Na, Vica elaludt a vállamon, próbálok röviden beszámolni.
Azt tudjátok, hogy miondkét gyerek beteg volt, és így a talitok környékén már épp gyógyulóban voltak. Kb keddig olvastalak is bennetek.
Kedd este kijött anyám: segít takarítani: semmi nem lett belőle.
Csütörtökön sikeresen száműztem
Szerdán elfogyott a lányok gyógyszere.
Pénteken jöttek kolléganőim. Voltak kb 1 órát. Nóci úgy ordított, mint a sakál, mikor elmentek. Éjjel újból köhögni kezdett.
Estére elromlott a számítógép.
Szombat nyugi volt.
Vasárnap keresztelő. Nóci reggel hányt. Esemény, és az azt követő ebéd lezajlott. Vica nyugis volt, Nóci nem evett, de játszott a tesóm gyerekeivel.
1/4 4-kor értünk haza, én szoptattam, Gábor sógorral sörözött, Nóci lefeküdt, hogy nagyon álmos, és fázik.
fél óra múlva kiverte a hideg verejték, zihálva aludt. Vica is elaludt.
kb 5-kor áthívtam az egyik szomszédasszonyt, nézzen rá a Nócira, mit gondol. Akkor már apa is kezdett aggódni. 1/2 6-kor felhívtam a háziorvosunk, hogy otthon van-e, megnézné-e a Nórit. Mondta: vigyem fel. Meghallgatta a tüdejét, már szívta is az injekciót, és hívta a mentőket.
Gábor ment a mentővel, én meg szoptattam, összeraktam, ami kellhet a kórházban, utánuk kocsival.
Nóci ott kapott mág egy injekciót, majd infúzióra kötötték, inhaláltatták.
Minden nap mentem utána.
Vicát nem vittem be, nehogy elkapjon valamit, így mivel kb 1 óra út a kórház, félúton sógornőmnél elhagytam, ott szopi, irány a kórház, 1 adag lefejt tejet otthagytam, és az azt követő etetésre értem vissza.
Éjjel fejtem, meg minden kaja után. (első nap 180 ml-t vittem, másnap 200-at, mind elfogyott)
kedd estére begyulladt a bal szemem, pokolian fájt a fejem, vszínű huzatot kaptam.
Szerdán szomszéd néni elment reggel vonattal Nócihoz, én meg dél körül utána, barátnőmnél szoptattam, utána Kati néni sétált Vicával, míg én Nócival voltam, kajálásra haza.
Estére 38,6 fokos lázam volt, jobb mellem begyulladt.
Gábor mondta, ne menjek a kórházba, majd este megy ő.
Délelőtt felhívtam a kórházat: jöhet haza a Nóra. Még hőemelkedéssel, de én mentem érte, másik szomszéd tologatta Vicát a kórház előtt.
Anyám el se ment, se a picire nem vigyázott.
De a telefonba előaadta, hogy ő mennyire szereti ezeket a gyerekeket, és mennyit sírt értük.
Ebben a hónapban 24 e ft-ot költöttem gyógyszerre.
Közben hétfőn zöldkártyára kellett vinnem a kocsit, szerelőhöz a számítógépet.
Sajnos úgy néz ki, hogy asztmás rohama volt Nócinak, előfordulhat többször is, mivel apától örökölhette. Doki szerint lelki okok erősítették fel ennyire (BABA).
Mióta hazajött folyton azt kérdezi, őt miért nem szeretjük, vele miért nem beszélünk úgy, mint a Virággal. Nem akar oviba menni, folyton ölben lenne. Ha szoptatok, azonnal éhes, vagy elesik, becsípi magát, bekakil.........
Leverte anyám 30e ft-os fényképezőgépét, nem javítható.
Konektorunk ismét kifüstölt, át kellett huzatni.
Porszívónk bedöglött, kapcsolója nem jó, cseréje többe kerülne, mint egy új porszívó.
Elromlott a törpevízmű, az állatokat most az udvari csapról kell itatni (ami után csatornadíjat is fizetünk)
Vica múlt hétfőn kapta meg a 2 hós oltást. Nócit fülészetre kellett vinni, mert begyulladt a füle, mivel beledugott valami papírgalacsint.
Holnap kontroll.
Csütörtökön találkozom (egyelőre egyedül) egy gyermekpszichológussal, mert nem tudom mi tévő legyek.
Nóci kapott valami bazi erős gyógyszert a kórházban, amitől hasmenése volt és hasa fájt, már jobb neki.
6 éves oltását még nem kaphatja meg, minimum 2 hetet várni kell.
Ha az orvos megengedi, szerdán megpróbálom elvinni oviba.
Ja, és a Védőnénink nem a védőnénink elsejétől, mivel egy másik falu védőnénije volt, és heti 2 napban kérte "kölcsön" az önkormányzat, viszont most olyan sokat kért a másik falu önkormányzata, hogy azt a miénk nem fizeti ki. Még nem tudni, ki lesz helyette.
Dióhéjban ennyi.