A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Rencsi,
Nem kaptam me a hosszú levelet :( Itt irtad?? Vagy wiwen?
Léccilécci, próbáld leírni újra, ha nem fáraszt nagyon. De ha igen, akkor inkább pihenj kérlek!

Bodzi, Szimba és a többiek,
Köszi a bíztatást! Én még kicsit be vagyok tojva a hiperstimutól, illetve nem attól, hogy bajom lesz, mert az Dévisz mellett ki van zárva, csak hogy nehogy leállítsa. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte eljutunk-e a leszívásig, mondta, hogy hát nagyon remélem :) Aztán adott megint két puszit :) Imádom!

Jövő hétfőn egyébként nincs, nem tudom meddig, konferencián lesz, úgyhogy mondtam is neki, megbeszélem a srácokkal, hogy akkorra nőjennek meg megfelelő méretűre :)

És igen, nagyon nagyon nagyon reménykedem benne, hogy jó sokan lesznek, és meg is termékenyülnek, mert továbbra is az a nagy álmom, hogy D+ módszerrel, két babát kérjünk vissza. Mindenkiinek mondom, családnak, barátoknak is, hogy annak drukkoljanak, hogy minél később kapjam vissza Őket :)
Bodzikám, azt mondod, legyen hatching? Azt nem csak többedik próbálkozásra szokta ajánlani? Hanem a legelején is? Én hajlok rá, hogy kérjek... majd megbeszélem férjecskével.

Rencsi,
Nagyon nagyon boldog szülinapot kívánok!!! Azt hiszem az az eddigi talán legboldogabb szülinapod, nem? És ennél csak jobb lesz, most kezdődik az élet igazán :)

Comee,
Tudtam tudtam tudtam! Szuper hírek, mennek a drukkok szerdára!

Chilike,
neked is mennek a drukkok ezerrel!

Monicsigára is sokat gondolok, ki tud róla valamit?

Kitti,
Merre jársz?

Kata,
Ügyes legyél este! Ez lesz a nyerő hónap :)

Melcsi,
De jó lehetett férjecskédnek, az enyém tuti biztos el fogja magát sírni ennél az alkalomnál..:) De jó lesz :)
vjulcsi
 
 


Na az előbb kissé félreérthető voltam, bocsánat, siettem h befejezzem mielőtt visszajön a főnök:
szóval azt beszélem meg a tüszőkkel, hogy még hétfő előtt érjenek meg szépre,
illetve nem annak fogok örülnil hogy férjecske sírni fog, hanem annak, hogy örömében fog sírni, olyan szép pillanat lesz :)

na jó eldugulok, kicsit fáradt vagyok és ez meglátszik.

Akit nem említettem név szerint, azoktól elnézést, és sok puszit küldök nekik! :)
vjulcsi
 
 


Mégis annyit még, hogy egy középkorú, kedves, szőke hölgy csinálta ma a vérvételt, és úgy láttam, minedenkinek szépen ment. Nekem valahogy nem talált vénát, meg mondta, hogy amúgy is kicsit rossz napja van... és vagy tízszer elnézést kért, nagyon rendes volt, nem is haragszom rá, csak hát azért fáj a karom eléggé.
most már tényleg bedugultam :D
vjulcsi
 
 

 
 

Rencsi,
Azt mondta, hogy innentől kezdve ritkábban nézi majd, mert minden rendben van. Gondolhatod, mikor kijöttünk a sírás kerülgetett, na de majd a 4D-n. :wink:
Először olyan mintha kis hangyák mászkálnának, utána pedig lefelé éreztem ilyen mocorgásokat, de mostmár hanyattfekve, teljesen ki lehet venni, ha beindul. Ja és előre mondom, hogy ne hallgass senkire, aki azzal idegesít, hogy miért nem érzed, én konkrétan a 20. hét volt az, amikor már tudtam, hogy ez az. Előtte pedig halálra idegesítettem magam, hogy én miért nem érzem előbb.
Igen azt megköszönném, ha megrnád privibe, hogy mit és hol lehet jó árban venni.

Bodzim,
Köszi a választ drága vagy. Még annyit, hogy nem írnád meg priviben, hogy aTelki, hogy működik? Anyagiak, ilyesmi?


Julcsi,
Apánknál ez nem fordulhat elő, és minden rendben lesz. Visszakapjátok a két babát és meg is tapadnak, hidd el. Apa is nemsoká érezni fogja a babák mocorgását. Leírhatatlan, de ha meg nem mozog, hanem alszik a drága, akkor meg izgulok, hogy miért nem mozog éppen. :oops:

Kép
gmelcsi1
 
 


Én is vagyok! Jelentem, csak Zugolvasó üzemmódban! A munkám 1000. A sok hülye ügyfél aki nem fizet! Azt hiszi nem kapom el! :) Mennyire tévednek!
Nemsokára megyek Apánkhoz! Már kezdek izgulni! :) De ha már a rendelőben vagyok teljesen megynyugszom! Remélem jó kedve lesz, és megengedi a délutáni szurikat! :) Majd ígérek neki kislányt megint! Akkor hátha engedékenyebb lesz! :wink: :wink:
Jövök majd este! Persze ha nem horror időben végzünk! :)

Puszi Mindenkinek!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Chilike! Látom, dolgoznak a hormonok. :lol: :lol:

Julcsikám! Semmin ne aggódj, olan szépen megy minden, egy minimális hiperstimu még jól is jön, ne félj, nem lesz baj, nem állít le!!!! Nem csodálom, hogy Apánk szívesen oszt puszikat Neked... :wink: :wink:
Hű, ezt Szimba tudja megmondani, ha jön (hatching).

Melcsikém! Telefonon is szívesen elmondok mindent, amit én tudok. Az talán jobb lenne, nem?

Katás! Jó ötlet, vesztegesd meg!!! :wink: Gondolok Rád!!! Puszikák!!

Kitti???

Kép
bodza2005
 
 


rencsi
húúú, ennyi ragacstól még az is meggondolja magát és hozzám tapad, aki idáig le akart esni :wink: :lol: :lol:
köszi

bodza
ja én is tapasztalom magamon a hormonok jótékony hatásait... :roll:
egyébként fájdogál a hasam újra :shock: :D , de most egyéb esetben amikor nem voltam terhes, :lol: akkor épp megvolt a mensim.-gondolom ez normális, nem?

ercsikati
ja kislánnyal szerintem is meg tudod győzni..hajrá
:wink:

julcsi
köszi a drukkokat
szerintem is jó ötlet a hatchnig, én már a másodiknál is kértem, úgyhogy nem hiszem , hogy azon múllik hányadszorra mész.
Úgyhogy te is kérheted sztem.
Próbálkozz be , hátha :wink:
chilike1
 
 


Ha már így mondtatátok - Bodzi, Chilike - akkor tuti bedobom, de csak ha jó kedve lesz! :) :wink: :lol: :lol:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Katám, drukkolok estére! Írj, ha megjöttél!

Julcsikám,
köszike! :D
hát igen, életem legszebb szülinapja, még így is, hogy a nagy nap részét a wcben töltöm! :D
Írok majd privit akkor újból....



végre jó a vonalzóm!

Kép
rencsi79
 
 


figyúsz lányok
meg szeretném tőletek kérdezni, főleg azoktól akiknek már van vagy úton van a babájuk, hogy ti éreztétek, a legelején, hogy sikerült vagy nem, mármint akinek beültetése volt, arra gondolok elsősorban...
Nagyon közeleg már a szerda kicsit félek is , mit mutat majd a teszt, de semmit nem érzek, még a megérzéséim is cserben hagytak :cry:
akármit érzek a másik oldal mindig az ellenkezőjét "mondatja" velem, mármint az a belső hang, tudjátok.
Amikor elhiszem, hogy sikerült-akkor az a kis szemét belül el kezdi mondani, hogy ne éljem bele magam, már 3x nem sikerült, stb.
amikor meg azon gondolkozom, hogy áá, nincs nekem szerencsém, akkor meg a másik hang mondja, hogy dehogynem, biztos rendben lesz minden, ne aggódj
azt hiszem kezdek bedilizni... :roll: :roll: :cry:
szóval csak érdekelne valaki érzett-e valamit, ezzel kapcsolatban, hogy sikerül-e?
tudjátok nem a gondoltaokról beszélek most, hanem a megérzésekről, mert én most semmit nem érzek, csak az aggódást :oops:
chilike1
 
 


Én is csak gyorsan bekukkantok. Csomee, ez jóóó!
Amennyire nem láttam a zebrákat az elején, annyira bízom most ebben az eredményben. Jó lesz ez, jó lesz! :D :D :lol:

Bodza, köszi a szép és bíztató történetet.

Megy a drukk mindenkinek, Moncsiga (ragacsos), Kata (kezdős), Julcsi (nem túlstimulálódós), Chilike (pozitív tesztelős), Melánia (újra feltöltődős). :D

Rencsi, boldog szülinapot és jobbulást kívánunk mi is! :D


Bocs, ha kimaradt valaki... :oops: :roll:


Jah, és a hosszú (és rövid) üzenetek megmentője a: ctrl+C / ctrl+V :D
szimbáné
 
 


Helló.

Jöttem az endokrin dokitól.

csomee:ÖRÜLÖK ám én is nagyon!!!Küldöm a hcg baba növelőket!!!
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Rencsi:NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!!!
Hányás mondjon le! De ha bodzit nézzük akkor még 2hét és vége lesz a hányós időszaknak.Írok privit mindjárt neked.

Albi:igen 28éves vagyok.Na jó jövő hónapba már 29.Igen korán kezdtem a babára "gyúrást".És hiába vagyok fiatal mégsem sikerült még a baba.Hogy vagy??

vjulcsi:nekem itt a Dévainál volt elöszőr hatchingom.Kaáliba csak a harmadik beültinél lehet kérni.Én javasolnám neked.Ha nem is mindent de egy párat igen.Nekem itt indult el elöszőr kismamiság.

Kata:gondolok rád!!! Szivesen ülnék ott veled a váróban. :lol:
moncsi:ragi+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
többiek:kéne egy táblicsku hogy tudjam ki hol tart.

Kép
Kép
melánia
 
 


Csomee!

Remélem végre már te is elhiszed, hogy van ott valaki a pocidban! :lol:

Lányok!

Nekem megvan a Rendeld meg az univerzumtól c. könyv
Ha kell valakinek elküldöm, csak dobjon egy mailt az agnyes@gmail.com-ra.

Visszaolvasok rendesen
agnyes
 
 


Meli!

28 évesen még ne keseredj el! Nekem már lenne rá okom, (37)de én sem adom fel! SOHA!
agnyes
 
 


agnyes:most olvastalak a másikon.Hát szerintem se az a vizsgálat amit én szerettem volna. :cry:
Pedig mondtam az endokrinon hogy mit szeretnék.Ezt kaptam.
Megmérte a nyakam,súlyom.Mondta hogy minden értékem rendbe van és hogy nem vagyok PCO-s.Elmondtam a tényállást és ezeket a beutalókat kaptam.Mondták nekem hogy ok nélkül nem fog elküldeni erre az IR-re. :?

Kép
Kép
melánia
 
 


Akit érdekel annak leírom.
Kaptam beutalót vérvételre.Az egyiket értem.Éhgyomri inzulit néznek.Amásik nem világos.Ez van rajta:
Szénhidrát anyagcsere.
Glükóz
rutin
Minták:
FLUOR FLUORIDOS szérum. 1.0FLU-SZUR

Kép
Kép
melánia
 
 


Rencsi!

NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!
agnyes
 
 


Meli!

Nőgyógyász is adhat beutalót terheléses inzulinra. Próbáld meg.
agnyes
 
 


Sziasztok!

köszi a gratulációkat! Arik vagytok!

Melikém,
és mi volt a endo dokinál? kaptál beutalót?

Csajok és fiúk,
Tényleg kellene egy táblicsku, ahogy Meli is írta, nincs valaki aki excel guru lenne esetleg és meg tudná csinálni?????

Kép
rencsi79
 
 


A ciklusos csajokkal van egy táblázat, azt el tudom küldeni.
Ott csináltam egy gmailes email címet és a dokumentumokba feltöltöttem a táblázatot. Mindenki beleírhatja az épp aktuális adatokat.
agnyes
 
 


Csomee GRATULÁLOK!!!
Viccels??? A 21. napon leszel szerdán... ugyan a szívhangot még nem , de a babát már fogja látni apánk a petezsákban... :)
Puszi
Barbi

Barbi

KépKép
hbarbi80
 
 


Melcsi! Rencsi! Barbi! Pocisimogatást küldünk Nektek! Pussssz!

Melánia! Nem tudsz elmenni reggel, mielőtt legközelebb Apánkhoz mész, a MensMentisbe? Kérj időpontot, már 6 órára lehet menni 2óra az egész, utána Dévisz. Na? Mindkét terhelést megcsinálják (éhgyomri cukker + inzulin, majd terheléssel uaz). Amúgy mennyi lett az éhgy.inzulinod? Írtak mellé referencia-tartományt?

Kitti???

Moncsika írt, nincs túl jó kedve, mert aggódik (görcsölget), kérlek, nagyon drukkoljatok Neki!!!!!!!!++++++++++++++++++++++

Barbi! Hogy vagy(tok)?

Kép
bodza2005
 
 


Meli,
már megint megérkezett a válasz, mire megírtam a kérdést..... :oops:

Kép
rencsi79
 
 


Ezt nézzétek meg, a nyugalom szigete, iszonyú édesek. :-)

http://www.indavideo.hu/video/Boldog_es_nyugodt_par

Kép
bodza2005
 
 


Jó estét!

Először is mindenkinek nagyon köszönöm, hogy mellettem álltok! Nagyon sokat jelent! Kíváncsi vagyok apánk mit mond, de valószínű, hogy lesz még vv és talán a jövő héten már lehet valamit látni.

Chilike: Még csak most volt 1 éves Kitti, úgyhogy itthon vagyok vele. Ha összejön a köv. baba, akkor még egy darabig biztosan itthon leszek. Nagyon drukkolok, hogy szerdán te is egy csíkos tesztet tudjál nekünk reggel mutatni. :lol:
Kitti: Mi volt az uh-on?
Bodza: Gratula Esztike 5. hónapjához! Bár beigazolódna a megérzésed és tényleg rendben lenne minden ezzel a kezdődő terhességgel!
Vjulcsi: Nagyon jó, hogy ennyi tüsződ van, csak használhatók legyenek. Sajnálom, hogy megszenvedted a vérvételt. Múltkor nekem is valamelyik nő úgy vette le a vért, hogy eltalált egy ideget (olyan érzés volt, mintha átfutott volna a kezemen az áram) és kb. 1 hétig fájt a kezemen a nagy ujjam. Van úgy, hogy még most is belenyilall. Szóltam neki, de csak annyit mondott: Eltaláltam egy ideget, majd rendbe jön!
Rencsi: Még egyszer boldog szülinapot! Nagyon aranyos a vonalzód!
Ercsikati: Mi volt Dévisznél?
Gmelcsi: Ugye milyen jó érzés érezni Marcit? Szerintem egy csoda, amikor érezni lehet odabentről azt a pici emberkét.
Szimbáné: Ti hol tartotok?
Hbarbi: Még ne gratulálj, mert nem tudni, hogy mi lesz. Hiába leszek szerdán a 21. napon, ilyen alacsony hcg szinttel, biztosan nem fog még semmi látszani. De tudok várni, hogy látszódjon szépen a petezsák, csak ne legyen méhen kívül.
Moncsiga: Nekem is görcsölgetett a hasam Kittinél is. Úgyhogy csak pozitívan! Drukkolok! :D

Akiket kihagytam, bocsánatot kérek. Majd holnap jelentkezem!

Jó éjszakát!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Gyors bekukk...

Csomee: én megmondtam... :wink: Figyi, szerdára csomagoltunk neked egy kis tízórait. A csomag tartalmaz egy jól látható petezsákot, valamint egy kb. 100-as ß-hCG-t. 8)

Vjulcsi: a hatching nem a beültetések számától függ, hanem a peteburok vastagságától, az meg jellemzően az életkortól. Általában 35 éves kor felett ajánlják fel automatikusan, de ha szükséges (mikroszkóp alatt meg tudják mérni a vastagságot), mindenképpen kérjétek! 8) Erre már csak azért is szükség lehet, mert a rengeteg husi miatt a pH a savas irányba tolódik el, ami önmagában is okozhatja a peteburok megvastagodását.
szimba
 
 


Gyors bekukk, mindenkitől bocsánat!
Moncsiga!
Görcsölgetés nekem is volt Petikével!!!! A kora terhes tünetek a mensi tüneteivel egyeznek meg!!! Nyugi!!!!!

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Bocsi, hogy tegnap nem jöttem, de 3/4 7 óra volt mire Apánkhoz beértünk! :( Aztán gyorsan gyógyszertár, haza, kutyák, futás, főzés! Aztán már nem volt időm! Bocsi érte még 1x! :oops: :oops: :oops:
Nálunk minden rendben volt, mint mindig! Sajnálta, hogy ismét megjött, és mondta, hogy nem tudja miért, pedig olyan szépen nőttek a tüszők. :S Hát mondtam, ez van! És mondtam, hogy rajtunk nem múlt, mire ő: "Rajtunk sem" :) Szóval a lényeg: Ma kezdem a folsavat, és holnap a clostit-ot reggel-este 1-1, és egy fél Merional! Persze megbeszéltem vele, hogy inkább had legyen este a szuri, mert nem merem beadni magamnak és az ügyeletre járok szurizni! Megígértem neki, hogy mindig rendszeres lesz, és még Kislányt sem kellett felajánlanom érte. MEGENGEDTE! :) Jó kedve volt egyébként! Legalább is úgy vettem észre!

Csomee!
Szerintem ott van a tesó! Nyugi!

Rencsi!
Sajnálom, hogy újra visszajött a "hányásos időszak", de hát ez van! :S Utólag is Boldog-boldog Szülinapot Kívánok Neked!

Melánia!
Jó lett volna, ha te is ott vagy. Jókat beszélgettünk volna! Ehelyett kiszúrtuk magunknak egy párt, akik első konzira jöttek. Meglátták az árakat, és a csaj még el is fehéredett. Mondja ErcsiApu, na ezek biztos most vannak itt először és utoljára is! :) Jókat nevettünk!

Lehet lemaradtam valamiről, de milyen táblázatot szeretnétek készíteni? Miket akartok oda felvinni! Szerintem valami kimaradt! :oops: :oops: Bocsi! Elmondjátok!????

A lényeg majdnem lemaradt! :):):D
Az idő kint POCSÉK! Aki teheti ki se menjen! Itt a XI. ker-ben szakad az eső! Szóval inkább maradjatok otthon és pihenjetek! Én is azt tenném ha lehetne! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jó reggelt!

Szimba: Köszönöm a tízórais csomagot és reményeim szerint fel is fogom használni. :lol: :lol: :lol:
Vjulcsi: Apánk nálunk a 3. lombiknál kérdezte először hogy kérünk-e hatchinget. Akkor is és most is 2 ebrióra kértünk.
Ercsikati: Egye fene... nem haragszunk, hogy csak most jöttél! :lol: Nagyon jó, hogy megint indultok. Most már ebből tényleg babának kell lenni!
Táblázat: Szerintem olyanra gondolnak a többiek, amibe beírjuk a fő adatainkat, hogy tudjuk, hogy ki hol tart éppen. Mivel már sokan vagyunk nehéz követni az eseményeket. (javítsatok ki ha rosszul gondolom)

Ja..A X. ker-ben is pocék idő van. Gyerekem még alszik, de olyan sötét van, hogy nem is csodálkozom.

Szebb napot!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Kicsit lemaradtam, annyi minden történik velünk, megpróbálok visszaolvasni.

Rencsi,
Nagyon boldog szülinapot Neked!!!
Sajnálom , hogy megint visszajöttek a rosszul létek. Gondolj arra, hogy cserébe az első lombik sikerült.
Azért ez gondolom emlékezetes szülinap marad :)))

Csomee,
Nagyon örülök! Kiváncsi vagyok mit mond majd Apánk!!!

Melánia,
Én is gondoltam , hogy el kéne menni endrokrinológushoz. Tavaly volt is beutalóm, de pont akkor kezdtük az első stimut. (ja mert 4 hónap volt a várólista)
Te milyen elgondolásból mentél el? És priváthoz, vagy szakrendelőbe?

Bodza,
Én a munkahelyen olvastam az Eszti storyt, a gomboc nekem is ott volt a torkomban.
Az jutott eszembe mikor azon bosszankodunk, hogy vannak "családok" ahová csak úgy potyognak a babák, pedig nem is biztos, hogy azért szülik, mert a szeretetben , odafigyelve , kíséreve egy életen át szeretnék felnevelni szerelmük gyümölcsét, hanem jobb esetben csak beesik, rosszabb esetben a cspótlékért. Szóval az jutott eszembe , hogy például Bodzához is micsoda sor állhatott ott fent, mindenki ilyen szülőt szeretne. (meg mint Ti itt mindenki a Fórumról)
Tehát mire a nagy tülekedésből kiválasztják, hogy ki az a szerencsés, aki egy szuper mamához kerülhet, az idő. Szegény gólyának sok próbát kell csinálnia, mire végig interjuztatja a sok emberkét. Nem véletlen az sem, hogy itt mindenki csuda jó fej és nagyon kedves, rendes ember. Egy egyszerű családhoz, ahol nem úgy várják a gyermeket mint ajándékot az élettől nem túl nagy szám beesni. nem véletlen, hogy a lombik babák sokkal okosabbak!!!
miciona
 
 


Kata,
akkor ez most az utolsó ovu ind. lesz, ugye?
Meglátod ez sikerül!

Julcsi,
nekem az elsőnél is volt hacting februárban, de én már elmúltam 35. Szerintem neked nem lesz, mert ez lesz az első lombik, meg nálad elvileg nincs gond és te még "kölyök" vagy :))))
miciona
 
 


Szép jó reggelt!

Hát lányok szerintem egész nap ilyen idő lesz, szóval ezt kell most megszokni :(

Tegnap sajna elég rosszul voltam, a kocsiban zacskóval a kezemben ültem, folyton úgy éreztem, na most jön ki :( érdekes volt egyébként, mert szerintem teljesen megtapasztaltam, hogy milyen lehet pocakosan a rosszullét, ráadásul átmenetileg a savanyú káposzta leve segített. Este még kétszer futottam,még 11-kor felébredtem és futottam egyet, hogy meglegyen a kettő. Meg persze toltam a marhahusit...

ma reggel már túlvagyok két kis szelet huson meg egy futáson :) Férjecske szerint egy hős vagy, szerintem is :)

Köszi a hatcing-gel kapcsolatos válaszokat, szerintem ez lesz, hogy megmondjuk Dévisznek, hogy ha úgy látják, hogy kell, akkor csinálják. Ha nem muszáj akkor meg ne.

Moncsinak nagyon drukkolok!!! Remélema görcsölgetés semmi rosszat nem jelent? Ő mikor fog tesztelni, nem tudjátok?

Comee,
Csináltál ma is tesztet?

Chilike,
Drukkolok továbbra is a holnapi teszthez!

Kata,
Jó, hogy rögtön belevágtok a következőbe :) ez lesz a sikeres hónap, meglátod!

Miciona,
nem is tudom, hogy gratuláltam én már neked az esküvődhöz? Ha nem, akkor sok boldogságot kívánok!

Szimbék,
Nektek már most megy a drukk a köv. hónapra.

Akit kihagytam, annak is sok puszit küldök!
vjulcsi
 
 


Sziasztok.

moncsiga:én szintén görcsölgettem.Olyan volt mintha megakarna jönni.Hidd el ez jó jel!! :lol:

csomee:ragik,nővesztők+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

bodza:erre már én is gondoltam.Csak hát most ezek a fránya anyagiak.Júli.15. megyünk apánkhoz 11:30-ra.Elötte el lehetne intézni az IR-t.Aztán meg 21-re vissza vagyok rendelve az endokrin dokihoz.Még nem voltam vérvételen így nem tudom az eredményt.Csütörtökön megyek.

miciona:én magamtól gondoltam erre.Kérdeztem apánkat hogy mit szól ehhez? Hát csak annyit mondott hogy:hát ha van rá ideje.Kicsit kevés volt nekem a reagálása erre a témára. :? Minden vizsgálatom meg műtétem meg van csak ez hiányzik.Megcsináltattam mindent amit csak javasoltak.Beágyazódáshoz ennek azt hiszem köze van így hát ez is kéne.Szerintem te sem veszítesz vele.Én sima SZTK-s endokrinnál voltam tegnap.Házidokitól kértem beutalót hozzá.Elmondtam hogy min vagyok már túl és centivel nyakkört mért,súlyt mért,pulzust mért és beutalót adott vérvételre.Átnézte a papírjaimat és közölte hogy minden eredménye rendben nincs PCO-ja.Hormon eredményeket is vittem.
Na de mesélj milyen volt az esküvőd???? :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Rencsi:olvastam a privit,megyek megnézlek. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Rencsi:megnéztelek.Sok gyönyörű helyen jártatok!!! És a babás kép is tetszik. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Jó reggelt
Az idő car, a kedves még carabb... :cry: , tiszta depi vagyok, a sirógörcs meg folyamatosan rajtam van, ezek a hülye hormonok :roll:

melánia
Olvastam már egy másik fórumon erről a PCO-ról, de nem tudom pontosan mi ez, csak hogy valami anyagcsere zavar, de miben befolyásolja ez a beágyazódást? Illetve, milyen orvos az az endorkin, mivel fogalalkozik, pontosan? A leleteket visszaviszed a Dávaihoz, vagy igy hogy nincs gond , nem kell visszavinni...és , ha lett volna valami "baj" akkor mi lett olna a további teendő? :roll:

miciona
nagyon édi amiket irtál, azzal kapcsolatban, hogy a babák válogatnak a mamik közül, jó lenne elhinni, hogy ez igy van :roll: és lehetnének kicsit határozottabbak is , a döntést illetően... :)

csomee
köszi a drukkolást, rám is fér, ma nagyon rosz paszzban vagyok, illetve már tegnap sem voltam túl vidám, este el is vitt a párom sétálni egy "ház körre" a szakadó esőben, szegény egész nap jött-ment, aztán elment bevásárolni, főzőtt vacsit, és utánna még jött velem sétálni, gondolom a háta közepére nem hiányzott... :roll: , na mindegy, kicsit jobban lettem a sétától, ma meg úgyanúgy magamba zuhantam, nincsenek jó érzéseim a holnapi teszttel kapcsolatban, nem is merek már hinni benne, hogy sikerülhet, ha igy lesz, tutira elmegyek pszichólogushoz, mert sztem egyedül már nem tudnám túltenni magam, tudat alatt, a sok sikertelenségen... :cry:
pont ma gondolkoztam azon, hogy lehet, hogy olyan vagyok, mint az alkoholisták, akik nem ismerik be, hogy isznak, én is mindig azt mondom , hogy nincs semmi bajom, tutira jönni fog a gyerek, nem is tudom elképzelni, hogy nem igy legyen, bla, bla, bla.-közben meg érnek a kudarcok, amiket csak nyomok el magamban és lehet, hogy a felszinen ezt nem érzem, de legbelül bennem van. :cry: :roll:
bocs, hogy igy rád/rátok zúditom most ezt, de elég rossz passzban vagyok most.... :cry: bocsi még1x

ercsikati
na hajrá, jó lesz az a következő hónapban, szerintem is folytasd addig amig benned van a lelkesedés... :wink:

julcsi
köszi a drukkot, biztos minden renden lesz , ne aggódj 8)

agnyes
de jó, hogy ilyen pozitiv vagy, én sem akarom feladni, kűzdök is magammal rendesen...
milyen ez a könyv egyébként, hasonló, mint a titok meg ezek?
szoktam rendelni igy a netten könyveket, mindjárt megnézem miről szól, hátha ez segit...
van cd-m a titokról, pár napja készülők megnézni, de olyan negativ vagyok, hogy sztem már ez sem segitene... :cry:

bodzi
puszillak, ha fel tudsz dobni, irhatnál pár sort :roll:
akit nem emlitettem azoknak is sok pusz, jövök még később
chilike1
 
 


Moncsigának nagy-nagy drukkok mennek!

Chilike: Temészetes ahogy érzel. Én is egyik nap nagyon bíztam benne, hogy sikerült, a köv. nap pedig totál meg voltam győződve róla, hogy az ég világon nincs senki a pocimba. (Kittivel volt) De meglátod olyan pozitív teszted lesz holnap, hogy csak na! :lol:

Vjulcsi: Teszteltem, de most másik fajtával.
Felső ET+18, alsó a mai ET+20. Élőben egyértelműen erősebb a mai.
Kép

Holnap többen is jöttök reggel ugye? (Kitti, Vjulcsi?) Mert, ha mennem kell, akkor találhozhatunk. Kittivel megyek, nem lesz nehéz eltéveszteni!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Chilike,

Kitartás, bízz még egy picit benne, hogy pozitív lesz a holnapi teszt! Ha mégsem, elég lesz majd holnap szomorkodni rajta, ma még csak ma van, és még simán van remény!

Nagyon drukkolok neked! :)

Puszi!
vjulcsi
 
 


Sziasztok,

írtam Moncsinak smst, én is úgy éreztem, hogy izgul a görcsök miatt, azt írta, hogy pénteken minden kiderül, gondolom csinál egy tesztet.....

agnyes,
szerintem jó lesz így az a táblázat. Többiek Ti mit gondoltok?

Julcsikám,
tényleg egy hős vagy!!!!!!!!!!!!! és ma már jobban vagy egy kicsit?

Chilikém,
nekem közvetlenül a beülti után volt hasonló érzésem....amikor a beágyazódás után voltam 1 nappal szörnyű görcseim voltak, méhösszehúzódások és akkor én egész éjjel bőgtem, mert úgy gondoltam akkor váltak le a babák......annyira kivoltam, hogy én is a segítségen gondolkodtam. Nekem aztán a férjem segített,aki félelmetesen optimista. Időnként egyszerűen nem értem, hogy csinálja. Kb. süllyed a hajó, már másodpercek vannak hátra, de ő tudja és állítja, hogy mindjárt itt a segítség mondjuk egy tengeralattjáró formájában. Persze sokszor nincs igaza, de akkor meg pik-pak túllép rajta és már megint a jövőre az új lehetőségekre koncentrál. Nekem ő volt a pszihodokim....
Így elkezdtem hinni benne, hogy van bent valaki. És tényleg lett.
Én anno tanultam agykontrolt és minden nap koncentráltam kb. fél órát a babára, segítettem neki a kapaszkodásban. Nekem ez már máskor (betegségben is segített anno) én hiszek benne....
Na nem akarok itt okoskodni, majd a holnapi +teszt után megnyugszol!!!!!!

puszi mindenkinek!!!!
[/img]

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi: Hol tudom a táblát megnézni?

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


CSomeekám,

ez olyan atom pozitív, hogy nincs is miről beszélni...... :D :D :D már csak azért kell drukkolni, hogy kisfiú legyen, mert gondolom csommeapu szíve mélyén most fiút szeretne, nem? :wink:

Kép
rencsi79
 
 


Igen, kisfiút szeretne, de azt mondta, ha kislány akkor sem adjuk el! :lol:
Lehet, hogy én vagyok a hüle, de nem tudom, hol kell megnézni a táblát. Segítenél?

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


[quote="agnyes"]A írta:agnyes ciklusos csajokkal van egy táblázat, azt el tudom küldeni.
Ott csináltam egy gmailes email címet és a dokumentumokba feltöltöttem a táblázatot. Mindenki beleírhatja az épp aktuális adatokat.


csomeekám,
a táblicskút még én sem láttam, én a fentire reagáltam, hogy ez tök jó lesz kiindulásnak aztán szépen feltölti mindenki aki akarja adatokkal, ha már van egy alap, akkor aztán még tudnák formázni.....

Kép
rencsi79
 
 


csomee:hát tényleg semmi kétség!!!! :lol: :lol: :lol: ÖRÜLJ MÁR EGY KICSIT!!! EZ TELJESEN POZITÍV!!

Kép
Kép
melánia
 
 


Ezt most olvastam:

"Az ember életében nem a születés, a házasság, vagy a halál az élet legfontosabb eseménye,hanem a gasztruláció"
Lewis Wolpert (biológus)

Gasztruláció: hólyagcsíra képződése
miciona
 
 


csomee:én fent vagyok azon a táblán ám.Ciklusos csajok vagyunk rajta.Másik fórumról.

Kép
Kép
melánia
 
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenki érdeklődését!
Szépen növekedünk,sokan vagyunk így tovább csökntette a hormonokat,többségünk 10.Szerda uh.Nekem nem kell futni csak husit enni.
Csomee:Szuper!Várjuk Apánk végleges öröm hírét!a táblázattal kpcsolatban:jól gondolod,Én is így értelmeztem.

Agnyes:Én szeretném ha elküldenéd majd átmegyek az üzikre irok.Köszi

Szimba:Bocs hogy most írok csak.Köszi az érdeklődést.Sok lombikunk volt már így nem emlékszem a kezelésekre.Mi nem tudtuk azt sem hogy hosszú,rövidprotokol volt-e.Most hosszú,folyamatosan csökkenti a hormont.Dekások vagyunk!!!!Ez fontos mert ez más mint az eddigiek.Nem tudtam a sok sorolást megjegyezni mekkora méretűek,nálunk 16x10,15x10 sorolt rengeteget.Ezelőtt a max hormon 3x-át adta és meg sem mozdultak a tüszők.Ja,csomagot Én is kérek!Vérvételen ez a hölgy sem tud vért venni nálun sem sikerült neki.
kitti4
 
 


chilike:ragi,drukk meg minden ami kell+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Figyi,én is így elvoltam vagyok kenődve.Ezek a hormonok is közrejátszanak+a magány otthon.Nincs ami lekösse a gondolatodat csak a babán agyalsz.Ez nálam is így volt.Hanyadik napon vagy ma???

Kép
Kép
melánia
 
 


Szerintem is full pozitív !!!
Holnap lesz örömködés Apánknál :))))))))))
miciona
 
 


Próbálok örülni, de amig apánk nem igazolja, hogy mi van, addig még lesznek kétségeim!

Melánia: melyik másik fórum?

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: