Kicsit nem vagyok, és annnyira termékenyek vagytok, én meg egy csomó mindenhez hozzászólnék, de a felét elfelejtem.

tényleg jegyzetelnem kéne.
Először is gratulálok az újabb gyönyörűséges ultrahangosoknak, és azoknak, akik már tudják a pocaklakójuk nemét.
Áááá, költözés, én 7 hónapos várandós voltam Hunorral, amikor teljes generálozással felújítottuk a lakásunkat, mindezt úgy, hogy benne laktunk, és gyakorlatilag szobáról szobára költöztünk naponta.

"Idilli" állapot volt, azon csodálkozom azért néha, hogy hogyan tudott normális maradni bennem Hunor?!

Ha minden jól megy most sem ússzuk meg: ha az égiek is úgy akarják, talán összejön, hogy kiköltözzünk, és akárhogy számolom, ösmét leszek vagy 7-8 hónapos kismama, ha sikerül.

úgy látszik, nekem sose lesz egy ráérős és kényelmes babavárásom.
Viszont -és ez kárpótol majd mindenért!- egy csodálatosan szép új lakásba fog érkezni a picibabátok.
Fütyidolog: a régi orvosi protokoll szerint, nem lacafacáztak sokat a kukacokkal, egyetlen rántással föltépték, viszonylag pici korban. Aztán sokszor előfordult, hogy ezek a kukacok berepedeztek, állandóan felülfertőződtek, később elkerülhetetlen volt a műtét...stbstb. És általában ugyancsak az idősebb generációjú dokik szokták mostanában is felhúzni gondolkodás nélkül. Persze, lehet, hogy nekik van igazuk.
A jelenlegi álláspont szerint 6 hónapos koráig egyáltalán nem kell foglalkozni kukac Matyival, abban az esetben, ha a fiúgyermek szépen, ívben pisil. És két éves kor előtt fölrángatni sem szabad, tisztogatni természetesen kell fürdetéskor, de semmiféleképpen nem úgy, mint ahogy azt apjuk teszi a sajátjával.

annyira nem fog feljönni a piciké, szépen finoman föl lehet húzni, amíg a bőr (nomeg a gyerek

) magától engedi. Huncosnak nagyon picit mozdítható meg a bőr, ezért is mondta több doki, hogy ebből biza műtét lesz. (apjának is volt, 4 évesen, ma már csak annyira emlékszik belőle, hogy pár napig csípett a pisilés). Nomeg amit még tanácsoltak, és általában ezért nem szokták piciként bántalmazni a fütykösüket, az az, hogy 1-másfél éves korban elkezdik felfedezni a saját testüket, és huzogatják a huzogatnivalójukat, így tesz Hunor is, és ez is segíthet rajta, azaz magától megoldódhat a baj, mert ők maguknak addig húzzák, amíg nem fáj, vagy mi.
(van itt egy rövidke cikk is erről:
http://www.vital.hu/themes/sick/fitymaszukulet.htm )
Tgyás-táppénz ügyben közvetlenül nem vagyok érintett, csak kíváncsiságból kérdeztem, hiszen, most gyedről megyek... nem is tudom hirtelen mire....

szerencsére normális könyvelők vannak a cégnél, ahol dolgoztam, így nem nekem kell bújnom a dolgokat, intéznek szinte mindent.

Asse tudom pontosan mi van akkor, ha letelik a két év gyed és átcsúszok gyesre, még mielőtt megszületne Minka?!
