A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Kedves Vjulcsi!
Ne hívd fel a barátnődet a kedvemért, csak akkor, amikor bejelented neki, hogy baba van a pocakodban. Most, hogy nemsoká Anyuka leszel, és új szeretethidat építesz, egyetlenegyet sem szabad a régiek közül felégetni, hisz akik Téged szeretnek, azok a gyermeke(i)det is fogják. A barátnődben kevés empátia van, és mint ahogy írtad, nem szokta végiggondolni azt amit mondott. Engem is bántott volna a mondata, hisz nekünk a fagyasztott embriók léte már önmagában egy nagyon sikeres stimulációt jelent.
És igen, érzékenyebb vagy, mint mi itt mindannyian, amikor pedig még a hormonok is dolgoznak, akkor bizony én még a reklámokon is elbőgtem magam...
Illetve ha már nem haragszol rá annyira, mondd el neki, mennyire megbántott, de biztos vagyok benne, hogy nem akarattal tette, csak tájékozatlanságból...

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Sziasztok!

Nagyon sokat és nagyon jókat írtok, élvezet olvasni! Én most várakozó üzemmódban vagyok készek a leleteim, vörösök érkezésével hívom Apánkat és kezdődhet az első lombik futam!

Szimba: Teljesen igazad van.... egy kicsit túl reagáltam, pedig most még hormonokat sem szedek... : :) Jó, hogy sokfélék vagyunk és sokféleképpen gondolkodunk. Így van rendjén. Az is jó, hogy itt a fórumon segitjük egymást. Nagyon sokat jelent.
Még valami: szeretem az öszintességet! köszönöm.... : :)

Albi: Amit írtál úgy meg hatódtam, hogy majdnem elsírtam magam.
Fantasztikus amit végig csináltatok! Gratulálok!

Kata: Én is drukkolok! :)

Julcsi! Szerintem mi már találkoztunk... :wink:
Úgy áprilisban: Hoztátok azt a rengeteg aláírandó papirt és az egyik tanú én voltam. Akkor mentem a 6. inszemre. Első voltam, második nap Te voltál az első én a 2. Volt még ott egy fekete hosszú hajú lány aki a 2. lombikra ment. Vele nemrég találkoztam,
nem sikerült neki :cry: Másik intézetbe megy át. Több szem többet lát alapon. Emlékszel ki vagyok? :lol:

Én sem tudom elképzelni, hogy Intézetet váltsak... Nagyon megbízom a mi Apánkban. Ez már fél siker szerintem...

Csomee: Én is drukkolok! Még van remény szerintem is. Kitartás.

Mindenkinek drukkkkk! Babásoknak meg felhőtlen boldogságot! :)
emerenc
 
 


Csak egy gyors bekukk! Tudtok írni, nem mondodm! Julcsi ismét laptető! Remélem szerencsét hoz! Velem nem sok, néha rámjön a "mindjárt megjön érzés", de ezen kívül semmi! Szerintem holnap meg is jön majd! :( Otthonról még írok! Legyetek jók!
Puszi: Kata

Kép

KépKép
ercsikati
 
 

 
 

vjulcsi
már változtattam a taktikámon( habár a hurka házi volt, rendes vidéki disznóölésből-szóval nem sporólják úgy ki belőle a dolgokat, mint a nagyüzemekben(, de azért az a biztos, ha növelem az adagokat. Úgyhogy ma sütöttem tarját, fokhagymásan , krumplival, már ettem is 2 szeletet belőle, reggel ettem egy kis pörkölt hús-de viszonylag gyorsan távozott is belőlem- már bocsi :lol: , úgyhogy ez a reggelire főtt étel, nem biztos, hogy nálam műkődni fog, de azért megpróbálom.
Holnap rántott húsit csinálok.

Barátnő téma: teljesen egyet értek albival, szerintem sem volt szándékos a barátnőd sértegetése és amúgy is érzékenyebb vagy, úgyhogy szerintem is érdemes tisztázni higgattan a dolgot úgy, hogy ne bántsátok meg egymást, de mégis mindenki el tudja mondani a saját véleményét. Fontosak a JÓ barátok.
Nekem mondjuk egy sincs már meg gyerekkoromból, amióta van a párom ő a legjobb barátom, de komolyan, nem is kell más vagy több nekem. Néha próbáltam feleleveniteni gyerekkori barátságaimat, már amelyikről úgy gondoltam, hogy őszinte volt anno, de mindig rá kellett jönnöm, hogy felnőttünk, más irányba ment az életünk és már nincsenek meg azok a közös dolgok, az a kapocs ami összekötne. Szóval inkább nem is erőltettem...
de ettől függetlenül te csak azért hivd fel a a barátnődet :wink:


ercsikati
máskor nekem is 20.-án jött meg, most tutira nem fog-csoda is lenne ennyi gyógyszer mellett amit kapok, na meg ugye várandós is vagyok, ha jól számolom 3 hetes szóval engem ez a veszély nem fenyeget :lol:
viszont valószinűleg szombaton vagy vasárnap tesztelek ( remélem egy pozitivat(és hétfőre kérek beutalót vérvételre. Amúgy hivatalosan szerdán tesztelhettnék előszőr az lenne a beültetéstől számitott 13.nap, a megtermékenyitéstől számitva pedig a 15. nap.
Szerintetek nem korai?
mindegy, úgysemtudnék tovább várni :lol:
chilike1
 
 


Kép
chilike1
 
 


Emerenc,
Persze hogy emlékszem rád! Akkor most újra, üdv itt :)

Albi,
nagyon kedves vagy, hogy írtál! Köszönöm!
Azóta már írtam a barátnőmnek egy levelet, amiben nagyon szépen nyugodtan leírtam neki, hogy mennyire bántott ez a megjegyzése, de azt is leírtam, hogy tudom, hogy nem akart bántani, csak meggondolatlan volt. De azért arra kértem, hogy néhány hétig ne beszéljünk, nem kockáztatom meg, hogy egy rossz pillanatában megint mondd valamit bántót. Nem tudtam volna elkerülni a beszélgetést, mert jött volna hozzám, amíg otthon vagyok, és így tisztábbnak éreztem...


Kata,
Drukkolok, hogy ne így legyen! Mármint ne jöjjön meg holnap! :) Állítólag baba esetén is van mindjárt megjön érzés...
vjulcsi
 
 


Sziasztok,

Julcsi,
mi nagyon kevés embernek mondtuk el, pont ettől tartva, hogy akaratlanul is megbántanának (erre a témára egyébként ugrottam). Szerintem jól tetted, így tiszta, hogy írtál neki, biztos nem akart bántani, csak végig sem gondolta mit mond.....


S.Móni,

visszajelöltelek! :D :D :D

Csajok és fiúk,

szívesen bejelölnék közületek bárkit az iwiwen, aki nem veszi tolakodásnak! Küldtök nekem priviben neveket?

Chilike,
szerintem a hétvége még korai lesz, nehogy aztán a téves negatív teszt miatt feleslegesen szomorkodj....

Kép
rencsi79
 
 


Csomee,
én még nagyon bízom benne, hogy az lesz a válasz az alacsony HCG-re, amit Apánk mondott!!

Julcsi,
Nekem 4 gyerekkori barátnőm van, akikkel nagyon jóban vagyok. Az egyiket 5 éves korom óta ismerem.
Neki van egy 5 éves kisfia, aki inszeminációval született.
Mikor megszületett nemsokkal után külön váltak a férjével. Akkor jött a képbe egy új néni mikor a hormon kezelése kezdődött. Ráadásul a férje nőgyógyász.
Na akkor én is úgy gondoltam, hogy azért nem jött a baba mert nem illettek össze és minek kellett erőltetni stb. Mikor kiderült, hogy nálunk is gond van eszembe jutott miket gondoltam én is még pár éve. Pedig a legjobb barátnőmről volt szó.
miciona
 
 


Sziasztok!
Chilike:Én vegás vagyok ,és egyetlen pillanatra sem merült fel bennem hogyan eszem meg a húst.Olyan sok dolgon megyünk keresztül hogy ez nem kérdés.Lehetőleg vöröshúst egyél!

Csomee:Mi itt hiszünk bennetek!Aánk hisz bennetek,most ne add fel!!!!Főként hogy erősödik.Várjuk meg a szerdai Apai találkozót és A csíkos zebrát!Szorítunk!Puszi Kittinek!

Rencsi:Mikorra kell,tudni fogod a nevet!Megérzed mi a legmegfelelőbb!

Kata,S.móni:Szuper!!!

Albi:Köszi!Nagyon szívhezszólóan írtál!Egészen meghatódtam!Puszi Petinek!

Vjulcsi:Én voltam az a lány!Beadtad otthon a szurit?Hétfőn talizunk!

Nekem a lelkemre kötötték a délelőtti szuri időpontját!reggel8-9között!Fontos!
Rólunk halkan merem írni:(mert soha nem lehet tudni,volt punkció napi lefujjásunk)ma először szólt Apánk:szépen növekednek és sokan vannak!Szurikat csökkentették.Hétfőn Uh.
Mindenkinek szép napot!
kitti4
 
 


Kitty,
te voltál? de jó!!! Nem is sejtettem, hogy valaki a fórumról. Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget! :) örülök, hogy jól alakulnak a dolgok, és akkor hétfőn tali. Igen, sikerült otthon beadnom :)

Miciona,
Persze, én ezt megértem, és nem is kell, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon, mint ahogy én, erről a kérdésről, hiszen én vagyok benne, más meg nem. Ez rendben lenne. De elmondani a másiknak, amikor tudod- ha veszed a fáradtságot és beleképzeled magad a helyébe- hogy ez milyen rosszul esne neki, az már más.

Rencsi,
irok neked privit :)
vjulcsi
 
 


Rencsi, írj majd, h megkaptad-e a levelet, mert mintha nem küldte volna el.. :(
vjulcsi
 
 


Csomee! Nehogy feladd! Irgum-burgum! :evil:
Szimbáné nem véletlenül írta, hogy ki kell várni egy újabb vérvétel eredményét. Nálunk 3 hét után kb. 70-es ß-hCG mellett kapaszkodott a baba, csak rossz helyen. Ez az érték még ezután is nőtt és végül 170 környékén - amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy méhen kívül tapadt meg - hagytuk abba a gyógyszereket, ezzel a természetre bízva a megoldást. Ha nekünk 3 hét után a 70 egyértelműen igazolta a terhességet, akkor egy héttel korábban a 30 - ismerve a ß-hCG növekedési ütemét - még nem jelenti egyértelműen azt, hogy már csökkenőben van. A tendencia megállapításához mindenképpen kéne egy ellenőrző vizsgálat és ehhez két nap szünet is elég a két vérvétel között. Tudom, nem egyszerű a várakozás, de hidd el, még nincs minden veszve! Mi még mindig drukkolunk! 8)

Julcsi: az egyszerű, "mezei" tenyésztéshez nem kell 10 nap. Ennyit maximum akkor kell várni, amikor a kórokozó meghatározása után rezisztenciavizsgálatot is végeznek, tehát meghatározzák, hogy célirányosan melyik antibiotikumra lesz szükség. Ha a kenettel minden OK, az max. 3 nap után kiderül. Ha a Clamydia a bűnös, akkor sincs gáz, mert a Sumamed azt is kinyírja egy nap alatt. Ami engem egy kicsit agaszt, az az, hogy a tüszők nem igazán akarnak mocorogni. Remélem, Te nem azok kevesek közé tartozol, akiknél a hagyományos hormonkészítményekkel jobb eredményt lehet elérni... :roll: Szorítunk, hogy hétfőre beinduljanak azok a tüszőcskék. 8) A husit szerintem nyomd és a futást se hanyagold!

A hússal kapcsolatban: tulajdonképpen a csirke, vagy éppen a hal is megfelelő lenne, de bizonyos aminosavakból nagyságrendekkel több van a vörös húsokban és az a baj, hogy nem tudják, pontosan mely aminosavakra van szükség a hormonkezelésnél. Mivel nem túl valószínű, hogy egy nő szívesen betol naponta 1 Kg csirkehúst, célszerűbb 20-30 dkg vörös húst fogyasztani, ami ugyanolyan tartalmas, a rendszeres fogyasztást tekintve mégis kíméletesebb, pláne azok számára, akik egyébként szinte sosem, vagy csak nagyon kevés húst esznek.
szimba
 
 


Julcsi,
nem kaptam meg:(

Kép
rencsi79
 
 


Szimba,

Azért fura a tüszőméret, mert most is kapok merionalt, ami az inszemek alatt nagyon szépen hatott... de végülis csak két nap volt mögöttem, és még nem is lett teljesen vége a menzesznek. Ugynez volt az első inszemnél, az első UH-n még akkor sem mocorogtak, aztán neturbósodtak. Most is ebben reménykedem :)

Örülök annak, amit a clamydiáról írtál, hogy azt is meg lehet szüntetni 1 nap alatt. Amúgy a leletem, mivel bevittem a Nyirőbe a mintát, hétfő délutánra meglesz, csak a clamidiára mondta Apánk, hogy az több idő...

Rencsi,
Próbálkozom újra!

Szép estét nektek! Hétvégén is próbálok felnézni, vasárnap meg tutira, Kata miatt! Katám, rajtad a világ szeme :) :) Drukk!!!
Puszi
vjulcsi
 
 


Csomee! Tegnap 29 volt a hcg-d,ma 60,holnap 120,vasárnap 240,és hétfőn meg már 500 körül lesz. Ha a teszt erősödik,akkor ott a baba. Lehet,hogy időbe telt,amig megtalálta a megfelelő helyet! Sosem adjuk fel,amíg a vörösök nem jönnek!(néha még akkor is reménykedünk még)
agnyes
 
 


Csomee: Én is úgy gondolom, hogy ne add még fel! Nincs még veszve semmi! Saját tapasztalatból tudom, mert a barárnőm is így járt, sőt nála még a doki sem látott semmi au uh.-on és mégis ott volt a baba.

Julcsi: A helyedben én is hanyagolnám most ezt a barátnőt. Mondjuk, tuti nem akart rosszat, ha ilyen régóta barátnők vagytok, csak nem biztos, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy mi is ez a lombik dolog. Nekem is volt a baráti körben, aki első hallásra teljesen elszörnyedt, hogy húú lombik. Sőt, nekem a saját keresztanyám mondta ezt és ráadásul nem is olyan hangnemben, ahogy kellett volna. Teljesen leteremtett, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, nem is tudjuk mivel jár ez az egész. És mindez karácsonykor volt.

A hússal kapcsoltban, az nekem is nehéz volt, mert egyáltalán nem vagyok húsos. De az ember úgy van vele, hogy mindent megtesz a siker érdekében. Én mindig külön főzőcskéztem magamnak, mert a férjem sincs annyira oda husiért.

Kati: Az a mindjárt megjön érzés tuti el fog múlni! Vagy jelenthet akár jót is!

Nekem sem fordult meg a fejemben, hogy intézetet váltsak. Meg vagyok elégedve mindenkivel. Ami meg nagyon jó, hogy olyan kis családias a hangulat. Mindenki nagyon kedves. Meg, bízok Apánk 20 éves tapasztalatában. Csak 2 dolog van, ami kicsit rossz, az egyik, hogy mindig sokat kell várni, a másik pedig, hogy nem veszik le ott helyben a vért, hanem át kell utazni érte a fél várost. De ezt is kibírja az ember egy kisbabáért!

Zsu
uzsuzs
 
 


[quote="agnyes"]C írta:agnyessomee! Tegnap 29 volt a hcg-d,ma 60,holnap 120,vasárnap 240,és hétfőn meg már 500 körül lesz. Ha a teszt erősödik,akkor ott a baba. Lehet,hogy időbe telt,amig megtalálta a megfelelő helyet! Sosem adjuk fel,amíg a vörösök nem jönnek!(néha még akkor is reménykedünk még)


Vagy tegnap 29, vasárnap 60 és szerdán 120. A ß-hCG jellemzően kétnaponta duplázódik, de van, akinél 36 óra, van, akinél viszont 72 óra alatt nő a kétszeresére. Az utolsó menstruáció után 5 héttel, tehát az ellenőrző UH idején 20-7000-ig bármekkora lehet az értéke. (Ez a hormon a terheségi idő megállapítására éppen ezek miatt a tág határok miatt nem is alkalmas.)
szimba
 
 


Moncsigáról tud valaki valamit?

Zsu
uzsuzs
 
 


Jó reggelt!

Vjulcsi: Én Albival értek egyet. Ne hívd fel, csak akkor, mikor szólsz neki a babáról! Úgy gondolom, hogy aki ezt nem csinálja végig, az sosem fogja igazán megérteni, hogy miken megyünk keresztül. Csak beszélnek össze-vissza! Ne foglalkozz most ezzel!
Chilike: Teszteltél ma? Ha negatív esetleg a mai, nem feladni ám! Még úgy is korai! :D
Rencsi: Küldöm a nevem priviben ha szeretnéd!
Kitti: Halk gratula a szép tüszőkhöz. Reméljük a hétfői uh-on is jókat mond apánk.
Szimba: Köszönöm a bíztató szavakat. Egy kicsit jobb kedvem lett tőle. De a januári is ugyan így ment végig. De hogy kétszer egymás után ugyanaz történjen, megtapad és mégse, ezt tudom egy kicsit nehezebben feldolgozni. De ez van
Agnyes: A vörösökre nem számíthatok, mert a progri inj. visszatartja. De köszi!
Moncsigával mi újság?
Ercsikati: Remélem holnap egy pozitív tesztet fogsz felrakni nekünk. Már nagyon kellene! :lol:

MINDENKINEK NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM A BÍZTATÁST! Ma csináltam egy tesztet, ami még mindig csíkos, de már halványabb, mint a 15. napi. Úgyhogy szerintem szerdára ez szépen kiürül. Apánkhoz megyek majd és akkor talán majd megmondja, hogy miért jártunk 2x egymás után ilyen szerencsétlenül. De valami biztosan nem stimmel vagy a megtapadással, vagy genetikailag.

Mindenkinek szép napot!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Szép mennyiség amióta nem voltam! Alig tudtam visszaolvasni! :)
Jöttem, nem jó hírekkel! :( Az éjszaka meglátogattak a vörösök! :twisted: Hát ez van! Annyira fájt a hasam, mint még soha! Azt hittem meghalok! Hajnali 2-kor arra ébredtem, hogy nagyon fúj a szél, kimentem az erkélyre leszedni a ruhákat! Aztán ugye pisi ha már fent vagyok, és........ szóval láttam amit nem szerettem volna! Ez van! Kicsit kiborultam, de kezdek jobban lenni. Hétfőn hívom Apánkat, aztán délután munka után megyek is hozzá! Valaki esetleg lesz még ott?

Tigrincs!
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtunk találkozni, de amúgy is szar napom volt, lehet hogy valahol tudtam ezt az éjszakai dolgot, de ez most így alakult. Hallottam kaptam valami ajándékot. Sajnos még nem volt időm elmenni érte, valószínűleg csak vasárnap délelőtt tudok bemenni érte. De előre is köszönöm! Remélem a következőkben a kabalám lesz és szerencsét hoz! :) Aranyos vagy! De ígérem, ha Tenci megy hozzátok legközelebb, vagy Te jössz akkor találkozni fogunk! ÍGÉREM!!!

Julcsi!
Sajnálom, hogy rossz híreket kell olvasnod, de hát ha ez van.... akkor nagyon nem tudok mit tenni! Valamiért így kellett lenni megint! Hogy miért??? Erre én is keresem a választ!

Csomee!
Sajnálom! Azért kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani Apánk! Ölelés Neked és együtt érzek veled!

Uzsuzs!
A megérzéseim általában bejönnek, és most is így lett!

Melánia!
Már nekem is kéne valaki aki szerencsét hoz! Vagy lehet azért hozok én szerencsét mindenkinek, mert én ilyen szerencsétlen vagyok? Miért van az, hogy aki nagyon-nagyon szeretne kisbabát annak nem lesz, vagy csak nagyon-nagyon nehezen? Aki meg nem akar, azt sem tudja, hogy is van ez a dolog az meg szüli őket sorra? Ilyenkor mindig ilyen baromságok járnak az eszemben! Bocsi, hogy téged bombázlak vele, de tudom, hogy Te is tudod mire beszélek! :(

Legyetek jók, nem tudom mikor tudok jönni, mert ma kerti-partyra megyünk, aztán holnap reggel a Tesómékhoz, mert vettünk Mikey-nak meg Beninek édes ruhákat azokat szeretnénk elvinni nekik, aztán 12-re megyünk a bátyámért, mert visszük a reptérre mert megy vissza Skóciába!

Puszi Mindenkinek!
/Szomorú/Kata :(

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jo reggelt!
Kata:Hatalmas ölelés!Lesz baba nálatok is!Valaki odafent csak azt várja hogy Te legyél az anyukája, és hamarosan beköszönt a gólya.Én szerencsét hozok nektek!!!Ill.mindenki aki itt van.Szorítunk nektek!Puszi
kitti4
 
 


Sziasztok!
Nagyon régóta olvasgatom ezt a topicot,bár soha nem szóltam hozzá,de rengeteg infóval lettem gazdagabb tőle.Nagyon jó kis társaság volt és van most is itt.
Én is Dévaihoz jártam,imádtam az"öreget",nagyon jó fej.Nekünk is az ő segítségével(illetve Dévai kontra Vass felállásban-akit én egyébként Greeen dokinak hívok :D-mert épp a nyári szabira esett a stimu tavaly )a 3.inszeminációnk sikerült,és egy gyönyörű,nagy 4200 grammos,61 cm-es babánk született májusban.És ezért mindig is hálás leszek nekik(bár ezzel jó páran vagyunk így!!).Nálunk semmilyen fizikai akadálya nem volt a fogantatásnak,mégsem sikerült segítség nélkül.Sokan nem értik ezt meg,akik nem mennek keresztül ilyen dolgokon,hogy ez mennyire nehéz,és sajnos a sors igazságtalan én is így éreztem!
De ne adjátok fel,én ismeretlenül is szorítok mindnyájtoknak(bár olyan mintha ismernélek titeket így zugolvasó üzemmódban :D ).Apánk mindenkinek varázsol előbb-utóbb egy kisbabát!!!
Sok sikert és babaragacsot mindenkinek!
cs.andi
 
 


Katám,

annyira sajnálom!!!!! :oops: :oops: Most úgy megölelgetnélek!
Nagyon sok puszi!!!!

Kép
rencsi79
 
 


kitti4
hozzál már nekem is egy kis szerencsét , lécci., lécci., lécci :P :lol:

cs.andi
gratulálok a picihez. Igen, igazad van tényleg elég nehéz megérteni, miért kell ezeken keresztül mennie az embernek. De egyik nap pont erről irtam, szerintem ezek megfejthetetlen dolgok, nem érdemes rajtuk hosszat elmélkedni, hacsak az ember nem filózófus... :D -mivel úgyis csak találgatni lehet ,a megoldás nem biztos , hogy megtaláljuk.

ercsikati
nagyon sajálom :cry:
amit melániának irtál, szinte ugyanezt irtam egyik nap én is, ugyanigy gondolom, csak dühöngeni tud az ember a sok igazságtalanságon)mármint, hogy más akinek nem is kell gyerek pikk-pakk szül párat, aki meg epekedve várja, annak meg, igy meg kell szenvednie, egy hülye kétcsikos tesztért is, és még akkor is történhet bármi-lásd csomee-t-. :cry:
de ilyenkor az a legjobb, ha rá gondolsz arra a sok szépre és jóra amivel a Jó Isten megáldott, és esetleg "kárpótol" némileg. Pl. ahogy látoom van már egy szép pici a családban, szerető párod , családod van, egészséges szép fiatal nő vagy, szóval csupa jó tulajdonságaid vannak - :lol:
a baba pedig előbb vagy utóbb, de úgyis összejön, csak addig nagyon erősnek kell lenni és kibirni ezeket a hullámvölgyeket.

csomee
nagyon sajnálom, tényleg :cry: , de azért még lehet egy ici-pici remény, ha még mindig látszódnak a csikjaid. :wink:
nem teszteltem ma, valószinűleg holnap fogok, azt irja a teszt, hogy a beágyazódást követő 3. napon már kimutatja a terhességet, hát ajánlom is neki, hogy kimutassa!!!! :lol:
Egyébként ma kértem a dokimtól ) ő adja be nekem is minden nap a progi injekciót) szóval kértem tőle beutalót hétfőre vérvételre, az lesz a megtermékenyitéstől számitott 13. nap a beültetéstől számitva 11.-ik szerintetek annak már ki kell mutatnia valamit?
És egyáltalán mi a jó bhcg szint-fogalmam sincs menniyre kell számitanom? :roll: csak azért , mert arra hipnotizálnám magam hétfőig :roll: :lol: :lol:
Genetikai vizsgálaton én már voltam, minden oké volt, nálunk, nem hiszem, hogy ez lehet nálatok a gond, mert ha a pici babád közös a pároddal, akkor már ott is gond lett volna-bocsi, de nem tudom, hogy állsz, szóval a babád , mikor született és kitől :lol: -na jó ez csak vicc volt, bocsi :D , illetve ő lombikkal jött-e össze, ha igen megirod nekem a sztorid , légyszi.hányadikra sikerült és hogy, stb, minden részlet érdekel :wink:
Úgy gondolom a doki nem fogja tudni megmondani, miért nem tapadtak meg , -ha tudná másképp csinálta volna-érted, szóval szerintem ez csak igy alakult :cry: :cry:
Egyszer azt hallottam, hogyha nem alakul ki ilyen esetben terhesség vagy kialakul de nem marad fennt-mármint a terhesség, az valami rendellenesség miatt van, nem a amiatt, hogy nem tapadt meg rendesen, hanem amiatt, hogy egy bizonyos szinten túl nem fejlődőtt tovább az embrió.-Tudod meséltem, hogy nekem is volt már ilyen az elsőnél, akkor hallottam ezt. Okos kis gépezet a női szervezet, ilyenkor (jobb esetben) nem engedi tovább megtartani a terhességet, ami talán jobb is :roll:
Sokat szoktam ezen gondolkozni, hogyha valaki természetes úton lesz várandós, ott ugye a természet megold mindent, eleve csak a legerősebb sperma éri el a célját, ilyen esetekben, amikor meg pl. ICSI-t csinálnak, a biológus kiválasztja a legjobb képű spermát és azt fecskendezi bele a petébe. Ami persze pont olyan, mint a való életben, nem biztos, hogy attól még, mert egy hapsi a legjobb képű a világon, ő a legjobb , legerősebb, legromantikusabb, leg., leg.,leg stb. :lol:
ezt most jól leirtam, de azért remélem értitek. :wink:
chilike1
 
 


az összes többi fórumozó sorstársamra is gondoltam, csak nincs időm, most többet irni, mert megyek sütöm a rántott húsit, de jövök még később, addig mindenkinek azt kivánom, amire vágyik :lol:
chilike1
 
 


Katám,
Nagyon sajnálom, öllellek nagyon! Most picit szomorkodd ki magad, de aztán sok erőt kívánok ahhoz, hogy a rossz gondolatokat szépen elengedd, és újra csak a jókra gondolj, és reménykedj! Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon hamar be fog következni.

Közben megbeszéltem a barátnőmmel a dolgokat, volt nagy sírás-rívás, de a vége jó lett, ő jobban odafigyel majd arra, hogy nehogy meggondolatlan legyen, én pedig nem rekesztem őt ki az életemből. Nagyon aranyos volt, szegény nem is vette észre, hogy megbántott, és nagyon bántja már őt is. Szóval megnyugodtam...
vjulcsi
 
 


vjulcsi
na ügyes vagy, mondtam én, hogy job tisztázni ezeket a helyzeteket :D
minden jó, ha a vége jó :wink:
chilike1
 
 


Chilike: 2007 márciusában voltunk először apánknál spermaproblémák miatt. Áprilisban már megvolt az első beültetés ami annyira sikertelen volt, hogy nem is indult be semmi. Aztán szeptemberben újra kezdtünk és október közepén már ott volt Kitti a pocakban, aki szintén ICSI módszerrel fogant. Nála is az volt a helyzet, hogy ET+21. napon semmit nem láttak. Elküldtek vv-re és a hcg 956 lett. ET+24. napon kellett visszamenni és addigra volt látható a petezsák és benne az embriókezdemény. Egész terhesség alatt 1 héttel kisebbnek mérték, mint ami ténylegesen volt, mert ő is később tapadt meg. Azóta voltunk 2009. januárjában. Ott szintén elindult valami. ET+12 napon csíkos teszt, majd köv. reggelen meg már tök negatív volt. Este meg is jött. Akkor nem kaptam progri injekciót. A mostanit meg tudod.
Remélem, hogy te sokkal nagyobb szerencsével jársz, mint én. :lol:

Ercsikati: Nagyon sajnálom! :cry: Talán a köv. hónap lesz a tiétek!

Vjulcsi: Jó, hogy rendeztétek a dolgot a barátnőddel.

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Olyan kis aranyos vagy Chilike!!! :D
Lyó étvágyat a husidhoz és nagyon szorítok +++++++++++++!!!!!!!!!!!!!!
Moncsi mindenkit puszil. Jól van, köszöni és érdeklődik felőletek + szurkol!
Szép 7végét Topiklakócskák!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Katásom! Szívből sajnálom!!!!! Tarts ki és most már hamarosan beköltözik a Pocaklakód, meglátod!!!!!!! Puszillak! Eszti külön!!!

Kép
bodza2005
 
 


Csome! Ne már! Annyira sajnálom, ha tényleg így van... :cry: Ölelés Neked!

Kép
bodza2005
 
 


Ha nem haragszotok feltenném még a mai tesztemet az eddigiekkel. ET+13,14,15,17. Kicsit csalóka, mert a legalsó még nincs megszáradva, a többi pedig igen.
Kép

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


bodza
köszi, te is ( ti is )olyan arik vagytok, jó, hogy igy vagyunk egymásnak csajok. Jó, hogyha az ember kicsit el van kenődve akkor is az a sok biztatás amit a többiektől kap, helyre rázza. Ha meg épp toppon van valaki, akkor tud adni az energiáiból.
Amúgy én most jól vagyok, itthon van mindenki, gyorsan megy a nap, remélem neked is jól tellik a hétvégéd :wink:

csomee
nagyon jók a tesztjeid, bár nekem is ilyen szép csikjaim lennének jövő héten. Egyébként én abszolút nem aggódnék a helyedbe, főleg, hogy te már voltál ilyen helyzetbe a kislányoddal is később derült csak fény mindenre, nem tudom, most hol tartasz, úgy látom, kb 18. nap körül vagy, szóval nem vagy még az ET -24 napján lehet ez a szerencseszámod és addigra megint kiderül, hogy minden oké, kár volt aggódni , drukkolok, hogy igy legyen :lol:

Szerinted, ha én hétfőn mennék vérvételre ET-11 nap, az jó, vagy korai még? Mennyinek kellene lenni a hcg-nek, hogy jó legyen?
Egyébként mit csináltál beültetés után.?-bocs, lehet, hogy már kérdeztem, de én "csak" az első 3 napot feküdtem, utánna már tettem-vettem itthon, persze semmi megerőltető csak egy kis főzőcske, mosogatás, ilyesmi, az nem baj, ugye?
Egyébként nekem azt mondta az orvos, hogy a sok fekvés se jó, mert úgy nem olyan jó a vérkeringés. Ki tudja, kinek mi a jó?
Csak tudod, ha nem fekszik az ember és nem sikerül akkor erre fogja, én 3x feküdtem hetekig és úgysem sikerült, sajnos-útólag meg mindig azon gondolkoztam, hogy mit rontottam el.
Párom úgy gondolja, hogy mi a tőlünk telhetőt már megtettük ennél többet úgysem tudok tenni, úgyis a Jó Isten ( vagy a sors) tudja, hogy mi a terve. :roll:
Remélem a legjobbakat :lol:
chilike1
 
 


Chilike: Köszi a kedves szavakat! Bár jóra fordulnának a dolgok!
A hétfői vérvételnél kiderülhet, hogy elindult-e egyáltalán valami. Pontosan nem tudom mennyinek kell lenni, mert nekem csak a 21. napon nézték az uh eredmény miatt. De szerintem (saját vélemény) a 20-30-as hcg már jónak mondható a 11. napon.
Én az elsőnél végig feküdtem, a 2-3-4-et csak az első pár napban, utána tettem-vettem, de csak óvatosan. Nekem is azt mondta a doki, hogy a 2-3 hétbe sétálni kell, hogy a méhnek meglegyen a megfelelő keringése.
Én is úgy gondolom, hogy már ennél többet nem lehet megtenni, mint amennyit itt mindenki megtesz a babáért!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Csome! Én úgy látom és a Zuram is megnézte, Ő is így látja, hogy ez nagyon is szép és erősebb, mint a tegnapi. Milyen tesztek ezek?
Én továbbra is szorítok, mint állat!!! :oops:

Chilike! Jól csinálod, ne aggódj, a husit is szépen nyomatod, szerintem sem Rajtatok fog már múlni. Óvatosan, de normálisan élj továbbra is. Az óvatosságot csak arra értem, h ne emelj, ne zötykölődj, ne menj stresszes helyzetekbe, környezetbe, ne erőltesd meg Magad, de amúgy csinálj szépen mindent úgy, ahogy szereted, ahogy megszoktad, tényleg fontos a mozgás, a jó vérkeringés, én nem feküdnék mozdulatlanul, az biztos, de vigyáznék Magatokra! :wink:
Én nem tudom, h mikor mutatja, mert nálunk úgy volt, hogy Eszti április 26-án (ciklus 8.napja!!!)vagy 28-án foganhatott legvalószínűbben, a beágyazódás kb.a 6. napon zajlik, akkor az máj.2. vagy 4-e lehetett és 8-án voltam egy vérvételen, véletlenül pont a 21.napon, így kértem, h csinálja meg a hölgy a hormonokra is (legalább meglesz, mire Apánkhoz megyek...)+ vegyen le HCG-t is, másnap azt mondták, negatív lett... Pedig akkor már ott csücsült a Kislányunk. Amúgy repültünk rengeteget azokban a napokban, átszálltunk, autóztunk, táskákat cipeltünk, mivel nem sejtettük, hogy van egy Pocaklakónk... (vagy mégis, mert máig sem értem, miért kértem a HCG-t akkor...) Ennyit erről, h mi a legjobb...

Leírtam ám akkor a történetet, amikor kértétek, csak iszonyatosan hosszú lett, ezért végül nem tettem fel.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.06.20 16:29-kor.

Kép
bodza2005
 
 


Még annyi, hogy a 20. napon (május 7.), tehát az is lehetett a beágyazódás, mivel nem lehet biztosra tudni, pontosan mikor fogant a Babykánk, szóval akkor kifejezetten éreztem, hogy olyan fura valami, nyom, szúrogat, nem tudtam, mi lehet, így kértem a hölgyet, h azt is nézze már meg, hogy lehetett-e ilyen későn ovuláció esetleg... Na, az már Esztike volt... :lol:
Máj.12-én (25.nap) Apánknál (konzultáción a 3.menethez...) még semmi/senki sem látszott, de 15-én (28.nap) már látszott a szép, szabályos szélű petezsák, azt az Istenhegyin láttuk (a történetben benne van, miért oda mentünk) és 20-án már a magzatkezdemény is, ismét Apánknál (33.nap az utsó mensitől). :D :D

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok!

Kata, nagyon sajnálom! DE fel a fejjel...mégha szakad is kint az eső. Most a tisztulásod alatt szépen megtisztulsz a bánatos gondolatoktól is! Te sem leszel mindig ilyen szerencsétlen, hidd el!

Csomme, Te meg nem feladni, főleg ilyen előzményekkel!!!!

Csilli, sajna a HSGhez nem tudok hozzászólni, de mintha Albi egyszer már felrakott volna egy olyan táblicskut, amiben le van írva, hogy ha terhesség van, akkor melyik napon mennyinek kellene lennie...

Az összes többi topiklakónak is szép napot!!!

"Semmilyen szél nem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart."
modrooka
 
 


Ezt találtam:

Ahogy az embrió nő a korai terhességben a ß-hCG megduplázódik minden 36 - 48 órában (lásd a táblázatot).
ß-hCG szint a terhesség alatt
Hetek az utolsó menzesztõl számolva hCG szint (mIU/ml)
3 5 - 50
4 3 - 426
5 19 - 7,340
6 1,080 - 56,500
7-8 7,650 - 229,000
9-12 25,700 - 288, 000
13-16 13,300 - 254,000
17-24 4,060 - 165,400
25-40 3,640 - 117,000
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.06.20 20:26-kor.

Kép
bodza2005
 
 


Kata: Sajnálom, hogy bejött a megérzésed!!!!! Tudod már, hogy hogy lesz majd tovább, vagy majd Apánknál fog kiderülni?

Csomee: Én is úgy látom, mintha erősebb lenne a teszt :D . Amíg nem voltál Dévainál, még ne add fel a reményt, főleg, ha Fanni is később tapadt meg. Nagyon szorítok!!!!!!!

Julcsi: Szupi, hogy rendezni tudtad a barátnőddel a dolgokat. Így, azért te is nyugudtabb vagy, nem?

Rólam annyit, hogy fájdogál a hasam, elvileg mostanában lesz peteérésem. Azt hiszem van még itthon ovu tesztem, lehet megnézem mi a helyzet. Kár, hogy Apánk most megy majd szabira, akkor lehet hogy a köv. ciklusban próbálkozhattunk volna. Vagy ilyenkor is kell kihagyni időt? Elvileg július első napjaiban jön meg, akkor kell mennem.
Egyfolytában azon jár az eszem, hogy a köv. stimuig mivel tudnám kicsit helyrerakni a pocakomat. Már gondoltam minden féle alternatív módszerre is. DE, mindig arra jutok, hogy ez a dög endó ellen nem jó semmi. Próbálkozni lehet, de sok értelme nincsen. A másik meg, hogy az összenövések ellen, sem használ semmi. Egyre több minden szól a műtét mellett! Csak félek, hogy nehogy még valamit kivegyenek, egy petevezetékem már úgyis hiányzik. De ha meg megműtenek és mindent rendbe raknak, akkor lehet, hogy spontán is sikerül a baba. Feltéve, hogy a másik vezetékem átjárható. Ezt eddig nem nézték. Meg ugye, nekem most szünet van és jó lenne még addig letudni. Műtöttek már egyszer laparotómiával, de ezt nem szívesen vállanám be még 1szer. Nagyon megszenvedtem! Ha műtét, akkor csak laparoszkópiával. Nem tudom, mit fog szólni Apánk ehhez a kijelentéshez, majd meglátjuk.
Szóval, nagyon kavarognak a gondolatok a fejemben, hogy mi lenne jó. Egyenlőre fogalmam sincs!

Szép estét mindenkinek!

Zsu
uzsuzs
 
 


Uzsuzs! Lehet, h az lenne a legjobb, ha mindent rendbe tennének és úgy indulnál neki ismét. Sokkal nagyobb esélyekkel bármelyik eshetőségre. Altatásban megnézhetik az átjárhatóságot is egyúttal. Apánknak mondd el határozottan, mit szeretnél és kérd ki a véleményét. Ha műtét, ragaszkodj az átjárhatóságihoz is!!! Tudd le egyszerre a kettőt és hajrá Baba!!!! Szerintem. Neked is szép estét!

Kép
bodza2005
 
 


Kitti! Julcsika! Csiguszom! ++++++++++++++++++++

Rencsi! Mi lehet a vonalzóddal??? :roll:

Kép
bodza2005
 
 


Comee,
Én továbbra is nagyon drukkolok neked! Ha Kitti babánál is így volt, akkor hátha ugyanez történik most is!

Bodzi,
Hogy érted, hogy megírtad, de nem tetted fel??? Miért nem? :(
Szerintem mindenki nagyon kíváncsi rá! De ha mégsem akarod feltenni, nem küldenéd el kérlek-kérlek levélben?
Puszi nektek, és Esztinek is! Mit csintálok ilyenkor a rossz időben, otthon játszotok a kis gyönyörűségetekkel?

Chili,
Drukkolok neked! Már csak pár nap és kiderül, mi a helyzet, nagyon izgi!

Nálunk ma vendégség volt, a párom családja (nagymama, nagynéni, unokatesó) voltak itt, és elmondtuk nekik, hogy mi újság, még az egészről nem tudtak semmit. Nagyon jól fogadták, drukkolnak, bíztatnak :)

Kata,
Remélem kicsit jobban vagy! Puszi neked!
vjulcsi
 
 


Csomee!
Veletek várjuk itt most mindannyian a hétfői jó magas HCG-t mutató laboreredményt! Hátha!

Kati!
Virtuális ölelést küldök Neked, és hidd el nekem, vén bagolynak, nemsoká itt gyönyörködünk majd mindannyian kisbabá/i/d fényképé/i/ben!

Vjulcsi!
Nagyon jó, hogy meg tudtátok beszélni a dolgokat a barátnőddel. Aranyos vagy, hogy azt írod sokat megtettünk a babciért. Ahogy Csomee is írta, itt mi mindannyian mindent megteszünk babáinkért, amit csak tudunk.

Chili!
Várjuk a jó híreket!
Dévai doktor úr szerint kései megtapadásnál alacsony érték is lehet, mint Csomeenak is elmondta, és az Ő szava szentírás.
Bodza táblázata is mérvadó.
Amit most írok, azt meg ugyan olvastam valahol, de nem szentírás: Ha a punkciót tekintjük a 0. napnak akkor a 14. napon 50 és 100 közötti bétahcg egy babát jelöl.

Moncsiga!
Gondolunk Rátok!

Emerenc! Írj majd mindig, hogy Veled örülhessünk!

Kitti! Ügyesek azok a kis petikék, csak így tovább! :)

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Kata,
nagyon sajnálom :( :(
gondolom most már inszem következik, ami ugye már egy komolyabb dolog. Biztos, hogy az sikeres lesz!
Szolidaritásból megjött nekem is a nászéjszakán :(

Csomee,
azt tudom én is csak írni, hogy nagyon várom a holnapi vvétel eredményét, és nagyon bízom benne,hogy jó hírekkel jössz.

Chili,
neked is szorítok! Próbálj meg egy kicsit kikapcsolódni, ami nem egyszerű, de szerintem is jobb, ha nem ülsz sokat a gép előtt ( na nem azért mert nem vagyunk kiváncsiak rád :))
Szerintem szerezz be egy pár filmet és tereld el avval a figyelmed, vagy könyvvel.

Bodza,
egyet értek Julcsival! Nem is tudom miért nem küldted el azt a hozzászólást. Én kiváncsi vagyok rá!! Na légysziiiiiiiiiiiiiiii :)
meg azt szeretném még kérdezni, mert lusta vagyok visszakeresni, hogy nálatok miért kellett a lombik eredetileg? Csak mert ugye Eszti spontán baba.
miciona
 
 


Jaj! Uzsuzs,
szerintem is jó ötlet lehet a műtét. Persze , ha Dévai is úgy gondolja. És akkor a szünet sem telik el haszontalanul, mármint a babaproject szempontjából. Bár azt nem értem még mindig, hogy miért nem fér bele még egy stimu most a zárásig??
miciona
 
 


Julcsika! Annyira örülök, hogy a kis családkád ilyen kedves volt.
Nekünk, amikor elkezdtük a lombikot, 4-5 ember, köztük 2 barátnőm, azt mondták, micsoda hülyeség, nektek lesz simán babátok, ne csináljátok ezt. Akkor még nem úgy nézett ki és nagyon szar érzés volt. Egy barátnőm, pedig nagyon is szeret, tudom ezer dologból, azt kérdezte poénból :-( , hogy mi van, nem tudtok gyereket csinálni?... No komment. Nem haragszom rá, de mélyen bennem maradt. Persze, most, hogy tényleg spontán jött Eszti, ezek az emberek azt mondják, h ők tudták, megmondták, de tudjuk, hogy alakulhatott volna másként is... A legeslegkedvesebb barátnőim persze egytől-egyig mellettünk álltak, minden értelemben, még főzött is ránk az egyikük az első alkalommal, amikor komolyan vettem a pihenés-fekvés témakört. A 2. alkalommal már lazábban csináltuk, mert egyik véglet sem jó szerintem.
Hát, egy mailben írtam, h nehogy elszálljon, de nagyon hosszú lett, akkor meghúztam, de úgy is terjedelmes. Jó, ha nem bánjátok, hogy egy egész oldal tele lesz vele, felteszem.
Igen, itthon csibészkedtünk tegnap, de ma megyünk ki, mert jó kis friss a levegő. Mi is cupákolunk Téged Julcsikám!!!! :D
Chili! Nagyon szorítunk!!!!!!!+++++++++
Albika! Ez a Babci tényleg aranyos! :D
Hű, akkor ez teljesen jó érték lehet Csome-nak!!!! Szuper!!!!!! :D :D
Egy baba elég is lesz, ne telhetetlenkedjen ez a lány! Igaz? :wink:

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok!

Néhány éve már voltam a kedvesemmel Dévai prof.-nál, de sajnos a 2 beültetésből nem jött össze semmi. Most újra szeretnénk próbálkozni, ezért kérlek benneteket, előzetesen írjatok valamit a mostani költségekről, mire lehet számítani? Mit támogat a TB?

Előre is kösz az infokat: Beike
beike
 
 


Miciona!
Bolodg mézesheteket kívánok Nektek és mielőbbi gyermekáldást!!!!!

Beike!
Üdv itt. Csak a lombikról tudok írni, az inszemről nem. 5 beültetést támogat a tb. Az első konzultáció fizetős (talán 10000 Ft), aztán az intézetben már nem kell többet fizetni, ha máshonnan hozod pl. a rákszűrés eredményét, spermavizsgálat eredményét. Vérvétel a Mária utcában 3000 Ft/ pár. Vizsgálatokról az intézet honlapján tájékozódhatsz.
Gyógyszerek ára változó: nekem az utolsó stimu 120000 Ft volt.

Bodza!
Kicsi Esztidet mindig megnézem az iwiwen, és Petike is csak lenyűgözve ül a gép előtt és bámulja a kis tündérkéteket!

Cs. Andi!
Fényképet teszel föl nem is olyan kicsi babácskádról?

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Kati: sajnálom, hogy így alakult. :( Az a lényeg, hogy azonnal neki kell esni az újabb stimunak. Mivel csak minimális hormont kapsz, nem érdemes emiatt várni. Hosszú még a nyár... 8)

Vjulcsi: Ha nálad mindig ez a "tüszőnövekedési" menetrend, akkor jó eséllyel minden OK. Amíg nem ugrik ki 2-3 db, addig nem baj, ha a tüszők meglódulása egy kicsit várat magára és a pénteki UH adatai alapján még bármi elképzelhető. Azt nem gondolnám, hogy a még jelenlevő vörösök miatt nem indultak be. A hosszabb menstruáció valószínűleg annak köszönhető, hogy már két hónapja "turbózott" nyálkahártyától kell megszabadulnod.
Ami a család felhomályosítását illeti: ugye, mennyivel könnyebb utána? 8)
Örülök, hogy a barátnőddel sikerült rendezni a helyzetet. Sajnos ez egy ilyen dolog. Aki nincs benne, sosem lesz képes átérezni azt, amin keresztül kell mennünk, de ez nem csoda. Azt mindenki elfogadja, hogy egy hatalmas palotáért, vagy éppen egy luxusutazásért meg kell küzdeni (vagy sokat kell lopni), hiszen ez a két dolog csak keveseknek adatik meg, azzal viszont a többség nem tud mit kezdeni, hogy ami az emberek 90%-ának jár, másnak azért is küzdenie kell. Ha valakinek csak két "lökés" kell és máris összejön a gyerek, az sosem lesz képes kellő empátiával viszonyulni a történethez. Sajnos.

Uzsuzs: a műtét mindenképpen indokolt, mert az összekavarodott dolgok a stimut és a leszívást is megnehezíthetik, de! Írtad korábban, hogy pedagógusként csak a nyári szünet jöhet szóba a stimunál, egy mostani műtét után viszont ez a nyár már ki lesz lőve, a következőig meg bátran kiújulhat az endo, így szerintem alapvetően két lehetőség van: vagy a következő hónapban elindultok és Ironnál lesz a műtét, vagy pedig vártok és csak a következő tavasszal lesz műtét, hogy a nyári indulás ne lehessen veszélyben. Nem tudom, ki hogy van vele, én tutira belebolondulnék, ha egy évig nem történhetne semmi előrelépés. Tudom, Albi is végigcsinálta így, de ezek a hosszú szünetek iszonyatosan megterhelőek lehetnek... :roll:
Ami a spontán dolgot illeti: emlékeim szerint annak idején azt írtad, hogy e megmaradt petevezeték nem átjárható, most meg azt, hogy sosem nézték. :shock: Én azt gondolom, hogy endó és egy petevezeték esetén spontán gyerekre gyúrni nem célszerű. Eleve feleakkora az esély, sőt, bizonyos esetekben rendre azon az oldalon érik meg a spontán ciklusban egyedüliként használható tüsző, amelyiknél nincs petevezeték. Ha korábban nem volt minden oké, akkor a helyedben az átjárhatóságit - az életre szóló "élmény" elkerülése végett - csakis altatásban kérném, de még ekkor sem biztos (az endo miatt), hogy a vizsgálat tartós eredményt produkálna... :roll:

Csomee: Mi az, hogy "elindule-e egyáltalán valami"? A 30-as ß-hCG egyértelműen megmutatta ezt. Ha a csík gyengül, akkor az valóban nem jó jel, de mi testületileg úgy látjuk (szemüvegesként összesen 8 szemmel!!!), hogy az a csík még mindig ott van és nem gyengébb a többinél. Persze lehet, hogy csak azért, mert még nem száradt ki, de mi még mindig reménykedünk. Nagyon szorítunk, hogy a holnapi vérvétel nekünk adjon igazat. 8)

Kitti: mennyi az a sok tüsző? Ami a hormonokat illeti, a hosszú stimu miatt most hány ampullával indultatok és mennyire vették vissza? Korábban, rövid stimunál mennyi volt?
szimba
 
 


Szimba: Köszi a segítséget! Igazából nem csak nyárom tudom bevállalni a lombikot, máskor is , csak most lett volna jobb. Megértőek a munkahelyemen és már mondtam nekik a szeptembert. Csak annyit kértek, hogy nem lehetne-e október, akkorra lezajlik a sulikezdési bolondok háza. Nem tudom miért nem említette Dévai, hogy a köv. ciklusban is mehetnék. Szerinted? Ő csak a szeptembert mondta. Elvileg júl. 3. körül kell megjönnie. 20-áig akár még a leszívás is beleférne Apánknál, nem? Mindenképp rákérdezek, ha megyek, hogy mit szól hozzá. Mindegy, nem élem bele magam, az őszre koncentrálok, aztán, ha beleférek júliusban, legalább jó meglepi lesz. Még valami, akkor szerinted nem kell kihagyni ciklust a 2 stimu között?

Miciona, Bodza: Nektek is köszi!

Csomee: Szorítok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsu
uzsuzs
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: