Sziasztok!
Visszaolvasnom azt hiszem lehetetlenség, de a gratulációkat megnéztem

KÖSZI MINDENKINEK, meg a drukkokat is!Még csak tegnap hozott minket haza a nyuszi, kétoldali tüdőgyulladással gyerekkórházban voltunk, (valószínűleg még a szülészeten szedte össze

)borzalmas volt.Lara sokkal jobban viselte, mint én, tüneményes kislányom van!
Szüléstörim:
Szüléstörténetem nem nagy valami(vagyis az, csak röviden összefoglalható)30-án (bábakoktél után;) )este fél 11-kor kezdtem érezni,hogy valami nem oké, de megpróbáltam lefeküdni.nem nagyon sikerült(férjem már horkolt)sétáltam egy darabig le-föl a lakásban, aztán nekifogtam zuhanyozni, hogy elmúlnak-e a "fájások", amikről azt se tudtam, hogy azok-e.A zuhany alatt még durvább lett, oké, mondom, akkor hajmosás-szépítkezés

))))))))))))))))))))) megyünk szülni;) Egykor szóltam a férjemnek, aki félig már fent volt, mert hallotta, hogy egy órája zuhanyzok, nem tudta, mi van.5 percesek voltak ekkor a fájások, én meg már beparáztm, mert a védőnő azt mondta, hogy ha már óránként vannak, menjünk, mert szarok az utak, stb. 2 körül értünk a kórházba, ahol hamar "megnyugtattak", hogy egyelőre nem szülünk, menjek pihenni, apuka menjen haza. Bőgtem, mint egy hülye, nem akartam elenegedni a férjem.Beraktak egy 6 ágyas szobába hajnali fél 3kor, örültek nekem gondolom, de nagyon jó társaság volt, egész sokáig beszélgettünk, jól ment a fekvés is, de aludni nem tudtam.Reggeltől meg már feküdni sem.Innentől úgy telt a napom, hogy 5 percenként néztem az órát és sétáltam le-föl.Estére szó szerint izomlázam lett.Alig ittam valamit egész nap, enni egy pár falat krumplipürét délben.A 3.emeletről leküldtek közben az alagsorba ultrahangra, ahol még engem cseszett le a doki, hogy fájásokkal miért nem a szülőszobára megyek.Köszi.Mert ide küldtek.
Aztán megjött a dokim, sokat számított, és tökre megnyugodtam.Folyton azt hajtogatta, már nincs sok hátra, pedig gondolom ő tudta, hogy sok van.délután 4 körül jött a férjem, szegény tökre nem tudott velem mit kezdeni, akkorra azért már becsületes fájásaim voltak(azt hittem, az éjszakaiak is azok voltak:), próbálta elterelni a figyelmem, én meg mondtam, hogy inkább hozzám s eszóljon fájásoknál.6 óra körül felraktak ctg-re, nem tudom mennyi időre, nekem baromi soknak tűnt, azt hittem meghalok, fekve iszonyatos volt elviselni a fájásokat.7 után valamikor burkot repesztett a dokim, de itt már fogalmam se volt az idő múlásáról, képes lettem volna fájásokkor elaludni, annyira hulla voltam.A dokim is kétségebe esett egy pillanatra, amikor mondtam, hogy semmit nem tudtam pihenni egész nap és se nem ettem, se nem ittam.Komoly kétségeim kezdtek lenni, hogy nem lesz erőm, de a doki megígérte, hogy segít, és hogy 11-re meglesz.Baromi messzinek tűnt még az is.Elkezdtek ritkulni a fájások, szerintem attól, hogy már majd'bealudtam közben, úgyhogy a szülőágyra felkötözve újra ctg-re még oxitocint is kaptam.Na ezt nem kívánom senkinek.Nem is engedtem, hogy behívják a férjem, nem akartam, hogy lássa, hogy szenvedek, mondtam a dokinak, hogy csak akkor, ha szülünk.Talán itt segített a tudatom, annyira akartam, hogy végre meglegyen, hogy viszonylag hamar jöttek a tolófájások, és innentől iszonyatosan hamar meglett, 3 nyomásra, de szerintem gyakorlatilag egyre, mert az első kettő nem volt túl jó, az utolsónál viszont nyomtam, mint az őrült, még akkor is, amikor már nem volt fájás, de a szülésznő(tündér volt)és a doki is segített, és seperc alatt kibújt.Hihetetlen érzés volt, a doki meg dicsért agyba-főbe, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen ügyes leszek, és 11 helyett már 10-re itt lesz ez a "csöppség".A férjem anynira boldog volt, láttam az arcát, amikor ő már meglátta, hihetetlen volt.Tartottam tőle, hogy nem fogja bírni, de mégcsak nem is maradt a fejem mögött, hanem ott volt mellettem, nagyon jó érzés volt, sokat segített abban, hogy ilyen jól menjen.Fájdalomcsillapítás ugye felénk nem divat, büszke voltam magamra(pedig nem szoktam)hogy anélkül csináltam végig.
Hihetetlen érzés volt, amikor rámtették, és azóta folyamatosan hihetetlen, hogy nemrég még a pocakomban volt, most meg itt szuszog mellettem.Végre mellettem, de ez egy másik történet.
Bocsi, hogy ilyen regény lett, azt hittem, rövidebb lesz...
Maga a szülés valami fantasztikus volt, és mostmár az előtte levő 24 óra se tűnik olyan szörnyűnek, de közvetlen utána azt mondtam, ha a következőre is ennyit kéne várni, meggondolnám...Nem volt egy leányálom az a nap, pedig tényleg csak arra koncentráltam, hogy mennyire szeretném, ha már itt lenne.
De mostmár itt van, és nem is számít más;)