel 40 fok körül volt a hőmérséklete, szinte izzót az egész teste. Köztünk alutt. Reggel 9-re lement a hőmérséklete 38,5-re azóta is azon van, napközbe egy kúp, hogy azért ne emelkedjen mégeygszer 40 füölé, reggel a kedve jó volt, hamar kidőlt, de játszót, mosolygot, egy kcisit evett is.

Nemrég aludt újra 1,5 órát, és most megevett egy nagy tányér zöldség levest és egy almáspitét. Kicsit köhög, de már kezd felszakadni neki.
A nehezén túl van. Még ez az éjszaka lesz rosszabb, de már olvasztom vízben a belladonnát, aztán lefekvés előtt még egy viburcol és alvás.

Szóval ennyi, alig aludtam az éjjel, mert morzsolgatta a kezem, meg nagyon bújt, de érdekes módon nem érzem magam fáradtnak.


Sziszka! Neked kávé ügyben, igen okozhatja a sokszori kelést, én nagyon ritkán iszom rendes feketét, de, akkor mindig egy kicsit felszínesebben alszik. Én szeretem a kávé ízét, de a várandósság alatt áttértem az instant gabonakávéra, nagyon finom. Megszoktam.
Esetleg próbáld ki, hogy miylen kávé nélkül az alvás, magadnak meg úgyis találnod kell valami túrbósítot.

Most ennyi.
Vendég
 


Sziaszka!
Én 2 hétig nem ittam kávét és ugy is kelt Miku,igy visszaszoktam a napi 1 kávéra.
Kata és a többiek!Ki hogy áll hogy birjátok a fogyókúrát?
l.veronika
 
 


Halika!

Boldog Barbara napot kívánunk mi is!
Illetve nem csak azt,mert azt hiszem én még Virágot meg Andrist sem köszöntöttem. Remélem senki nem maradt ki!

Szisz! Kis vadóc tegnap édes tündérke volt, egyáltalán nem rosszalkodott. Lehet azért, mert Cora helyett Auchanba mentünk :lol: ... Este apa későn érkezett nagyon, f10 körül, RÉkát kérdeztem este 8kor , hogy megvárja-e apát (mert már nagyon hiányzott neki), és bólogatott. Hihetetlen, de TÜcsinek egy hangos szava-ordítása nem volt egész este, és meg bírta várni apát. Persze ha nyűglődött volna, akkor elviszem fürcsizni-aludni, de sztem tudta, hogy mire is várunk és azért nem nyűglődött.
Persze ma f10-ig aludt, (nyilván nekem kelni kellett 7-kor :evil: ) és az egész nap csúszott, de hát vmit vmiért.

Lei! Éde lehetett Csabi a mikulásünnepségen. Jó, hogy ennyire élvezte. Jó lett tényleg a kiskrapek haja!

Szisz! Én amikor szoptattam, nem számított a kávé, vagyis nem észleltem változást.

Beleki! Kristófnak jobbulást! Szegénykém, csak túlmegy már rajta!

Oltás: Én a szezonális influs oltásoktól pont azért tartok, mert nincs sztem elég idő rá, hogy mellékhatást teszteljenek. Sztem. Persze lehet, hogy nem így van.

Sniky! Örülök, hogy minden rendben, és szépen növekszik Barnus is, meg a kis Pocaklakó is! Huh, prevenár+15 hós egyben! Reméljük jól viseli majd Barnus!

Autónk végre szervízben, úgy tűnik itt Bp-en meg is találják a baját, de még nem akarom elkiabálni...

Gyerekem épp a plüss-pandájával illegeti magát a tükör előtt :lol: Azt hiszem táncolnak....

Na most megyek családi életet élni, apa végre itt, velünk. És este még dolgoznom kell...

Jó éjt mindenkinek!

panna1
 
 


Barbinak nagyon boldog névnapot kivánunk!
Kata!Kristófnak jobbulást!
l.veronika
 
 


Sziszka, nem hiszem, hogy a kv miatt kel fel Málnus, mi is átlagban 3-4x kelünk éjszaka, tegnapelőtt 6x és én már évek óta csak koffeinmentes kv-t iszok. Barnus egyébként már "csak" az elalváshoz szopizik, szóval napközben 1x, éjell átlagban 3x. Próbáltam neki már ilyen Junior italt is adni, hátha leszokik a ciciről, de utálja. Szóval van egy szinte teljes doboznyi Nestlé Junior italom (2 adag hiányzik belőle), ha vkit esetleg érdekel 1000,- -ért átadó (bolti ára 1500 körül van).

És akkor íme néhány kép:


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

sniky
 
 


sziasztok

gyors kukk, boldog névnapot az ünneplőknek!

a harapáshoz akartam hozzászólni : én visszaharaptam-ordított a gyerkőc, de azóta nem harap. máshogy én nem tudtam megmagyarázni a gyereknek,h fáj az nekem. ha szépen mondtam mosolygott és mégnagyobbat harapott. megkövezhettek, de én nem láttam más megoldást.-kicakkozta volna a vállamat. :roll: :shock:
makadu
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: