A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 júliusi babavárók


agi125r! :)

Szelektív.
Mi élből külön gyűjtünk mindent, rögtön kilapítva megy a megfelelő zacsiba, így csak be kell dobálni a konténerbe.
A szélesebb nem kupakos tejesdoboz tartóstejes, a vékonyabb, kupakos pedig nem tartós. Ezeknek rögtön lecsavarjuk kupakját, úgy tesszük a többi műanyag cucc közé.

Danone.
Bíztam benned. :wink: :lol: :lol: :lol:
Számomra egyébként nem logikus mindaz, ami a felhívásban szerepel.
A régi, szeretett termékek nagyon keresettek, népszerűek, hozzák a bevételt. A Danone tejtermékeket gyárt. Hol üti a kettő egymást? Ha lenne Rába joghurt, akkor megérteném, hogy inkább a sajátját nyomatná. De a kekszek és tej nem konkurrenciája egymásnak, és mindkettő jól hoz.
(Egyébként joghurtból csak Danone-t szoktam venni, mert a többinek "poros" utóíze van számomra. :oops: )

Kép
Kép
200907?
 
 


boo! :)

De jó, hogy előkerültél! :D

"Azt mondta a doki, hogy Zsiri refluxos, mert az nem normális, hogy evés után 1.5 - 2 órával bukik egy bazi nagyot"
Ezt most csak mondja a doki vagy konkrétan tudja is, mert sikerült diagnosztizálni???

Egész napos sírás: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

"Mivel hajnal 6kor hagytak utoljára szoptatni, egész nap telitődött a cici, és figyusz: 140-et fejtem!!! "
Most akkor kímélni kell a cicid vagy nem? :roll: :?

Heregolyók: nehogy már ne legyenek meg! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

"Vizsgálat közben lepisált a gyerek, utána átpelenkáztam, de még a ruhafelhúzás előtt bekakált új pelus, gyerek felöltöztet, vállra felpakol anya nyakába egy jó nagy adag buki
hát mondom a nénikéddel szórakózzzzámosmágyerek"

Bocs, de: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Folyamatosan mennek a drukkok, de amíg mosolygó szmájlit látok az írásaidban, addig nem aggódok (nagyon). :wink:

"minden le kell mosni mielőtt a hűtőbe megy"
Így hamarabb megromlanak, nem? :shock: :?: :?:



Szavazás állása:
agi125r: 4 pont
conversano: 2 pont
katy76: 5 pont
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2009.08.31 19:26-kor.

Kép
Kép
200907?
 
 


boo

Örülök hogy újra írsz, gyanús volt a nagy csend..
Remélem minél előbb hazakerültök :)


Én most sajnos nem érek rá írni, mert miután láttam Conversáno ruhásszekrényét és többen is ecseteltétek hogy néz ki a tiétek,
rettenetesen elszégyelltem magam és nekiálltam ruhákat pakolni :oops:

ez el fog tartani egy darabig.... :lol: :lol:
Vendég
 

 
 

sillia! :)

Ruhákat hagyd a fenébe! A fogkrémes tubus a lényeg. :wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.17 21:09-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Sziasztok!


Boo!

Nagyon sajnálom a történteket, de tuti nem lesz semmi gond! Most legyél türelmes, bármilyen nehéz is! Viszont ha az anyatejedet összekeverik, akkor kérd meg, hogy úgy csinálják már, hogy mondjuk ha Miron eszik 150ml-t egy kajánál, akkor mondjuk, ha van 40 ml anyatejed, akkor max. 20-30 ml tápot öntsenek hozzá és a többit külön adják. Így először megeszi azt, amiben az anyatej van. Bár igazán mi ezt csak akkor alkalmazzuk, ha csak 10-20 ml-t tudok fejni, mert az annyira kicsi mennyiség, hogy amíg a táp készül ne sírjon...mert ha már 70-80 ml benne van, akkor már türelmesen tudja várni a maradék etapot. Mellesleg az ő koncepcióikat nem értem igazán!

Nyuszi!

A DM-ben lehet kapni a gripe watert-t. Sajnálom a Picidet, mi ugyanezen mentünk keresztül Árminnal. Infacol kb. 4 napig volt jó, jött az espumisan, az már talán 1 hétig is és utána 1 hónapos kortól (annyitól szabad) kapta a gripe-t. De sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy csak kevés ideig volt jó az is. Szörnyű, mikor így szenvednek!!!! Soxor én is Vele sírtam, úgy sajnáltam!! :cry: :cry:
Nekünk legjobban a köményes víz jött be. Amúgy 6-7 hetes korában mintha elvágták volna azt a szenvedést. Néha van csak, de már nem sír, ki tudja pukizni! Szorítok, hogy Nálatok is így legyen!!!

Bond!

Halász Juci nálunk is megy...loluli :):)

Gabi, Lilisgabi!

Nagyon szépek a Lányok!!!!!

És végül néhány kép Minóról is, éppen ma küldött el minket egy asszisztensnő moziba, hogy addig Ő pesztrálná Ármint szívesen :lol: :lol: ! De nem adtuk :wink: :wink:

Kép -Totál Lulóka

Kép -Mécses törés

Kép -Izmozás

Kép - Mosolygós fekvőtámasz

Kép -Elfáradtam




Tickerplayground.com
breki76
 
 


Kezdem magam szarul érezni, hogy nem szelektíven gyűjtjük a szemetet :oops: ...

Na, akkor gondolkodjunk...
Végtelen a "kommunikációs rigolyáim" száma, gyakorlatilag minden kiborít, ami nyelvtanilag nem helyes :? Itt csak a szarvashibák zavarnak, de élő beszédben a kisebbektől is kiegyenesedik a gerincem :lol: . Nálam is válóok (volt), ha vki nem ír helyesen, de Ricsinek nagy szerencséje, hogy nem leveleztünk :twisted: :lol: :lol: . Egyetlen ilyen dolog nem zavar: a tájszólás (kivéve persze, ha az illető mondjuk 12 éve Pesten lakik... :x ).

(Most hívott az 5 hónapos terhes barátnőm, hogy csőtörésük van, és elöntötte őket a szennyvíz :shock: :evil: ! Most várják a karbantartókat, mert nem tudják megállítani, folyamatosan zubog fel a víz... Szegénykém vígasztalhatatlanul zokog, mert sok-sok év alatt keserves melóval összehoztak egy kis kérót, erre mindenüket elönti a sz@r :cry: :cry: :cry: :evil: :evil: :evil: . Nincsenek küszöbök, így szó szerint úszik az egész lakás, és minden bútoruk áll a szennyvízben, így dobálhatnak ki mindent :( . Van biztosításuk, de csak a legolcsóbb. Ki tudja mennyit fizetnek nekik...Benzinre se tellett nekik, eddig sem, nem tudják miből pótolni a bútorokat, ráadásul jön a baba :cry: )

Egyéb rigolyáim:
Gyerekkoromban mindent kényszeresen "élére állítottam", pl. addig nem tudtam nyugodtan tv-zni sem, amíg a látóteremen belül nem volt minden párhuzamos, vagy merőleges egymással :oops: . Ezt azért szerencsére kinőttem (nem tudom miért):wink: , de...:
Továbbra is mániám a szimmetria (pl. lakberendezésnél).
A dohányzóasztalon a távirányítóknak a jobb felső sarokban kell lenniük egymással teljesen párhuzamosan, adott sorrendben.
Ezeken kívül alap esetben nem is lehet más az asztalon.
A konyhaasztal és a konyhapultok mindig tiszták és teljesen üresek (még a virágokat sem szeretem rajta :oops: ).
A pakolón is csak a befizetésre váró csekkek, és a kapunyitók lehetnek, szintén a jobb felső sarokban, szimmetrikusan elrendezve, A/5-ös méretnél nem nagyobb helyet foglalva.
A ruhákat hozzátok hasonlóan, színek szerint mosom, bár ez sztem nem rigolya, inkább józanész :wink: .
A ruháimat mindig színek szerint hajtogttam be, de anyósom leugatott, hogy ez mekkora f@szság, és akkor úgy kiábrándított, hogy azóta típusok szerint rakom, de arra sem ügyelek nagyon :? .
Ricsi pólói, ingei viszont mindig ki vannak vasalva, és azonos méretűre vannak hajtogatva! Fura, hogy ezt ő nem is igényli, és magamon én sem, de rajta kiborít a vasalatlan cucc!
Addig nem ülök le enni, amíg nem tiszta a konyha (mosogatógép van, szóval mosogatni nem kell).
A kávét mindig ugyanolyan pohárból iszom, de ez valójában Ricsi mániája: mindig a "szocreál menzás üvegpohárból" issza, másból nem is esik neki jól.
Nekem a lábamnál KELL legyen a gombolás a paplanon, Ricsinek a fejénél.
A redőnyöket mindig ugyanaddig engedjük le (+/- 5 cm).
Koraősztől, nyár elejéig zokniban alszom.
Képtelen vagyok meztelenül aludni (nekem az = szex :lol: ), franciabugyi és spagettipántos top a "pizsim".
Sosem a hajamra fekszem, hanem felfelé simítom.
Ragaszkodom a párnámhoz (szüléshez is bevittem).
A táskám mindig az ölemben/kezemben van (vezetés közben anyósülés), ezért mindig azt hiszik menni készülök :lol: .
Biztonsági öv nélkül nem tudok vezetni (ez inkább erény :wink: ).
A tételeim mindig szépen ki vannak dolgozva, sorrendben vannak, és tökéletesen áttekinthetőek (általában összeszedem őket mástól, de át kell formáznom, hogy tanulni tudjak belőle).
Egy ideje már nem jegyzetelek órákon, mert annyira ügyelek a külalakra, hogy nem figyelek a lényegre, ezért inkább már nem jegyzetelek, (úgyis elküldi a tanár a ppt-t).
Ha valamit elírok, kitépem az oldalt és leírom újra az egészet.

Eddig ennyi, de biztos lesz még... :lol:

Ami még említésre méltó, azok az "allergiáim", ugyanis teljesen abnormálisak:
A kínai édes-savanyú levestől lezsibbad az egész testem kb. fél órára (kínai büfé-allergiának hívják, Jáksónak is ez van).
Az Olimposzon terem egy növény (nemtommi), attól bedagad a nyelvem, és nem kapok levegőt.
A cerucal-tól begörcsöl a nyakam, ezért kitekeredik a fejem, mint az Ördögűzöben a kiscsajnak, tök rémisztő és baromi ritka.
Júúúj, még van asszem 3 ilyen fura allergiám, dehirtelen nem jutnak eszembe :roll: . Majd megírom, ha beugrik...

És még egy finomság: Ricsi totál ki van a vattától :shock:. Megőrül, ha hozzáér, sőt a "hangjától" is kiakad :lol: :lol: :lol: . Meg szoktam fenyegetni, hogy "megvattázom" :twisted: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Boo!

Döbbenten olvastam,mik történtek Veletek :( Minden rendben lesz! Remélem hamarosan otthon lesztek! Kitartás!
Vendég
 


Boo!

Bukás ellen a tuti recept (nálunk): szoptatás (meg nyilván etetés) kezdete után pár perccel (mondjuk 3-5) megbüfiztetem (mindig büfög :wink: ), mert többnyire az elején nyelik a levegőt, de mire a végére jutnak, már eléggé a gyomruk aljára kerül, így csak később tud kijönni, egy nagyobb adag kaja kíséretében, vagy továbbmegy a belekbe, és abból lehet a szélgörcs! Szóval, ez mindenkinek ajánlott, akinek bukós, vagy hasfájós a babája :wink: !!! Mi pár napja vezettük be, és Botond gyakorlatilag nem bukik azóta :D !
Amúgy nem kell besz@rni (de látom ezzel nincs gond :wink: :lol: ), mert gyakorlatilag minden babára rá lehetne sütni ilyen pici korban, hogy refluxos, hiszen a gyomorszájuk ilyenkor még nem zár jól, csak amelyikük sokat eszik, illetve levegősen, az többet bukik! Ettől függetlenül csak jót tehet a légzésfigylő, meg a fejvégemelés, de a sürítést teljesen feleslegesnek tartom :evil: . Próbáld ki, az etetés közbeni büfiztetést, aztán mond meg nekik, hogy a saját dokid, nem javasolja a sürítést, és te bízol benne, így köszönöd szépen, ne sürítsék a kaját! Ha nagyon ragszkodnak hozzá, etess elő (pár milliliter) antireflux tápszerrel (Nutriton) annyi bőven elég, és azután szoptathatsz is :wink: !
Büfiztetésnél ne lepdjetek meg, lehet hogy sírni fog, hiszen elvetted a kaját, de 90%, hogy büfizni fog, ha nem próbálkozzatok 1-2 percig, aztán ehet tovább. Botond általában 10 mp-en belül nyomat egy ordenárét :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


007!

Ne is gyűjtsd tovább a szavazatokat. A nyertes egyértelműen KICSIDODIIIIII!!!!! :shock: :shock: Ennyi rigolyát az életben senki össze nem szed!!! :lol: De azért részletezem:

Sosem a hajamra fekszem.... :arrow: 1 pont

Táskám mindig az ölemben van :arrow: 1 pont

Kínai büfé allergia :shock: :arrow: 2 pont (persze ha lehet 1-nél több pontot adni :roll: )

Olimposzi növény :shock: (miii vaaaan???) :arrow: 2 pont

cerucal (az meg miiii???) :arrow: 3 pont

Stréberségéért pontlevonások járnak:

Tételformázás
:arrow: -1 pont

Ügyelek a külalakra :arrow: -2 pont

Elírás miatti oldalkitépés :arrow: -2 pont

És egy személyes ha szabad:

Egyetlen ilyen dolog nem zavar: a tájszólás (kivéve persze, ha az illető mondjuk 12 éve Pesten lakik...

Ez nálam -5 pont, mert miért??? Attól még, hogy régóta Pesten lakik miért kéne elfelejtenie a tájszólását? Az olllyan szép. Nekem ez úgy hangzik, mint amikor egy magyar régóta külföldön él, és elfelejt magyarul. :roll:

Kép
Kép
tabati
 
 


Breki!

Ármin nagyon kis cukkki! :D Fényképész csinálta a fotókat?

Boo!

Kitartás, reméljük tényleg semmi baj. Heréket én sem értem, most vagy ott vannak, vagy nincsenek, nem? Ha egyszer már megtalálták valamikor, akkor tuti nem szívódtak fel!!! Hihetetlen... :shock:

Kép
Kép
tabati
 
 


Boo!

Jaj, amúgy meg van a Milupának is bukás elleni tápszere, csak abba nem vagyok biztos, hogy az HA-s -e?? De minek sűrítik?? Gondolom burgonyapehellyel, vagy mi a szösszel??? Mert talán ez a Milupa AR (anti reflux) is ilyen, sokkal sűrűbb állagú, pont azért állítólag, hogy ne bukjon.

Dodi!

Mi is sűrűn büfiztetjük Minót, van amikor keveset bukik, van amikor egyáltalán nem, régebben sokkal többet bukott! Igen Nekik még nem zár rendesen a gyomorszájuk. De félelmetes, hogy mekkorákat tudnak büfizni...na meg pukizni. Ármin imád nyújtózni és nyikorog, mint az olajozatlan ajtó (pusztultunk a nevetéstől mikor először hallottuk) képes vagy 5 percig nyújtózni. Tegnap minden egyes lábmozdulatát a nyújtás során HATALMAS puki kísérte! :lol: :lol: :lol:




Tickerplayground.com
breki76
 
 


Hendegabi, Gabi1: Helyesek a kislányok :D !!!

Bond: Aranyosak lehettek, ahogy rohangászol Manó után, ő meg huncut mosollyal a száján előled menekül :lol: :lol: :lol: .Csütörtökre megy a drukk!!! Domi gyarapodik tegnap 4910 gramm volt :lol: :lol: , de elég nyűgös mostanság fogalmam sincs, hogy mitől. Ja és beálltunk a 3 óránkénti etetésre, ez azért nagy szó , mert nagyon rendszertelenül evett . Egy óra, másfél óra, három óra…stb., és a lényeg ,( nem merem elkiabálni, mert akkor mindig megtört a szokás,) végig alussza az éjszakát, ez azt jelenti, 9 fél 10 körül elalszik és 5 körül kel :D .
Boo: Sajnálom nagyon, de hidd el minden rendben lesz. :wink: Szorítok nagyon :wink: . Lehet ez az anyatej - tápi keverés egyen dolog, mert a Korán is így működött. A lefejt tejemet hozzáöntötték a tápihoz , és összemelegítették. Ja , de volt olyan , hogy nem kellett neki az egész adag, akkor az anyatej is ment a csapba. Brekinek igaza van először adják az anyatejcit, aztán a tápit.
140-et fejtél :shock: , megaszuper :lol: :lol: :lol: !!!!!!!
Breki: Annyira édes Ármin, hihetetlen mennyi haja van :shock: :D :D , imádnivaló :lol: :lol: :lol: , Dominak talán egy éves korára lesz ennyi haja :oops: :oops: :oops: !!!
Dodi: nagyon sajnálom a barátnődet :( , akkor most bizti nagyon nehéz időszak fog következni :( , de talán lesz valami megoldás :wink: , pl. szülők , barátok segítsége.
Még jössz ám Boti medencés képeivel :lol: :lol: !! Nem felejtettem el :roll: :wink: !!! Ja még valami, minden pontomat neked adom :wink: . Az allergiáidat sajnálom :( !!!
Egyébként Domi is elég sokat bukik, de már egy ideje én is így büfiztetem, ahogy te :wink: . Szerintem használ.

Szavazataim:
Ági tejesdoboz
Katy: ágynemű
Dodi: mindent visz
marietta1982
 
 


Látom Tabati is Dodinak adta a pontjait, Bond akkor le is zárjuk a versenyt???
marietta1982
 
 


Breki!

Ármin nagggyon édes :D ! Óóó, ne is mondd, nálunk is "recseg" a gyerek :lol: . Bár nálunk ezek az "öröm hangjai" :lol: :lol: :lol: . Ha kijönnek, akkor ugyanis kevesebb a bukás, meg a pocifájás :wink: . Aproró, Boonak is akartam írni, hogy mikor az UH-n voltunk, Mazsola pont evett előtte, nem volt időbüfizni. Emiatt, össze-vissza hányta a vizsgálóasztalt, majd lepisilte a dokit :lol: .
Szóval működik a gyerek :D .

Tabati!

Tájszólás: Én közel sem arra célzok, hogy felejtese el bárki is az "anyanyelvét", de ennél a példánál maradva, ha 12 éve mondjuk Angliában élsz, illik tudnod angolul! Ettől még, ha hazajössz, magyarul fogsz beszélni!
Debreczeni Zita mondta a múltkor, hogy neki évekbe telt, mire leküzdötte a tájszólását, de ha hazamegy a mai napig "ízesen" beszél! Azért valljuk be, elég visszatetsző lenne, ha egy "celeb" nem a "fővárosi magyart" beszélné! Vagy ha a híradóban "Nógrádiul" szólnának a hírek :lol: .
De alapvetően egyet értek, ezért is írtam, hogy a tájszólás nem zavar!

Köszönöm a megelőlegezett győzelmet 8) (vagy ez inkább gáz? :roll: :lol: ).
Bár összességében -1 pontot kaptam tőled, szóvalkétlem, hogy nyernék :? :lol: .

A Cerucal egy hányáscsillapító :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Most csak az állásról. Kiétségteelnül kicsidodi a legzizzentebb, ami a bevallott rigolyák számát illeti. De nem mindegyik egyforma súllyal esik a latba. Nálam ezért jár egy pont: "A pakolón is csak a befizetésre váró csekkek, és a kapunyitók lehetnek, szintén a jobb felső sarokban, szimmetrikusan elrendezve, A/5-ös méretnél nem nagyobb helyet foglalva. "

"Az Olimposzon terem egy növény (nemtommi), attól bedagad a nyelvem, és nem kapok levegőt. "
Akkor nem menj oda, vazzeg! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Tabatinak köszönhetően kicsidodi jelenleg 0(!) ponton áll, úgyhogy marietta1982 légyszi, pontosíts. :lol:

Egyébként meg:
agi125r: 5 pont
conversano: 2 pont
katy76: 6 pont

Kép
Kép
200907?
 
 


Marietta!

Köszi 8) ! De le ne zárjuk, mert a többiekét is tudni akarooom :twisted: :lol: :lol: . Arról nem is beszélve, ki tudja milyen kis borsószemkirálykisasszonyok bújnak még meg köztünk, akár úgy hogy maguk sem tudják!
Én ugyanis úgy kezdtem el írni, hogy "ááá, nekem alig van rigolyám, úgysem nyerhetek, de azért lássuk csak...", erre tessék, csak sikerült :lol: :lol: :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


kicsidodi! :)

Ultahangos kiselőadás: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:



breki76! :)

Az utolsó előtti képpel már tietek is a főszerep! :wink: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Kicsidodi,
Miért kéne valakinek azért megváltoztatni a kiejtését, mert elköltözködött? A tájszólás, sajátos szókincs az anyanyelv része, nem egyenlő a tanulatlan nyelvgyilkolással. :roll: Én kifejezetten szeretem, hogy ha mondjuk valakinek a beszédén hallom, hogy szabolcsi. A vóna, nem-e van, tudnák, a anya, a suk-sükölés viszont engem is halálra idegesít.

Boo,
Jó napjaid vannak. :?
A tápit sokan csinálják meg előre, nincs semmi baja. Csak azt nem lehet visszarakni, amibe már beleivott. Azt viszont nem értem, mit melegítgetnek a friss anyatejen. :roll:

A Madarász nagyon gáz. :( Nemrég beszéltük a másik topicon, hogy ha nem muszáj, oda nem viszünk gyereket. Remélem, hamar hazamehettek. Csikarj ki valami megalapozott diagnózist és nyafizz addig, amíg haza nem engednek. A saját felelősségre hazamenetelt nem ajánlanám, rádküldhetik a gyermekvédelmet.

Rigolya:
Ági tejesdobozai nálam is megnyerték a pontot.

Tike,
A vérezgetésnek nincs köze ahhoz, hogy császár vagy sima (méghogy sima...) szülésed volt-e. A négy hét ok, csak pech.

Bond,
A viszket a tenyerem érzést én is jól ismerem. :lol: Nem ütöm meg a gyereket, sőt, nagyon is ellene vagyok. Amikor látom, hogy valaki üvölt, rángatja, üti a gyerekét az utcán én rosszul vagyok és folytogató utálatot érzek a szülő iránt. DE! Van olyan, hogy csak az önkontroll óvja meg csemetémet attól, hogy egy pillanat alatt felpaszírozzam a falra. :twisted:

Szabi egy kis mosolygós angyalka, kézenfogva lehet vele sétálni, bevásárolni, udvarias, megköszöni a dolgokat stb. Ha viszont nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja, akkor teljesen kezelhetetlen, kiborul és nem tudja magát lenyugtatni. Pláne, ha Nati direktbe szívatja. Mindkettő arra lett szoktatva, hogy ha baj van, odajön hozzám, még akkor is, ha velem gyűlt meg a baja és én megvígasztalom. Szabinál ezt rendkívül nehéz volt elérni, még most is van olyan, hogy addig hátrál, amíg valaminek nekiütközik és akkor visít. Amíg nem tudok egy szemkontaktust elérni, addig semmi hatása nincs annak ahogy nyugtatni próbálom. De már a szeme állásából tudom, hogy mikor akar harapni, rúgni, ütni. :lol:

Ma Nati ovisnénije próbált jópofizni Szabival. Robi felvette, ő meg csikizni akarta. Szabinak nem volt vevő rá, de szerencsére mellé rúgott. :oops:

Nem csak NE és NU van nálunk. 8) Van még NYE is (=Nyuszi=Robi előtt) Az elmúlt 10+ év remekül tagolható ezek alapján. Volt ifjú bohó korom: NYE, majd a nyugis NYU egészen N-ig, majd kezdődött a jelenig tartó éjszakázó, szoptatós, terhes szakasz. :lol:

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca!

"nem egyenlő a tanulatlan nyelvgyilkolással"
Pontosaaan!!! Ezért nem idegesít! Direkt ezért emeltem ki, hogy ez NEM zavar! Viszont továbbra is fentartom, hogy vannak munkakörök, ahol nagyon "nem kívánatos"!!!

Sztem az anyatejet azért melegítik, mert mire lefeji, addigra kicsit kihül, és a pocak szempontjából jobb a picit melegebb kaja, mint a picit hidegebb! Amikor pótlásként odaadtam anno a "lecsöpögő" tejet, én is rámelegítettem pár másodpercet, mert mire adtam volna, picit lehült.


Bond!

Így leírva még nem is olyan ultra, de ott először azt hittem elsüllyedek, aztán úgy voltam vele, hogy ez mégicsak egy újszülött, meg a doki babákkal dolgozik, biztos előfordult már, hogy levizelték :roll: :lol: :lol: :lol: . Másrészt meg kellett neki kaja közben zavarni :twisted: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Olyan ideges vagyok a Ricsire, hogy mindjárt megőrülök :evil: . Tegnap éjfélkor jött haza, utána még egy órát telefonálgatott hangosan, meg fürdött, jött-ment... A lényeg, hogy rohadtul nem tudtam aludni tőle :x . Még mondtam is neki, hogy ha felkel a gyerek, kinyírom, mert már tudom, hogy ha kizökken a saját ritmusából éjszaka, akkor vége az alvásnak. Na, 2-kor fel is kelt a bébi (4-fél5 helyett), ami akkor nem volt gáz, de tudtam, hogy rá 3 órára megint ébredni fog, és onnantól neki reggel van!
És íme: gyerekem 5:10 óta ébren van, az Istennek sem akar visszaaludni, én mindjárt eret vágok magamon, apa meg persze édesdeden csicsikál, hogy kapná be.... :evil: . Na, csak keljen fel, lepasszolom neki a bébit, én szépen visszafekszem és oldja meg, ahogy akarja :evil: :evil: :evil: !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


"apa meg persze édesdeden csicsikál, hogy kapná be.... "
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Reggel eszembe jutott, ha már most ennyi rigolyád van, akkor milyen leszel 70 éves korodra...? :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok Anyukák!

Talán még emlékszik rám néhányotok, anno dacu együtt indultunk, de sajnos nekem akkor nem sikerült... :(

Gondoltam most megosztom veletek a jó hírt, miszerint ismét terhes vagyok és már túl a kockázatos időszakon, a 12 héten. Az eddigi vizsgálatok alapján egyelőre minden rendben lévőnek tűnik, bízunk benne, hogy így is marad.

Mióta ismét babát várok olvaslak Benneteket. Jól időzítettem, mert így jókat tudtam pityeregni a szüléstörténeteiteken vagy nevetni a hozzászólásaitokon. Nagyon jó csapat volt itt már a kezdetek kezdetén is és ez most sem változott! Gratulálok minden gyönyörű babához és mamájához.

Talán még annyit mesélnék, hogy közben összeházasodtunk a párommal és nász(ut)unk következménye a jelenlegi állapotom: made in Prague... :D

További örömöt és boldogságot kívánok Nektek és csemetéiteknek!

Stike (Eszter)

KépKép
stike
 
 


stike

én nem emlékszem rád (bár a neved ismerős) mert én akkor csatlakoztam amikor te sajnos már nem írtál ide többet.

Picit visszaolvastalak. Nagyon nagyon örülök a jó hírnek és őszintén kívánom hogy végre sikerüljön.

Mi kb. egyidősek vagyunk, látod, nekem is itt az egészséges szép babám. Mert ugye :nem csak a húsz éveseké a világ.. :wink:


Húszévesekről jut eszembe..

Dodi!

HIHETETLEN amiket leírtál! Emlékszem hogy egyszer már írtad hogy nálatok mindennek párhuzamosnak kell lennie a szobában de akkor azt gondoltam ez biztosan csak valami kismamamizéria :)

Az A/5-ös méretű helyért 1 pont neked.

ööööö... mi az az olimposzi növény? és hogy kerülhetsz a közelébe?
talán a fejedre szórták az istenek? :lol:
Vendég
 


megyek pakolom tovább a ruhásszekrényt :evil:
Vendég
 


Stike!

Gratulálok!!!! :D :D

007!

Félreértettél, javítsd át kérlek Dodi pontszámait, a -5 az csak egy magánpontozás volt, nem tartozott a versenypontozáshoz, csak azok amiket kiemeltem. :wink:

Dodi!

Én akkor sem értek veled egyet, mert nem hiszem hogy valakinek (legyen bármiféle állása) el kéne hagynia a tájszólását, ha Pesten él huzamosabb ideig. Ott van pl. az az időjós pasi, mekkora szenzáció volt, hogy tájszólásban beszél a tv-ben. Szerintem ezzel nincs probléma.

Ricsivel hogy alakult a reggel? :lol: Megkapta Botondot? :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sillia!

Neked is kijárna egy pont azért, hogy már tegnap óta pakolod azt a szekrényt. :lol:

Tapasztalt anyukák!

A gyerekek napirendje mikortól fog átalakulni úgy, hogy csak délután van alvás, aztán fürcsi után rögtön lefekvés. Gondolom szép lassan alakulgat, de érdekel, hogy ezért meg kell majd küzdeni, vagy tényleg a gyerek igényli az egyre korábbi lefekvést. mert nálunk most úgy alakult, hogy "éjszakára" 10 11 körül fekszik le, ha korábban fektetem, akkor 3 óra múlva felkel. MOndjuk hiába rakom le 8kor fürcsi után, 11kor felébred enni.

Kép
Kép
tabati
 
 


Bond!

Írtam, hogy gyerekkoromban sokkal durvább voltam, szóval ezek nálam az évek számával nem szaporodnak, hanem csökkennek. 70 évesen már totál rigolyátlan leszek :lol: . (Na meg gyerek mellett az ember lejjebb ad a faksznikból :lol: )
Mondjuk ezek mind olyan dolgok, amikkel nem megyek mások idegeire, mert mondjuk a Ricsitől nem kérem számon, hogy A/5-nél kisebb helyre pakolja a nyitókat, de én elpakolom utána! Szóval azért együttélni nem nehéz velem, vagy legalábbis nem ezek miatt :roll: :lol: !


Stike!

Persze, hogy emlékszem rád, sőt nem is olyan régen jutottál eszembe, hogy talán már újra babát vársz :wink: ! Nagyon örülök nektek, és sok-sok boldogságot kívánok!!! :D :D :D


Sillia!

Húszévesekről jut eszembe..
Dodi!
:lol: :lol: :lol:

Egyszer, mikor Görögországban voltunk, túráztunk egyet az Olimposzon, és egy idő után kezdtem nehezen venni a levegőt. Először azt hittem talán a magasság, a meleg, a levegőváltozás miatt, de aztán kiütéses is lett az alkarom, meg bedagadt a nyelvem, és tényleg szarul lettem. Végül nem lett semmi gáz, mert ahogy elhagytuk azt a szakaszt, ahol a növény termett, elmúltak a panaszok :wink: . Szóval azt továbbra sem tudom, mi volt az a növény, de az Olimposzi túrákat azután ki fogom hagyni :roll: :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Tabati!

Botond végülis fél 8kor elaludt, de fél9-kor már fel is kelt, mert eljött a következő kaja ideje :? . Egyből szóltam is a Ricsinek, hogy iparkodjon felkelni, mert az éjszakai műsorával pár órára megnyerte a gyereket :twisted: . Viszont kaja után megint elaludt, mivel ő sem pihente ki magát, szóval megyek én is aludni, apa meg megy a barátainknak segíteni összetakarítani a romokat :? .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Most kérdeztem apát a rigolyáimról, és szerinte abszolút nincsenek ( :shock: ), vagy legalábbis nem idegesítőek. (Bár a táskámért minig szól, hogy tegyem már le :lol: ).
És még hozzá is tette: "Pedig ezt én mondom, a férjed" :lol: :lol: :lol: . Szóval tényleg úgy van, ahogy gondoltam: tele vagyok zizikkel, de ezek mások számára nem feltünőek :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Dodi!

de én elpakolom utána! Szóval azért együttélni nem nehéz velem,

Erről csak az jut eszembe, hogy anyósomnak van egy csomó rigolyája, ami engem annyira tud idegesíteni (ilyesmik, hogy valaminek itt a helye ott a helye, hasonlóan a te A/5ös dolgaidhoz :lol: ), hogy én direkt másképp pakolom miután rendberakta. Ő sem szól, hanem elpakolja, ahogy te, de az is baromira idegesítő tud lenni. :lol: Főleg azt utálom, ha otthagyok valamit, mert 2 perc múlva kelleni fog, de ő már ugrott és el is pakolta, így vehetem elő megint 2 perc után. Spejzajtót nyitvahagyom, mert amit kivettem, viszem is azonnal vissza, de mire visszamegyek már zárva van. (persze miből áll nekem újra kinyitni, de baromi idegesítő tud lenni)

Páromat megkérdeztem, és ami rigolyának mondható, az az, hogy rendkívül utálom a zajt. Ezért is volt probléma nekem, ha emlékeztek, hogy megy a tv ha a gyerek alszik. Közben rájöttem, hogy nem a gyereket zavarja, hanem engem. Nemcsak a tv, ha hangos, hanem mosogatásnál a tányércsörömpölés, az ajtócsapódás, és még az is, ha valaki a villanykapcsolót úgymond lecsapja, holott csendesebben is le lehetne kapcsolni. :roll: (érdekesmód a gyereksírás nem zavar... :lol: )

Nem rigolyák, de kényszeres cselekedeteim vannak, amiket mindig ugyanúgy csinálok... Például fürdésnél megvan a sorrend, hogy mit mosok meg először és mi után mi következik, és ezen sosem változtatok. Egyszer nagyon magyaráztam valamit páromnak és véletlen nem azt akartam megmosni ami épp következik, de észrevettem, és még mondtam is, hogy "ja, nem az jön", na férjem csak röhögött rajtam. :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


tegnap Lóci rekeszét raktam rendbe.
Ma viszont ez vár rám :evil: Kép

Fogtam és kiborogattam mindent, így kénytelen vagyok szépen a helyére rakni.
Vendég
 


Kép egy mosoly apának :)
Vendég
 


Tabati

én ugyanilyen zajérzékeny vagyok. még a lépcsőn is lábujjhegyre lépve jövök fel a negyedikre, hogy ne dobogjon a lábam...
Vendég
 


:D de jó érzés, hogy nemcsak én vagyok ufó!! :lol:

Amúgy én is így szoktam rávenni magam a rendrakásra. Ha már kiborogattam mindent, akkor muszáj visszapakolni. :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!!

Akkor a Dodi pontok:
„Gyerekkoromban mindent kényszeresen "élére állítottam", pl. addig nem tudtam nyugodtan tv-zni sem, amíg a látóteremen belül nem volt minden párhuzamos, vagy merőleges egymással. „ 1 pont

„A pakolón is csak a befizetésre váró csekkek, és a kapunyitók lehetnek, szintén a jobb felső sarokban, szimmetrikusan elrendezve, A/5-ös méretnél nem nagyobb helyet foglalva. 2 pont

„Sosem a hajamra fekszem, hanem felfelé simítom. 1 pont

„ A cerucal-tól begörcsöl a nyakam, ezért kitekeredik a fejem, mint az Ördögűzöben a kiscsajnak, tök rémisztő és baromi ritka” . - :shock: :shock: :shock: Jesszus ez tök durva!!!!

Stike: Igaz, hogy mi nem beszéltünk sosem, de szívből gratulálok Nektek, nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok a picihez :D :D !!!!!
Bond : tőlem is falramásznál, mert a Nokiát én úgy ejtem, hogy Nóóóóóóóóóóóókia :oops: :oops: :oops: , pedig tudom nem helyes, apát is őrületbe kergetem vele, de sokszor már direkt úgy mondom neki :lol: :lol: :lol: , van még valami amit így ejtek, de nem jut eszembe , majd megkérdezem apát.
Boo: Mi van veletek????????
Sillia: Szerintem is érdemelnél pontot, a ruhásszekrény miatt. Nekem ablakot kellene pucolnom, de semmi kedvem :oops: :oops: :oops: .
marietta1982
 
 


Dodi!

Én Fiam is reggel 5-kor kelt 5 óra alvás után, viszont utána fél 7-ig azt hitte játék van, kacarászott, meg gagyogott...odatettem magam mellé (addigra már Apa elment dódozni :wink: ), gondoltam, majd simizem, puszilgatom....múltkor bejött 5 perc alatt szundizott, de most nem...csak zizegett tovább....aztán visszaraktam a kiságyba még egy darabig zizegett, de aztán szunya lett 8:30-ig :lol: :lol:

Stike!

Esküszöm pontosan tegnap néztem meg a profilodat (meg Rabbe-t is), hogy nem írsz -e valamilyen másik fórumon (láttam valami HCG-s ügyben írtál, meg a 2008. októberieknél), hogy hátha Babát vársz! Nem hiszem el, hogy pont jelentkeztél is!!! Nagggggyon örülök!!!! Most MINDEN RENDBEN LESZ!!!!!!!!!!!!!!

A héten ez már a 2. boszorkányos megmozdulásom......csak ráülök egy seprűre, hátha nem kell akkor annyit kocsikázni...gyorsabb lenne :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:




Tickerplayground.com
breki76
 
 


Dodi!

A nem a hajamra fekszem nálam is megvan, néha a felfelé simítottba teszek egy gumit is, hogy ne gubancolódjon össze! Paplan gombja CSAK felfelé!!!!!!!!! Kiskoromban jó néhányszor beleakadt a lábam, ha lefelé volt...brrrrr!
A kitépem a lapot, ha elrontom szintén. Szimmetria régen nálam is.....meg biztos van még egy pár, de talán annyi nincs, mint Neked Dodi! Majd megszűnik a párhuzammizériád...Botond tesz majd róla nyugi!!! :lol: :lol: :lol: :lol:




Tickerplayground.com
breki76
 
 


Köszönöm! :lol:

Én is úgy érzem, hogy most rendben fognak menni a dolgok! :wink:

Furcsa belegondolni, hogy mikor én majd küzdeni fogok a szüléssel a ti csöppségeitek már kúsznak-másznak! Azért majd figyelemmel kísérem továbbra is a fejleményeket nálatok!!!

Szép napot Mindenkinek!
Stike

KépKép
stike
 
 


Tabati, Agi125r

Nektek már van annyi tejetek, hogy egy ciciből jóllakik??? Irigy irigy :lol: :lol:

Lilisgabi

Kemény vagy, én nem tudnám így csinálni, bár már én is limitálom a szopási időt(40 perc). A másfél órához képest nekem ez megváltás. Majd csökkenteni persze még akarom, de csak mindig egy picit..

Gabi

Mennyit változott Nóra!!

Breki

Gyönyörű kis krapek!

Boo

Kitartás! Sejtem mi mehet ott.. nekem sincs jó tapasztalatom a kórházakkal!!
Bevallom volt olyan is, hogy hazudtam a nővérkének. :oops: Mert ugyi nálunk az volt mikor bent tartották szülés után, hogy 3 óránként etetés. Csak kisfiam éppen nem azokban a három órákban akart enni. Így mikor kellett volna, csak keveset evett, és kamuztam hogy annyit kajált amennyit kellett. Aztán utána megint evett mikor ő akart, sutyiba. Megértettem őket mert tudom, hogy nem lehet mindenkinek egyéni szopi rendet tartani, mert sok a baba van az osztályon. De így hamarabb hazajöhettünk.
Az viszont nem tetszett, hogy mikor nem voltam ott megtömték táppal, és persze hogy bukott. Akkor meg az volt a baj, és diétát rendeltek el. Szal szar volt
Ne idegeskedj! Tudom nehéz! Próbáld meg..

Stike
Hajrá hajrá!
:lol:

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


Ronmay!

Téves...nem írtam volna... :? Csak próbálkoztam, de nem sikerült az egy cicis szoptatás. De mindegy, jó nekem két ciciből is, így több tej is megy a hűtőbe. Inkább nem variálok már, maradunk a 2 cicis módszernél. :wink:

Éééés!!Történelmi pillanat kéremszépen!! 8 kockát a jégkockatartóból teletöltöttem tajcivel és már fagy. :lol: Remélem nem kell este felolvasztanom... :roll:

Kép
Kép
tabati
 
 


Tabati!

Na, abban semmi tudatosság, vagy rendszer nincs, ahogy apa széthagyja a dolgait :lol: . Így többnyire örül is neki, ha elpakolom. Azért csak többnyire, mert időnként elhangzik a következő párbeszéd:
- Dóri, hol az XY-onom?
- Nem tudom, gondolom a helyén.
- Hol a helye?
- Tudnád, ha néha elpakolnál magad után.
- Aha, szóval hol van?
- Ha helyén nincs, akkor nem tudom.
- De hát te raktad el.
- Persze, mert te sose raksz el semmit.
- Oké, akkor keresd elő, légyszi.
- Jó. :evil:

És még a kereséssel is én szívok, mivel valóban én raktam el :? . De mivel tényleg én pakolok többnyire, ezért én általában tudom is, mi hol van. :wink:

A másik jellemző a "Micsináltálegésznap?!" "Utánadpakoltam" -párbeszéd :lol: .

Anyóssal sz@r lehet így élni :evil: . Nem tudsz esetleg javasolni dolgokat, hogy ez jobb lenne így, vagy úgy...?

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Képzeljétek, lehet hogy még ebben a hónapban kimegyünk egy hétvégére Horvátországba 8) :D :D :D .
Nagyon mehetnékünk van, mióta Botond megszületett ( :shock: ), ami részemről nem meglepő, de apa nem szeret nyaralni (újabb :shock: ), de most egyfolytában azt tervezgeti, hogy melyik évben hová menjünk, meg kivel, meg mivel (már új kocsit akar, amiben többen elférünk :lol: ).
A barátaink meg most jöttek meg Omis-ból a 6 hónapos kislányukkal, és azt mondták, simán kimehetnénk a babával, mert vmi ismerősé a szállás, szóval "itthoniak" a körülmények, ráadásul így lenne "tolmács", ha szükség lenne rá.
Csak 3 napra mennénk, ti mit gondoltok? Kérdeztem a védőnénit, azt mondta simán mehetünk, ha gondoljuk. Anyu is elengedne, bár jobban örülne, ha addigra hatna az első oltás...
Amúgy Botond imád utazni, most is sokat mászkálunk vele, és jól bírja a környezetváltozást :wink: . Ja, 5-6 óra az út, és a védőnéni szerint azzal sem lesz gond (pedig nem az a megalaza fajta).

Szóval kíváncsi lennék, ti hogy gondoljátok....

Gabi!

Ti 5 hetesen voltatok Nórival, ugye? És nem volt semmi gáz...

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!!

Dodi!! Szerintem is simán mehettek,jót fog tenni nektek egy kis környezetváltozás. Botondnak meg mindegy,hogy hol van,az a fontos neki,hogy ti mellette legyetek.

Mi ma megyünk a csecsemő Uh-ra,remélem minden rendben lesz.

Látom,még mindig "rigolyáztok",sajnos én nem tudok beszállni,mert akárhogy is töröm a fejem,nekem annyira nincsenek. Persze,ha jobban megerőltetném az agyam,biztos találnék valamit,de most hirtelen nem jut eszembe semmi.

KépKép
KépKép
nyuszi81
 
 


Breki:Minó olyan szép,már többször visszapörgettem,hogy megnézzem.Gyönyörű a haja is. :D Büszke lehetsz rá!
Vendég
 


Nyuszi!

Én is így voltam vele, most meg simán dobogós vagyok, szóval hajrá :twisted: :lol: :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.17 21:11-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Stike:Gratulálok! :D

Boo:Hogy vagytok?Mikor mehettek haza?

Ronmay:A Lilivel nem így volt a szoptatás,1 órákat is szopott. :shock: Most tanultam magamból,ezért vagyok keményebb,de a kórházban is 10-10 percet javasoltak,mivel ő nagy baba volt,5 percet kaphatott pluszba.Ahhoz tartom magamat most is,és működik.Bár most 1 hete kevesebb a tejem,fejni nincs idő,meg erő,de majd,ha kell,fogok.

Mindjárt indulunk a Liliért az oviba. :D Ma már ott is aludt.Illetve még nem tudom,hogy aludt-e? :lol: 3-ra kell érte menni.
Vendég
 


Mire megírtam,már jött is jóhír!!!!!!!!!!! :D :D :D :D Örülök,hogy mehettek haza,látod,nem is kellett péntekig maradnotok.Adtak valami tanácsot is?Bukás elleni tápszer és szoptatás?Vagy csak szoptatás?
Vendég
 


Sziasztok !!!

Olyan gyorsan elmúlik egy nap amióta Zsombi megszületett.
:shock: :shock: :shock: Mindig van mit csinálni, meg hát folyton késztetést érzek, hogy itt üljek a gép elött és olvassak. Még jó, hogy mindig gondoskodtok arról, hogy legyen mit olvasnom. :roll: :roll: :roll: Na persze az írás az már más tészta, bár legtöbbször unalmas lennék, mert jó párszor elhangozhatott volna már tőlem , hogy " igen igen, nálunk is, velem is , Ő is, mi is....."

Babócámnak néha nagyon nehéz kinyomnia magából a fránya pukikat, kakit. Van úgy , hogy rendesen megkínozza, lilul a feje, ordít és én masszírozom a hasát, tornáztatom, de legszívesebben én is ordítanék a tehetetlenségtől. Szerencsére nem minden evés után, de azért egy nap egyszer előfordul sajnos. Tegnap be is mentem a patikába és vettem egy Infacol-t, mert bár mondták a köményes teát is , de a kis bogaram nem akar semmi mást anyatejen kívül.Próbáltam már vizet adni, de nem akarja.

Hazajöttünk , kajaidő elérkezett, gondoltam beadom neki a cuccost. Letettem a gyereket az ágyra, mellé az Infacol-os bigyót és miközben céloztam a szájába..............hát persze, hogy felborult az a szaraz ágyon és kifolyt majdnem az egész. Csak 1600 pénz volt :twisted: :twisted: :twisted: , de jutott belőle a gyerekem hajára , nyakára , ruhájára, az ágyra.........ééés a szájába is egy adag.Az van ráírva, hogy minden étkezés elött és 3-4 nap múlva hat..................tök jó, mert addig pont elfogy. :twisted: :twisted: :twisted:

Tegnap volt a védőnő, de mi nem voltunk otthon, csütörtökön jön megint. Meg kell beszéljem vele az oltásokat.

Rigolyák :

Nekem van egy pár és a leírtak közül párat magaménak is érzek :lol: :lol: :lol: .

A "legeslegek" :

1. Utcai ruhában leülni az ágyra , az ágyneműre. Pláne , ha valaki bkv-zik, vagy nyilvános helyen üldögélt elötte.
2. Most már kocsival közlekedek, de , amikor bkv-ztam nem ültem le a szövet ülésre, mert elképzeltem , ahogy valami hajléktalan ott ült, esetleg odapisilt, az megszáradt.......
3. Utcán, piacon földre rakott szatyort ha a konyhapultra rakják
4. Ágynemű gombja CSAK lent
5. Szotyizás :twisted: utcán szotyizás :twisted: :twisted: :twisted:
6. Szimmetria...talán nem annyira , mint Dodi :D
7. Szekrény/ruhák rendben , vasaltan, nem színek, hanem fajták szerint, viszont teljesen egyforma méretűre hajtogatva. Ehhez már van szemem, de ha mégsem sikerül, akkor visszaviszem a vasalódeszkára és újrahajtogatom.
8. PONTOSSÁG!!!
9. Ha a zoknin elől van a varrás fel sem veszem
10. Amit írok, azt szépen írom, nagyon fontos a külalak, nam szoktam lefirkantani dolgokat.


...és még sorolhatnám

Ja még van : ha a párom kifordítva teszi a zokniját a szennyestartóba :twisted: , de kiszedem, ledobom a kőre és megkérem, hogy rakja rendbe és tegye be a gépbe, mert szeretném beindítani. Tanulékony.

Boo :

Tegnap olvastalak és annyira sajnáltam , hogy be kellett mennetek a kórházba, de most már örvendek , hogy hazamehettek és minden rendben van.

Nyuszi :

Tutira vannak rigolyáid, ne is titkold. :D :D :D

Kép
ikoka7
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: