Jó reggelt lányok!
Megint ki kell adnom a lelkem, nehogy megbolonduljak emiatt. Bocsi elöre is a szófosásért, vagyis a mindig túl hosszú monológjaimért:
1. Eninek ez volt az eslö hete a suliban. Eredmény: minden nap bögve jön haza, mert mindig ugyanazok a gyerekek szekálják. 2 gyerekkel együtt járt az oviba, de akkor ök különösebben még ügyet se vetettek Enire, de a beiskolázástól kezdve rászálltak. Mindhárom gyerekben közös, hogy 3 olyan család sarjai, akik itt a környéken egycsaládos házba költöztek nagy kerttel, kettö teljesen új építésübe, a srác szülei egy régibe, amit totálisan szanálnak. Nekem mindhárom gyerek nagyon unszimpatikus az öntelt viselkedése miatt. Eni teljesen a padlón van, azt mondja, hogy senki se játszik vele, nincsenek barátai és a tanárnö, mint tudjuk, nem szereti. Két lehetöség van: vagy átveszi a csupaszív tanárnö a másik osztályba, vagy iskolát kell váltanunk. Utóbbinak meglenne az az elönye, hogy Imivel és Regövel együtt mennének, mert ez az az iskola, mely az új ovink szomszédjában van. Tanácstalan vagyok, a szívem is összeszorul a gyerekem szenvedését látva és tehetetlennek érzem magam, mert nincs garancia, hogy a másik iskolában másképpen lenne...
Ma van az elsösök beiskolázása és mennie kell énekelni. Bemegyek vele, hátha belefutok a 3 gyerek szüleibe ill. beszélek a tanárnöjével is, mert ez így nem mehet tovább, nem teljesít, mert nincs semmi öröme az iskolában, kiegyensúlyozatlan, szétszórt. Egyébként mindhárom gyereknek vannak testvérei, a lányok 3-an vannak, a srácnak van még egy öccse.
2. Tegnap reggel csörög a telefon, hív a 3 gyerekes barátnöm, aki elvetette a 4.-et a nyitott gerinc miatt, hogy még mindig nincs autójuk, 3 hete szervízben van és odaadjuk-e az autót a nagybevásárlásra, mert holnap a beiskolázást ünneplik és 15-en jönnek pluszba, kell sok kaja. Reggel kilencre náluk voltam, elvittem a srácot bevásárolni (meniskus operációja volt egy hete, még nehezen tud járni). Mehettünk volna a közeli bevásárlóközpontba, de nem, neki az iparnegyedbe kell mennie, mert mint ekkor kiderült, az anyósának is be kell vásárolnia és egy bizonyos tejtermékfélét csak ott lehet kapni. Ott viszont minden pontosa kétszer annyiba kerül, mint bárhol máshol, habzott a szám. Mondta, hogy neki ez most mindegy, mert nem kell rohangálni, hogy hol mi olcsóbb, stb. DE a bevásárlóközpontba se kellett volna... Sikerült pár apróságért csak ott 100 eurot kiadni (a gyerek a beiskolázására többek között egy hatalmas kerti trampolint kapott 700 euroért). Aztán mégis el kellett menni az Aldiba egyrészt mert én csak ott vásárolok, másrészt meg sikerült meggyöznöm, hogy bizonyos dolgok ott lényegesen jobbak és föleg egy töredékébe kerülnek. Haza a motyóval, mire közli a barátnöm, hogy menjünk ám a banka is és utána az autóért, mert elkészült. Tehát egy tiszteletkör megtétele után mégis menni kellett a bevásárlóközpontba, mert a bank is ott van, aztán vissza az iparnegyedbe. Ezt azért egy kicsit intelligensen is meg lehett volna oldani, nemde? Nekem nagyon cseszi a csöröm, ha valakitöl állandóan azt kell hallgatnom, hogy nincs pénzünk és spórolnunk kell, de akkor is állandóan vesznek valamit (pl. a kakadunak párt párszáz euroért), nem gondolkodnak, nem számolnak, hanem szarnak az egészre, mert anyósék majd rendezik a különbözetet, stb. Nagyon szívesen segítettem, csak a hülyeségüket viseltem el nehezen.
3. Du. a másik barátnömhöz voltam hivatalos, neki két gyereke van Regö súlykategóriájában, egy festö férje, akivel állandóan elégedetlen, és egy jó nagy lakással kerttel, ahonnan csak úgy el akar költözni, mert neki tér kel. Nem a gyerekeknek, neki! Ö amikor megismertem, egy nagyon szellemes, ordinér, de szeretetre méltö ember volt. Aztán sokat változott, töbször akarta a férjét elhagyni, amiröl eddig még mindig sikeresen lebeszéltem, elkezdett dolgozni, továbbképzéseket vezetni, s egyre kevésbé izgatta magát a gyerekek miatt. Vagy lepasszolta a kelet német oldalra valamelyikük szüleihez, vagy bébicsöszt szerzett melléjük, most meg egész napos oviban vannak és csak du. 4-5 között megy értük, vacsi és irány az ágy. Elmagyarázta nekem tegnap, hogy ö januártól Bachelor képzést fog csinálni, de még nem döntötte el, hogy a munka mellett, vagy felmond és föállásban. A munka mellett 10 akárhány ezer euro a képzés, a munka helyett a gyerekek miatt kap engedményt. A képzés persze nem nálunk lenne, hanem vagy a szomszédos Dresdában (kb. 600 km), vagy Schwerin ill. a holland Uttrecht-ben. Megkérdeztem, hogy lemaradtam-e valamiröl, vagy csak én vagyok értetlen, hogy akkor a családja mostantól teljesen le van szarva, mert éljen az önmegvalósítás. Mondta, hogy ö fönök akar lenni és ez az ára, neki megéri. Na akkor hajrá! Engem is buzdított, hogy csináljam meg azt, amit mindig is akartam. Mondtam neki, hogy majd ha 50 éves lettem és nincs jobb dolgom addig, akkor majd, de most elsö a család, én annak élek, nem hiányzik más. Mire ö büszkén, hogy a fia szülinapját lehet, hogy valami parasztházban ünneplik, igaz 200 euro a beugró, de ott mindent megcsinálnak ennyiért, leadja a gyerekeket és mehet dolgára... Ö ugyanis nem ér rá, mert megy a barátnöivel az Oktoberfest-re inni és bizonyosan napokig be lesz rúgva.
Olyan érzésem volt, hogy rossz filmre ültem be a moziba, nagyon eltávolodtunk egymástól életvitelben. Már nem érzem jól magam vele és ez nem jó érzés. Le vagyok kissé lombozva, de az élet megy tovább, nem lehet ilyesmin sokáig fennakadni. Szerinte mindenesetre bennünk van a hiba azért, mert a mi gyerekeinket nem szeretik és még szülinapokra se hívja meg öket senki. Bezzeg az ö gyerekeit... Hát nekem mindegy, mi szeretjük a gyerekeinket és érzelmileg lényegesen többet kapnak, mint az ö gyerekei. Még egy példa: beszélgetünk, közben a fia is beszél hozzá és próbálja neki megmutatni a müvét, de ö elzavarka, hogy ne zavarja, mert beszélgetünk. Mondtam a barátnömnek, hogy akkor most kicsit abbahagyjuk, hogy meg tudja hallgatni a fiát. Szegény gyerek olyan boldog volt, hogy figyelnek rá is! Én mindig sasoltam a beszélgetés közepette is a gyerekekre és idönként félbeszakítottam magunkat, hogy az ö gyerekeit is megdícsérjem, mert tényleg nagyon ügyesek voltak. Hát nem tudom, de a fia szeme csillogott és teljesen meghatódott szemmel láthatóan, hogy figyelek rá.
Egyébként ruhacsereberélni voltam nála. Már egy hónapja próbáljuk összehozni, de ö mindig lemondta. Most kitúrtam a kupacból ami nekünk méretben jó, de elkobzott belöle ezt-azt, mondván, hogy az olyan drága volt, azt inkább eladja. Erre korábban sose volt példa. Én sose teszek ilyen kikötéseket.
Hát ennyi. Elsö büdös Döncit kirakták a csajok a szobából filtercserére, tehát mentem pelenkázni.
Lei!
Én tudatt alatt is hiányoltalak!
Csabi nagyon sokat változott, alig ismertem meg, kétszer is oda kellett néznem, hogy nini!
Sziszka és a többiek különleges vágyakkal!
Holnap lesz a belvárosi nagy bolha (állítólag Európa egyik vagy talán a legnagyobb bolhapiaca), ha vannak vágyak, kérem most közöljétek! Aktuális még az etetöszék? Jövö hétén pénteken megyek megint segíteni ill. lesz két másik bazár is szombaton.
Zsófi!
Beninek mielöbbi felépülést kívánok. Csórikámra rájár a rúd!
Képeket nyomatok a ceránról is és a gyerekekröl is.
Valamit még nagyon akartam ragozni, de a szük agyam megint akadályoz a kifejtésében. Na de majd eszembe jut.
Puszi: Barbi
Egész komoly kis pasi lett belőle 
Nagyon édes, és most már rád is hasonlít 
Szóval zöldséggel, gyömölccsel hiába is próbálkoznék..azért remélem hamarosan ő is jobb evő lesz. Annak viszont nagyon örülök, hogy Levinek elmúltak a tünetek, el tudom képzelni mennyire megilyedtél, hiába tudja az ember, hogy nem újulhat ki, akkor be van tojva ilyenkor....
<
Hát ez van. Remélem Málnus is ráfog jönni arra, hogy milyen jó is enni! Vagy diétázik anyával?? 
Doki mit mond amúgy erről, vagy még nem kérdezted?
[/url]
Ki érti ezt? Ráadásul annyira fáradt volt, hogy elesett, jól lekoccolta az ágy sarkát, egyből be is lilult szegénykémnek, meg jó puklis lett. 
Édes pasikám
Kislánykáim
Így aludt ma el Dórika Thomas közben!
Így megy Bencus
Menés 2
Autózik (anya nagy örömére nem csak barbie van már)
Álljatok már el az útból!
Még egy fiús játék! 
. Megvettem én is a KIT könyvet (nem találtam miskolci tanfoylamot), de ez a "nem mozdulok" mozgásforma olyan távol áll tőlem, hogy eddig nem bírtam rá magam (nincs hozzá türelmem), hogy bele is vágjak. De Katának köszönhetően csak neki fogok állni (hátha segít). Azt azért megígértettem a férjemmel, hogy a második után elmegyek egy tanfolyamra, hogy visszaálljon a régi rend.
