batkata: :D Borcsa igen életrevaló kiscsaj!!!
vickybabe: Nekünk a XVI. kerületi SZTK-ba kell menni UH-ra, de csak április elejére lett időpont. Kistarcsára amúgy se jutnánk be, most hallottam, hogy az egész kórház le van zárva, a múltkor már apás szülések se voltak az influenza miatt. Manó hallásvizsgálatával is várni kell, ki tudja meddig (még jó, hogy tudom, hogy a gyerek hall

)
Vasaló: hmm, egyszer én- ma sem tudom, miért csináltam- szépen rátettem a forró vasalót a felkaromra

No persze fájt mint álllllat... Mondom, nem tudom, miért tettem oda, hirtelen kihagyás lehetett, és egy pillanatig jó ötletnek tűnt- egy pillanatig. Azóta is utálok vasalni.
Kimenetel: én voltam kinn Violával, akkor fogtam menekülőre a dolgot, amikor a vastag plusz plédet kezdte lecibálni a szél a kocsiról. Addig meg úgy tologattam, hogy amikor szemből fújt, akkor húztam a kocsit, és nem toltam- vicces volt.
Katuska: nagyon édi kép!!!
Hanna: 1 kg?! Ezt nevezem!! Ilyet várnának el tőlünk is, de hát nem megy... leánykám piciny és törékeny marad
petne: édes kép, boldog hófordulót nektek!!
manocskak: a Suttogó egy könyv, legalábbis én ebben a formában láttam, a könyvesboltokban a bébis részen található. Tele van hasznos és ötletes tippekkel, amik vagy működnek vagy gondolatébresztők.
magnes: nem semmi napirend, csoda, hogy van bármire is időd, még így is!
Edit: köszi a tippet! Ezek a tejtartó cuccok vérforralóan drágák! Üvegek meg már nem férnek a hűtőbe...
Éjszakai etetés: én bizony felébresztem a kiscsajt- de csak egy bizonyos idő után. Uis rendszeresen az történik, hogy 1-1,5 órával a tényleges ébredés előtt elkezd hangosan nyöszögni, nyögni, , cammogni és cuppogni, mocorogni, forgolódni, kakit gyárt- s mindezt iszonyú hangosan. Szerintem erre ébredtem ma 5-kor, és hallgattam 6-ig, amikor is már fogtam és elkezdtem költögetni. Amúgy a nyögés közben alszik- szeme csukva, valahogy a félálom határán lebeg. Azt is leellenőrzöm mindig, hogy a kis kutacsa hogy áll- ha már be van süllyedve, akkor- a nagykönyv szerint ilyenkor már borzasztó szomjas, - felébresztem annyira, hogy kinyissa a szemét. Ha ez megtörtént, akkor pár korty tejet bele lehet tuszkolni (pláne, hogy ahogy a kutacsa mutatja, szomjas is). Az ilyen szopi általában igen rövid és gyorsan vissza is alszik.
Jajj, csajok, ma először Viola csörgős játékkal játszott! Kaptunk egy ilyen felfüggesztett csörgős állványt (mint a játszószőnyeg szőnyeg nélkül), és az alsóbb szintet már eléri. Eddig csak a plüssállatokat nézte, meg a szopipárnát bökdöste, most viszont kemény fél órája a csörgőkkel játszik! Egyedül! És imádja!
