Nikici,
Nekem az a 1,5 kg elég soknak tűnik, de most már lehetnek elég nagy egyéni eltérések is. Születnek normális babák 2,5 kg-mal és 5 kg-mal is. Valahol el kell kezdődnie az eltérésnek. Az uh-ra most már egyébként sem kell sokat adni. Statisztika alapján adja meg a becsült súlyt, amibe nem mindenki illik bele.
Tabati,
Ahogy Bond is írta, mire jöhet a bébiúszás, addig elég sok idő eltellik, van idő regenerálódni. A szülés után az uszoda vagy együtt fürdés meg nem is elsősorban rád veszélyes. A méhszáj elég hamar zár, így te védve vagy, de ami még jön az bacikban igen gazdag. Te már rég fürödhetsz minden gond nélkül, de ha a babával együtt fürdesz, lehet, hogy ő kap el valami nem túl kellemeset.
Szisz,
A te védőnőd is egy kicsit a vaskalapos kategória.

Az úszásnál senki nem gondol egy koszos kacsaúsztatóra, egy jól karbantartott uszoda pedig nem jár több veszéllyel, mint alapból. A fertőzések, amik minket oly remekül szórakoztatnak, saját forrásból vannak főként. Az elszaporodott bacik és gombák mindenkinél megtalálhatóak, csak épp alap esetben lazán legyűri őket a szervezet.
Ha nem is tudsz olyan aktívan sportolni, mint eddig, a megszokott sporttal semmi gond, igencsak lehet érezni, hol van az elég. Persze nem most kell díjugrató versenyre készülni, de napi sok óra mozgás és sport sem árt meg, ha nem erőltetsz semmit és figyelembe veszed, hogy a gerinced, ízületeid nagyon igénybe vannak véve és sokkal lazábbak is, mint egyébként.
Ha a sporttal agyilag karban tudod magad tartani, az sokkal többet ér, mintha elkerülnél egy egyszerűen kezelhető és talán magától is bekopogtató fertőzést.
A babakocsit neten vettem, de Angliában, az e-bay-en.
A derekam nekem is fáj. Majd elmúlik a szülés után. Ha pechend van, pár hónappal utána.

A felegyenesedett gerincet nem terhességre tervezte a természet, gyári hiba.
Késés:
Én sem azt szoktam kérdezni, hogy mikor jössz.

Inkább a hol vagy, mit csinálsz kérdések alapján próbálok számolni.
Dodi,
A fényév az távolság, nem idő.
Nem is olyan rossz ötlet venni egy Kosmodisket most és odaadni karácsonyra. Anyukám nagyon is hátfájós. Úgyis már ősztől rosszul szoktam lenni, hogy mit is vegyek.

Meg nekem se épp üdítő a hátfájásom. Már nagyon kezd elegem lenni belőle.
Nekem a kórházban volt egy szobatársam, aki nem váltott hálóinget napokig, mondván, hogy úgysem számít.

Ráadásul a Sotén, ahol annyit kapsz, amennyit csak akarsz. Én kezdtem rosszul lenni tőle.
Nekem az öt napra kellett 10+ hálóruha, saját készlet annyi meg nincs sportos pizsikből.
007,
Popsitörlőben igenis van különbség.

A Nivea illatát imádom, a legtöbbet elviselni sem tudom.
WC papírból az egyszerű Rossmannos nekem jó. A Tescost utálom én is, mert az mindig darabokra esik, egyébként meg dühít, hogy mennyi papírt lehúzok a wc-n. (Pláne most, hogy napi szinten dobom ki a taccsot megint és az egy csomó kidobott papírt eredményez.)
A pszichiáternek orvosi végzettsége van, onnan szakosodott, pl tanul nőgyógyászatot is és gyógyit is felírhat. A pszichológus csak ezt tanulja az egyetemen, nem írhat gyógyit, ő beszélget vagy kutat.
Ha a kislánnyal végigfutották már ezeket a köröket, akkor valakinek szólnia kellett volna, hogy így nem irathatják be normál tanrendű iskolába.

Még azokkal a gyerekekkel sem tud megbírkózni nálunk egy suli, akik csak egy kicsit térnek el az átlagtól, ő meg hát nagyon.

Egy elég komoly családterápiára lenne szükség, csak a kislányt vizsgálni nem sokat ér, mivel valószínűbb, hogy nem tőle ered a baj forrása. Mintha az én fejfájásomról a szomszédot kérdezgetnék.

Még ha hirtelen megtáltosodik és elkezd beszélni, akkor sem szabadna így hagyni a dolgokat.
30 kiscsopis, akik közül a legtöbb még nem tud önállóan öltözni sem.

Ijesztően hangzik. Manót viszont jövőre is simán irathatod bölcsibe. Szeptemberi, nem? Mindannyian jobban járnátok.
Hendegabi,
Mi egyáltalán nem foglalkoztunk a babakötvénnyel. Ül a kincstári számlán. Nekem nagyon fontos a biztos anyagi háttér, legrosszabb körülmények között is félreteszek valamennyit, de nem vagyok hajlandó olyan számlára pénzt tenni, amihez nem férhetek hozzá sos esetén. A kezelési ktg kb megegyezik a hozammal ekkora összegnél, nekem azt sem érte meg, hogy elcaplassak miatta a bankba.