Sziasztok!
Valamelyikőtök írta, hogy már csak eehhez van erőnk, ülni és pötyögni. Na, jelentem, mire végigolvastam a 3 oldalt, amit kihagytam, már fáj az egész hátam és nem bírok ülni
Na, megpróbálok röviden hozzászólni (na, mintha nekem az menne..)
Gyerkőcök gyönyörűek! Köszönjük a fotókat! Olyan sokat változnak babakoruktól 3 éves korukig, nem?!
Csibb!
Az, hogy anyukám és anyósom itt lesznek majd és segítenek, szerintem nekik is kell. Elvégre akkor érznik magukat elemükben, ha segítségre szorulunk

Utána a nevelést amúgy is ránk kell hagyniuk (nálunk legalábbis szerencsére sikerült elérni, hogy abba ne szóljanak bele, kivéve apukámnál, ő már csak azért is mindent máshogy csinál)
A házassági anyakönyviről én is úgy tudom, hogy akkor kell, ha nem ott szülsz, ahol házasodtál. Nekem anyu szerzi be, mivel már nem megyek Kaposvárra, de úgy tudom, levélben is kikérheted, és akkor nem kell rohangálnia senkinek.
Vica!
Jó olvasni, hogy másnak is van eleven gyereke:) Bár Zaza szerintem még a jógyerek kategóriába tartozik. Engem csak ez készít ki, ha nem figyel rám. van, hogy elmondok valamit 40x és továbbra se válaszol. olyan, mint az apja. Ha valamibe belemerül, nem hall- nem lát.
Egyébként, ha javasolhatok, nekem van két nevelési stratégiám hisztik és egyéb kezelésére.
Az egyik a számolás. 1,2,3. Ez nálunk nagyon bejött. Sose várja meg a hármat. Elég elkezdenem számolni, és máris komolyan vesz és ugrik és csinálja.
A másik a hisztikre nagyon jó: egyszerűen bezavarom a szobájába, és megmondom, hogy akkor jöhet ki, ha átgondolta és kihisztizte magát. Ez is nagyon bejött. Nem kell kiabálnom vele, se odasózni, se nézni, ahogy potyognak a könnyei. Egyszerűen várunk. Pár perc múlva kijön és semmi gond onnantól. Ezt a nevelést átvette tőlem ő is. Voltak cicáink pár hónappal ezelőttig (nagyszülőknek odapasszoltuk, mert elég nekem három gyerek- Zaza, baba- férjem)). Egyszer az egyik cica valami rosszat csinált, mire Zaza bezárta a gardróbszobába. Megkérdeztem tőle mit csinál a cicával? Mire ő: "Rossz volt, majd kijöhet, ha átgondolta!"
Ruhákat én nem veszek, elvégre a babaruhák mind fehérek, úgyhogy ha fiú lesz, ha lány, erre nem lesz gondom. Persze a fiú lesz, akkor onnantól se lesz gondom, mert mindent megörökölhet Zazától.
Masut!
Szemorvosi véleményről még nem hallottam. Szemüveges vagy?
Mosás: én mindent 90°- on mostam ki. Nem fakult ki semmi. Sensitiv mosószert és öblítőt vettem. És persze ezek után jöhet a vasalás. Pár hónaposan már nem kell ennyire túlparázni, de az első pár hétben oda kell figyelni. Ezért is csodálkozom, hogy a látogatókat olyan helyen fogadják, hogy egy csomó baci érheti a kicsiket
Baba mozgásának figyelése: én megkérdeztem a védőnőmet, hogy figyeljem- e, mivel sógornőmnek nem mozgott egy napig a babája, aztán mikor bement, kiderült, hogy nyakára volt tekeredve a köldökszinór, császár, újra kellett éleszteni és maradhta maradandó szövődménye. Szóval tök jó, hogy azt írják mindenhol, hogy ha 24 óráig nem érzed, hogy mozog, akkor menj orvoshoz, de lehet, hogy akkor már baj van!!! Védőnőm azt javasolta, hogy fél naponta lellenőrizzem. Délelőtt- este, ha nem éreztem, vagy nem emlékszem, hogy mozgott volna, feküdjek le, noszogassam, és figyeljem. Ha semmi, akkor menjek orvoshoz.
RSZg!
Neked nem jött ki a köldököd? Nekem Zazával és most is kijött. nem tudom, ez mitől függ.
Bea! Szépek a rucik, bár én irtó fárgának tartom a kis fehéret. Mi szinte minden ruhát turiból és börzéből vettünk. Nem hordták túl sokáig ezek a gyerekek, így nagyon szép állapotú márkás ruhákat találtam. Van egyébként egy Baby Outlet a Soroksári úton, a régi Megatoys helyén, ott tök jó árakon van nemcsak ruha, de minden- minden egyéb.
Gabka!
Zaza is neveletlen, ha nagyszülőktől hazajön, van, hogy átáll pár óra alatt, van, hogy napokig szenvedek. Igazából nem is neveletlen, hanem sírós. Mindenen sír

De az igaz, nem tudom, már melyikőtök írta, hogy mindenhol megvannak a szokásai, és tudja, mit tehet meg itt, mit tehet meg a nagyiknál.
Katka!
Zaza iszonyatosan hajas baba volt, a kórházban, mikor kitolták 25 babával együtt, onnan ismertem, meg, hogy melyik a legszőrösebb:) Majd rakok fel én is ilyen sorozatfotót, de most nincs rá időm, mert el kell lassan mennem.
Te ne állj le a fotók feltöltésével, mindannyian szívesen nézzük gyönyörű leánykáid fotóit!
Aziz is szeptembertől logopédushoz jár. valóban nehezen vették fel őt is, mert ennyi idős gyerekekkel nem igen foglakoznak még, de azt szeretném, hogy mie iskolába megy, addigra minden megoldódjon. Neki arra vezették vissza a beszédhibáját, hogy bölcsiben sokat volt fülgyulladása, ezzel együtt ugye be volt dugulva a füle, emiatt nem értette tisztán a hangokat eme jelentős időszakban.
Én is magzatvízzel indultam, de úgy látom, ezt a témát már kiveséztétek.... Amúgy nem mindenkinél ömlik a magzatvíz, van, akinek csak kicsit folydogál.
Nekem pukkanás és ömlés volt, az egész autót elárasztottam. Most tuti mentőt hívok, ha így indul be, nem fogom összevizezni a kocsinkat...
Ilyen esetben egyébként, amikor tehetetlen vagy és nem elérhető a dokid, hívd azonnal az ügyeletet, mond el, mi panaszod van és ezzel bemenj- e vagy sem. Inkább feleslegesen menj be, minthogy ne menj olyankor, mikor baj van.
A lovaglásért elismerésem csajok
Mi már nem lovagolunk, de hát azért a szexnek elég sok módja van, nem amikkel át lehet ívelni ezeket a hónapokat
Kukli! Jobbulást a bácsinak! Próbáld meg elterelni a figyelmed! Én már híradót se nézek, annyira felkavarnak, úgyhogy el tudom képzelni, min mész át, így, hogy ismerőssel van baj....
Marq!
Férjed apás szülésén igen jól szótakoztam. Az én férjem is rosszul volt, én se engedtem, hogy fogja a kezem a végén, mert már az is idegesített. Ő nem vágta el a köldökzsinórt, mert mikor elé tolták, csak az ujjával tudott jelezni egy nemet, ezért nálunk én vágtam.
Anyósom mesélte, hogy mikor kinnt találkozott a férjemmel, a nyakába borult és sírt, mert szülés után kértem, hogy hozzon nekem túrórudit, mire ő hozott kétszínűt meg lekvárosat, én meg egyiket se szeretm, csak a simát. És anyósom előtt emiatt elsírta magát, hogy nem tudott nekem olyat hozni, amit én szeretek. Azt hiszem, akkor jött ki belőlbe minden feszültség, amit előttem nem mutatott és azóta se beszélt róla. Azt hiszem, azt, hogy a férfiak hogy élik ezt át valójában, sose fogjuk megtudni, mert nekünk nem vallják be, másoknak meg még úgy se. Ez az ő belső lelki vívódásuk, és sajnálom őket, mert mi nők, azáltal, hogy könnyedén beszélünk róla, fel tudjuk dolgozni, de nekik magukban kell megharcolniuk.
Na, mára befejeztem, mert viszek ebédet az uramnak, aztán viszem a fiam úszni.
Szép napot mindenkinek!
