Sziasztok!
Tegnap voltunk védőnéninél és meg akarta mutatni dokinak is a pofiját, de már nem voltak ott. Múlt héten délre mentünk és nem kellett várni, most meg félkor ott voltunk és 1-kor!!! végeztünk. 12-ig vannak!
Autóban 3 perces út alatt bealudt a vetkőztetésnél kicsit felébredt, de az ölembe visszaaludt. Annyit aludt, aztán hazamentem anyuval, mert nagypapi rég látta uncsiját. Hulla fáradt, de így nem ment már ki 2 után...

az utóbbi pár hétben este 9-10-ig melózott reggel 5-6-tól...
Kaptunk másik krémet a védőnénitől. 3 hónapos kor fölött mondják, de nyugodtan kenjük be vele, nem lesz gond. Szteroidos? Nem. Oké. Hát persze, hogy az, de nem érdekel, csak használjon, nem akarok nagyobb bajt és már hetek óta húzzuk. Ja, és tájékoztatón 6 hónapos kortól írja... brrr.
2 nap után referálnom kell. Ha nem javul, bőrgyógyi. De anyu most hívott, hogy talált valakit fel is hívja mit mond a krémre.
Anyuéknál 2-kor megetettem aztán valamikor 3 és fél 4 között aludt be vagy még később?? Ki tudja. Nem tudom már követni, mikor evett és utána mikor aludt be.... A lényeg, hogy párom jött értünk meló után, kicsit még beszélgettünk, de aztán fel kellett öltöztetni, amire most felébredt, mert nem mindig szokott. De egyébként is nyugtalanul, nyöszörögve aludt. A kocsiban kicsit visszaaludt, itthon ébredezett, de fél 7 előtt kicsivel ébredt. Na akkor fürcsi, evés. És utána nem aludt... Ez volt a legrosszabb éjszakánk. Én már hulla voltam, de csak sírt. Este 9 körül Peti mellkasán elaludt, egy jó idő után betettem az ágyába, de rá 2 percre szemek kipattannak. Ami nem csoda, meleg test a pocak felől, meleg takaró a hát felől... utána meg a hideg ágyikó. 3 óra elteltével megetettem, de én már időkre nem nagyon emléxem, akkor mennyi volt az idő, de csak nem aludt el sehogy. De akkor még csönd volt. Már majdnem ráborultam 2-3-szor, mivel én sem aludtam napközben, pedig rámfér még a pihenés... Nagyon sírt, ennyire még soha. Pocak sem fájhatott annyira, mert nem húzta magát egyfolytában... De már megpróbáltam mindent, de semmi. Párom is felébredt, akkor gyorsan ki pisilni... ő is megpróbált sokmindent és a végén arra jutottunk, hogy még éhes... De már mindent megpróbáltam a cicit is kiköpte többször, ráadásul 1,5 óránként volt cicin és már attól fétem, amiről már szó volt, hogy a megemésztetlen kajára még eszik és rosszabb lesz.
Képzelhetitek mennyire lehetett fáradt mikor fél 7-től volt fenn és napközben sem sokat aludt...Én már nagyon szarul éreztem magam, fizikailag is, a hasfájás mellé még a fejem is fájt...de lelkileg is... Aztán evett és bealudtunk, de már nem mertem próbálkozni a kiságyba szállítással. Így kb 3-tól aludtunk. Mindegy, túl vagyunk rajta, de nem sűrűn szeretnék ilyet...
Azóta megnyugodtam, olvasva Titeket, hogy nem voltam egyedül. Tényleg valami volt a levegőben.... vagy csak nagyobb volt a front mint amit mi megérzünk.

Mert a fejem sem görcsölt, csak fájt....
Madar Julcsinak sok-sok gyógypuszi... Füredi ház??? Megöl az irigység!!! Tőled is várunk előtte-utána fotókat....
Viki, csak így mellékesen közlöd?? Gratulálunk és várom a fotókat nagyon. Beájulós fotó tényleg nagyon cuki...
Peppino, tényleg veletek mizu? Mert reagáltál, de magatokról nem írtál.
Petra... azok a képek... főleg a 4-es sorozatból a második.... Nem csodálom, hogy Madar nem adja.
Kriszti úgy örülök Neked! Már üzenni akartam, mi van. Végigolvasok, aztán ha nem vagy megy az sms... és itt vagy, de jó!
Örülök, hogy Gergő megoldódni látszik. Lucának meg tényleg lehet korai volt még és a sok más hatás zavarja... meg a mostani frontok se semmik... Puszi nektek. Lucaképek!!!!!!
Babcika nyugi. Simisimi Neked. Mert Blankit tényleg nem zavarja... Cumis -sapis kép zabálni való!!
Erika füleses poló nem rossz, de nekem is sokkal jobban tetszik a viselője!
Mabe, nagyágyban párnák közt a kedvencem... és nekem is teccik, hogy lazán veszed a dolgokat. Gyerekkel kapcsolatban én is próbálok és szerintem nem-nagyon paráztam még.
Csak a saját dolgaim viseltek meg nagyon.. Neki nyűgőssége sem annyira. Mostani éjszaka is letudva...
Moncsi Nati pofijára mit mondtak?
Brumi Lottiról a kép ahol majdnem kiesik a cumi... Tündérke.
Lehet én nem látok mindent? Floranan én nem láttam Csokiról most képeket! Ti igen? Mert dícséritek...
Astrid jó a recept, Andi valami hasonlót írt még valamikor, de abban ha jól emléxem újhagyma volt.
Kata jobbulást Lőrincnek! Én is amikor úgy éreztem. Szörcsi-hörcsinek hívtuk akkoriban. Még most is többször. De nekem ma is kellett... viszont a védőnő tanácsolta és bevállt, hogy előtte fújjunk be sterimart (van babáknak) és utána könyebb volt.
Süti megértem a kétségeid... letehetnéd-e?

nekem szerencsére nagyon ritkán alszik el a kezemben.. Vendégek megjöttek?
És egyetértek... Madar szerintem is unatkozna ott "egyedül". Ne kérdezzünk, menjünk mi is!
Andi, de jó, hogy alakultok. Tiéd megjavul enyim elromlik???
Dorka Téged is szeretlek olvasni, írjál többet... a képeidről nem is beszélve, azt már úgyis írtam és tudod.
Csaszi-Sima véleményem szerintem tudjátok... Ha lehetne választani és rajtunk múlna, sima. Én tudom mennyire fáj... Szüléstörténetem még nem írtam meg, de tolófájásaim voltak. Ez nem tudom mennyire normális 2 ujjnyinál, de 20 óra vajúdás után szerintem tudom miből tart egy szülés, "csak" a kitolási szakasz maradt el. Persze gondolom az is rohadtul fáj, de utána ott a megkönnyebbülés amikor kint van és magadhoz ölelheted....
De nekem csak a kimerültség, a fájdalom és utána is csak a fájdalom és csak reggel ölelhettem magamhoz. De most az ébredező kisnyuszit felvettem és a karomban vele zokogok.... És ugye nekem vannak rossz élményeim a csaszis műtét miatt! A következő meg semmihez nem hasonlítható!
Na jól van, ennyire futotta, most másra nem emléxem. Így is kisregény lettem megint....