hahó,
most, tali a mekiben???
óóóó, hogy én megint lemaradok........
Szonja beteg, elvittem gyerekorvoshoz is. A sajátunk persze nyaral, úgyhogy helyettes dokinéni volt. Szonjácska szeme váladékos két hete, már csepegtettem is, el is múlt 2 napra, de most köhög + orra folyik + a szeme is újra váladékos lett, úgyhogy elvittem. Láza ugyan nem volt, de neki a középfülgyulladásnál sem volt láza
Dokinéni szerint kicsit piros a torka, biztos hogy vírus, de nem írt fel semmit. Mindenesetre nem ment most oviba, hátha meggyógyul.
Nándit is beoltotta, a kicsi meg sem mukkant, de míg addig vigyorgott ezerrel, a szurinál meg óriásira tágult a szeme, és tiszta döbbenet volt benne

pont így!
De nem sírt, mert rögtön kezelésbe vette Szonja (simogatta a fejét, olyan édesek voltak!), a lányom dokinéni szeretne lenni (most épp).
Cumitéma: asszem sikerült végleg letenni a cumit, mert Szonja már büszke arra, hogy ő bizony nagylány, és már nem cumizik.
Ja, és a tünetváltáshoz (írtam, hogy a cumizás tünet, és ha eltiltom tőle, akkor csak tünetváltás lesz) megtaláltam a megoldást. Megosztom veletek, hátha majd ti is hasznát veszitek
Szóval a cumit azért kezdte el, mert ugye anyapótlásnak volt (a bölcsiben) egy éve. Most meg elvettem tőle (elvitte a titokvarázsló

), és mondtam, hogy szóljon nekem, ha cumizni akar, és megyek és megvigasztalom

úgyhogy a kör visszatért, nem tünetváltás lett, hanem anyapótló cumi helyett újra anya van
Ja, és az igazi kihívás kategóriában új csúcsot találtam: hordozókendős babával pisiltetni egy háromévest nyilvános vécében

szegény Nándika szendvicshusi lett Szonja és közöttem a gyerekorvos után, amikor megpisiltettem Szonját (tartani kellett a csajszit, nehogy beleessen a nagyvécébe)
Nándi nem sírt amikor oltást kapott. De amikor pisiltünk, ordított

!!!!!!