Hendegabi,
Lajos atya sós és hagymás tanácsaival az az egy baj, hogy én inkább választom a megfázást.

Annyira utálom a hagymaszagot, főleg a frissen vágottét, hogy az utóbbi idők legnagyobb találmánya számomra az volt, hogy a Spárban felfedeztem a fagyasztott kockázott hagymát.
Én még nem laktam olyan helyen, ahol volt palackos gáz.

Panelgyerek

. A nyaralónkban volt egy ideig, de nagy főzések ott nem mentek.
Nekem a visítás és a szülés nemigen működne együtt, az biztos.

Engem lefoglalt a szülés, nem volt rá időm és energiám.

A Péterfyben nem volt túl sok kismama, amikor szültem, de a Sotén mindig nagy a forgalom. Én tényleg senkit nem hallottam.
Nődokidtól volt már papírod? Az kell ahhoz, hogy a házidoki ki tudjon írni.
Niki72,
Tesóm példáján látom, hogy az angol klíma tökéletes a sóskának.

Van kertetek?
Heni,
Nati 21 hónapos volt, amikor szültem, őt behozta férjem. Sőt, akkor is ott volt, amikor bevitt, mert elég idétlenül indultak a dolgok. Én bent, ők meg kint egy folyosón sétáltak fel-alá a babakocsival. Natinak nagyon tetszett Szabi, egyáltalán nem viselte meg, hogy nekem ott kellett maradnom, pedig előtte soha nem volt olyan, hogy én elmentem volna.
Utána furcsa volt, mert mintha rám meg lett volna sértődve, féltékeny az nem volt.

Én a vigyük be a gyereket szavazólistára iratkozom.
Most, hogy nemsokára jön a pici, nem rakjátok át Barnabást a saját nagy ágyába? Ennyi idősen már elég jól elvannak rendes ágyban is. (Az enyémek a kiságyban nem voltak el

) Köztes megoldás az is, ha kiveszel két rácsot, amin ki-be tud közlekedni, nem kell az egész oldalát leszedni.
Csibe,
Az átláthatóság kedvéért sztem jó ötlet törölni azokat, akik nem jártak erre egy jó ideje. Lehet azért egy alvó táblázat, hogy ne vesszenek el teljesen az adatok.
Moncsy,
Látszik, hogy gyarapodtál fejre, sokkal hosszabb a hajad.
Nikici,
Itt az ideje átállnod a műanyag poharakra.
Sillia,
Ha fáj is a bokád, akkor jó lenne, ha egy doki is látná.

Egy sima ödéma az elvben nem fáj, úgy tudom.
Gabi1,
Tudom, hogy a vérszegénység soha nem jó, most meg különösen szívás.

Ráadásul Natival én nagyon is véreztem, szerintem nem az a normális, hogy egy Super Tena egy óra alatt csurig van. De szülés után nem volt vérvizsgálat, a kutya nem foglalkozott velem - ok, tény, hogy nem is igényeltem. Volt olyan, hogy még a lázmérést is úgy oldották meg, hogy a nővérke bekiabált a folyosóról, hogy lázas-e valaki. Most megkerestem a régi adataimat és 109/103/101-es adatokat találtam az első két terhességről, a legutóbbi 109, ez pár hetes. Megkerestem Szabi egyetlen papírját (10 hónaposan tüdőgyulladása volt), neki is 109 volt, de ott a referencia szerint 101-től elfogadható. Most egy kicsit elvesztem.

Nekem mindig csak azt mondták, hogy "hát ez alacsony".
Ami ebben engem extrában bosszant, hogy rég gyanakodok arra, hogy a gyerkőcök vashiányosak. Ennek egyik tünete a fertőzésekre való hajlam, ők meg kb ősz elejétől tavasz végéig rendszeresen elkapnak valamit. Ennivalóban több vasat bevinni bizti nem tudok, saját szakállamra meg azért kísérletezni nem nagyon merek gyógyszerekkel.
007,
Ovival kapcsolatban nekem a "térítési díj" ismeretlen fogalom.

Nálunk van ebéd, csoportpénz, újság, különóra, gyümölcsnap, de ez egységes, csak a 3 vagy több gyerekeseknél ingyenes az étkezés. Azt hittem, hogy a kereseti igazolás a szocializmussal együtt kiment a divatból.
Timcike,
Köszi az infókat

Tájékoztass a továbbiakban is légyszi.
