Sziasztok!
Nagyon nyűgis hetem van…
Eleve ez az idő, minden szürke, nedves, brrrr
Hétfőn felhívtam az Ományirodát, hogy ugyan végre mikor kapok szül. any. kivonatot??? Hogy ők nem tudtak elérni, mehetek érte. Berongyoltam 11-kor, baba és apa otthon maradtak. Hozza a nőci, látom, hogy a gyerek vezetékneve nem ugyan az, amit mi kértünk, és amit az apaságiba is leírtak. Mi Souza-Fodor nevet adtunk meg erre ott DeSouza-Fodor van, így ahogy leírom. Éreztem, hogy itt balhé lesz. Kiderült, hogy az Államigazgatási Hivatal, akiknek engedélyezni kellett, úgy gondolta, hogy így a helyes a brazil névviselési törvény szerint, mert a DE szócska a párom neve. Mondtam, nekik, hogy benne van, de nem, az nem a neve, az kb annyi, mint a magyarban a kötőjel, ők azzal kapcsolják össze. Nem, az így van jól, mondja Ő NEKEM. És hogy biztosan konzultáltak a Brazil Nagykövetséggel. Mondtam, hogy ok (dehogy ok, csak szabadulni akartam), de akkor sem jó így, mert a De és a Souza két szó, ők egybeírták, ráadásul két nagybetű van benne, DeSouza, mondtam, így aztán pláne nem, mert ez nem helyes portugálul. Hogy ő nem módosíthat. Mondtam, hogy ugye nem gondolja, hogy helyesírási hibával anyakönyvezi a gyereket? Hát, hogy ő visszaküldheti, az megint 1 hónap (!!!) De ÉN elmehetek az Államigazgatási Hivatalba, szokták fogadni az ügyfeleket. Ok, Angéla elrohan oda, megkeresi az ügyintézőt, aki éppen befőttes üvegből kanalazta a birsalma levesét (megosztotta velem a levesre vonatkozó fontos információt…) Hogy a név így jó, mert ők tudják, bla bla bla….. de nekem nem jó. Ok, akkor menjek el a Nagykövetségre, kérjek egy írásos igazolást (email, telefon, fax nem jó, csak eredeti), és ha a Nagykövetség igazolja, hogy mehet az eredeti módon, akkor kijavítja… felhívtam a Nagykövetséget, ismerem a srácot, ő nem tudott semmilyen névviselési törvényről, ketten győzködtük a nőt, hogy ez így is jó… nem hitte el, neki írásban kell. Oké, megadtam magam, legyen De Souza, de külön, azonnal javítsa ki… itt már elég nagy volt a fejem, mondtam is neki, látom, ő jóízűen ebédel, nekem 2 hónapja nem jött pénzem, nekem is ennem kell valamiből, a gyereket el kéne látnom, meg fűteni, nem mellesleg az apjának 10 napja lejárt a vízuma, mert a kivonat nélkül nem tudjuk hosszabbítani. Hogy én ne támadjam, adjak be mindent az én nevemmel, amin most be van jegyezve a gyerek… mondom persze, utána meg adok be mindent újra, és minden papírt újracsináltatok. Ja, és hogy a gyerek egyébként is magyar elsősorban. Mondtam neki, hogy persze drágám, mert a kivonat nélkül nem tudom bejegyeztetni kettős állampolgárnak a Nagykövin! Szerencse, hogy volt nálam más okból egy másolat az apja útleveléről, meg ott volt előtte az apasági, látta, hogy tényleg 2 szó… de könyörgöm, csak másolnia kellett volna, az apasági előtte is nála volt!!! Plusz még a keresztnevét is elírta Gilnak, azt is újra kellett írja… Szóval 3 és fél órámba került, hogy kiharcoljam a saját igazamat, 50% siker, mert nem az a neve a gyerkőcnek, amit akartunk, de legalább helyes. Így most De Souza-Fodor, hogy ezzel még mennyi bajunk lesz, senki nem fogja tudni leírni, meg hogy hova kell kötőjel, hova nem…

Még jó, hogy az Ebanoba nem kötött bele…
Ezután vissza az okmányirodába, ahol megkaptam a kivonatot és a lakcímkártyát…
Ezek után azért jó voltam, mert tovább rohantam, beestem az OEP-hez 10 perccel zárás előtt, húúú, nagyon csúnyán néztek rám, meg iszonyú bunkó volt a nő, de kit érdekel, leadtam a kivonatot, hogy végre küldjék a Tgyást, mert leállították kivonat hiányában, kicseréltem a gyerek taj kártyáját végre a jó névre, majd elrohantam a MÁK-ba, 4 perccel zárás előtt estem be, ott hűvösen udvariasan

fogadtak, mert semmi nem volt kitöltve sem, de leadtam a családi pótlékot meg az anyságit!!! Juhééééééééé
A másik két helyen végeztem összesen 30 perc alatt.
Ma voltunk csípőszűrésen, minden ok a babóval szerencsére!!!
Csak a drága babókám, aki szinte óramű pontossággal mindig végigalussza az éjjelt 12-06-ig, mára virradóra nem aludt, mikor korán kellett kelni… kicsit zombik vagyunk. De a lényeg, hogy minden rendben vele!!!!

És annyira büszke voltam rá, minden babóka olyan keservesen kiabált, ő meg zokszó nélkül tűrte, nézelődött, meg lazán pisilt közben egyet
6 hetes kontrollra meg nem jutok el a héten…
Bocsi, h ilyen hosszú lett, de ki kellett írnom magamból
Na, megpróbálom a lehetetlent, visszaolvasok….. vagyis nem biztos, Ebano felébredt épp most...