A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Fél óra alvás után kelt fel :evil:

Heni
KépKép
heni81
 
 


S hogyan alakult az éjszakátok további része Heni?

KépKép
viranka
 
 


Jó reggelt!

Az éjszakánk jó volt, 22.30 kor közösen elmentünk aludni egy 2 órás nagy zsiványkodás után ( hihetetlenül teli lett energiával, rengeteget nevettünk rajta)
7kor ébredt fel, tápi, majd 9ig még szunyált. most nem fájt semmije, de köztünk aludt :evil: attól tartok ha meglesz az új szobája, valakinek mindig muszáj lesz ott aludnia vele.( remélem nem)

Heni
KépKép
heni81
 
 

 
 

Hello!

Heni!
Ne aggódj! Mi ugyanezzel a gonddal küzdünk. Tegnapelőtt Botond új ágya a helyére került (nem a mi ágyunk mellett). Megpróbálunk Balázzsal kitartani, és inkább felkelni hozzá, mint magunk mellé venni. 2 éjszaka sikerült. Csak reggel hatkor jött át a mi ágyunkba, és még aludt ott egy órát. Egyébként nem ébredt többször, mintha egész éjjel közöttünk aludt volna (7-8 -szor :evil: ).

Két örlő foga is jön egyszerre, a két első alsó. Mindkettő nagyon piros és duzzadt. Szerintem napok (órák) kérdése, hogy kibújjanak.

Viranka!
Botond sem beszél. (Csak babanyelven) Viszont annyira ügyesen tudatja, hogy mit szeretne, hogy képtelenség nem megérteni. Van, hogy utánoz, van, hogy odavisz minket ahhoz, amit akar, van, hogy csak rámutat. Sztem tuti későn fog beszélni,mert ez így egyszerű nei.

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Elküldtem, mert sz@rakodik a gépem... :evil:

Köszönjünk a Botond és tortadicsiket. :wink: :oops:

Orrszívó:
Nálunk harc van. Botondova egész addig viccesnek tartja a porszívót, amíg az orrszívó csöve nincs az orránál. Onnatól kezdve visít és megfeszíti magát. Pedig most van trutyi rendesen, amit ki kell szedni! :(

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sense milyen ágyat vettetek Botondnak? dobhatsz képet is.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sense! Az ágyra én is kivi vagyok! :D

Délután már elöntött a takony, marha szarul voltam, Zsozsi még lázasan is randalírozott (hál' istennek). Ez a Nasivin marha jó! Úgy feloldja a trutyit az orrában... Ma reggel felkeltettem az Apját, hogy nézze meg, mit szívtam ki szegényke orrából. Brutális volt. Ennyi kaki nem is fér el egy ilyen kicsi nóziban! :roll:

Én jól felpolcoltam a fejem, de így is alig kaptam levegőt. A Nasivinre nem írják, hogy terheseknek nem szabad, azt sem, hogy szabad, én spricceltem, és megváltás volt!

Ágica! Én így emeltem meg Zsozsi fejét. Persze közlekedik éjjel, de nagyrészt rajta marad, és ez is könnyebbség neki:

Kép Kép

Olyan kis tündérek alvás közben! :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Jo reggelt ..vagyis inkabb jo napot!

Ugy tunik bevalt az 1x-i alvas. 1 perc az alatas..ahogy leteszem, mar alszik is. :-) este furcsi hamarabb van..teganp 8 ra mar furcsi, vacsi es letettem aludt is. :-) nallunk ez a normalis...ha jo a napirend. es igen. Megtalaltuk! Ja es reggel 6 kor reggeli..aztan azonnnal vissza a kisagyba es mar durmol is f9-9 ig. juhejj...tobbet alszik pedig hamarabb leteszem. :-)
igy mikor ebred..mar en is fel birok ebredni...
miota ekkorakat alszik delutan, este....meg sokkal boldogabban ebred. olyan jo!!!!!

na mennem kell. szep napot

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Mesi, jaj de édes ahogyan Zsozsó alszik, megzabálom, én imádom nézegetni Péterkét alvás közben, mint egy kis angyal:-)
Nasivint lehet terheseknek is, a védőnőm mondta.

Kaqk jaj de szuper. Sajna én meg sem próbálhatom, mert reggeli ébredés után már 1 órával ásit, max 2 órát bir fenn lenni. :( igy legalább a napi 2xi alvásra gyúrnék, na majd látjuk.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Vajon Regi miért nem ir nekünk, pedig ő minden nap szokott....? ? ?

És a többiek hol vannak? Nme is sorolnám név szerint mert teli lenne az oldal! Mindenki hiányzik!

Heni
KépKép
heni81
 
 


Vagyunk mi is, csak a hétvégéknek más a menetrendje, Gábor itthon van, és ugye dolgozgat a gépnél, így nem férek hozzá...

Az éjszakánk rendben volt, elég kipihentek vagyunk.

MOst egy pár nap lazítást ütemezek be magamnak, a tételek elfogytak, vizsga novemberben, munka-megbeszélés szerdán. Így este lefeküdtem aludni, és hát, valljuk be, teljesen más érzés 8)

Szerintem éjszaka még egy film-nézés is belefér majd... Talán a Wanted lesz, vagy az Indiana Jones, esetleg a Vasember. 8)

Jó lenne valamelyik nap egy-pár új ruhát venni magamnak. Évek óta nem vettem. Nekem a méretem ugyanaz, mint szülés előtt, így a cuccaim már 3-4 évesek :?

Biztos jót tenne a lelkemnek :wink:

Sajnálom, hogy ennyien betegeskedtek.

Sense, Heni - van, aki nagyobb korában is igényli, hogy a szüleivel aludjon. Nekem a kisebbik bátyám egész sokáig felkelt hajnalonként, és átcaplatott a sötét lakáson, és befészkelte magát anyáék közé (akkor még nem váltak el anyuék). De ezt nem azért mondom ám, hogy majd Péterke is ilyen lesz :D Leszokott róla idővel, olyan áltlános iskolás korában.

Bár mondjuk akkor már én aludtam anyával :roll: A válás után mi kaptunk meg egy szobát közösen, és oda a bátyám már nem járt át :D De ez már egy teljesen egyedi eset volt. Amúgy hármunk közül a mai napig ő a leganyásabb, szóval azért egy ilyen összefüggést felfedeztem, bár ez nem általánosítható.

Szép napot, V.

Kép
vindolanda
 
 


Heni, Mesi!
Az ágy :
Kép

Körben a támlát duplán szivacsoztattam, mert Botond nagyon sokat forog. És amúgy is szórakozik azzal, hogy különbözö helyekbe direkt veri a fejét!!! :shock: :shock:
A kijáratot pedig nem középre rakattam, hanem lejebb, hogy ne essen ki. Alul kihúzható ágyneműtartó.

Kaqk!
Egy az egyszeri alvás sztem nálunk - egyelőre - kivitelezhetetlen. Botond is hamar fárad. Még mindig van, hogy 3x alszik nappal.

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Vindolanda!
Nemrég láttuk a Wanted- et. Sztem nagggyon rossz. Indiana Jones viszont ötös. :wink: (inkább 4-es)

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sense super az ágy! nekem nagyon teccik:-)
Nálunk olyan ágy kell majd szerintem, amire egy felnőtt is mellé fér :oops: még mindig agyalok rajta mi legyen. Apa csak matracot akar, de nekem meg az olyan albérletes :oops:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sense amúgy hol csináltattad?

Heni
KépKép
heni81
 
 


Heni!
Egy mezei bútorboltban, Hatvanban.
Egyébként egy egész éjszakát nem aludnék benne, de addig egész jól elvagyok benne Botond melett, amíg elalszik. 170 hosszú és 75 centi széles. Sztem jópáréves koráig jó lesz. Feltéve, ha még hajlandó lesz elefántok között aludni.
Egyébként először normál (talán ikeás) fenyőágyban gondolkodtunk, de ez Botondnak nem lett volna jó. Az túl "felnőttes". Nyilván a berendezéshez az jobban illett volna.
A matrac nekem sem tetszene. Én sem szerenék azon aludni!

No. Milyen aktív lettem. :wink:

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Körkérdés:

Kérdeztem tegnap a babakocsit. Egyelőre nincs válasz. :cry: Van vkinek esetleg tapasztalata a graco quattro tour babakocsiról?

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sense én csupa jó hallottam a GQT , csak egy gondja van, összecsukva is sok helyet foglal, meg ha netán cipelni kellene, hát nagyobb darab.
Hol van a Boti kocsija? Én a helyedben egy könnyű kocsit vennék, elvégre a mi tesóink már majdnem a tavaszba születnek ellentétben a fiúkkal. Péterkének az első kocsija egy jó nagy behemót téli babakocsi, de nem bántam meg elvégre minden nap 2 órákat kint aludt benne a fagyban is. Nálunk tesónak először az lesz, majd van egy esernyő is ami elég jól dönthető.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Babakocsi ügyben én nem tudok segíteni.

Nálunk az elsőt ajándékba kaptuk, és a márkáját sem tudom. Böhöm nagy téli kocsi volt, de minden nap abban aludt kinn (mint Heniéknél).

Tavasz óta kb. havonta kétszer-háromszor használunk egy újonnan vett Pierre C.-t, de ennek nem tudom a paramétereit. Nyilván könnyebb, meg van hozzá esővédő, állítólag kétfunkciós (ez vajon mit jelenthet?). Ha a védőnőhöz megyünk, vagy a postára, esetleg boltba beleültetem. De nem is igen marad meg benne, így a vásárlásokat a nagy bevásárlóközpontokba tervezzük és közösen Gáborral, ott a kocsikban jól elüldögél akár 50 percet is.

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok

Mi is megvagyunk csak gyógyítgatjuk egymást mert mindhárman betegek vagyunk.Nekem olyan fej görcsöm van két napja hogy nem használ semmi fájdalomcsillapító és ha köhögök az meg egszerűen rémes :oops: Peti tiszta takony :oops: Petrus meg még mindig folyik az orra de a kedve az jó.
ÉSSSSSSSSS bejárja a lakást szobától szobáig csak járva hajlandó közlekedni nagyon tetszik neki :lol:

Mesi: Köszi az ötletet nagyon édes Zsozsó ahogy alszik a képen.Tegnap megszült a bnőm és nagyon meg volt elégedve a szülésznő csajszival. :lol: Nem erőltetni akarom ne hogy félre értsd csak inkább megosztom veled az infót :wink:

Nektarin: Nagyon jók a képek!

Sense: Lehet lemaradtam de tudod már hogy kislány vagy kisfiú?Az ágy meg annyira tetszik rögötön mutattam Petinek és ő egyből nekünk ilyen kell! :wink: :)

Heni: Remélem jobb lesz az éjszakátok! :roll:

Viranka: Édes lehet Bálint ahogy jön megy és mutogat és persze ahogy hiányolka Mírát :lol: .Tesód hogy van?

Kép

Kép
agica1126
 
 


Sziasztok!

Heni: majd szólj légyszi, ha vettetek ágyat, nálunk is aktuális a kérdés :)

sense: a Tiétek tök jól néz ki :) Mi az ikeásat néztük ki, de az csak 160 cm, vagy mennyi :roll:

vindolanda: bizony, az új ruhák jót tesznek a női léleknek :wink: Nekem szerencsére az összes terhesség előtti ruhám nagy, úgyhogy muszáj volt újakat venni :lol: Most viszont úgy néz ki, nagyok a meglévő terhes gatyók, szóval még a végén az is kell :wink:

Nálam semmi változás, hányás továbbra is, szerdán megyek legközelebb dokihoz, Zsófi továbbra is ébred éjjel, és köztünk köt ki hajnali három fele :oops:
Vendég
 


Most feküdt le Péterke, pikk pakk elaludt a kiságyban, napközben 2x 1 órát aludt, elég jól elvolt eddig, pakolászott, jött ment, jáccott. Lehet eddig korán altattunk? na majd kiderül.

Apával átbeszéltük a gyerekágy dolgot, megdumáltam, hogy kell keret a matracnak! És apa fogja megcsinálni!
Egyébként az ötletet innen meritjük, tök jó ágyakat gyártanak:
http://butorgyar.atw.hu/

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sziasztok!

Betegeknek gyors jobbulást kívánunk! :(

Mi jól vagyunk, Zétim szunyizik az ágyunkban. :oops: Még mindig van probléma nálunk is az alvással. Csak akkor jó minden, ha odabújás van. Azt hiszem mi is a saját ágyunk mellé fogunk egy ágyat venni neki az új lakásba. Sense nagyon jó amit vettetek!

Oltás: mi is beadatjuk Zétinek majd.

Lenne egy kérdésem: szedett valaki szopi alatt fogamzásgátlót? /Cerazette/ Amikor abbahagyta megjött? Egy hete görcsölök amióta abbahagytam, de még mindig semmi... :roll:

Hétfőn megyünk lakásügyben az utolsó papírokat intézni. :D Úgy várom a költözést! Vagyis ami azután lesz... :roll: :D Voltunk pénteken megnézni hogyan haladnak.

Zétim mozgolódik. Jó éjt mindenkinek, még próbálok képet dobni..

Puszi!

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Egy gyors kép huncutkáról:

Kép

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Emese! Boldog születésnapot! :)

Kép



Ákosnak is boldog születésnapot! :)

Kép


Bocsánat, de nem igazán tudok ideülni. Pénteken temetésen voltunk (Anyósom :cry:), tegnap meg főztem, míg Szeli aludt, egyébként meg nem enged ide... :roll:
Remélem, mindenki jól van! Igyekszem behozni a lemaradásomat!

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Emese! Boldog születésnapot!

Ákosnak is boldog születésnapot!

Regi: :cry:

Sense: nagyon szupi az ágy..csak nállunk emma fel szokott állni az ágyban....ebből meg kiesen...:-(
Nekünk olyan az ágya hogy később átalakítható teljesen...levesszük a rácsokat és akkor normál heverő..vagy egészen lentre rakjuk az alját a rácsokból 2-őt ki lehet venni és ott ki tud majd mászni..ha akar. és nem volt drága ( 3-4 magasságban lehet állítani) Emma fogja használni..amíg nem jön tesó...az még nállunk legalább 2 év. aztán tesó ezt megörökli...és akkor kap majd Emma valami csajos ágyat. :-)

Heni: nállunk is van ásítás fél-1 órával ébredés után...de az nálla nem az álmosságot jelenti..hanem akkorát aludt....hiába tenném le hamarabb nem aludna el...majd olyan 3 óra eltetltével kezd ásítozni...esetleg..de max 3-3,5 órát van fent..kivéve estig, fürdésig..akkor 4-4,5-et..

Pénteken érkeznek anyuék..úgy be vagyok sózva!!!! nagyon várjuk már őket...Emma is biztos örülni fog..egy hétig csak pörögni fog ezerrel. :-)

Betegecskéknek jobbulást!!!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Kaqk! az igen, 3 órát aludt így Emma! Hát kíváncsi vagyok én is, hogy sikerül-e átalakítani a napotokat! :)

Én meg megint rájöttem, hogy Szeli fázós (mindig valami alátámasztja :lol:), ha rövid ujjú bodyban teszem le napközben aludni, akkor fél óra múlva sírva ébred, ha adok rá még egy hosszú ujjút, akkor van, hogy 2,5 órát is alszik! :) Pedig egyébként, ha játszik, elég lenne rá a rövid ujjú (+ nadrág vagy harisnya).
És olyan jókat alszik éjjel az új vastag hálózsákjában, néha vagy, hogy egyszer felsír, aztán hallom, hogy keresi a cumit, cuppogja, és alszik is tovább! :)

Szelinek – ha én etetem – mindig kell valamit a kezébe adni, amivel közben babrál, különben nem eszik rendesen.

Képzeljétek, az egyik kolléganőm is nemsokára szül, és mivel szinte az elejétől diétáznia kellett, ezért + 3 kilónál tart! :) Egyébként mindig volt neki súlyfeleslege, de komolyan mondom, most jobban néz ki, mint valaha, az arca is vékonyabb! :)

Pelenkázás: nálunk is katasztrófa, Szeli össze-vissza tekereg, de azért vannak jó pillanatok is, mikor a kezébe adok valamit és elvan vele, de ez a trükk se jön mindig be... :roll: Kiakasztó és fárasztó, na meg a cipőfelvétel problémás még nálunk!

Sense! Nagyon jók a szülinapi képek! :)
Hát szerintem nagyon ügyesen elkészítetted a tortát!!! :shock: Én azt hittem, bolti! :)

Heni! Csini pocak! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


néha vagy = néha van

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


A védőnőnknek egyébként nem az volt a baja, hogy Szeli nem kanállal vagy villával eszik, hanem, hogy miért engedem kézzel, és miért nem én etetem.
De asszem maradunk a bevált módszernél (ő eszik kézzel), mert egyébként tiszta stressz az egész, csak rángatja el a fejét... :?
Vindolanda! Ez megnyugtató, amit erről írtál, hogy vonjuk be az evésbe őket, és nem baj, ha kézzel! :)

Látszik, hogy Apa nem dolgozik (nem zörög 6-kor), Szelikém tegnap 8-kor, ma pedig ¾ 8-kor ébredt! :D

Szelikémnek alig dugul már az orra, talán napi 1-2x hallom, hogy horkant egyet. Úgy tűnik, hat a Lenkei vitamin!!! :D

Olyan furi, hogy írjátok ezt az éjszakai pisis pelenkát. Szeli éjjel szinte egyáltalán nem pisil, reggelre alig van benne valami, még szoktam várni egy órát (esetleg egy kakit), és csak akkor pelenkázom át. Pedig nagy vízivó a Csajszikám, egész nap szlopál... :roll:

Tea: Mikor Szeli náthás lett, kínáltam hársfateával és csipkebogyóval, de köpte ki... :roll: Csak a vizet szereti! :lol:
Én úgy tudom, hogy a hársfatea felső légúti megbetegedésre jó, és izzasztó hatású!

Nektarin! Részvétem! :(
Édesek a Lilla-Robesz fotók! :)
Apát egyébként sikerült meggyőznöm, bár először határozott NEM volt a válasza (de ahogy tudja mondani, mint valami katonai tábornok... :?).

Jaj! Szeli meg olyan sokmindent megért már, és ugat (magas hangon: u u), amikor kérdezzük, mit mond a kutya. Totál észrevehető, hogy most jött el nálunk a beszédre figyelés ideje!!! :) Úgyhogy bőszen beszélek hozzá egész nap. És amikor megkérdezem, hogy „és a zoknit, nem vesszük fel?”, akkor már tarja is a lábát nekem. Szóval rengeteg szót megért, és puszikat is szokott küldeni (anyától tanulta :lol:). Egyik nap meg a hajába tettem 2 szép csatot, erre odament a tükörhöz, megnézte, és vigyorgott, annyira tetszett neki! :)
Imádom, napról napra okosabb! :)

Minden betegnek jobbulást!!!

Mesi! De édes Zsozsi, ahogy alszik! :)
Szeli vagy oldalt, vagy hason szokott (tiszta anyja)! :)

Kaqk! Hát akkor nagyon ügyes vagy, hogy így alakítottad az alvást! :)

Vindolanda! De jó Neked, én már annyi új ruhát vettem, hogy a régiek egy egész alsó polcot (mély nagyon a szekrényem!) elfoglalnak... külön a nyáriak, külön a téliek. De hogy mikor fogom azokat újra hordani??? Totál pénzkidobás... :evil:

Sense! Szupi az új gyerekágy! :)

Heni! Én is csak (nagyon egészséges) matracon alszom, mert nyikorgott az ágykeret. Fordultam egyet, Szeli már mocorgott is... De nekem nagyon kényelmes!!! Imádom így, szerintem buli! :)
Ágica! Barátnődnek nagy gratula! :)

Na, elküldöm, mert Apa hazajött, és dumál hozzám... :roll:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Altatás: Én mindig akkor teszem le Szelit, mikor látom rajta, hogy álmos, nyűgös, dörzsöli a szemét, bújik hozzám, vagy elfekszik a szőnyegen. Ha leteszem, és nem alszik 2 percen belül (nagy ritkán), akkor eltévesztettem, és mégse álmos... visszahozom.

Egyébként az éjszakai együttalvásnál biztosan az is számít, hogy szopis (volt)-e a gyerkőc. Szeli szerintem emiatt nem igényli, mert nem is szokta meg az összebújást... Persze ebből a szempontból ez előny!

De édes Zéti is! :)

Na, megyek a barátnőmmel csavarogni! ;)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Azért még Péterkét meglestem! Zabálnivaló! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Regi: bepótoltad a lemaradást. :-)

evésnél, pelusozásnál.Emmánka is kell vmi amivel babrál.:-)
a cipő felvétel?? :-) hát nem egyszerű. újabban ha megyünk el és öltözés( kabát ) cipő felvétel van akkor leültetem a lépcső utolsó fokára...olyan édi mostmár magától megy leül..tartja a lábát vagy hozza a cipőt..mikor mondjuk hogy megyünk.

Másik mánia: a papucsok....ha vkinek nincs a lábán azzonnal hozza és teszi a lábára hogy vegye fel. A zokni felvételnél Emma is tartja a lábát és alig várja hogy adjam rá. Meg a body, pólo, pulcsi levételekor mondom neki hogy emelje fel a kezét, és már emeli és segít kibújni. Úgyan ez a kabát felvételkor.tartom neki ő meg megkeresi az ujját és már dugja is be a kezét.
Mindent rámol.a helyére, a szemetet a szemetesbe...megőrülök..imádom.

Hihetetlen hoyg napról napra mi mindent tudnak. És tényleg figyelnek mindent és utánoznak.

Emmais szokta a hajcsatot a hajamra tenni..meg állandóan hozza a cipőket mikor indulunk vhova. van hoyg 2-3 párat is odahoz..biztos azt szeretné hogy válasszak. :-)

most alszik..pihizünk mi is.
szép napot!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Zéti nagyon cuki!!!! :lol:

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Voltunk vásárolni, két topot vettem magamnak meg két pulcsit. :wink:

Meg Rugónak ruhákat, és Gábornak egy pulóvert (mást nem talált magának :lol: )

Viszont Rugó reggel óta nem alszik semmit, álmosságnak semmi jele rajta... És nyolc órája fenn van, most épp porszívóznak Gáborral :shock: Nálunk olyan 7-8 óra ébrenlét a maximum a déli alvástól lefekvésig, délelőtt meg olyan öt óra. Úgyhogy a mai napot nem értem :shock:

Tegnap a napközbeni altatás alatt megnéztem a Margó az esküvőn-t, éjszaka meg a Pokolfajzat II.-t. Ma lehet, alszok :lol:

Három óráig jártunk a bevásárlóközpontokat, szegény Rugó zökkenőmentesen bírta, csak épp nem alszik reggel 3/4 kilenc óta. Vajon mikor dől ki?

Heni, nálunk akkor rövidültek meg az alvások, mielőtt kihagyni készült egyet. Szóval az azelőtti két hétben.

Emese, Ákos - az ünneplőknek sok boldogságot!


Most mennem kell, fél szemem Rugón van, visszaolvasni sem tudok igazán!

Fleur, csak találtunk akkor közös ismerősöket!!! :wink:

Szép napot! V.

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Emese! Nagyon boldog születésnapot kívánok!

Eddig lealább ötször tréfált meg a gép, nem engedett semmit sem csinálnom, talán most jó lesz. A Kedves már egy ideje balta után kiabál. :lol:

Regi, Nektarin! Részvétem.

Miléna! Sajnos én nem tudok segíteni, én nem szedhetek tablettát. Zéti legény nagyon helyes, gyönyörű mosollyal.

Sense! Jól néz ki a kiságy. Babakocsihoz: én praktikusabbnak találnék valamilyen könnyű testvérkocsit, hiszen Botond is bele-bele fog még ülni szerintem. Ha több eszem lett volna anno, akkor most nekünk sem kellett volna külön esernyőkocsit vennünk. Bár szeretem, szerettem a nagyot is, de olyan nehéz, hogy még a Kedves is alig tudta betenni a csomagtartóba. Ha elutaztunk, akkor meg a csomagok nem fértek. Bevásárlásnál is igen meg kellett gondolnunk, hogy babakocsi vagy csomagok. Sokáig kézben cipeltük Bercót minden üzletben, de a növekvő popó egy idő után már nem engedte.

Betegeknek mielőbbi jobbulást, gyógyulást.
Jaj, a képek meg.... Annyira szeretem őket!

Irina! Jó volt olvasni Rólad/Rólatok. Veled együtt aggódom, reménykedek, hogy ne legyen semmi probléma. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem gyarapszik Ádám. :roll: Még csak ötletem sincs. Az viszont remek, hogy örömödet leled a munkádban.

Kaqk! Gratulálok megint. Ez a kicsi lány biztosan angyalképzőbe járt. :lol:

Nem alvósoknak sok energiát! Mennem kell, eddig tartott.
dmaggie
 
 


Vindolanda! Te meg halmozod a jó dolgokat? :wink: :lol: Terápiás vásárlás, filmek. Jó, jó, tudom, szükséges is volt a vásárlás, de akkor is. :lol: Bercó is jól szokta viselni a vásárlásokat, a rengeteg inger elfeledteti vele a fáradtságot.
dmaggie
 
 


Mesi!

Boldog 18-at 8) :wink: :lol:


Ákos!
isten éltessen sokáig,jóanyádat meg várjuk :)

KépKép
viranka
 
 


Halihó!

Én csak azért nem köszöntöttem Ákost, mert úgy láttam a táblában, hogy holnap lesz a szülinapja. :oops: :oops:

De Virankának igaza van, jelentkezhetnél Bongyi!!!!!!!
dmaggie
 
 


Szép Estét!

Mesi nagyon sok boldog szülinapot!!!

Ákosnak is sok boldog szülinapot!!

Mi jobban vagyun már. Petra kisasszony egész nap jön megy :lol:
Estére meg teljesen el van fáradva de nem írom le milyenek az éjszakáink :lol:

Jó éjt!

Kép

Kép
agica1126
 
 


Mesi boldog szülinapot!

Még igértem, hogy megmutatom a műtermi fotókat is, csak eddig elfelejtettem :oops:
Kép Kép Kép

Heni
KépKép
heni81
 
 


Ágica! :lol: :lol: :lol: :lol:
Szuper, hogy jobban van Petrus, cuppantom a kis tappancsait!

Heni! Aaaaannnyira szépek vagytok! Péterke jólfésült, vagány kissrác. :lol: :lol: Ez a farmer szerkó! Eldobom az agyam, olyan dögös. :lol: :lol: :shock:
Olyan szép a mosolyod, a kisfiad meg örökölte. :lol:
dmaggie
 
 


Ákoskának is nagyon boldog szülinapot!!!!!

Ma Péterke egész nap csak 1 órát aludt :shock: ( 2X 30 perc)

Regi részvétem :(

Sense ha sokat akarsz majd sétálni, lehet tényleg jó volna egy testvérkocsi, vagy legalább egy testvérfellépő.

Irina biztosan rájönnek miért nem hizik Ádi, de lehet nincs is semmi baj.

Vindolanda, nálunk is élvezi Péterke a supermarketeket. Lehet a fiaink kialusszák magukat éjszaka :shock:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Maggie jaj de jól esik:-) köszönöm! Péterke is köszöni!

Heni
KépKép
heni81
 
 


Szülinaposoknak sok boldogságot kívánunk!!!!

Emesének külön puszi!

:wink:
Kép

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Heni: de édesek vagytok. Egy boldog kis család! Péterkéd tényleg nagyon helyes..és milyen jólfésült. :-)

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Ákosnak boldog szülinapot!

Köszönöm, hogy gondoltatok rám!!!! :D Viranka! De édes vagy! :oops:
De azért bevallom, hogy 30 éves lettem. :cry: El sem hiszem! Totál kiborít! :( Talán pár nap és megszokom - ha nem gondolok rá.... :? Apa meg zrikál, hogy ennyi idősen már 8-kor aludni kell, meg hogy liliomtipró vagyok, mert Ő huszonéves... :lol: Ja! 12 nap múlva követ engem! :twisted: És akkor majd én zrikálom a kapuzárási pánikkal! :twisted:

Sense! A kiságy szuper!!!

Szerintem Zsozsi ágyát örökli Gergőci, és a Naccsszonynak veszünk valami gyerekágyat. Mikor most nagyon beteg volt, a nagyágyon aludt, és mikor felébredt, kinyitotta az ajtót (csak be van hajtva), és jött is át. Így tudna simán közlekedni, és szerintem nem esne le.

Heni!
Szuper jók a képek!!!!!! Péterke meg mintha klónozva lenne. Mármint Tök olyan, mint Te!

Ágica! Tudom, miért írtad a szülésznőt, édes vagy, és nagyon köszönöm, ha szükségem lesz rá, mindenképpen jelentkezem, de azért megpróbálom, aki Zsófinál segített.
Örülök, hogy Petrus is szobacirkáló lett, és hogy jobban van!
Nektek meg jobbulást! +++++++++++++++++++++++++++

Lélekápolás: No, az nekem is jöhetne! Csini rucik.... Semmi nem jön rám. Téli terhes ruhám alig van, két gatya, de az elég. Új ruhát meg nem merek venni, mert még 1-2 év, mire bele fogok férni.
Ha belegondolok, hogy van nekem 38-as kosztümöm, most meg a 46-os nadrág is kicsi... :oops:
No de sz.rni rá, leszek én még 68 kiló! :wink:

Az a lélekápolás, hogy Zsozsinak, meg Gergőnek veszek rucikat. 8)

Fleur! Jelentkezz plíz! Kérek infót a ringatóróóóól! Akár mehetnénk együtt is! :D

Zsozsit egyre nehezebb lekötni. Már mindent ismer, csomó dolog unalmas neki, azért találtam ki - hogy amíg lehet -, elviszem valami foglalkozásra. Biztosan élvezné, annyira szereti a zenét.

Már sokkal jobban van, az orra még kicsit trutyis, de nem vészes.

Egyébként Ő is papucsot hoz, cipőt, tartja a fejét, ha a csattját teszem fe, vagy a sapiját adom rá, "kérsz hamit?"- ra elindul a konyhába, nem is tudom.... Tényleg, napról-napra egyre több mindent produkálnak, olyan ügyesek. Ha kérem, becsukja a szekrényajtót, de előtte - szintén kérésre - visszapakol 8) .
Abszolút lehet érteni, mit akarnak, Ő is ért minket, így minek beszéljenek... :lol:

Mennünk kellene már egy 4D-re.... Ööööö... csak azért, mert elavult a vonalzóm... 8)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Miléna! Külön köszi! Zétikéd édes huncutság! Átérzem, milyen izgatott vagy az új lakás miatt. Mi még el sem kezdtük a házeladást, de már alaprajzokat böngészek, ötleteket szerzek. :)

Kismamák! Tessék nekünk fiú és lányneveket mondani! Én olyan kiváncsi vagyok, ki milyen nevet szán a Picinek.

Gergőci teljesen más, mint Zsozsi. Ő inkább rugdalózik, és eléggé sokszor jelentkezik. A kezemre egyből reagál. Zsófi olyan kis úszkálós volt, alig mocorgott valamit.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Csak gyors bekukkantás lefekvés előtt...

Heni, nagyon szépek vagytok... És Péterke ugye kékben :lol:

Emese: Mi is így vagyunk, én már a 30-on túl, Gábor meg huszonéves. Bár köztünk egy kicsit több a korkülönbség :roll: Nem sok, csak másfél év amúgy.
Egem egy barátnőm azzal vigasztalt, hogy ez az évtized a legjobb egy nő életében. Vettem magamnak egy új parfümöt aznap (Rugó akkor még nagyon kicsi volt, végigaludta). De szerintem ez igaz lehet amúgy, most már nem lennék huszonéves :wink:

Zéti
is nagyon aranyos!

Rugó amúgy délután ötkor aludt el, negyed hétig nyomta. Addig vasaltam, majd felkelt, és egy fél órája tettük le.

Jó éjt, V.

Kép
vindolanda
 
 


Jó reggelt!

Emese valamit biztosan elszámoltál, szerintem csak 25 vagy :D

Péterke az éjszaka már 20.30 kor kidőlt, reggel 7ig aludt. 2x feltekeredett a fejvédőre :shock: sajnos ő sokat forog, ezért kicsi az ágy :( na mindegy tesónak jó lesz, pedig a miénk kombiágy, átlehetne gyerekággyá csinálni, de apa csinál ágyat ( megigérte) .Azon gondolkodom, hogy 140X 200 lehetne, igy mellé tudnánk feküdni. Bár még gondolkodunk. 22 én megyünk Ikeába addig van idő (ott veszünk matracot majd)

Nevek: Péterkénél is az volt, hogy apával valahogyan nem értettünk egyet, rengeteg név van a fejemben, de még konkrétan nem beszélünk róla, majd ha már tutira tudjuk fiú e vagy lány. ( most megtecett a Kitti név, valamiért nem is gondolkodom fiú nevekben :oops: )

Heni
KépKép
heni81
 
 


Na, a mai napon megint arra ébredtem, hogy csörög a vonalas telefon. A szám előző tulajdonosa a hajdúbagosi pálinkafőző volt, úgy hogy gondolhatjátok, ilyenkor szezonban :evil:

És be sem mutatkoznak, azt sem mondják, kit keresnének, csak:

Fiam, szólj már apádnak!

MIndezt nekem :evil: :evil:

És persze reggel hétkor általában. Valamint nem értik meg, hogy én nem ismerem Sas Ferit, és nem is tudom, hogy mi az új száma.

Be is fejezem a mérgelődést.

Heni, akkor már nálatok is két alvás van napközben?

Jövök ám még, V.

Kép
vindolanda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: