Cukipofa! Ezt olvasd el kérlek:
[quote]H írta:ááát nem tudom, én sosem hagytam sírni egyik fiamat sem ennyi idősen. Egy ekkorka baba még nem hisztizik, oka van a sírásának, lehet, hogy csak az anyukáját szeretné maga mellett ebben a számára még ismeretlen világban. Egyébként azt mondják, hogy ha hagyják sírni a babát, akkor egy idő után nem azt tanulja meg, hogy enyje-bejnye nem szabad hisztizni, és akkor vagyok jó baba, ha nem sírok, hanem éppen azt tanulja meg, hogy nem számíthat senkire, és ezért nem is érdemes sírni. Sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az a gyerek, akit nem hagynak hosszú időn át sírni. A kisebbik fiam 16 hónapos koráig nem aludta át az éjszakát, egy évesen szokott le az éjszakai szopizásról, irtó fárasztó volt, de úgy voltam vele, hogy szüksége van erre a gyerekemnek. Most jön a foga, megint ébred éjszaka. Egyszer voltam bent most éjjel én nála, utána mondtam apánknak, hogy hozza át mellénk, na aztán csönd volt reggelig Laughing De már majdnem egy éves volt, amikor a kiságya átkerült a tesó mellé a gyerekszobába, addig velünk volt. Sőt, igazán nem is használta a kiságyat, mert inkább közöttünk aludt, így nem volt annyira fárasztó. De ugyanezt eljátszottuk a nagyobbik gyerekemmel is, ő is sokat ébredt éjjel. Olyankor átraktuk magunk mellé. Pár év múlva már úgysem akarnak melletünk aludni Wink
Én ezt írtam első reagálásnak Aprókának, majd később bemásoltam egy linket (ha jól emlékszem babaszobás oldalét), ahol írtak pont erről a témáról.
Mivel te csak belekukkantottál a vitába, ezért kétlem, hogy az elejétől olvastad volna el. Én nem azt írtam, hogy hú de tapasztalt vagyok, de azért nagyobb a tapasztalatom néhány dologban, mint az első gyerekes anyukáknak. De ha gondolod megadom a gyerekorvosunk számát, elmeséli neked, hogy min mentünk keresztül, tehát ha tapasztalatról beszélek, nem alaptalanul teszem. Szoptatás, éjszakázás, sírások, fogzás, betegségek (nem sima nátha). pl. fulladt már be gyereked? Én volt, hogy majdnem egész éjszaka ott ültem az ágya mellett, mert ahányszor rájött a köhögési roham befulladt. Tudom nem betegségben kértek segítséget, de ez csak egy példa volt.
Én nem akarom ezt a vitát folytatni, sem itt sem máshol, elnézést, hogy ide írtam, de mivel ti alaptalanul támadtok engem, meg lehordotok mindennek, úgy éreztem, hogy azért ez mellett nem mehetek el szótlanul.
És igen, volt gúnyos hozzászólásom Aprókához, de az már csak akkor mikor ő is rohadtul felhúzott. De azt természetesen nem komolyan írtam.
Ha valamiről véleményt alkottok, ne csak részleteket ismerjetek az adott dologról. Meg ha visszanézitek a korábbi hsz-eimet, láthatjátok, hogy tényleg segítő szándékkal írtam. Pl leírtam valakinek azt is, hogy tejpangás, csomók esetén hogyan szoptasson, és ezt nem én találtam ki, hanem szoptatási tanácsadó. És érdekes, hogy ő nem mondta, hogy kioktatom, valószínű értékelte a segítséget, még ha nem is úgy csinálja.
Én nem hülyézek, nem bunkózok, nem kegyetlenezek, kérlek ti se tegyétek, nem adtam rá okot.
További szép napot!