Nem az első, de remélem, hogy az utólsó
2007-ben volt 2 lombikstimuláció, az elsőt leállították, a másodiknál 1 petesejt lett aki nem termékenyült meg. Ezek után tavaly spontán sikerült, de sajnos a 8. héten nem volt szívhang. Szeptembertől spontánkodtunk újból, de nem lett ezredmény.
májusban kiderült hogy tavaly óta elzáródott mindkét petevezetőm, ígyhát ismét lombik jön. Eddig az FSH-m 20 és 34 között mozgott, volt hogy el sem kezdtük a stimut(34 esetében). Most viszont tökéletesek az eredményeim (FSH lement 6-ra), nagyon bizakodóak vagyunk.
Azt még nem tudom, hogy melyik nap megyünk, tegnap fogyott el a fogigátló.













Fel tettem már a házörzök közül a kis nagy vérebet anyira imádjuk ökett!!!




