Cucka, nekem is az erszény tetszett meg, azt könnyű használni így első ránézésre. csak nem tudom, hogy nagy anorákban hogyan lehet...
A testvérkocsi azért jutott eszembe, mert ilyenkor a nagytesó mindig ugyanazt akarja csinálni, mint a pici... meg látom a barátnőmnél, h. bár a kisfia egy-másfél évesen szintén majdnem csak gyalogolni akart, most 2,5 évesen már inkább elterül megint a babakocsijában, és onnan figyel, mindenhová csak azzaé járnak megint. A fellépő ötlet is jó, nekem is tetszene, csak nem tudom, hogy a mi időnként 2-3 órás sétáinkat így állva végig tudja-e majd csinálni a fiam, úgy, hogy közben nincs lehetősége leülni. Meg a kocsink, ami van, az igazából sportkocsi, de nagy kerekű, nehéz, nem bolygókerekű, így is nehéz emelegetni, amikor kanyarodunk, illetve pont ma néztem, hogy nem tudom, hová férne a fellépő, olyan a kialakítása, nem lehet a tolókarját sem hosszabbítani. Szóval egyelőre nekem a testvérkocsi tűnt a mi helyzetünkben logikusnak. Csakhát így előre olyan nehéz ezt kiszámítani...

Igazából anyutól kapnánk, azt mondta, de nem akarom őt sem fölös költségekbe verni, ha nem muszáj.
Amúgy én még nem vettem semmit, nagyon nem is fogok, sokmindenünk megvan, a baba ismét fiú, szóval a ruhák is ugyanazok, illetve abból majd veszek, mert sok kölcsönruhánk volt, ami most nem lesz. Egy
mellszívó kell majd, mert az is kölcsön volt, Avent volt nekem is, totál meg voltam vele elégedve- hozzáteszem, nekem ömlött a tejem, néhány szívás után sugárban jött magától, úgyogy nem tudom kevés tej esetén milyen hatásos lehet. Próbáltam egy elektromosat is, hát engem nagyon megkínzott...
Valakinek esetleg volt MAM-os mellszívója? CSak azért kérdezem, mert nekem olyan cumisüvegjeim vannak, arra illeszkedne, csak nem tudom, milyen. ???
De a kelengyékkel kapcs. még az a gondolatom, hogy mindenki mást tart fontosnak, nekem több tanácsom is volt, volt olyan, amit mindenképpen szükségesnek mondtak, hát nekem nem volt egyáltalán, és volt amit azt mondták, meg ne vegyem, és az egyik legnélkülözhetetlenebb lett számomra. Szóval ez is nagyon egyéni tud lenni. Utólag majd kiderül...
