paris Én több dolog miatt nem szerettem. Egyrészt azért mert egy babát félidős terhesen elveszítettünk (elhalt, és a 20. heti UH-n derült ki, hogy már nem él), és én így folyamatosan paráztam, hogy rendben vannak-e. Akkor sem lett jobb a helyzet, amikor elkezdtek mocorogni, mert ugye ketten vannak, és nem tudhattam, hogy mocorog-e mindkettő.

Az első nőgyógyászom azzal kezdte, hogy szép meg ritka az ikerterhesség, de nagy a komplikáció esélye. Aztán ezt hallottam még egy párszor..
A vége felé meg már borzasztóan zavart, hogy semmit nem tudok szinte egyedül megcsinálni, mert amellett, hogy nem emelhetek, tulajdonképpen csak feküdni volna szabad. De az azért vicces volt, hogy ahogy mentem lefele a lépcsőn, a vége felé már a térdemet se láttam

Meg különbenis.. én simogatni meg ölelgetni akartam végre őket, nem pedig hurcolászni a hasamban, meg fenyegetni őket, hogy ha nem fejezik be a hugyhólyagom rugdosását, visszakapják a fenékbe rugást, ha kijöttek
Szóval összefoglalva: nagyon boldog voltam, hogy várandós voltam, de sokkal jobban vártam, hogy kint legyenek a törpök
Móni Persze, küldj képet

A vas nálam is úgy hatott, de a csajoknál pont az ellenkező hatása van
